Vlagyimir Putyin orosz diktátornak legalább három hasonmása lehet, ami a Kreml félelmét és gyengeségét mutatja – jelentette ki csütörtökön Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Juszov az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „Ez nem feltételezés, hanem tény (hogy Putyinnak vannak hasonmásai – a szerk.). Ami a névtelen Telegram-csatornákról származó értesüléseket illeti, hogy meghalt, sajnos ezt a hírt nem erősítették meg véglegesen. De ami a hasonmásokat illeti, igen, ilyen technológiát használnak a Kremlben.”
Arra a kérdésre, hogy hány hasonmása lehet Putyin diktátornak, Juszov azt válaszolta: „Ezek lehetnek feltevések, de háromról beszélhetünk.” De mint vélte, a diktátor alteregóinak megléte azt jelzi, hogy a kremli rezsim nem stabil, valamint a Putyintól való félelmet is.
„Ez a rezsim egészét tekintve azt jelenti Ukrajna és a világ számára, hogy ez a rezsim nem stabil. Hogy nem valami erős, befolyásos, magabiztos politikusról beszélünk, hanem technológiáról – amolyan Big Brother képről, aki figyel téged. Ez a Kreml félelméről tanúskodik, hogy az építményük, ami egy kártyavár, Putyin diktátor képén alapul” – magyarázta Andrij Juszov.
BREAKING: @RedBull doesn’t want anyone talking about how they’re still operating in Putin’s Russia (other companies like Pepsi and Coca-Cola have pulled their drinks). So we came to their HQ in Austria to launch a new, honest Red Bull advertising campaign for them ? pic.twitter.com/D31fgfMZv9
BREAKING: @RedBull doesn’t want anyone talking about how they’re still operating in Putin’s Russia (other companies like Pepsi and Coca-Cola have pulled their drinks). So we came to their HQ in Austria to launch a new, honest Red Bull advertising campaign for them 😉 pic.twitter.com/D31fgfMZv9