December 1-jén 14:15-kor bejelentés érkezett a tűzoltósághoz egy KAMAZ teherautó kigyulladásáról, amely menet közben kapott lángra a Huszti járásban található Feketepatak faluban, a Fő utcán.
A sofőr menet közben vette észre a füstöt, megállt és a 101-es segélyhívót tárcsázta. Miközben a tűzoltókat várta, vízzel próbálta eloltani a lángokat, de sikertelenül. A helyszínre a 15. számú állami tűzoltó-mentő egység szakemberei érkeztek ki. Nekik mindössze 7 percre volt szükségük, hogy eloltsák a tüzet, amely a motortérben keletkezett. Az eset során senki sem sérült meg.
A tűz okát és a keletkezett károkat az illetékes szervek vizsgálják.
Súlyos közúti baleset történt a Huszti járásban, Szeklence (Szokirnica) településen: egy VAZ és egy Ford Tourneo ütközött frontálisan. A személyautó 32 éves női vezetője a helyszínen életét vesztette, míg 31 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett, és az intenzív osztályra szállították.
A kisbuszt egy 18 éves fiatalember vezette, aki hat utast szállított. Közülük egy 66 éves nő közepes sérüléseket szenvedett, őt kórházban ápolják. A sofőr alkoholszintje negatív volt.
A rendőrség közlése szerint a baleset oka, hogy a VAZ vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, figyelmen kívül hagyva a romló időjárást, és áttért a szemben lévő sávba.
A hatóságok büntetőeljárást indítottak a közlekedési szabályok megsértése miatt, amely halált és sérülést okozott (Ukrajna BTK 286. cikk, 2. bekezdés). A járműveket lefoglalták, a helyszíni szemle és szakértői vizsgálatok folyamatban vannak.
A balesetről a Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság számolt be hivatalos oldalán.
November 17-én éjjel bejelentés érkezett a tűzoltósághoz egy melléképületben keletkezett tűzről a Huszti járásban, Hátmegen. A füstöt először egy szomszéd vette észre, aki kiment az udvarra, és véletlenül megpillantotta a lángokat. Azonnal felébresztette a tulajdonosokat, akik értesítették a tűzoltókat.
A helyszínre az ilosvai 15. állami tűzoltó- és mentőegység munkatársai érkeztek. A tüzet sikerült lokalizálni, majd teljesen eloltani. A lángok mintegy 20 négyzetméteres területet érintettek. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen a nyári konyhára és a közeli lakóházra.
A tűz következtében megsemmisült a tetőszerkezet és a háztartási tárgyak egy része. A tűz okát a szakemberek vizsgálják.
A napokban bejelentés érkezett a tűzoltósághoz egy lakóházban keletkezett tűzről a Huszti járásban található Hátmegről (Загаття). Az esetet a szomszédok jelentették, akik a ház lakóival együtt vödrökkel próbálták megfékezni a lángokat, ám erőfeszítéseik eredménytelenek voltak.
A helyszínre az ilosvai tűzoltóság munkatársai érkeztek ki, akik előbb lokalizálták, majd teljesen eloltották a tüzet. A tűz megsemmisítette a tetőt és a födémet mintegy 50 négyzetméteren, valamint a háztartási tárgyakat is. Ugyanakkor a tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a lángok átterjedését a szomszédos épületekre, megmentve azokat a pusztulástól.
A tűz keletkezésének okát és a károk összegét vizsgálják.
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Súlyos tűzeset történt november 1-jén reggel a Huszti járásban lévő Iza községben, ahol egy 30 éves nő vesztette életét, miután lángra kapott egy lakóház.
A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) közlése szerint a tüzet a szomszédok észlelték, akik azonnal riasztották a tűzoltókat. A helyszínre érkező egységek az egyik szobában találták meg az 1995-ben született nő holttestét.
A lángok mintegy 25 négyzetméteren pusztítottak, és reggel 8 órára sikerült teljesen eloltani őket.
A hatóságok felhívják a figyelmet arra, hogy a fűtési szezon kezdetén különösen fontos az elektromos hálózatok túlterhelésének elkerülése, valamint a fűtőberendezések és kályhák felügyelet nélküli működtetésének mellőzése.
A tűzoltóság ismételten arra kéri a lakosságot, hogy körültekintően használják a fűtőeszközöket, mert a gondatlanság könnyen tragédiát okozhat.
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
A napokban a tűzoltóság bejelentést kapott, miszerint a Huszti járásban kigyulladt egy lakóház. A lángokat, amelyek már áttörtek a tetőn, a szomszédok vették észre először. Ők azonnal értesítették a tűzoltókat, és segítettek a ház tulajdonosainak kimenteni a holmikat az épületből.
A helyszínre kiérkeztek az állami tűzoltó-mentő egységek, valamint egy önkéntes egység is. Érkezéskor kiderült, hogy a házigazdák azon az estén először gyújtottak be a kályhába, és a kémény közelében, a második emeleten keletkezett a tűzfészek.
A tűz elpusztította a második emelet helyiségeit és a padlásteret, valamint megrongálta a tetőt, az alsó szint szobáit és a berendezési tárgyakat.
A szakembereknek azonban sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek az egész házra, valamint a nyári konyhára, a fatárolóra, a személyautóra és a közeli épületekre.
[type] => post [excerpt] => A napokban a tűzoltóság bejelentést kapott, miszerint a Huszti járásban kigyulladt egy lakóház. A lángokat, amelyek már áttörtek a tetőn, a szomszédok vették észre először. Ők azonnal értesítették a tűzoltókat, és segítettek a ház tulajdonosainak ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1761684600 [modified] => 1761672890 ) [title] => A huszti járásban a tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk egy lakóház teljes leégését [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=222802&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 222802 [uk] => 222663 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 222660 [image] => Array ( [id] => 222660 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459.png [original_lng] => 1362618 [original_w] => 1200 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459-300x225.png [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459-768x576.png [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459-1024x768.png [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459.png [width] => 1200 [height] => 900 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459.png [width] => 1200 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/271020251761557459.png [width] => 1200 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1761665690:5 [_thumbnail_id] => 222660 [_edit_last] => 5 [views_count] => 908 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6b615de2d65bb84cdedca234bc5abbd8] => [_oembed_time_6b615de2d65bb84cdedca234bc5abbd8] => 1761677402 [_algolia_sync] => 481053965002 [_oembed_da94fde0d775ab8326c65841fc5ac0a4] => {{unknown}} [_oembed_8d32cfe99858ac3087f537b054844c65] => [_oembed_time_8d32cfe99858ac3087f537b054844c65] => 1763207410 [_oembed_cbe54bc40e2a6d7f571c8ad56a4a6513] =>
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
A huszti rendőrkapitányság nyomozói büntetőeljárást indítottak egy halálos közlekedési baleset ügyében, amely Hárspatak településen történt. A baleset okainak feltárására szakértői vizsgálatokat rendeltek el.
Október 21-én este a rendőrség bejelentést kapott egy közlekedési balesetről Hárspatakon, a Huszti járásban. A helyszínre azonnal kiérkezett a huszti rendőrség nyomozócsoportja, amely megkezdte a helyszíni vizsgálatokat és feltárta a történtek elsődleges körülményeit.
A vizsgálat szerint egy 56 éves helyi férfi Lancia típusú autójával haladt, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és lezuhant egy szakadékba. A gépkocsi többször is megpördült és felborult.
A baleset következtében a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Utasa szerencsére nem sérült meg.
A járművet lefoglalták és elszállították a rendőrségi telepre. A baleset pontos okainak megállapítására szakértői vizsgálatokat végeznek.
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
A napokban a rendőrséghez bejelentés érkezett, miszerint tűz keletkezett egy lakóházban a huszti járási Boródon.
A helyszínre azonnal kivonult a rendőrség operatív csoportja, amely az elsődleges nyomozati intézkedések során megállapította, hogy a tűz szándékos gyújtogatás következménye, amelyet egy 42 éves helyi nő követett el.
A rendőrség kiderítette, hogy a nő és az ingatlan 71 éves tulajdonosa között már hosszabb ideje ellenséges viszony állt fenn.
Egy újabb konfliktust követően a nő felgyújtotta a háztartási tárgyakat és a kanapét, ami tűzhöz vezetett.
Jelenleg szakértői vizsgálatokat rendeltek el, folyamatban van a nyomozás.
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Az ilosvai rendőrök őrizetbe vettek egy 42 éves nőt, aki szándékosan felgyújtotta egy nyugdíjas férfi házát Boródon.
Október 16-án este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy tűz ütött ki egy lakóházban a településen. A helyszínre azonnal kiérkezett a huszti járási rendőrkapitányság, akik a helyszíni vizsgálat során megállapították, hogy a tűz szándékos gyújtogatás következménye.
A nyomozás kiderítette, hogy a nő és a 71 éves háztulajdonos között már régóta ellenséges viszony állt fenn. Egy újabb veszekedést követően a nő betört a férfi házába, és öngyújtóval meggyújtotta a háztartási tárgyakat és a kanapét, ami tüzet okozott az épületben.
A hatóságok elfogták a tettest, az ügyben eljárás indult.
A rendőrség a közösségi médiát figyelve olyan bejegyzésre bukkant, amelyben egy terepjárós túra résztvevője videót tett közzé.
A felvételeken látható, amint az egyik terepjáró megsérül, és az olaj kifolyik, majd lecsorog egy hegyi patak köves partjára.
A Huszti járási rendőrkapitányság 2-es számú alosztályának munkatársai nyilvántartásba vették az esetet és vizsgálatot indítottak. A rendőrség jelenleg azonosítja az érintett személyeket.
Az esetről a Kárpátaljai Megyei Rendőrség sajtóosztálya számolt be.