A német rendőrség lehetséges terrortámadás előkészületei miatt őrizetbe vett egy, az Iszlám Állam iszlamista terrorszervezettel szimpatizáló, libanoni származású testvérpárt és feltételezett bűntársukat – jelentette be kedden a német ügyészség és a rendőrség.
A közlemények szerint a két testvért, egy 15 kamaszfiút és egy 20 éves férfit Mannheimben, 22 éves bűntársukat, egy németországi török férfit pedig Hessen tartományban tartóztatták le még vasárnap.
A testvérpárt azzal gyanúsítják, hogy vallási indítékkal, illetve az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet iránti „mély rokonszenvük” okán készítettek elő támadást, amelyhez egyebek között már egy gépkarabélyt és lőszereket is beszereztek.
A lőfegyvert, továbbá egy símaszkot, egy golyóálló mellényt, több kést és mobiltelefonokat a vasárnap szintén őrizetbe vett 22 éves férfi otthonában találták meg – áll a közleményben. A vádhatóság és a rendőrök szerint a lakosságot nem fenyegette közvetlen veszély, azt azonban nem közölték, hogy a lehetséges terrortámadásnak létezett-e konkrét terve vagy célpontja Németországban.
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi