Tíz embert mentettek ki a Vörös-tengerből, miután a húszi lázadók támadása következtében elsüllyedt a hajójuk Jemen közelében. A lázadók állítólag fogva tartanak több túlélőt, négy ember pedig életét vesztette az incidensben – írta meg a CNN.
Az Eternity C nevű, libériai zászló alatt közlekedő és görög cég által üzemeltetett kereskedelmi teherhajót több rakéta is eltalált, szerda reggel pedig elsüllyedt – közölte a brit tengeri kereskedelmi műveletek ügynöksége (UKMTO).
Az Európai Unió tengeri biztonsági missziója, az Operation Aspides közlése szerint négy embert mentettek ki a vízből szerda éjszaka, köztük három Fülöp-szigeteki legénységi tagot és egy görög biztonsági szakembert. Hat további személyt már szerdán nap közben kimentettek.
🚢 Magic Seas now confirmed at risk of sinking, heavy flooding reported
Crew of 19 safely evacuated
Israel responded with airstrikes on #Houthi -held #ports
A jemeni húszi lázadók közleményben vállalták a felelősséget a támadásért, állításuk szerint egy pilóta nélküli vízi drónnal és hat cirkáló- és ballisztikus rakétával célozták meg a hajót, amely szerintük az izraeli Eilat kikötője felé tartott.
A lázadók azt állítják, hogy a legénység néhány tagját kimentették, orvosi ellátást biztosítottak számukra, majd ismeretlen helyre szállították őket.
Az Egyesült Államok jemeni missziója emberrablással vádolta a húszikat, és a legénység azonnali szabadon bocsátását követelte. A lázadók által közzétett videón egy súlyosan megrongálódott, rakétatámadás után süllyedő hajó látható.
Ez már a második hajó, amelyet a húszik ezen a héten elsüllyesztettek, miután vasárnap megtámadták a Magic Seas nevű teherhajót is, amelynek legénysége kénytelen volt elhagyni a fedélzetet. A jemeni csoport rendszeresen támad olyan hajókat, amelyekről azt állítja, hogy izraeli kapcsolataik vannak.
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Izrael légicsapást mért az Irán támogatását élvező húszi felkelők kezén lévő jemeni Hodeida kikötőjére vasárnap – közölte az izraeli hadsereg.
„Az izraeli légierő a húszik terrorista rezsimjének célpontjait támadták Jemenben, 1800 kilométerre Izrael határától” – ismertette az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy a fő célpont a kikötői infrastruktúra volt.
Az al-Dzsazíra és al-Majádín arab hírtelevíziók szerint a helyi olajterminál egyik tározója borult lángba, illetve találatok érték a 2015 óta nem üzemelő városi repülőteret is, amely a felkelők bázisaként szolgálhat. Találatot kapott az al-Háli negyedben található áramfejlesztő is.
A jemeni húszi lázadók az iráni támogatással kiépült, Izrael és az Egyesült Államok közel-keleti befolyása ellen harcoló csoport részei. A húszik számos alkalommal támadták az Izraellel szövetséges államok hajóit a stratégiai fontosságú Bab el-Mandeb-szorosban és az Ádeni-öbölben november óta, az Izraellel fegyveres konfliktusban álló palesztinok támogatásának jegyében.
Nászir Kanaáni, az iráni külügyminisztérium szóvivője elítélte a jemeni lázadókra mért izraeli csapásokat, mondván, hogy a polgári infrastruktúrához tartozó létesítmények – áramfejlesztők és olajtartályok voltak – a célpontok.
Maszúd Peszeskján iráni elnök az állami sajtóban idézett nyilatkozatában kijelentette: nem szabad hagyni Izraelt, hogy egymás után támadja Irán szövetségeseit, az „Ellenállás tengelyének” tagjait, s e tekintetben a libanoni Hezbollah síita milíciát emelte ki, amelynek vezetőjével, Haszan Naszrallahhal izraeli légicsapás végzett pénteken Bejrútban. Naszrallah oldalán életét vesztette Abbász Nilforusán, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka is.
JUST IN: More footage of Israel’s bombing the port of Hodeidah and the power station in Yemen.
Israel bombed 4 different countries at the same time.
„A libanoni harcosokat nem szabad magukra hagyni ebben a küzdelemben, hogy a cionista rezsim (Izrael) ne támadhassa egymás után az Ellenállás tengelyének országait” – húzta alá Peszeskján.
„Nem fogadhatunk el ilyen cselekményeket és ezek nem is maradnak válasz nélkül. Határozott válaszra van szükség” – hangsúlyozta az iráni elnök.
A libanoni egészségügyi tárca vasárnapi összegzése szerint az izraeli légierőnek az ország déli és keleti végeire mért csapásaiban legalább 45 ember vesztette életét és 76-an megsebesültek.
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
BREAKING: Israel Strikes Near Syrian Presidential Palace
Israel confirmed it carried out an airstrike near the Syrian presidential palace in Damascus, residence of Ahmed Al Sharaa. Prime Minister Netanyahu and Defense Minister Katz said the strike was a “message to the Syrian… https://t.co/kJpaMfF92ppic.twitter.com/aAcNmnXKnB
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, legkevesebb három tengerész eltűnt, a többiek mentőcsónakba tudtak szállni és elmenekülni – közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO).
A beszámoló szerint a libériai tulajdonban lévő, barbadosi zászló alatt, de görög üzemeltetésben közlekedő, Valódi bizalom nevű hajót a jemeni fővárostól, Ádentől mintegy 105 kilométerre délnyugatra, a Vörös-tenger torkolatától nem messze találta el egy rakéta, amely azután tüzet okozott.
A hajó tulajdonosának és üzemeltetőjének közös közleménye szerint a 23 tagú legénység sorsáról nincsenek információik; a Reuters hírügynökség azonban egy hajózási forrásból úgy értesült, hogy a legénység nagy részének sikerült mentőcsónakba szállnia, hárman tűntek el a 23-ból, és a 20-ból négyen égési sérüléseket szenvedtek.
Az amerikai hadseregnek egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a hajót nagy erejű becsapódás érte, bár a benne keletkezett kár pontos nagysága egyelőre nem ismert.
A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta csökkent jelentősen a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a Gázai övezeti háborúba a palesztinok oldalán úgymond beszállva november óta többtucatnyi támadást követtek el a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen. A hajók egy jelentős része emiatt azóta inkább kerülő úton közlekedik.
A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel járőrözni kezdtek az addig nem elég jól védett Ádeni-öböl északi részén, valamint több ízben is légicsapásokat mértek a húszik jemeni hadállásaira.
A missile just landed next to a large civil building. A Ukrainian friend on the ground with me says it’s the headquarters of Samsung in Ukraine. pic.twitter.com/DIzsmN7y8n
A missile just landed next to a large civil building. A Ukrainian friend on the ground with me says it’s the headquarters of Samsung in Ukraine. pic.twitter.com/DIzsmN7y8n
Our @usembassyjlm US Embassy in Israel & Consulate will officially remain closed today as shelter in place still in effect. Some minor damage from concussions of Iranian missile hits near Embassy Branch in @TelAviv but no injuries to US personnel.
— Ambassador Mike Huckabee (@GovMikeHuckabee) June 16, 2025