Belehalt sebesülésébe csütörtökre virradóra egy ENSZ-békefenntartó Libanonban – jelentette be a világszervezet libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL). A hírt a szerb védelmi minisztérium megerősítette, hozzátéve, hogy az áldozat szerb állampolgárságú volt. A támadásban – amely egy napra esett az Izrael és Libanon közötti tűzszünet végrehajtásáról szóló megállapodással – két másik, spanyol állampolgárságú békefenntartó is megsebesült.
A közlemény szerint a katona előző nap, a dél-libanoni Mardzsajúnt érő ágyúzásban sebesült meg két társával együtt. Biztonsági források úgy tudják, az ágyútűz a kéksisakosok Ebl esz-Szakíban lévő bázisát érte.
A szerb védelmi tárca azt közölte, a Milovan Jovanovic nevű kéksisakos a bejrúti egyetemi kórházban halt meg.
A spanyol védelmi minisztérium nem sokkal később az X-en bejelentette, hogy a két sebesült pedig spanyol állampolgárságú.
A UNIFIL elmondta, hogy az ügyben vizsgálatot indított, arra pedig nem tért ki, honnan ágyúzták a térséget, ahol egyébként heves harcok dúltak az izraeli hadsereg és a Hezbollah libanoni síita mozgalom között. Emlékeztetett azonban arra, hogy a békefenntartók elleni szándékos támadások a nemzetközi humanitárius jogba ütköznek, megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701. határozatát és háborús bűncselekménnyel érnek fel.
Izrael és Libanon Washingtonban, helyi idő szerint szerdán állapodott meg a két ország között korábban megkötött tűzszünet végrehajtásáról. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának közleménye szerint a megállapodásnak az a feltétele, hogy a libanoni síita Hezbollah beszüntesse a harcot, és fegyveresei a Litáni folyótól északra fekvő területre vonuljanak vissza.
Mindeközben viszont az NNA libanoni hírügynökség újabb izraeli csapásokról számolt be csütörtökön Dél-Libanonból, hozzátéve, hogy dróncsapás végzett egy motorossal, egy házaspár és a gyerekük pedig megsebesült.
Donald Trump amerikai elnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az iráni rezsim továbbra is támadásokat intéz Katar energetikai létesítményei ellen, az Egyesült Államok „hatalmas erővel megsemmisíti” a világ legnagyobb földgázkészletével rendelkező South Pars gázmező teljes területét – amely Irán és Katar közös tulajdonában áll.
Az amerikai elnök kijelentésének előzményeként Teherán szerdán megtámadott egy kulcsfontosságú energetikai létesítményt Katarban, válaszul Izrael a South Pars gázmező iráni részét célzó támadásaira, ami a konfliktus éles eszkalációját jelzi, és az energiaárak megugrását eredményezte – írja a CNBC.
A South Pars elleni támadással Izrael első alkalommal vette célba az iráni földgáztermelési infrastruktúrát a február 28-án kezdődött konfliktus óta.
Donald Trump tagadta, hogy előzetesen tudott volna Izrael támadásáról, visszautasítva azokat a jelentéseket, amelyek szerint a csapást az amerikai kormányzattal egyeztették és jóváhagyták. „Az Egyesült Államok semmit sem tudott erről a konkrét támadásról, és Katar semmilyen módon nem vett részt benne, sőt nem is volt tudomása arról, hogy ez meg fog történni” – írta az amerikai elnök szerdán a közösségi oldalán.
🇶🇦 Qatar’s Ministry of Interior confirms it is still “dealing with a fire in the Ras Laffan Industrial Area.”
Donald Trump arra is felszólította Izraelt, hogy hagyja abba a South Pars gázmező elleni támadásokat, kivéve, ha Irán „meggondolatlanul” megtámadja Katart. Ebben az esetben az Egyesült Államok „olyan mértékű és erejű támadással semmisíti meg a teljes gázmezőt, amilyet Irán még soha nem látott vagy tapasztalt”.
Katar szerdán közölte, hogy az iráni rakéták „jelentős károkat” okoztak a Ras Laffan Ipari Városban, amely a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG) exportlétesítményének ad otthont.
Áldozatokról nem érkezett jelentés. Ezzel párhuzamosan a Reuters csütörtökön arról számolt be, hogy az amerikai kormány több ezer katona Közel-Keletre vezénylését fontolgatja, ami a további eszkaláció lehetőségét vetíti előre.
لحظاتی قبل پرواز بلک هاوک و هرکولس C-130 با ارتفاع بسیار پایین بر فراز آسمان ایران - مخصوص عملیات ویژه. گزارش رژیم: یک جنگنده F-15 دچار آسیب شده و اومدن دنبال خلبانش که اجکت کرده. pic.twitter.com/Ic7QgZvaDx
Iraqi 🇮🇶 Interior Ministry said American 🇺🇸 freelance journalist Shelly Kittleson was kidnapped by unidentified armed men (Iranian 🇮🇷 backed militias) in central Baghdad & that during a pursuit the vehicle belonging to the kidnappers was intercepted which overturned as they… https://t.co/cOAwUZn6hqpic.twitter.com/ciUo05iUbF
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
A helyi ügyész közlése szerint 148-ra emelkedett a dél-iráni Minab városában egy lányiskolában történt robbanásban meghaltak száma, továbbá 95-en megsérültek.
A CNN földrajzi helymeghatározással azonosította a helyszínen készült videót, amely a Shajaba Tayyiba iskolában készült. Körülbelül 61 méterre található egy iráni katonai bázistól.
Az iskola korábban úgy tűnik, hogy a bázis része volt, de a műholdas felvételek azt mutatják, hogy a két helyszín legalább 2016 óta elkülönül egymástól.
😨Fireworks on Lunar New Year's Eve cause disaster!
Villagers in mainland China carelessly set off fireworks, igniting a fireworks shop and killing 8; the entire explosion was captured on video. pic.twitter.com/nwfddklt9N
🇮🇩 A WWII-era bomb buried beneath a home exploded in Indonesia's Papua Province yesterday, killing at least 5 people, injuring 5 more, and leveling 6 houses.
Israel Katz, Izrael védelmi minisztere azt nyilatkozta, hogy a támadást „a fenyegetések elhárítása érdekében” hajtották végre, a jelentések szerint az első látszólagos csapás Ali Khamenei ajatollah, Izrael legfelsőbb vezetőjének irodája közelében történt. Izrael szombaton nappali támadást indított Irán fővárosa ellen – jelentette be Israel Katz izraeli védelmi miniszter szombat kora reggel, miközben a média értesülései szerint az Egyesült Államok is részt vesz a csapásmérésekben.
A támadást „a fenyegetések elhárítása érdekében” követték el Katz közleménye szerint. A közlemény hozzátette, hogy „különleges és állandó szükségállapotot” hirdettek ki Izrael-szerte.
A jelentések szerint az első látszólagos támadás Ali Khamenei ajatollah, Irak legfőbb vezetőjének irodája közelében történt.
Iráni média jelentése szerint füstfelhő emelkedett a város belvárosából, és állítólag három robbanást hallottak Teheránban.
Nem volt azonnal világos, hogy mi volt a célpont, de a támadásra akkor került sor, amikor az Egyesült Államok hatalmas vadászgép- és hadihajóflottát gyűjtött össze a régióban, hogy nyomást gyakoroljon Iránra egy megállapodásra nukleáris programjával kapcsolatban.
Donald Trump elnök szombat kora reggel bejelentette, hogy az Egyesült Államok „jelentős harci műveleteket” indított Iránban. Ezt támasztja alá, hogy Tomahawk cirkáló rakétákat is bevethettek, de ezt az USA részéről még nem erősítették meg.
Korábban a Trump-stáb azt fontolgatta, hogy előbb Izrael indítson akciót, és annak hatását látva avatkozik be az Egyesült Államok, de ez a taktika változhatott a genfi tárgyalások eredménytelenségét látva.
The President of the United States has openly described the unlawful seizure of Iranian vessels as “piracy,” brazenly boasting that “we act like pirates.” This was no verbal slip. It was a direct and damning admission of the criminal nature of their actions against international…
Harmincra emelkedett a halottak száma Gázában az izraeli hadsereg légicsapásaiban. Az IDF vezetői azt állítják, hogy csapataik arra válaszul rendeltek el légicsapásokat, hogy egy nappal korábban katonáik általuk terroristaként azonosított, felfegyverkezett személyekkel keveredtek összetűzésbe.
Legkevesebb harmincan meghaltak Gázában az izraeli hadsereg légicsapásaiban egy nappal azelőtt, hogy a humanitárius segélyezésben kulcsfontosságú dél-gázai rafahi határátkelőt megnyitották volna gyalogos átkelésre.
Az IDF műveletei az exklávé több pontján történtek: légicsapás érte Gázaváros Sheikh Radwan kerületének rendőrkapitányságát, több lakóházat, és egy Hán Júniszban lévő sátortábort is. Az izraeli hadsereg állításai szerint a célpontok a Hamász egy fegyverraktára, egy fegyvergyártó telepe és két rakétakilövő állása voltak.
Az IDF vezetői azt állítják, hogy csapataik e célpontokat arra válaszul támadták meg, hogy egy nappal korábban általuk terroristaként azonosított, felfegyverkezett személyek használták a dél-gázai Rafah földalatti infrastruktúráját, akik közül katonáik hármat megöltek. Az izraeli hatóságok szerint a palesztin terrorista csoportok négy izraeli katonával végeztek.
Izrael a fegyverszünet megsértésével vádolja a Hamászt. A terrorszervezet ugyanezzel vádolja Izraelt.
A határátkelőhelyek megnyitása az egyik legkörülményesebb feladata a tűzszünet jelenlegi fázisának. A mostani légicsapások a tavaly októberben leállított katonai műveletek óta az IDF legtöbb emberéletet követelő akciói. A halottak száma várhatóan tovább fog emelkedni.
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje célzott légicsapást mért Hajtam Ali Tabatabaira, a Hezbollah vezérkari főnökére Bejrútban vasárnap – jelentette be az IDF és az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Július óta ez volt az első, Bejrútban végrehajtott izraeli légicsapás. „Továbbra is határozottan fel fogunk lépni, hogy megakadályozzunk minden fenyegetést az északi lakosok és Izrael ellen” – idézi Jiszráel Kac védelmi minisztert a tárca közleménye.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is megerősítette, hogy a bejrúti csapás a Hezbollah vezérkari főnökét vette célba. „Nemrég az IDF Bejrút szívében csapást mért a Hezbollah vezérkari főnökére, aki a szervezet katonai építkezését és fegyverkezését irányította” – áll a miniszterelnöki hivatal közleményében.
Tabatabait a Hezbollah síita milícia kettes számú vezetője Naim Kasszem főtitkár után. Elsőként az IDF közölte, hogy csapást mért egy „kiemelkedő” vezetőre Bejrútban.
Izrael az elmúlt hetekben fokozta a Hezbollah elleni hadműveleteket, s azt állította, hogy a terrorszervezet megsérti az egy éve kötött tűzszünetet, valamint, hogy Libanon lassan halad a milícia lefegyverzésével.
Az izraeli védelmi erők az elmúlt napokban fokozatosan bővítették a városban és környékén mért légicsapásokat, de nem küldtek szárazföldi csapatokat a sűrűn lakott északi városba, ahol a feltehetően több százezer palesztin menedéket találtak – írja az Axios hírportál.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint az elmúlt hetekben mintegy 300 000 palesztin menekült el Gáza városából, miután a lakosság száma az év elején nagyjából egymillióra nőtt.
Az evakuálás nem megy gyorsan, a lakosság körében sokan attól tartanak, hogy az övezet más területei sem biztonságosabbak. Hétfő este helyi idő szerint fokozódtak a Gáza város elleni légicsapások, mielőtt a palesztin média jelentette, hogy az izraeli védelmi erők tankjai behatoltak a városba.
Ezek után Katz izraeli védelmi miniszter kiemelte, hogy bátran harcolunk azért, hogy megteremtsék a feltételeket a túszok szabadon bocsátásához és a Hamász legyőzéséhez, Gáza város lángokban áll. Az izraeli védelmi erők vasököllel csapnak a terrorszervezet infrastruktúrájára – áll egy nyilatkozatban.
„Nem fogunk meghátrálni, amíg a küldetés be nem fejeződik” – teszi hozzá Katz.
Rubio: katonai műveletre van szükség
A gázai háborúnak katonai művelettel kell lezárulnia, ha a diplomácia kudarcot vall – hangoztatta Marco Rubio amerikai külügyminiszter egy interjúban.
A külügyminiszter izraeli és katari állami vezetőkkel tartott megbeszéléseit követően a Közel-Keleti útja közben adott interjút a Fox News hírtelevíziónak, és ebben kifejtette, hogy a háború lezárásának békés módja az lenne, ha a Hamász elengedné a még kezében lévő 48 túszt, illetve kiadná a holttesteket, és beleegyezne a lefegyverzésbe és működésének beszüntetésébe.
Marco Rubio szerint ez az „ideális kimenetel” nem látszik, ezért katonai műveletre van szükség. Hozzátette azt is, hogy az izraeliek is szívesebben kerülnék el azt, hogy katonai erővel vessenek véget a Hamász uralmának, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden művelet Izraelé lesz, és abban az Egyesült Államok nem vesz részt.
[type] => post [excerpt] => Az izraeli védelmi erők az elmúlt napokban fokozatosan bővítették a városban és környékén mért légicsapásokat, de nem küldtek szárazföldi csapatokat a sűrűn lakott északi városba, ahol a feltehetően több százezer palesztin menedéket találtak – írj... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1758023460 [modified] => 1758013454 ) [title] => Az Izraeli Védelmi Erők szárazföldi offenzívát indítottak Gáza város elfoglalására [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=218258&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 218258 [uk] => 218371 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 218259 [image] => Array ( [id] => 218259 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1.jpg [original_lng] => 106739 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/gaza-1.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1758104306:3 [_thumbnail_id] => 218259 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2215 [_oembed_93d7a0f2ee247740b0a3823a35a34427] => [_oembed_time_93d7a0f2ee247740b0a3823a35a34427] => 1758002656 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 396320264002 [_oembed_0c90a266e7f8fe13e81c593d3af08ff9] =>
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
One of the bodies handed over to Israel from the Gaza Strip was found to be unrelated to any of the Israeli hostages
"Following the completion of examinations at the National Institute of Forensic Medicine, the fourth body handed over to Israel by Hamas does not match any of the… pic.twitter.com/7qHi7UUuyG
Izrael csapást mért a húszi lázadók kezén lévő jemeni főváros, Szanaa, valamint Dzsauf tartomány ellen. A támadás katonai támaszpontokra, egy üzemanyagraktárra és szerkesztőségek ellen irányult. Az incidensben 35-en haltak meg és 131-en sebesültek meg.
Izrael támadást hajtott végre szerdán a síita húszi lázadók kezén lévő jemeni főváros, Szanaa, valamint Dzsauf tartomány ellen – közölte az izraeli hadsereg.
A közlés szerint katonai támaszpontokra, egy üzemanyagraktárra és az Irán támogatta lázadók „propagandarészlegének” központjára mértek csapást – adta hírül az MTI.
„Ez válasz volt a terrorista húszik támadásaira, amelyek alatt pilóta nélküli légi járműveket és föld-föld rakétákat lőttek ki Izrael területére” – tette hozzá az izraeli hadsereg.
A húszik szócsöveként szolgáló al-Maszíra televízió arról számolt be, hogy a támadás a jemeni központi bank egyik irodáját is érte Dzsauf tartomány el-Hazm nevű körzetében. A húszik szóvivője, Jahja Szarí pedig közölte, hogy Izrael kizárólag polgári célokat támadott, amelyek közt két jemeni lap szanaai szerkesztőségét is találat érte. Szarí szerint több újságíró és járókelő is van az áldozatok között. Szemtanúk beszámolói szerint a húszik „védelmi minisztériumát” is eltalálták, valamint egyik rejtett parancsnoki központjukat is két hegy között.
A lázadók egészségügyi hatóságának legfrissebb összesítése szerint a támadásban 35 ember halt meg és 131 megsebesült. Korábban 9 halottról és 118 sebesültről adtak hírt.
Kedden arról számoltunk be, hogy az izraeli Kan televízió hivatalos források alapján azt közölte, hogy a Hamász tisztviselői ellen indítottak támadást. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) és a Sin Bét (ISA) közleményt adott ki, amiben vállalták a felelősséget a dohai robbantásokért. A történtekre reagált a katari külügyminisztérium is, leszögezve, nem hagyják megtorlás nélkül a támadást. Egy amerikai tisztviselő azt nyilatkozta, Donald Trumpot az izraeli szervek értesítették a támadásról. Az akciót az António Guterres, az ENSZ főtitkára és Leó pápa is elítélte.