Korábban beszámoltunk arról, hogy Lembergben ismeretlenek katonasírokat rongáltak meg a Licsakiv temetőben. A hírt a megyei rendőrség közölte a Facebook közösségi oldalon.
A tettes egy 48 éves lembergi nő. Büntetőeljárást indítottak ellene, akár 5 év szabadságvesztésre is ítélhetik.
A nő 39 sírt rongált meg, letépte a rajtuk lévő virágokat, szétdobálta a koszorúkat és mécseseket.
Vinnica megyében egy részeg férfi több mint 70 civil és katonasírt rongált meg az egyik temetőben több – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Vinnica megyei rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a rendőrség arról tájékoztatott, hogy péntek délelőtt az egyik temető látogatói jelentették a sír- és fejfarongálást. Megállapították, hogy az elkövető több mint 70 civil és katonasírt rongált meg. Sírköveket, kereszteket tört össze, letépte az elhunytak képeit, a zászlókat, zászlórudakat.
A rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetőjét. Kiderült, hogy egy 37 éves férfi volt, akit egy órán belül elfogtak egy helyi parkban. A férfi a cselekmény indítékait nem tudta megmagyarázni, állítása szerint nem emlékszik a történtekre, mivel ittas állapotban volt.
🚨 JUST STOP OIL PAINT PRIVATE JETS HOURS AFTER TAYLOR SWIFT'S LANDS
🔥 Jennifer and Cole cut the fence into the private airfield at Stansted where @taylorswift13's jet is parked, demanding an emergency treaty to end fossil fuels by 2030.
On May 24, a man somehow got through the security barrier and briefly sat on a Nguyen Dynasty throne in the Thai Hoa Imperial Palace in Hue, causing severe damage to the national treasure. He was arrested but was later found to be mentally unstable 🥹 pic.twitter.com/1jUCTUdIMd
🚨YSM BREAKING🚨: A man has been arrested after breaking into Vietnamese history exhibit and damaging a 200-year-old Nguyen dynasty throne-one of the nations most treasured artefcts. #vietnam#news#throne#arrestedpic.twitter.com/JE9XLe9rXR
— YSM International (@ttkbeensteppin) May 25, 2025
Kijevben csütörtökre virradó éjjel ismeretlenek megrongálták Ukrajna három elesett hős védőjének, a Da Vinci hívójelű Dmitro Kocjubajlonak, a Juice-ként ismert Andrij Pilscsikovnak és Pavlo Petricsenkónak a síremlékét – közölte az rbc.ua hírportál a temetőben készült videofelvételre hivatkozva.
A videofelvételt a közösségi oldalán közzétevő Alina Mihajlova azt írta: „Az elesett katonák, Da Vinci, Juice, Petrichenko sírjain pusztítás történt ma éjjel. A családok és a barátok helyre fogják állítani. De ti, abszolút buzik, akik ezt tettétek, nagyon meglakoltok, mert mindegyiketeket megtaláljuk.”
На могилах загиблих воїнів – Да Вінчі, Джуса, Петриченка – сьогодні вночі зробили розром
Сімʼї та друзі це відновлять
А ось вам абсолютні підараси, хто це зробив – буде дуже погано, бо ми знайдемо кожного pic.twitter.com/lsVvYOeFTi
A felvétel készítője elmondta, hogy az éjfél körül történt vandalizmus következtében a hősök sírjain (kijevi Aszkold-sírban temették el őket) mindent összetörtek, szétvertek és összetéptek. „A táblákat leszakították, összetörték. A hősi triptichon összes lámpája összetört. Mit mondjak, néhány őrült. Valamit még festékkel is befújtak. A zászlókat tönkretették” – tette hozzá a videót készítő férfi.
Kicsit később Alina Mihajlova önkéntes és katona közölte, hogy a videót „nem azért tette közzé, hogy „sajnáljanak minket”, hanem azért, hogy megmutassa, milyen mélyre süllyedt aberrált szörnyek élnek az ukránok közt, és hogy milyen testi büntetésben lesz részük, ha megtalálják őket.
🚨 JUST STOP OIL PAINT PRIVATE JETS HOURS AFTER TAYLOR SWIFT'S LANDS
🔥 Jennifer and Cole cut the fence into the private airfield at Stansted where @taylorswift13's jet is parked, demanding an emergency treaty to end fossil fuels by 2030.
🚨 JUST STOP OIL PAINT PRIVATE JETS HOURS AFTER TAYLOR SWIFT'S LANDS
🔥 Jennifer and Cole cut the fence into the private airfield at Stansted where @taylorswift13's jet is parked, demanding an emergency treaty to end fossil fuels by 2030.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
On May 24, a man somehow got through the security barrier and briefly sat on a Nguyen Dynasty throne in the Thai Hoa Imperial Palace in Hue, causing severe damage to the national treasure. He was arrested but was later found to be mentally unstable 🥹 pic.twitter.com/1jUCTUdIMd
🚨YSM BREAKING🚨: A man has been arrested after breaking into Vietnamese history exhibit and damaging a 200-year-old Nguyen dynasty throne-one of the nations most treasured artefcts. #vietnam#news#throne#arrestedpic.twitter.com/JE9XLe9rXR
— YSM International (@ttkbeensteppin) May 25, 2025
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
Az ukrán hatóságok sírokat találtak Izjum város melletti erdőben, napokkal azután, hogy visszafoglalták azt a megszálló orosz erőktől – számolt be róla a védelmi minisztérium.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében hozta nyilvánosságra a temetkezési hely felfedezését – amely mintegy 440 holttestet tartalmaz. A minisztérium szerint az áldozatok közül sokan légicsapásokban, mások ágyúzásokban vesztették életüket.
A tömegsírok mellett több száz sírról is beszámoltak, amelyeket egyszerű fakeresztekkel jelöltek meg a fák között. Az Associated Press hírügynökség szerint egy nagyobb sírban 17 ukrán katona holttestét találták meg. A nyomozók fémdetektorokkal kerestek rejtett robbanóanyagokat.
At least 440 graves in a mass grave in Izyum
This was told by the head of the investigative department Sergey Bolvinov.
Zelenskyy also spoke about mass graves in the city in an evening address. He noted that "all the necessary investigative actions" have already begun in Izyum. pic.twitter.com/nmXnFSHFXs
A városból a hétvégén menekültek el orosz katonák ezrei. Izjumot a megszállók a Harkivi régió ellátóközpontjának használták, így nagy mennyiségű lőszert és egyéb felszerelést hagytak maguk után.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán látogatott Izjumba. A mostani felfedezéseket az oroszok bucsai mészárlásához hasonlította, és megismételte, hogy Oroszországot felelősségre kell vonni a katonái tetteiért. Oroszország továbbra is tagadja, hogy civileket támadna, és hogy háborús bűnöket követne el.
This was told by the head of the investigative department Sergey Bolvinov.
Zelenskyy also spoke about mass graves in the city in an evening address. He noted that "all the necessary investigative actions" have already begun in Izyum. pic.twitter.com/nmXnFSHFXs
Human remains have been found in suitcases, bought as part of an auction for abandoned goods, in a storage unit in Auckland, New Zealand. pic.twitter.com/4rAcUZvE3l
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3