Odesszában a hatóságok lelepleztek egy illegális rendszert, amelyben humanitárius segélyt értékesítettek, holott azt ingyen kellett volna kiosztani a rászorulóknak. A gyanúsítottak több mint 50 tonna ruhát és cipőt adtak el, amelyek értéke meghaladja a 40 millió hrivnyát – számolt be az Interfax.
A nyomozás szerint az ügyben egy volt vámtiszt, egy jótékonysági szervezet képviselője és egy külföldi társuk vett részt. A segély külföldről érkezett alapítványokon keresztül, de ahelyett, hogy szétosztották volna, eladásra került, miközben hamis dokumentumokkal próbálták törvényesnek feltüntetni a folyamatot.
2025 októbere és 2026 áprilisa között a szállítmányokat raktárakba vitték, majd az odesszai piacra szállították és pénzért értékesítették. A hatóságok több mint 60 házkutatást tartottak, bizonyítékokat foglaltak le, és a gyanúsítottakat őrizetbe vették, akik ellen illegális segélyértékesítés miatt indult eljárás.
Egy ukrán férfit azzal vádolnak, hogy humanitárius segítségként a hadsereg számára érkezett autókat adott el illegálisan, több mint 680 ezer hrivnya értékben. A férfi az autók javításával és karbantartásával foglalkozott, így tisztában volt azok eredetével és rendeltetésével.
A rendőrség szerint a férfi szándékosan elidegenítette a járműveket harmadik személyeknek, megsértve ezzel a humanitárius segélyek felhasználására vonatkozó szabályokat. Az ügyészség büntetőeljárást indított ellene, és előzetes letartóztatást rendeltek el számára.
A nyomozás jelenleg is folyamatban van, az ügyben az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai biztosítják az operatív felügyeletet.
Az Ungvári Járási Rendőrkapitányság 1-es számú alosztályának nyomozói tovább vizsgálják azt az ügyet, amelyben humanitárius segélyként Ukrajnába behozott autókat illegálisan értékesítettek. A nyomozás során újabb gyanúsítottat azonosítottak – egy 29 éves nagyszőlősi férfit, aki egy jótékonysági szervezet igazgatója.
Korábban a rendőrök egy 48 éves beregszászi járási lakost is lelepleztek az ügyben. A hatóságok szerint a két férfi összejátszva juttatta be az országba a járműveket vám- és adómentesen, a humanitárius segélyekre vonatkozó kedvezményes eljárás keretében.
A határt átlépve azonban az autókat nem a hadseregnek adták át, hanem civil személyeknek adták el.
A nyomozás szerint a csalók legalább hat járművet értékesítettek, mintegy 1,8 millió hrivnya értékben.
A nyomozás jelenleg is tart, a műveletet a Stratégiai Nyomozóiroda és az SZBU munkatársaival közösen hajtották végre, az Ungvári járási ügyészség felügyelete mellett.
Orosz drón támadta meg az ENSZ Világélelmezési Programjának humanitárius konvoját a Herszon megyei Bilozerka közelében. A járművek élelmiszert és alapvető segélyszállítmányokat vittek az ukrán civileknek – közölte az Ukrajinszka Pravda az olasz külügyminiszter, Antonio Tajani nyilatkozatára hivatkozva.
A támadás idején a konvojt egy olasz tisztviselő is kísérte, aki szerencsére nem sérült meg. Tajani határozottan elítélte az incidenst, hangsúlyozva: „A civil lakosság, a kórházak és a humanitárius dolgozók elleni támadások elfogadhatatlanok. Oroszországnak be kell fejeznie az erőszakot és felelősségteljesen kell viselkednie.”
Az olasz külügyminiszter szolidaritását fejezte ki az ENSZ munkatársaival és az ukrán néppel. A támadást több európai vezető, köztük az Európai Bizottság válságkezelési biztosa, Hadja Lahbib, valamint Norvégia külügyminisztériuma is elítélte.
A támadásban két teherautó kigyulladt, noha a járművek jól látható humanitárius jelöléseket viseltek. Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy fokozza a nyomást Oroszországra.
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Legalább száz tonna humanitárius segélyt tartalmazó raktár semmisült meg Zaporizzsjában egy orosz támadás következtében – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda.
Az élelmiszersegély teljes mértékben a csapás által keletkezett tűz martaléka lett. A csomagokat menekülteknek és a frontvonalban lakóknak szánták.
A Kárpátaljai Vámszolgálat csempészet és a vámszabályok megsértése elleni osztályának illetékesei az ukrán–magyar határon megakadályozták egy tétel Finomel infúziós oldat illegális beszállítását, amelyet kereskedelmi célokkal próbáltak Ukrajnába behozni.
Vámjogszabályok megsértését fedezték fel a vámosok az asztélyi határátkelőn egy Mercedes Benz Sprinter típusú jármű ellenőrzése során, amely humanitárius segélyszállítmány rakományát szállította Németországból Ukrajnába. Az elektronikus nyilatkozatban jelezték, hogy 97 darab humanitárius segélycsomagot szállítanak egy munkácsi jótékonysági szervezet címére.
A sofőr szóbelileg megerősítette, hogy az iratok szerint 720 kg élelmiszert és 70 kg használt ruhát szállít.
Kockázatfelmérés céljából a vámosok úgy döntöttek, hogy a teljes humanitárius segélycsomag tartalmának ellenőrzésével igazolják mindkét fél jó szándékát. Hamarosan 8 doboz Finomel infúziós oldatot találtak, összesen 30 darabot.
A sofőr elmagyarázta, hogy a rakodás Németországban történt, és nem tudta és nem vizsgálta meg, mi van a dobozokban. Ám egy hazai jótékonysági szervezet vezetője arról tájékoztatta a vámosokat, hogy tévedésből rakták be a megtalált gyógyászati cikkeket tartalmazó dobozokat. Ezért nem említette őket, amikor elektronikusan bejelentette a humanitárius segélyeket.
Kiderült, hogy egy német jótékonysági szervezet tisztviselője hamis adatokat közölt az iratokban a humanitárius segélyek nevével és mennyiségével kapcsolatban, amely aztán bekerült a humanitárius segélyként elismert áruk jegyzékéről szóló nyilatkozatba.
A külföldi személy ellen Ukrajna Vámkódexe 483. cikkelyének 1. része szerint a vámszabályok megsértése miatt feljelentést tettek, amelynek szankciója a bűncselekmény tárgya értékének 50-100%-áig terjedő pénzbírság és azok elkobzása.
A vámosok által felfedezett Finomel a gyógyszerek azon csoportjába tartozik, amelyek befolyásolják az emberi vérrendszert és annak kialakulását. A Finomel infúziós oldat ára pedig a hazai piacon egy adag ára 50 ezer hrivnyánál kezdődik. így a 30 darab gyógyszer ára eléri a mintegy másfél millió hrivnyát. Az illegális árut lefoglalták, pontos értéküket szakértő állapítja meg, számolt be a Kárpátaljai Vámhivatal sajtószolgálata.
Szerdán két jordániai segélykonvojt támadtak meg izraeli telepesek útközben a Gázai övezet felé – jelentette be szerdán az ammáni külügyminisztérium.
„Élelmiszert, lisztet és más humanitárius segélyeket Gázai övezetbe szállító két jordániai konvojt támadtak meg telepesek” – ismertette a tárca, amely egyben hangsúlyozta, hogy mindkét járműoszlop folytatni tudta útját és elérte a háború dúlta palesztin térséget. Az útvonal a megszállt Ciszjordánián, illetve izraeli területen keresztül vezetett.
A minisztérium ugyanakkor nem bocsátkozott további részletekbe a történtekkel kapcsolatban.
A Honenu nevű izraeli jogsegélyszolgálat szerint az izraeli hatóságok őrizetbe vettek négy embert, akik elállták a Gázai övezetbe tartó teherautók útját a ciszjordániai Maálé Adumim telepes város határában.
A jordániai kormány elítélte az incidenst, mondván, hogy teljes mértékben az izraeli hatóságok felelősek a segélykonvojok és nemzetközi szervezetek biztonságának szavatolásáért.
Jordánia teherautókon, de légi úton is juttat segélyeket a tengerparti övezetbe, amelynek mintegy 2,3 milliós lakosságának nagy részét humanitárius szervezetek szerint éhínség, illetve betegségek fenyegetik.
Az ammáni tárca szerint a szerdán indult konvojok egyike 31 teherautóval az erezi határátkelőhöz tartott a Gázai övezet északi részén, míg a másik, 48 teherautóval a déli Kerem Salom felé.
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
BREAKING - The Israeli Defense Forces recently tested the “Magen Or” (Shield of Light) laser interception system in northern operations.
The system effectively neutralized several hostile UAVs, including four Hezbollah drones, demonstrating high precision and reliability.… pic.twitter.com/iafWqYiaKW
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
In Leipzig schließen sich Kinder zusammen, um ein jüdisches Café zu attackieren. Eine Frau wird verletzt, ein Fenster beschädigt. Die JF kennt die Staatsangehörigkeiten zweier Verdächtiger. https://t.co/QRfoOK9FlD
The scale of the fire at the oil pumping station in Russian Perm after a repeated Ukrainian drone attack. While Trump has lifted sanctions on russian oil, Ukraine has decided to impose its own “sanctions.” pic.twitter.com/4cpvrXj856
A korrupcióellenes hatóságok 15,2 millió hrivnya hűtlen kezelését leplezték le, amikor a Harkivi Regionális Katonai Igazgatóság humanitárius célokra vásárolt élelmiszert – írta meg az Ukrajinszka Pravda.
A nyomozók megállapították, hogy 2022 márciusában a Harkivi Regionális Katonai Kerületi Adminisztráció vezérkari főnöke és egy magáncég igazgatója megállapodást kötött csirkehús szállításáról, amelyet ingyenesen osztanának szét a lakosságnak a front menti régiókban és a megszállt területeken.
Ezt követően a Harkivi DIA egyik tisztviselője a kft. tisztviselőivel összejátszva meghamisította a 235 tonna termék átvételéről szóló dokumentumokat, amelyek alapján több mint 15 millió hrivnyát utaltak át a kft. számláira. A kifizetett termékeket azonban soha nem szállították le.
A gyanúsítottak között van a Harkivi Regionális Állami Adminisztráció kabinetfőnöke, a kft. igazgatója és helyettese, valamint a kft. regionális osztályának igazgatója.
The defense sector is one of the most corrupt in Ukraine. After all, that’s where the big Western money magically disappears.
NABU has uncovered yet another brilliant scheme for siphoning off funds meant for armored vehicle maintenance, this time a modest 102 million hryvnias.… pic.twitter.com/PHa3uwESpc