Az engedély nélküli ásványkincs-kitermelés nemcsak törvénysértés, hanem közvetlen fenyegetést jelent Kárpátalja ökológiájára. A lerombolt folyómedrek, a talajerózió és a természeti tájak pusztulása mind a jogsértő „bányászok” tevékenységének következményei.
2025 eleje óta a kárpátaljai ügyészség vádiratokat nyújtott be 12 személy ellen a földtani erőforrások védelmével kapcsolatos ügyekben. A bűncselekmények az engedély nélküli homok- és kavics-, dácit- és andezit-kitermeléshez kapcsolódnak. A szakértők által megerősített kár összege meghaladja a 10,3 millió hrivnyát.
Ezen felül két szervezett csoport tevékenységét derítették fel, amelyek közül az egyik a Tarac folyó medrében tevékenykedett, Bedőháza közelében. A nyomozás anyagai szerint mindezt a helyi képviselő szervezte, aki egy cég tulajdonosa, amely többek között betonkeverékek gyártására szakosodott.
A képviselő és további három helyi lakos engedély nélkül, a megfelelő dokumentumok hiányában közel 5700 köbméter homok- és kavicskeveréket termelt ki a folyóparti sávból és a Tarac folyó medréből Bedőháza közelében. A kitermelt anyagokat az elkövetők készpénzért helyi lakosoknak adták el, valamint megrendelésre helyi önkormányzati szerveknek szállították az utcák karbantartásához.
Az ügy szakértői által megállapított kár 9 millió hrivnya, amelyet a vádlottak eddig nem térítettek meg. A rendőrség a gyanúsítottak vagyonát 15,8 millió hrivnya értékben zárolta.
A képviselőt is magában foglaló három vádlott ügyében a Técsői Járási Bíróság már megkezdte az eljárást. Nemrég a rendőrség elfogta a negyedik gyanúsítottat, aki több mint fél évig bujkált a nyomozás elől, és körözés alatt állt. Az ügyész indítványára előzetes letartóztatást rendeltek el számára.
A nyomozás a végső szakaszban van, a vzisgálatot a Kárpátaljai Nemzeti Rendőrség munkatársai végzik.
Jelenleg a régióban több mint 100 bűncselekmény van folyamatban a földtani erőforrások védelme terén. A nyomozást a Kárpátaljai Nemzeti Rendőrség folytatja a regionális Speciális Környezetvédelmi és Körzeti Ügyészségek felügyelete mellett.
A hírt a Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata közölte.
A bűnüldöző szervek feltárták egy illegális borostyánkitermelési hálózat működését Rivne megyében, amely több százmilliós kárt okozott az ukrán államnak – jelentette az Ukrán Főügyészség és az Állami Nyomozó Iroda (DBR).
A nyomozás megállapította, hogy 2021 végén egy helyi vállalkozó létrehozott egy szervezett csoportot, amely rendszeresen és szervezetten végezte a borostyán illegális kitermelését.
2022 júniusában az egyik általuk irányított vállalkozás két speciális engedélyt kapott 20 hektárnyi területen végzendő geológiai kutatásra, amely kizárólag legfeljebb 5 kg borostyán hektáronkénti kivételére jogosított tudományos célból. Ahelyett, hogy a kutatás szabályait betartották volna, a csoport tömeges illegális kitermelést szervezett meg.
A vizsgált időszakban – 2022 júniusától 2024 májusáig – több mint 5 tonna borostyánt termeltek ki jogellenesen, mind az engedélyezett területeken, mind azon kívül. A szakértői vélemények alapján a természetnek okozott kár az engedély nélküli kitermelés következtében legalább 354 millió hrivnya (kb. 8,5 millió euró).
Egy fegyveres bűnszervezet tagjaival csaptak össze katonák pénteken Ecuadorban, a súlyos incidensben tizenegy katona meghalt – közölte az ecuadori védelmi minisztérium.
A hadsereg egységei törvénytelenül bányászatot folytatók ellen indítottak műveletet az amazóniai térségben, Alto Puninónál, de a Comandos de la Frontera nevű banda tagjai rájuk támadtak.
„A fegyveres csoport robbanóanyagokat és kézigránátot is bevetett a katonák ellen.”– tették hozzá a közleményben.
A Comandos de la Fronterát jelentős részben a 2016-ban lefegyverzett Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet volt tagjai alkotják – írja az MTI.
A halálos áldozatok mellett az összecsapásnak sebesültjei is voltak a hadsereg oldalán.
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Véget ért annak a több mint 150 illegális bányásznak a mentése, akik egy elhagyott dél-afrikai bányában rekedtek a föld alatt. A mentőakció során három holttestet találtak a helyszínen – írja az Origo.
Több mint 150 illegális bányászt mentettek ki egy elhagyott bányából Dél-Afrika keleti, Mpumalanga nevű tartományában. A rendőrség bejelentése szerint három holttestet találtak a helyszínen a hét elején, a mentési akció első napján. A bányából kimenekített emberek többsége, akik állítólag külföldi állampolgárok, azt állítják, hogy akaratuk ellenére kényszerítették őket a föld alá, hogy aranyat keressenek.
A BBC idézi a rendőrség szóvivőjét, aki elmondta, hogy az illegális bányászokat letartóztatták, és nyomozást folytatnak a régióban folytatott illegális bányászat bűntette miatt.
Napokkal korábban az országos rendőrfőkapitány, Fannie Masemola bejelentette, hogy a rendőrség vizsgálja: a kimenekített bányászok esetében emberkereskedelemről, illetve kényszermunkáról van-e szó.
Péntek este az utolsó bányász is előkerült a használaton kívüli aknából, aki kimerültnek tűnt, de megkönnyebbült a felszínre hozatala után. A rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a mpumalangai bányában végzett mentési művelet befejeződött, de a nyomozást még a helyszín bezárásáig folytatják.
[type] => post [excerpt] => Véget ért annak a több mint 150 illegális bányásznak a mentése, akik egy elhagyott dél-afrikai bányában rekedtek a föld alatt. A mentőakció során három holttestet találtak a helyszínen. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1733652660 [modified] => 1733611271 ) [title] => Sikerült kimenteni a föld alól mintegy 150 illegális bányászt Dél-Afrikában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188496&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 188496 [uk] => 188650 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 188497 [image] => Array ( [id] => 188497 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d.jpg [original_lng] => 170893 [original_w] => 1014 [original_h] => 570 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d.jpg [width] => 1014 [height] => 570 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d.jpg [width] => 1014 [height] => 570 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d.jpg [width] => 1014 [height] => 570 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/865c2272261c442da52bd5ae5db0142d.jpg [width] => 1014 [height] => 570 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1733750952:8 [_thumbnail_id] => 188497 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 2065 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7d0ab4decfdefce5b1c6ea79e039b6a0] =>
PICTURED: Colorado dad Patrick Weier identified as gold mine disaster victim as loved ones share heartbreaking tributes: Patrick Weier, 46, died on Thursday after an incident inside the Mollie Kathleen Gold Mine near Cripple Creek. Weier worked at the… https://t.co/4g2I8Qy3NOpic.twitter.com/YchZhjUP4d
#Mali: 43 people, mostly women, lost their lives after an artisanal gold mine collapsed in western Mali on Saturday, according to an industry union leader. pic.twitter.com/re9pCKIp8I
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
A Dél-afrikai Köztársaságban kampány indult az illegális bányászat felszámolására. Az akció során járőrözés közben négy férfit találtak, akik arról számoltak be, hogy több mint száz ember rekedt egy elhagyatott bányában – írja az Origo.
A Dél-afrikai Köztársaságban található Sabie-ben járőrözött az egyik biztonsági társaság csapata, amikor találkoztak négy férfival. Látszott rajtuk, hogy az életükért menekülnek. Kiderült róluk, hogy illegális bányászok, és elmondták az őröknek, hogy az egyik elhagyatott bányában több mint 100 ember ragadt bent.
A helyi rendőrség szóvivője szerint az elhagyatott bányában 150 ember rekedt bent, hatan kijutottak, hárman pedig meghaltak – írja a Power987.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Tovább gyűrűzik a dél-afrikai illegális bányászok ügye. A kormány nem hajlandó segítséget nyújtani a főként illegális bevándorlókból állók munkásoknak, az egyik miniszter például arról beszélt, hogy ki kell füstölni őket. A bányászok többsége sem akar együtt működni a hatóságokkal, mivel papírjaik sincsenek, miközben egy jótékonysági szervezet már a segítségükre sietett.
A dél-afrikai kormány nem hajlandó segíteni a lezárt bányákban ragadt illegális bányászoknak, olyannyira, hogy élelmet sem biztosít számukra. Önkéntesek tucatjai azonban az egyik ilyen bányába behatoltak, hogy segítséget nyújtsanak az egyébként illetéktelenül ott tartózkodóknak – írja tudósításában a BBC.
Korábban a rendőrség „Zárd le a lyukat” névvel hirdetett akciót, amivel a föld alatti alagutak lezárásával akarják elérni, hogy a felszínre jöjjenek az illegális bányászok és le tudják őket tartóztatni. A hatóságok nem szívesen mennek le a bányákba, szerintük ugyanis a lent tartózkodók közül többnek fegyvere is lehet.
Egy jótékonysági szervezet, a Benchmark Foundation munkatársa úgy nyilatkozott, hogy akik lent vannak, különböző bűnözői csoportok szervezték be a munkára, nem önszántukból mentek le. A helyszínen tartózkodik egy férfi, akinek állítólag két fia is lent van a lezárt bányákban. Ő úgy fogalmazott, hogy „ők is emberi lények, akiknek családjuk van.”
Mivel az illegális bányászok szándékosan mentek le a bányába, hogy aranyat és más ásványi kincseket szerezzenek, a hatóságok kemény fellépést ígértek. Többek között akadályozzák az élelmiszer- és vízellátást, miközben az illegális bányászok sem hajlandóak együttműködni a hivatalos szervekkel, tekintve, hogy többségük nem rendelkezik papírokkal. Attól félnek, hogy kitoloncolják őket Dél-Afrikából.
Az 50 fős csoportokba szerveződött önkéntesek szerint egy óra alatt egy embert tudnak kimenteni. Az illegális bányászat évente több százmillió dollár veszteséget okoz a dél-afrikai kormánynak.
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Heves esőzés földcsuszamlást idézett elő egy illegális aranybánya területén Indonézia Szumátra szigetén, amelyben legalább 15 ember életét vesztette, és sokan eltűntek – jelentették pénteken a helyi hatóságok.
Fotó: AFP
Helyi lakosok éppen aranyrögök után kutattak csütörtökön Nyugat-Szumátra tartományban, amikor a sárlavina rájuk zúdult a környező dombokról. A katasztrófavédelem szerint még legkevesebb 25 embert keresnek. A mentési munkálatokat nehezíti a mindent elborító sár, illetve az áramszünetek és a kommunikációs zavarok. Az aranybánya térsége négyórás gyaloglással érhető csak el a legközelebbi településről.
Indonéziában sok helyen működnek engedély nélküli, nem hivatalos bányák, ahol nemcsak földcsuszamlások, árvizek és alagútomlások veszélyeztetik a gyakorlatilag védőfelszerelés nélkül dolgozó bányászokat, hanem a munkálatokhoz használt mérgező anyagok, mint például a higany és a cián is.
Legutóbb júliusban temetett maga alá földcsuszamlás egy illegális aranybányát Celebesz szigetén, akkor 23 ember halt meg.
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
Az Állami Határszolgálatot az EU és a NATO normái szerint alakítják át. A munkácsi határőregység légifigyelő egységei aktívan vesznek részt a határ mentén zajló illegális tevékenységek felfedezésében.
A napokban egy drón által végzett ellenőrzés során a gyulai határőregység dolgozói felfedezték, hogy Tiszaszászfalun, a Tisza folyónál illegálisan bányásznak ásványi kincseket.
A helyszínre kiérkezett az illetékes szolgálat, az ott dolgozók nem rendelkeztek engedéllyel a munkavégzéshez. Az ügyben eljárás indult, a nyomozás folyik.
A técsői járási Dulfalva és Talaborfalu között az ökológiai vizsgálóbizottság illegális kavicsbányászatot fedezett fel a Talabor folyónál. A tettesek még az ívás miatti tilalmakra sem voltak tekintettel.
A vizsgálat során az ökológusok megállapították, hogy a telken illegálisan betontömb is épült, melynek következtében a földek termékeny talajrétege megsérült. Ezenkívül jelentős mennyiségű hulladékot találtak a tömb közelében.
Az ügyben eljárás indult, a vizsgálatok megkezdődtek.
A helyi cég a régió egyik andezitlelőhelyének ipari fejlesztését végezte. A vizsgálat szerint a társaság a vonatkozó állami engedélyek megszűnése után ellenőrzések nélkül folytatta bányászati tevékenységet.
Az alapanyagokat szintén engedély nélkül adták el az elkövetők helyi vállalkozóknak, illegális tevékenységükkel az információk szerint 309 millió hrivnyás kárt okoztak az államkasszának.
Az ügyben továbbra is folynak a vizsgálatok.
[type] => post [excerpt] => A helyi cég a régió egyik andezitlelőhelyének ipari fejlesztését végezte. A vizsgálat szerint a társaság a vonatkozó állami engedélyek megszűnése után ellenőrzések nélkül folytatta bányászati tevékenységet. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1675541640 [modified] => 1675532975 ) [title] => Többszáz millió hrivnyás kárt okozott egy kárpátaljai cég az államkasszának [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=108357&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 108357 [uk] => 108162 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 108159 [image] => Array ( [id] => 108159 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095.jpeg [original_lng] => 955899 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095-300x200.jpeg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095-768x512.jpeg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095-1024x682.jpeg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095-1536x1024.jpeg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095.jpeg [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/020220231675340095.jpeg [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1675525775:5 [_thumbnail_id] => 108159 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2882 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_91b2ee3925f8603646ec85111be5cf84] =>
Thank goodness, the wisdom of the people has prevailed!
I am deeply appreciative of the jury’s unanimous finding of innocence in the Tesla 420 take-private case.
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3