Négy hegymászó – két olasz és két dél-koreai – tűnt el a heves viharokban a Mont Blanc olasz oldalán – jelentette be vasárnap az Aosta-völgyi Hegyimentő Szolgálat.
Két olasz hegymászó a csúcs közelében, mintegy 4500 méteres magasságban akadt el szombaton az ítéletidőben. Két koreai alpinista hollétéről egyáltalán nincs tudomása a hatóságoknak.
A hegyimentők vasárnap reggel gyalogosan próbálták felkutatni az eltűnt hegymászókat, de a rossz idő miatt kénytelenek voltak feladni a keresést.
A 4806 méteres Mont Blanc az Alpok, Nyugat-Európa és az Európai Unió legmagasabb hegye.
Több mint 2300 méteres magasságba másztak fel Svájcban azok a hegymászók, akik feltörtek és kiraboltak egy ott tartott adománydobozt – írta a BBC.
A tolvajok az ország egyik legnagyobb kihívást jelentő védett hegymászóútját küzdötték le, a via ferrata néven emlegetett útvonalon függőlegesen is kell mászni, egyes szakaszokon pedig vékony kábeleken kell átkelni.
A gyűjtődoboz a helyi hegymászóklub tulajdona, és azért helyezték ki, hogy támogatást kérjenek az útvonal fenntartásához. Svájcban a lakosok gyakran részt vesznek a közeli túrázóhelyek karbantartásában, a költségeket pedig általában adományokból finanszírozzák. A pénzt általában ilyen kihelyezett dobozokban gyűjtik össze.
Svájcot a BBC szerint sokkolták a történtek, ezt az adománydobozt ugyanis csak a legtapasztaltabb hegymászók képesek elérni. „Milyen emberek ezek?” – írta Facebook-oldalán a mászóklub .
A tolvajok nemcsak jó hegymászók voltak, hanem minden szükséges felszereléssel is rendelkeztek, sőt még olyan szerszámokat is magukkal vittek, amelyekkel fel tudták törni a ládát. Az elkövetők lehetséges köre ugyanakkor nem szűk, az elmúlt napokban ugyanis jó idő volt, így igen sokan megfordultak a hegyen.
A hegymászóklub nem tudja pontosan, hogy mennyi pénzt loptak el, de az egyik vezető azt mondta, hogy nagyjából 400-500 frank lehetett a ládában (150-200 ezer forint). Most abban bíznak, hogy a tolvajoknak felébred a lelkiismeretük és csendben visszaadják a pénzt.
Némi vigaszt jelenthet a klubnak, hogy a hír hallatára egy támogató átutalt már 500 frankot, hogy pótolja a kieső összeget.
Megtalálták egy 37 éve eltűnt német hegymászó maradványait egy olvadó gleccseren Svájc ikonikus hegycsúcsa, a 4478 méter magas Matterhorn közelében.
A csontokat, a mászó bakancsait és túrafelszerelését július 12-én találtak meg hegymászók a Matterhorn lábánál, Zermatt település mellett húzódó Theodul-gleccseren. DNS-vizsgálattal megállapították, hogy a maradványok egy meg nem nevezett 38 éves német férfihoz tartoznak, aki 1986 szeptemberében tűnt el egy túra alkalmával.
A klímaváltozás miatt olvadó és zsugorodó gleccserekből az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban kerülnek felszínre rég eltűnt emberek maradványai. A Matterhornon 2015-ben megtalálták a maradványait két fiatal japán hegymászónak, akik egy hóviharban tűntek el 1970-ben. Az eltűntek kilétét ugyancsak DNS-vizsgálattal állapították meg.
A svájci gleccserek tavaly gyorsabb ütemben olvadtak, mint a feljegyzések több mint 100 évvel ezelőtti kezdete óta bármikor, tömegük 6 százalékát veszítették el, csaknem a kétszeresét annak, mint amennyi az előző rekordévben, 2003-ban olvadt el.
Mehrere Tote bei Flugzeugabsturz in der Schweiz: Die Absturzstelle befände sich nach Polizeiangaben in steilem Gelände. Die Ursache für das Unglück ist noch völlig unklar. https://t.co/CF7UCeqgNV
— Frankfurter Allgemeine gesamt (@FAZ_NET) May 20, 2023
? [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
❄️⚠️ Schneechaos im Wallis! Teile von Sion sind gesperrt, Menschen werden gebeten, zuhause zu bleiben 🏠. Zermatt ist von der Aussenwelt abgeschnitten ❌ und hat mit Stromausfällen zu kämpfen. ⚡ 👉 https://t.co/xvhkcD5T7e
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
🇨🇭🎥 EN IMAGES - Voici l’effondrement du glacier Birch sur le village de Blatten (VS), dans le Lötschental. Il ne reste pratiquement plus rien du village. (RTS) pic.twitter.com/sOZGgKsEGs
🇨🇭 SUISSE : Une énorme partie du glacier du Birch s'est effondrée dans le Lötschental, provoquant un séisme de magnitude 3,1 sur l’échelle de Richter. Le village de Blatten, qui avait été évacué, est presque totalement détruit en quelques secondes. Une personne est portée… pic.twitter.com/5Nku3gda7R
— Infos Françaises (@InfosFrancaises) May 28, 2025
Szívszorító dráma zajlott le szombaton a Mount Everesten. Az eltűnt magyar hegymászót, Suhajda Szilárdot kereső nepáli mentőcsoport azt jelentette, hogy fel kell adniuk a keresést, mert reménytelen megtalálni a mászót. Ezzel a földi keresés szakasza lezárult, borzalmas véget ért Suhajda és családja számára az expedíció.
Szerda óta szinte az összmagyarság Suhajda Szilárdért izgult, aggódott, sőt a nemzetközi hegymászó társadalom is a magyar hegymászóról érkező híreket figyelte. Az Origo Sport összefoglalta az elmúlt napok történéseit.
Suhajda Szilárd háta mögött a Mount Everest 8848 méteres csúcsával Forrás: Facebook/Suhajda Szilárd
A Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében Suhajda Szilárd azt tűzte ki célul, hogy pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül ér fel a Mount Everestre. A csúcsmászó a tervek szerint vasárnap elérte a 6400 méteren lévő 2-es tábort, majd hétfőn a 7200 méteren lévő 3-as táborban éjszakázott. Innen kedden kora hajnalban mászott fel a 7950 méteren lévő 4-es táborba, ahol felállította egyszemélyes sátrát.
A csúcsra kedd este, nepáli idő szerint 21:05-kor indult el, tökéletes időjárási körülmények között. A hegymászó GPS nyomkövetője a beállított tízperces intervallumok helyett azonban csak szórványosan küldött jeleket, esetenként akár négy órán át nem érkezett friss pozíció-meghatározás.
Műholdas telefonján viszont kétszer is bejelentkezett. Először nepáli idő szerint szerdán reggel 8 órakor, az úgynevezett Balcony tetejéről, 8450 méterről hívta a háttércsapatot. Lassan, de stabilan haladt. Másodszor a Déli-csúcs lábától, 8630 méterről telefonált, nepáli idő szerint szerdán 13:30-kor. Itt elmondta, hogy fizikailag jól van, de a mászás nehéz, és hogy elég késő van. Ugyanakkor határozottan teljesíthetőnek tartotta a csúcs elérését és a 4-es táborba történő biztonságos visszatérést. Hangkapcsolat ezután már nem jött létre a mászóval – írták.
Négy órával később a nyomkövetője 8720 méterről küldött jelet. Az eltelt időből és a magasságból nem lehetett egyértelmű következtetést levonni haladásáról.
A legközelebbi jel azonban két órával később, nepáli idő szerint 19:30-kor, még magasabbról, 8795 méterről érkezett.
Ez a Hillary-lépcső magassága. A csúcs innen mindössze 53 méter szintkülönbségre, a mászó addigi mozgása alapján körülbelül másfél órányi mászásra van. Ez volt az utolsó lokáció, a jeladó több pozíciót nem küldött.
A műholdas jeladója alapján a legnagyobb elért magassága 8795 méter volt. Amennyiben ez az adat a későbbiek során megerősítést nyer, akkor elmondható lesz, hogy Suhajda Szilrád az első magyar mászó, aki pótlólagos oxigén nélkül ilyen magasságba jutott.
A tájékoztatás szerint a magyar háttércsapat – akik azóta megfeszített erőkkel dolgoztak a hegymászó felkutatásán és támogatásának megszervezésén – csütörtök reggel értesült róla, hogy Suhajda Szilárd körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van.
Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.
Felmerül a kérdés, hogy a lefelé ereszkedő csapat miért nem segített a bajba jutott magyar mászón. A magashegyek, és különösen a 8000-esek világa más szabályok szerint működik, az Everest pedig talán még ezen a csoporton belül is egy külön világ. A Suhajdát észlelő csapat serpákból és kereskedelmi mászókból (ún. kliensekből, azaz ügyfelekből) állt. A kliensek túlnyomó részben az átlagosnál valamivel jobb fizikummal, de többnyire minimális, vagy éppen semmilyen hegymászó tapasztalattal nem bíró „civilek”. A serpa ilyenkor csak a klienséért felel, hiszen rajta múlik a fizető ügyfél élete. Az elmondottak alapján Suhajda nem a rögzített kötelek mentén kialakított nyomvonal mellett, hanem attól távolabb feküdt egy sziklán, a megközelítése az adott körülmények között nem csupán lehetetlen, de életveszélyes is volt. A csoport rögzítette, hol látta a magyar mászót, majd folytatta útját lefelé az elgyötört amatőröket segítve.
A háttércsapat az esti órákban megállapodott Suhajda Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy csütörtök reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják a magyar mászót. Ezzel egy időben három serpát elindítanak, akik optimális esetben már csütörtökön, a késői órákban felérhetnek hozzá.
„A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban” – mondta már csütörtökön este Legindi Tímea, az expedíció kommunikációs munkatársa, Suhajda Szilárd felesége.
A kutatócsapat ettől függetlenül természetesen elindult. A három fős csapatot a serpák között is világklasszisnak számító mászók alkották. A serpa egy nepáli népcsoport elnevezése, akik miután 5000 méteteres magasságban élik a mindennapjaikat, tökéletesen alkalmazkodtak a magas hegyekhez, szervezetük sokkal jobban tolerálja az oxigénhiányt. Emellett páratlan hely- és hegyismerettel bírak, ők adják az Everesten (és más nepáli 8000-eseken) az alaptábori szolgáltatást, segítik a klienseket, és azokat a profi mászókat, akik teherhordó segítségét veszik igénybe egy-egy expedícióhoz. Suhajda csak az 5400 méteren lévő alaptáborban vette igénybe a serpák nyújtotta szolgáltatást, minden másról maga gondoskodott.
Suhajda Szilárd ugyancsak az Everesttel a háta mögött Forrás: Facebook/Suhajda Szilárd
A serpák 6400 méterig helikopterrel mentek fel, az ott lévő kettes táborból hét óra alatt elérték a 7950 méteren lévő négyes tábort. Ez az út egy átlagos mászónak két napra elosztva ennek az időnek a háromszorosa.
Itt egy negyedik serpa és egy segítő várta őket sátorban. Rövid pihenőt követően, a szél csitulása után mindössze két órával felérkezésük után, nepáli idő szerint 19:15-kor a háromfős csapat elindult a Hillary-lépcső irányába. Egész éjjel másztak, a megadott helyen azonban nem találták Suhajda Szilárdot, ezért elkezdték átkutatni a területet a csúcsig, majd vissza a Hillary-lépcsőhöz. A Hillary-lépcső környékét tüzetesen átvizsgálták, minden lehetséges esésvonalat az úttól jobbra és balra, a nepáli és a tibeti oldalon is, ameddig csak le tudtak ereszkedni a rögzített kötelektől.
Ezután a lépcső alatti, 8750 méternél lévő Déli-csúcsig vezető szakaszt, és annak belátható környékét vizsgálták át, de nem találták meg a hegymászót. Ekkor a háttércsapattal történt egyeztetést követően közösen úgy döntöttek, hogy a keresést berekesztik.
Azt, hogy a serpák mindent megtettek Suhajda Szilárd megtalálásáért, senki nem vonhatja kétségbe. Ha valakik, ők biztosan megtalálták volna, ha a mondott helyen van.
Azonban a serpák bármilyen jó (sőt, szuper) hegymászók, a rögzitett kötelektől ők sem távolodhatnak el akármeddig, pláne nem kapcsolódhatnak le róla, hiszen akkor könnyen kicsúszhatnak, azaz lezuhanhatnak a több száz méter mély szakadékok egyikébe. Ezt a kockázatot senki nem várhatja el egy mentőcsapattól, különösen akkor, ha a keresésre megadott helynél jóval nagyobb területet átvizsgálva sem találták meg a mászót.
Serpák a Mount Everesten, középen Kami Rita, aki rekordot jelentő 28 alkalommal járt a világ legmagasabb hegycsúcsán Forrás: AFP/PRAKASH MATHEMA
Ugyanezt erősítette meg Pintér László hegymászó, Suhajda Szilárd magyarországi kommunikációs csapatának egyik tagja a Sportrádió Hazafutás című műsorában.
Fontos tudni, hogy ez nem az Alpok, itt nincs hegyimentő szolgálat, mindenki a saját életéért felel. Ha útközben bajban lévő mászót találnak, felmérik, hogy van-e lehetőség segíteni. Erre csak akkor van lehetőség, ha a bajba jutott mászó járóképes. Ha nem az, akkor tízből tízen ott hagyják. Ez kegyetlenül hangzik, de ezen a terepen egy rossz lépés a hálált jelentheti.És ugyancsak fontos, hogy nem egy csapat, hanem egy serpa látta meg, aki egy nagyon rossz állapotban lévő 60 éves kínai hölgyet kellett, hogy életben tartson és levigyen a hegyről.”
Suhajda Szilárd hegymászó körökben rendkívül felkészült és szívós mászónak számított, de a 72 órát a halázónában oxigén nélkül nem lehet túlélni. Ezzel a mászók és keresőcsapat is tisztában van, ezért zárták le a további kutatást.
Ma azért még egy utolsó helikopteres repülést végeznek a hegy kettes tábora feletti oldalának átkutatására, hátha legalább a testet megtalálják. Ha nem, akkor Erőss Zsolthoz hasonlóan Suhajda Szilárd is örökre a Himlája egyik nyolcezresén marad.
Meghalt egy hegymászó, miután lavina temette maga alá a skóciai Ben Nevis hegycsúcson. Augusztusban szintén életét vesztette egy hegymászó a hegy északi oldalán.
A mentők még december 30-án, pénteken 15 óra 35 perckor értesültek a lavináról, amelynek következtében a 48 éves férfi a helyszínen meghalt – írja a BBC.
Nem ő volt az egyedüli, akit a lavina magával sodort, egy másik, 40 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, őt a Fort William-i Belford Kórházba szállították a mentőegységek, majd legközelebbi hozzátartozóikat értesítették a hatóságok.
A mentést végző Lochaber Mountain Rescue Team, amely helikopterrel érkezett a baleset helyszínére, azt mondta, hogy a lavina körülbelül 600 méteres volt.
Az 1345 méteres Ben Nevis Nagy-Britannia legmagasabb csúcsa, népszerű úti cél a hegymászók körében.
Mivel az időjárás kihívást jelentő körülményeket teremtett, a helikopter csak nehezen tudta megközelíteni a helyszínt. A sérültet nyolc órával az első segélyhívást követően a belfordi kórházba szállítottuk további kivizsgálás és kezelés céljából – írta a mentőcsapat.
Egy másik hegymászó, Rob Brown augusztusban szintén balesetben halt meg a hegy északi oldalán.
Numerous Emergency crews are responding to a 3-alarm fire with a Massive explosion at a RM Palmer chocolate company in West Reading Pennsylvania reports of multiple people have been trapped with injuries inside the building. pic.twitter.com/19ANHYj0Je
At least one person was killed and another injured after an avalanche struck near Lake Tahoe in the Sierra Nevada. First responders successfully rescued one person, and search and rescue operations are underway to address the situation. pic.twitter.com/G7WKVTqW1y
Crazy images of Army rescue operations at 13,000 feet plus in the Mana area of Chamoli ... Avalanche hits Border Roads labour camp, 10 rescued, 4 critical, approximately 47 missing. Intense snowfall .. multiple avalanches. Rescues continue. pic.twitter.com/LaawkmhcqW
Életét vesztette Petro Borisz cserkészhegymászó Grúziában a közel 5 ezer méter magas Tetnuld-hegy (Fehér-hegy) megmászása után, az alpinista halálának körülményei nem ismertek – adta hírül az rbc.ua hírportál vasárnap a Plaszt Nemzeti Cserkészszövetség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a cserkészszövetség Facebook-oldalán tette közzé a gyászhírt, amely szerint mély fájdalommal tudatja, hogy meghalt Petro Borisz cserkész, és őszinte részvétét fejezik ki az elhunyt feleségének, Julianna Borisznak és a hozzátartozóknak. Mint tudatták, a tragikus eset Grúziában történt, ahol a cserkész a Tetnuld-hegyet mászta meg Felső-Szvanetia régióban. A hegy magassága 4852 m. Az alpinista a csúcs megmászása után vesztette életét.
Borisz a Farkasok cserkészcsapat tagja volt, tevékenyen vett részt a különböző cserkészrendezvényeken és táborozásokban. Jelenleg a hozzátartozók szervezik a holttest Ukrajnába szállítását. A cserkészszövetség a temetés helyéről és időpontjáról később tájékoztat.
A residential building collapsed today in #Batumi, Georgia, leaving an unknown number of people trapped under the debris. @RedCrossGeorgia teams are on the ground supporting rescue efforts. pic.twitter.com/79R3N27kSV
Residential block collapsed in #Batumi. There are survivors. Those found in the ruins of the block were all alive, rescuers still searching. I hope everyone survives this disaster.
Collapse happened when water utility company was drilling on the first floor. pic.twitter.com/gxIy892rpe
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee