Kijevben kábítószer-kereskedők csoportját számolták fel, amelynek a tagjai a főváros területén katonai egyenruhába öltözve drogokkal kereskedtek, hogy elkerüljék a gyanút a kábítószer-eladás során, az őrizetbe vetteknél fegyvereket is találtak – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a kijevi rendőrség Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint a fővárosi bűnüldöző szervek arról tájékoztattak, hogy a kokain, amfetamin és kannabisz árusítását egy büntetett előéletű 31 éves kijevi régióbeli lakos szervezte. Az illegális tevékenységbe bevonta két ismerősét, akik a kábítószer közvetlen értékesítéséért voltak felelősek. „A lefoglalt tiltott szerek értéke feketepiaci áron félmillió hrivnya” – közölte a rendőrség. Az elkövetőket a Sevcsenko kerületi rendőrkapitányság munkatársai leplezték le.
A rendvédelmi szervek tájékoztatása szerint a kábítószer-kereskedők kokaint, amfetamint és kannabiszt kínáltak ügyfeleiknek, amelyeket „kizárólag a főváros területén, személyes találkozások alkalmával árusítottak készpénzért”. „És hogy eltereljék magukról a gyanút, az árusítás során katonai egyenruhát viseltek” – tájékoztatott a rendőrség.
Olekszandr Lehenkij, a kerületi rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy a különleges akció során a bűnözői csoport összes tagját őrizetbe vették. „Az egyik gyanúsítottat a főváros területén vettük őrizetbe, amikor újabb adag pszichotróp anyagot értékesített. Az autójából fél kilogramm amfetamint foglaltunk le. A többi gyanúsítottat a lakóhelyükön vették őrizetbe, ahol pszichotróp anyagokat, valamint gránátot és pisztolyt foglaltak le a házkutatások során” – tette hozzá. A drogdílerek 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak vagyonelkobzással.
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW