Folytatódott az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt Kovács Béla egykori jobbikos politikus, volt EP-képviselő büntetőpere csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken – adta hírül a Magyar Hírlap.
Kovács Béla azt mondta: az emléklappal az EP-képviselőként 2010 és 2019 között végzett munkáját ismerték el, azt az Európai Parlament elnökeként aláírta Antonio Tajani.
Ezzel a kapcsolatban a védő úgy fogalmazott: az EU ezzel a gesztussal kifejezte, mit gondol a kémkedés vádjáról.
Kovács Béla azt mondta, hogy a másik a vádpont, a költségvetési csalás kapcsán az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálódott, ám ő időközben elismerte hibáját és teljes egészében visszafizette és így megtérítette a figyelmetlenségből, gondatlanul okozott kárt.
Azzal kapcsolatban, hogy egy korábbi tárgyaláson felmerült, egykor még „a kommunista rendszert is kiszolgálta”, később viszont a Jobbikba lépett be, Kovács Béla közölte: 1990 előtt a rá nehezedő erős nyomás ellenére se lépett be az akkori állampártba, az MSZMP-be, egész életében csakis egyetlen pártnak, a Jobbiknak volt tagja.
„Tehát egy hős áll Önök előtt” – jegyezte meg a vádlott.
Az elsőfokú büntetőperben még nem zárult le a bizonyítás. A tárgyaláson elhangzott: külföldi tanú meghallgatása is szükséges lehet, ami azonban a koronavírus-járvány miatt nehézségekbe ütközik és elnyújthatja a büntetőpert.
Kovács Béla 2010 májusában lett a Jobbik EP-képviselője. Magyarország Alkotmányvédelmi Hivatala 2014 áprilisában tett feljelentést az EU intézményei elleni kémkedés miatt, majd a legfőbb ügyész májusban indítványozta, hogy az EP függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát, ami 2015 októberében meg is történt. A magyar Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt ellene vádat, Kovács Béla akkor bejelentette, hogy kilép a Jobbikból.
A vád lényege, hogy a képviselő 2012 és 2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Mindezek célja az volt, hogy az EP-n belül erős háttérbázissal rendelkező, nyíltan EU-ellenes tábor jöjjön létre, belülről bomlasszák az Európai Közösségek intézményeit és az orosz érdekeket helyezzék előtérbe. A másik, költségvetési csalásra vonatkozó, az OLAF felvetése nyomán kivizsgált ügyben a vád szerint a képviselő és három társa több mint 21 ezer euró (több mint hatmillió forint) vagyoni hátrányt okozott az EP-nek 2012–2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal.
Kovács Béla az eljárás során tagadta az ellene felhozott vádakat.
Bár a bizonyítási eljárás a végéhez közeledik az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettével, költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolt volt jobbikos EP-képviselő Kovács Béla perében, teljesen bizonytalan, hogy mikor hirdethetnek ítéletet első fokon az ügyben – derül ki a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalási jegyzékhez fűzött megjegyzéséből.
A magyar bíróság ugyanis még 2018-ban megkereste az Európai Parlament (EP) elnökét, akitől sürgős választ kért a bizonyítás szempontjából fontos kérdésekre.
Így például arra, hogy megtérült-e a költségvetési csalással okozott kár, Kovács Béla hozzáférhetett-e bizalmas információkhoz, és azokat továbbadhatta-e orosz diplomatáknak. A bíróság arra is válasz kért, hogy a volt jobbikos képviselő mely parlamenti bizottságoknak volt tagja a vádbeli időszakban, valamint terhelte-e, és ha igen, mire vonatkozóan és milyen mértékben titoktartási kötelezettség. Az Európai Parlament elnökétől azonban eddig nem érkezett válasz, pedig ezt a törvényszék több fórumon keresztül is sürgette. Ennek hiányában pedig nem lehet megalapozott döntés hozni az ügyben – írta a törvényszék. A bíróság ezzel együtt két tárgyalási napot tűzött ki a jövő hétre, amelyen iratismertetés és tanúmeghallgatás várható. Az ügyben a magyar Alkotmányvédelmi Hivatal még 2014 áprilisában tett feljelentést, de a jogi procedúra miatt a per csak 2018-ban kezdődött el.
(magyarhirlap.hu)
[type] => post [excerpt] => Bár a bizonyítási eljárás a végéhez közeledik az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettével, költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolt volt jobbikos EP-képviselő Kovács Béla perében, teljesen bizonytalan, hogy ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1583616900 [modified] => 1583608914 ) [title] => Várni kell az ítélethirdetésre Kovács Béla ügyében, mert nem válaszol az EP elnöke [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=5963&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 5963 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 5965 [image] => Array ( [id] => 5965 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1.jpg [original_lng] => 122749 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/kovacs-bela-1.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1583601714:12 [_thumbnail_id] => 5965 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 4620 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7c9a955df4977ee58bc8ea92896c909e] =>
A man suspected of spying for Egypt was working in the German government press office until December 2019.
Authorities believe Egypt recruits individuals to spy on opposition groups living in Germany.https://t.co/oVsNnIZ1FO
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024