Az újabb ítélet oka egy Észak-Korea elleni drónincidens, mellyel a későbbi hadiállapot bevezetéséhez akart megágyazni a korábbi dél-koreai vezetés.
A dél-koreai bíróság 30 év börtönbüntetésre ítélte Jun Szogjol volt dél-koreai elnököt, amiért korábban drónokat küldött Észak-Koreába. Az ügyészek azzal érveltek, hogy Jun 2024 októberében azért rendelte el a műveletet, hogy provokálja Észak-Koreát, és ürügyet teremtsen a később bevezetett hadiállapothoz, amibe végül belebukott.
Jun 2024 december 3-án hirdett hadiállapotot, és azt állította, hogy az országot az Észak-Koreával szimpatizáló „államellenes” erőktől védi. Hamarosan azonban világossá vált, hogy döntését belpolitikai problémák vezérlik. Az emberek országszerte az utcára vonultak, Jun pedig a tömegtüntetések közepette visszavonta a parancsot. A volt elnököt vád alá helyezték, és lázadásért, illetve a hadiállapot bevezetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Pénteken a Szöuli Kerületi Bíróság hazaárulás és hatalommal való visszaélés miatt bűnösnek találta Junt, valamint volt védelmi miniszterét, Kim Jong-hjont, a védelmi elhárító parancsnokság volt vezetőjét, Jeo In-hjongot és a drónműveleti parancsnokságok volt vezetőjét, Kim Jong-daét.
Kim Jong-hjon harminc év börtönbüntetést kapott, míg Jeo tizenöt évet, Kim Jong-dae pedig hármat. „A vádlottak a katonai művelettel provokálták Észak-Koreát, hogy szükségállapotot vezethessenek be Dél-Koreában” – mondta ki a bíróság, hozzátéve, hogy a provokációval megkockáztattak egy katonai konfliktust, és hangsúlyozva, hogy az ügyben a legnagyobb felelősség Jun Szogjolt terheli. A volt dél-koreai elnök ügyvédei azzal érveltek, hogy ügyfelük tette „jogos” válasz volt Észak-Korea korábbi provokációira – utalva arra, hogy Észak-Korea 2024-ben több száz, szemetekkel teli ballont dobott át a déli határon.
A feszültség 2024-ben fokozódott, amikor Észak-Korea azzal vádolta meg Dél-Koreát, hogy drónokat küldött Phenjan fölé, melyek propagandával teli szórólapokat szórtak szét a fővárosban. „Jun küldte ezeket a drónokat Észak-Koreába, bosszú gyanánt” – mondta egy bíró a pénteki ítéletben.
A hadiállapot miatti tüntetések hónapokig tartó káoszt okoztak Dél-Koreában, és végül választásokat tartottak, melyet az ellenzéki Demokrata Párt elnöke, I Dzsemjong nyert.
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
A különleges ügyészség előzetes letartóztatást kért Jun Szogjol volt dél-koreai elnök ellen lázadásra való felbujtás, hatalommal való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt – közölte vasárnap a szöuli vádhatóság. Szojgol a szerinte „szégyentelenül Észak-Korea-barát, államellenes erők” ellen lépett fel.
A kérelmet a tavaly decemberi szükségállapot kihirdetésével összefüggésben nyújtották be. Jun vasárnap hosszú órákon át vett részt kihallgatáson a különleges ügyészségnél, azonban ügyvédje nem nyilatkozott az ott elhangzottakról. A vasárnap beadott kérelem új jogalapra helyezi a volt elnök előzetes letartóztatásának indítványát, amely immáron a lázadáson felül hatalommal való visszaéléssel és az igazságszolgáltatás akadályozásával bővült ki.
Jun december 3-án szükségállapotot hirdetett ki Dél-Koreában arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát megbénító, „szégyentelenül Észak-Korea-barát, államellenes erőket”. A szükségállapot mindössze néhány óráig tartott. Az államfőt végül az alkotmányos hatáskörök megsértése és politikai válság kirobbantása miatt április 4-én menesztette az alkotmánybíróság.
Egy szöuli bíróság először 2024. december 31-én rendelte el a lázadással vádolt, felfüggesztett államfő letartóztatását, amit a hatóságok egy 2025. január 3-i sikertelen kísérlet után (az elnöki testőrség ezt akkor megakadályozta) január 15-én háromezer rendőr bevetésével végrehajtottak. Jun Szogloj ellen január 26-án emeltek vádat összeesküvés és lázadás miatt, bírósági tárgyalása február 20-án, büntetőpere április 14-én kezdődött meg.
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
A Jun Szogjol volt elnök által kihirdetett, rövid ideig tartó hadiállapotot vizsgáló dél-koreai különleges ügyész kedden elfogatóparancsot kért a megbuktatott vezető letartóztatásának érdekében – közölte kedden a Yonhap helyi hírügynökség az ügyész közlése alapján.
Jun Szogjol tavaly december 3-án – általános megdöbbenést keltve – pár órára hadiállapotot hirdetett, ellenzéke szerint azzal a céllal, hogy leszámoljon politikai ellenfeleivel. Emiatt december közepén – a parlament által kezdeményezett alkotmányos vádeljárás nyomán – felfüggesztették hivatalából, lázadás vádjával is büntetőeljárás folyik ellene.
Januárban egyszer már letartóztatták, miután ellenállt az őt őrizetbe venni próbáló hatóságoknak, de később bírósági végzéssel szabadon engedték.
A hadiállapot bevezetésének ügyében nyomozó ügyész most arra hivatkozva kérte az elfogatóparancsot, hogy a volt elnök többször is megtagadta, hogy eleget tegyen a rendőrség és a különleges jogász felszólításainak, amelyekkel a december 3-i hadiállapot kihirdetésével kapcsolatos kihallgatásra idézték be.
Lázadás miatt a dél-koreai ügyészség vasárnap vádat emelt a letartóztatásban lévő Jun Szogjol felfüggesztett államfő ellen – számolt be a 444.hu az MTI nyomán.
A vád szerint Jun összeesküvést szervezett többek között az akkori védelmi miniszterrel, hogy a hadiállapot kihirdetésével lázadást robbantson ki. Azzal is vádolják, hogy katonákat vezényelt a parlamenthez, hogy megakadályozza a képviselőket a rendelet leszavazásában.
Az ügyészség már vádat emelt a védelmi miniszter, valamint a fővárosi védelmi parancsnokság, a védelmi elhárítási parancsnokság, a szöuli rendőrség és az országos rendőrparancsnokság vezetői ellen lázadás miatt.
A Jun elleni nyomozást vezető korrupcióellenes nyomozóhivatal (CIO) a múlt héten átadta az ügyet az ügyészségnek, mivel nekik nincs törvényes felhatalmazásuk arra, hogy vádat emeljenek egy elnök ellen. Vasárnap vezető ügyészek gyűltek össze az ország minden részéből, akik még időben, Jun fogva tartási idejének törvényes lejárta előtt egy nappal emeltek vádat.
Jun Szogjol december 3-án váratlanul hadiállapotot rendelt el, majd órákkal később feloldotta az intézkedést. Dél-Korea azóta politikai válságban van. A Nemzetgyűlés december 14-én szavazott Jun felelősségre vonásáról, az Alkotmánybíróság pedig eljárást indított a döntés alkotmányosságának a megállapítására. Az utóbb lázadással vádolt elnököt január 15-én vették őrizetbe.
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
❗️🇰🇷 - Fifteen people were injured in Pocheon, South Korea, when eight 500-pound Mk82 bombs accidentally dropped by South Korean Air Force KF-16 jets landed in a civilian area during joint live-fire exercises with the U.S.
A dél-koreai politikai válság tovább mélyül, miután a hatóságok ismét megpróbálják őrizetbe venni Jun Szogjol elnököt. A felelősségre vont államfő ellen lázadás gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot, miután december elején rövid időre hadiállapotot hirdetett. A helyzet feszült, tüntetők gyűltek össze az elnöki rezidencia környékén – tudósított az AP News.
A korrupcióellenes ügynökség és a rendőrség pénteken már megkísérelte végrehajtani az elfogatóparancsot, de az elnöki biztonsági szolgálat ellenállása miatt visszavonultak. Az egyhetes elfogatóparancs hétfőig érvényes. A hétvégén az elnöki rezidencia környékén szögesdrótot telepítettek, felkészülve egy újabb őrizetbe vételi kísérletre.
A helyzetet bonyolítja, hogy az államfő a hivatalos rezidenciáján tartózkodik.
Az elnöki biztonsági szolgálat vezetője, Park Dzsong Dzsun kijelentette, hogy törvényes kötelességük az elnök védelme.
„Utasítottam a biztonsági szolgálatot, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a nyomozókkal szemben” – mondta Park egy videonyilatkozatban.
Az elnök jogi csoportja panaszt készül benyújtani a korrupcióellenes ügynökség főügyésze és a pénteki akcióban részt vevő nyomozók ellen, törvénytelennek minősítve az őrizetbe vételi kísérletet. Emellett az ügyvezető védelmi miniszter és a rendőrfőnök ellen is panaszt tesznek.
A helyzet megosztja a közvéleményt. Jun ellenes tüntetők követelik az elnök azonnali letartóztatását, míg támogatói elítélik a felelősségre vonását. „Alig egy nap van hátra Jun Szogjol elfogatóparancsának végrehajtási határidejéig, az elnöki biztonsági szolgálat továbbra is egy bűnözőt rejteget” – fogalmazott egy aktivista a tüntetésen.
Az elnök sorsa most az Alkotmánybíróságon múlik, amely megkezdte a tanácskozást arról, hogy helybenhagyja-e a vádemelést és hivatalosan eltávolítsa-e őt hivatalából, vagy visszahelyezze pozíciójába.
[type] => post [excerpt] => A dél-koreai politikai válság tovább mélyül, miután a hatóságok ismét megpróbálják őrizetbe venni Jun Szogjol elnököt. A felelősségre vont államfő ellen lázadás gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot, miután december elején rövid időre hadiállap... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1736094120 [modified] => 1736089122 ) [title] => Teljes a káosz Dél-Koreában: rendőrök néznek farkasszemet az elnöki biztonsági szolgálattal [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=191374&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 191374 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 191375 [image] => Array ( [id] => 191375 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea.png [original_lng] => 865770 [original_w] => 988 [original_h] => 489 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea-300x148.png [width] => 300 [height] => 148 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea-768x380.png [width] => 768 [height] => 380 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea.png [width] => 988 [height] => 489 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea.png [width] => 988 [height] => 489 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea.png [width] => 988 [height] => 489 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/del-korea.png [width] => 988 [height] => 489 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1736081923:12 [_thumbnail_id] => 191375 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2222 [_oembed_7587c2eaf4e234330d2f544dbcc42209] => [_oembed_time_7587c2eaf4e234330d2f544dbcc42209] => 1736081925 [_oembed_88b216e3af70955dbe9b9d7ca15ed1a7] =>
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Elfogatóparancsot adott ki kedden egy szöuli bíróság Jun Szogjol felfüggesztett dél-koreai elnök ellen, miután a hivatalából eltávolított államfő harmadszor sem jelent meg a december elején kihirdetett hadiállapot ügyében elrendelt kihallgatásán.
A rendőrség, a magas rangú hivatalnokok korrupciós ügyeiben eljáró nyomozó szerv (CIO) és a védelmi minisztérium részvételével alakult nyomozóbizottság hétfőn nyújtott be kérelmet a Jun letartóztatására vonatkozó bírósági végzés kiadására. Dél-Koreában ez az első eset, hogy letartóztatási parancsot kértek és adtak ki egy hivatalban lévő elnök ellen.
A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Jun Szogjol őrizetbe vételét követően a nyomozó hatóságnak 48 órája van eldönteni, hogy kérelmezik-e az intézkedés meghosszabbítását, vagy szabadon bocsátják a politikust.
A bíróság Jun letartóztatása mellett a hatóságok házkutatásra vonatkozó kérelmét is jóváhagyta Jun irodájában és lakóhelyén, miután az Elnöki Biztonsági Szolgálat korábban katonai biztonsági aggályokra hivatkozva megakadályozta, hogy a nyomozók belépjenek az elnöki hivatal épületébe és Jun rezidenciájára.
Jun jogi képviselői szerint a CIO-nak nincs hatásköre arra, hogy lázadással kapcsolatos vádakat vizsgáljon Jun ellen, és arra sincs joga, hogy bírósági letartóztatási parancsot kérjen ellene.
Az ország új megbízott elnökének múlt pénteken Csve Szangmok dél-koreai gazdasági és pénzügyminiszter, gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettest jelölte ki a dél-koreai ellenzék irányítása alatt álló parlament, miután aznap reggel alkotmányos vádemelési eljárást indítottak az előző megbízott államfővel, a Jun Szogjol felfüggesztése után hivatalba léptetett Han Dokszuval szemben.