Ciprian Serban, Románia jelenlegi szállításügyi minisztere, évekkel ezelőtt még vállalkozóként többször is kenőpénzt fizetett egy Iasi megyei erdészeti hivatal vezetőjének – derül ki az Europa Libera által nyilvánosságra hozott hangfelvételekből. A felvételeken hallható, amint Serban és Nicolae Balint, a Raducaneni erdőgazdaság vezetője alkudoznak a „jutalék” mértékéről, sőt a pénz számlálása is rögzítésre került.
A most előkerült ügy 2012 tavaszára nyúlik vissza, amikor Serban egy Eden Star Forest nevű vállalkozás képviseletében jelent meg a Raducaneni erdészetnél. A cég frissen nyert el egy több mint 650 ezer lejes szerződést erdősítési munkálatokra. Bár papíron más volt a tulajdonos, a vállalkozást valójában Ciprian Serban irányította – ezt a bírósági iratok és a céges bélyegző használata is alátámasztja.
Román korrupció, számokkal
A Hotnews.ro által nyilvánosságra hozott hanganyag szerint Serban először 4 százalékos visszaosztást ajánlott a munkák összértékéből, amit végül Balint 3 százalékra alkudott le. Az alkudozás közben elhangzott konkrét összegek – „39 millió, igaz?” – és a pénz tényleges átadása is hallható, ahogy a felek jövőbeli együttműködési lehetőségekről beszélnek.
A bírósági ítélet szerint Serban legalább hat alkalommal adott át készpénzt az erdészet vezetőjének, aki azt állítólag a munkások bérére fordította. A munkát szegény helyi lakosok végezték el, sokszor boltban felvett adósságok fejében, melyeket Balint szóbeli garanciákkal vállalt át.
Serban csak öt hónappal később, 2012 szeptemberében tett bejelentést a román korrupcióellenes ügyészségnél (DNA). A Free Europe információi szerint azonban ezt csak akkor tette meg, amikor azzal fenyegették, hogy őt fogják feljelenteni egy be nem tartott megállapodás miatt.
A feljelentés tehát vélhetően nem erkölcsi megfontolásból, hanem kényszer hatására történt.
A bíróság végül három erdészt ítélt el az ügyben, a kenőpénzt – még a lealkudott háromszázalékos mértékben is – hivatalosan vesztegetésként minősítette. Ugyanakkor Ciprian Serban – aki ma már miniszterként tevékenykedik a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben – felelősségre vonása elmaradt, mivel „bejelentőként” tekintenek rá.
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Lezárult a nyomozás az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik tisztje ellen, aki 300 ezer dollárt követelt a hadkötelesek külföldre szöktetésével kapcsolatos ügy anyagainak megsemmisítéséért – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalra (NABU) hivatkozva.
A jelentés szerint a NABU az SZBU tisztje mellett két másik személyt is leleplezett. „A nyomozás szerint egy SZBU tisztje és bűntársai 300 000 dollár kenőpénzt követeltek egy személytől, akinek operatív támogatást nyújtottak hadkötelesek illegális külföldre juttatásának megszervezésével kapcsolatos ügyben” – írta a NABU.
A kenőpénzért az SZBU tisztje megígérte, hogy megsemmisíti az ügy anyagainak egy részét, és elfedi a már megállapított tényeket, és a fizetés megtagadása esetén azzal fenyegetőzött, hogy intézkedéseket tesz a büntetés súlyosbítása érdekében. Az elkövetőt 72 ezer dollár átvétele közben vették őrizetbe.
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Őrizetbe vették az ukrán főváros déli temetőjének egyik női alkalmazottját, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1000 dollár kenőpénzt követelt a temetésért az elhunytak hozzátartozóitól – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál Kijevi Városi Ügyészség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint „az előzetes nyomozás megállapította, hogy aki temetési helyet keresett hozzátartozójának, tájékoztatták, hogy a temető félig zárt, vagyis csak a családi sírok mellé temethetnek. A temető dolgozója azonban 1000 dollárért megígérte, hogy befolyásolja a temetőért felelős tisztviselőket, és gondoskodik a temetkezési helyről. Ugyanakkor az elhunyt családjának hivatalosan is meg kell rendelnie a temetési szolgáltatásokat 33 ezer hrivnyáért.
A nőt letartóztatták, amikor 1000 dollárt vett át a bűncselekmény helyszínén. Az ellene jogellenes haszonszerzés miatt indított vádemelést megküldték a bíróságnak.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
A gyanú szerint Reynders évekig mosott pénzt a belga nemzeti lottón keresztül. Brüsszelt újabb korrupciós botrány rázza meg, pont akkor, amikor az új európai biztosok a hivatalukba lépnének.
A belga rendőrség több ezer eurónyi készpénzt talált Didier Reynders volt európai igazságügyi biztos lakhelyeinek átkutatása során – jelentette pénteken a Le Soir című brüsszeli napilap.
Reynderst egy pénzmosás elleni vizsgálat keretében hallgatták ki, és kedden, néhány nappal azután, hogy lejárt az európai biztosi megbízatása, házkutatást tartottak az ingatlanjaiban.
A gyanú szerint Reynders, aki európai biztosként a jogállamiság előmozdításáért volt felelős a blokkban, éveken át pénzt mosott tisztára a belga nemzeti lottón keresztül. A Le Soir beszámolója szerint az otthonában talált összeg nagyjából tízezer euró volt.
Eltussolt brüsszeli korrupció
Reynders ellen korábban, 2019-ben korrupció és pénzmosás gyanújával indult vizsgálat, de ártatlanságát hangoztatta, az ügyészek pedig végül ejtették a vádakat, mivel ötéves biztosi megbízatása alatt egyfajta diplomáciai mentességet élvezett.
Az Európai Bizottság szóvivője megerősítette, hogy tudnak a nyomozásról, és közölte, hogy együttműködnek a belga hatóságokkal.
„Természetesen láttuk a médiában a Didier Reynders volt biztost és volt minisztert érintő ügyről szóló beszámolókat. Nincs további információnk az üggyel kapcsolatban” – mondta a szóvivő. „Ha a belga hatóságok kapcsolatba lépnének velünk, együttműködünk velük.”
[type] => post [excerpt] => A gyanú szerint Reynders évekig mosott pénzt a belga nemzeti lottón keresztül. Brüsszelt újabb korrupciós botrány rázza meg, pont akkor, amikor az új európai biztosok a hivatalukba lépnének. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1733569200 [modified] => 1733526225 ) [title] => Brüsszeli korrupció: több ezer eurót foglaltak le a bukott biztos otthonában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188388&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 188388 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 188389 [image] => Array ( [id] => 188389 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1.jpg [original_lng] => 77572 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/didier-reynders-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1733519503:12 [_oembed_88a666305562a6265d0461f613fe3880] => [_oembed_time_88a666305562a6265d0461f613fe3880] => 1733518934 [_thumbnail_id] => 188389 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1624 [_oembed_11e62e4ce3386b9bc181000457c66cbe] =>
🇧🇪Brussels, Belgium.
Citizens of this country wished the police a Happy New Year 2025, sending them a little warmth on this chilly European night.🔥 pic.twitter.com/zuBmzkqFHe
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte a Mikolajiv megyei egészségügyi és szociális szakértői központjának vezetőjét, aki hamis okmányokat állított ki mozgósítást kerülőknek, nála 450 ezer dollárt, a fiánál orosz útlevelet találtak – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a házkutatások során több mint 450 000 dollárt és egy ékszergyűjteményt találtak a nőnél, amelyeket különböző lakcímeken rejtett el. A lefoglalt pénzek és ékszerek nagy az orvosegyetemi gyakornok fia lakásán találták meg, nála az SZBU orosz útlevelet is talált.
A közlés szerint a tisztviselő fia a teljes körű háború kezdete előtt Oroszország egykori odesszai főkonzulátusán szerezte meg az agresszor ország állampolgárságát. Az illegális bevételek eltitkolása érdekében a nő 3 lakást írt a fia nevére.
A nyomozás adatai szerint a 2015–2023-as években a tisztviselő vagyonnyilatkozataiban kizárólag hivatalos bevételeket jelölt meg, összesen valamivel több mint 2 millió hrivnya értékben. Emellett megállapítást nyert, hogy 2023-ban magát és fiát 2. rokkantsági kategóriájú rokkanttá minősítette, hogy az államtól többlet- és szociális ellátásban részesüljön. Jelenleg a hivatalnok ellen folyik a nyomozás.
Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai letartóztatták a Hotinszkij Nemzeti Park igazgatóját, aki kenőpénzt követelt egy vállalkozótól.
Az információk szerint az igazgató 65 ezer dollár kenőpénzt kért azért, hogy az említett vállalkozó üdülőzónát alakítson ki a nemzeti park területén. A hatóságok a pénz átvételekor érték tetten.
A rendőrség értesítette a férfit az ellene indult eljárásról, az igazgatóra 12 év börtönbüntetés és vagyonelkobzás várhat.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Az ungvári kerületi ügyészség átadta a vádirarot a bíróságnak annak az ügyvédnek az ügyében, akit kenőpénz követelésén értek.
Az információk szerint a férfi 1600 dollárt kért azért, hogy „jó befolyással” legyen a hatóságokra, s az általa védett személynek ne kelljen havonta megjelenni a rendőrségnél a próbaidőszak letöltése alatt, illetve el tudja hagyni a megye területét.
Az ügyben folyik a nyomozás, a bírósági tárgyalásra hamarosan sor kerül.
Ternopil megye egyik területi toborzási és szociális támogatási központban (TCK) a parancsnok bűnbandát szervezett az alkalmazottaiból, és veréssel kényszerítették ki a hadkötelesektől a kenőpénzt a mozgósítás alóli mentesítésért – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Ternopil megyei rendőrség nyomozói szervezett bűnözői csoport tagjaiként elkövetett bűncselekményekkel gyanúsították meg az egyik TCK öt munkatársát. A rendőrök megállapították, hogy a helyi TCK vezetője szervezte a bűnszövetkezetet. Az ügyben öt személy érintett: közülük négy a TCK alkalmazottja, egy másik egykori katona.
A bűnszervezet tagjai kenőpénzt követeltek és kaptak a hadkötelesektől a mozgósítás elkerülésének lehetővé tételétől a katonaorvosi vizsgálatért, katonai adatok frissítéséért, katonai szolgálat alóli mentesítéséért.
A gyanúsítottak fenyegetéshez, veréshez és emberrabláshoz is folyamodtak, hogy a hadköteleseket fizetésre kényszerítsék. A bűnszervezet havi bevétele 100 ezer és 150 ezer dollár között mozgott.
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
A megyei ügyészség értesítette az ellene indult eljárásról az egyik ungvári egyetem dékánját, akit kenőpénz átvételével vádolnak.
Az információk szerint a férfi 2023–2024 folyamán több alkalommal is vett át pénzt diákoktól, cserébe sikeres vizsgákat és diplomamunka-védést ajánlott. A dékánt őrizetbe vették, azonban 182 ezer hrivnya óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai őrizetbe vették a vinnicai területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) egyik kirendeltsége vezetőjének a fiát, aki egy hadkötelesnek megígérte, hogy apja 20 000 dollárért dokumentumcsomagot készít neki, hogy külföldre távozhasson a mozgósítás elől – közölte a gordonua.com hírportál a DBR sajtószolgálatára hivatkozva.
A nyomozás adatai szerint nem egyetlen esetről van szó, mivel a házkutatások során a rendfenntartók kitöltetlen behívókat, több mint 10 hadköteles korú férfi útlevelének a másolatait, valamint különböző valutákban lévő készpénzt találtak.
„Az DBR június 14-én vette őrizetbe a TCK-s vezető fiát 15 000 dollár átutalása során. Korábban már sikerült 5000 dollárt átvennie az ügyféltől” – áll a közleményben. A gyanúsított apjánál is házkutatást tartottak és a vinnicai TCK más érintett tisztségviselőit is ellenőrzik – tette hozzá a DBR.
A tisztviselő fiát meggyanúsították állami feladatok ellátására jogosult személy döntéshozatalának befolyásolásával szerzett jogellenes juttatásban részesüléssel és zsarolással. Az elkövető nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat vagyonelkobzással. Előzetes letartóztatásba helyezték 1 millió hrivnya összegű óvadék letétele ellenében történő szabadlábra helyezés lehetőségével.