Peru legfelsőbb bírósága csütörtökön közel 11,5 év börtönbüntetésre ítélte Pedro Castillo volt elnököt, amiért 2022 decemberében megpróbálta feloszlatni a kongresszust, és rendeleti úton kormányozni, írja a The Guardian.
Az ítélet egy nappal azután született, hogy egy másik baloldali exelnököt, Martín Vizcarrát 14 évre ítélték vesztegetés elfogadása miatt.
2022 decemberében a kongresszus megszavazta Pedro Castillo perui elnök elmozdítását, miután megpróbálta feloszlatni a törvényhozást, de a lépéseit az alkotmánybíróság puccskísérletnek minősítette. Az ellenzéki többségű törvényhozás addigra már harmadszor próbálta meg elmozdítani a 2021 júliusában hatalomra került elnököt alkotmányos vádeljárás keretében.
A párizsi bíróság bűnösnek találta Gérard Depardieu francia filmsztárt két nő szexuális zaklatásában. Az ítélet 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésről szól, ami igen jelentős lépés a francia MeToo-mozgalom számára.
A 76 éves színész, aki több mint 200 filmben szerepelt, a 2021-es Les Volets Verts forgatásán zaklatta a két nőt, akik háttérmunkát végeztek a stábban. Az egyik áldozat, Amelie, díszletberendezőként dolgozott, és azt vallotta, pánikba esett a történtek idején. Állítása szerint Depardieu a folyosón közrefogta, majd végigtapogatta a testét: „Rémisztő volt – úgy nézett ki, mint egy őrült”.
Depardieu tagadta a vádakat, annak ellenére, hogy több szemtanú is megerősítette az áldozatok állításait. Ügyvédje védelmében azt hangoztatta, hogy a színész csak meg akarta tartani az egyensúlyát vagy felhívni magára a figyelmet – de Amelie szerint ezek a verziók „nyilvánvalóan hamisak”.
Az áldozatok szerint Depardieu kifejezetten a kevésbé ismert nőket célozta meg, hogy aztán azt mondhassa: híres színésznőkkel ezt soha nem tette volna.
A tárgyaláson kívül Amelie ügyvédje, Carine Diebolt a Sky Newsnak elmondta, Depardieu évekig megúszta a tetteit, mivel a filmipar tűrte viselkedését a hírneve és pénzügyi befolyása miatt.
Egy ideig nem fognak szabad emberként élni, hosszú ideig kell börtönben maradniuk a háborús bűncselekmények elkövetése okán.
Ukrajna ígéretet tett arra, hogy minden lehetséges módszerrel felkutatja a háborús bűnelkövetőket. Több ezer ilyen esetet regisztráltak, így akár hosszú évekig is eltarthat a folyamat, és sok olyan eset is lehetséges, amiknek nem találják meg a bűnöseit.
Független attól, hogy háború zajlik Ukrajnában, egyre több orosz katonát állítanak bíróság elé, akiket akár napok alatt felelősségre tudnak vonni. Ez most ismét megtörtént, újabb orosz katonák kaptak súlyos ítéletet.
Egy ukrán bíróság 11 és fél év börtönbüntetésre ítélte kedden a két elfogott orosz katonát, akik egy kelet-ukrajnai városban lövöldöztek. Rövid időn belül ez a második ilyen ítélet, amikor háborús bűnök elkövetésében találnak bűnösnek katonákat.
Alekszandr Bobikin és Alekszandr Ivanov az elmúlt héten mindketten bűnösnek vallották magukat. Ez valószínűleg enyhítő körülmény jelentett az esetükben, de így is nagyon hosszú ideig lesznek börtönben. A hírről a The Guardian is beszámolt a Reuters jelentésén keresztül.
Olekszandr Bobikint és Olekszandr Ivanovot a háborús törvények és szokások megsértésével vádolják. A nyomozás szerint Harkiv régió békés területeire lőttek. Mindketten bűnösnek vallották magukat.
Az ügyészség 12 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottaknak. Védőik a letöltendő büntetés idejének csökkentését kérték.
Jevhen Bolibok, a Kotelevszkij Kerületi Bíróság bírája elítélte a vádlottakat. (a szerk.)
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Agyonlőtte magát egy büntetőeljárás alá vont volt közalkalmazott ítélethirdetés után egy moszkvai kerületi bíróságon.
„Ítélethirdetéskor a tárgyalóteremben tartózkodó vádlott, miután a bíró ismertette a büntetési tételét, önkezűleg véget vetett életének” – közölte Uljana Szolopova, a törvényszék szóvivője, akit az Interfax orosz hírügynökség idézett.
A vádirat szerint a korábban a büntetés-végrehajtásban dolgozó Viktor Szviridov tízmillió rubelt (50 millió forint) zsarolt ki egyik kollégájától. Az egykori közalkalmazottat három év börtönre ítélték.
A bíróság szerint most vizsgálják, hogy a férfi miként csempészhetett be fegyvert a tárgyalóterembe, mivel az orosz bíróságokon egyébként nagyon szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben, a rendet fegyveres őrök felügyelik, és fémdetektorokkal ellenőrzik a belépőket.
Az elítélt súlyos rákbetegsége miatt szabadlábon védekezhetett, és ügyvédjével abban reménykedtek, hogy betegsége okán nem fogják letöltendő szabadságvesztésre ítélni. Grigorij Ivaniscsev hozzátette: ügyfele végig tagadta bűnösségét. Az ügyvéd sérelmezte, hogy a bíróság nem vette figyelembe a védencét felmentő bizonyítékokat, a többi között egy hangfelvételt.
Ivaniscsev szerint Szviridov azok közé a segítők közé tartozott, akik az 1986-os csernobili atomerőmű-baleset okozta károk elhárításában vettek részt. A férfi egyébként azzal a fegyverrel lőtte agyon magát, amelyet kiváló szolgálati teljesítményéért kapott – tette hozzá a jogász.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
Туристов завалило льдом на Камчатке. На них обрушился Вилючинский водопад. Один человек погиб, трое пострадали, среди них есть ребёнок, он в тяжёлом состоянии pic.twitter.com/6DctTHRzzD
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Nos duele profundamente lo sucedido al interior de las instalaciones del comando de la @ArmadaColombia en la isla de San Andrés, donde 4 héroes perdieron la vida. A las familias les expresamos nuestra solidaridad y el compromiso de esclarecer rápidamente este lamentable hecho.
В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
JUST IN: The hacking collective #Anonymous today hacked into the Russian streaming services Wink and Ivi (like Netflix) and live TV channels Russia 24, Channel One, Moscow 24 to broadcast war footage from #Ukraine. #TangoDown#OpRussiapic.twitter.com/2V8opv7Dg9
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
A military commissar in charge of enlistment for Putin’s chaotic mobilisation campaign, Lt-Col Roman Malyk, 49, has been found dead in suspicious circumstances prompting murder investigation. His body was discovered near the fence of his home in the Primorsky region of Russia. pic.twitter.com/MzFy54TTe7
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
In #SaintPetersburg, the head of the financial support department of the Ministry of Defense for the Western District, Marina Yankina, mysteriously fell out of the window. pic.twitter.com/QT3PJcgtxE
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
BREAKING: Sources tell the NBC10 Boston Investigators there's no longer a threat in Maine. Lewiston mass shooting suspect Robert Card is located and is deceased. https://t.co/GZVPEnejwO
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
BREAKING NEWS: A 15-year-old student is dead after authorities say he shot a teacher during morning classes at Hill Country College Preparatory High School. https://t.co/3VGfsShNAapic.twitter.com/wjkiLpFsHe