Letartóztattak három kínai állampolgárt Georgiában, mert urániumot akartak venni, az illegális üzletkötés közben fogták elő őket a grúz állambiztonsági szolgálat tisztjei.
Elfogásukról szombaton tették közzé a felvételeket. A hivatal közlése szerint 344 ezer euró értékben akartak radioaktív anyagot vásárolni, amit azután Oroszországon keresztül terveztek Kínába csempészni.
A hatóságok azt közölték, hogy egy, már az országban tartózkodó kínai állampolgár hozott szakértőket Tbiliszibe, hogy eladó uránium után kutassanak.
A bűnszervezetet viszont az anyaországból, Kínából irányították.
Az elkövetőket a grúz hatóságok azonosították, de pontosabb információt nem adtak ki a sajtónak
Az Egyesült Államokban két kínai állampolgárt tartóztattak le Kaliforniában, mert illegálisan szállítottak Kínába mesterséges intelligencia chipeket, köztük az NVIDIA H100-at, több tízmillió dollár értékben – számolt be a CNBC.
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a 28 éves Csuan Gen és Si-vej Jang 2022 októbere és 2025 júliusa között exportáltak fejlett mikroprocesszorokat a szükséges engedélyek nélkül.
Az H100 az NVIDIA egyik legkorszerűbb mesterséges intelligencia chipje, amely 2022 óta exportkorlátozás alá esik az Egyesült Államokban.
A nyomozás feltárta, hogy a vádlottak által létrehozott ALX Solutions nevű vállalatot röviddel az amerikai korlátozások bevezetése után alapították. A házkutatások során olyan levelezéseket találtak, amelyek a törvények kijátszására irányuló próbálkozásokat dokumentálták – például a chipek Malajzián keresztüli továbbítását. 2024 decemberében a cég több mint 20 szállítmányt küldött Szingapúrba és Malajziába, ezeket az országokat gyakran használják tranzitállomásként csempészésre. A fizetések nem hivatalos ügyfelektől, hanem hongkongi és kínai cégektől érkeztek.
Az FBI és az Ipari és Biztonsági Hivatal továbbra is vizsgálódik. Gen és Jang az exportellenőrzési reformtörvény megsértésével vádolhatók, ami akár 20 év börtönbüntetést is vonhat maga után. Emellett kiderült, hogy Jang vízuma lejárta után illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban.
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Több mint száz kínai zsoldos vesz részt a harcokban Ukrajna ellen, ugyanakkor nem állnak közvetlen kapcsolatban a kínai kormánnyal – számolt be róla a Reuters egy amerikai tisztviselőre és egy korábbi nyugati hírszerzőre hivatkozva, akik amerikai hírszerzési információkra alapozták állításaikat.
A lap forrásai szerint a kínai katonák Peking engedélyével tartózkodnak az orosz frontvonal közelében, hogy „megtanulják a háborús leckéket és taktikákat”.
Amerikai tisztviselők, akik névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak, azt mondták, hogy a kínai katonák a jelek szerint minimális kiképzéssel rendelkeznek, és nincs érzékelhető hatásuk az orosz katonai műveletekre – írja az Index.
[type] => post [excerpt] => Több mint száz kínai zsoldos vesz részt a harcokban Ukrajna ellen, ugyanakkor nem állnak közvetlen kapcsolatban a kínai kormánnyal – számolt be róla a Reuters egy amerikai tisztviselőre és egy korábbi nyugati hírszerzőre hivatkozva, akik amerikai ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1744488420 [modified] => 1744502656 ) [title] => Több mint 100 kínai harcol Oroszország oldalán – amerikai hírszerzés [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=201147&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 201147 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 201152 [image] => Array ( [id] => 201152 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu.jpg [original_lng] => 61801 [original_w] => 962 [original_h] => 639 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu-300x199.jpg [width] => 300 [height] => 199 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu-768x510.jpg [width] => 768 [height] => 510 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu.jpg [width] => 962 [height] => 639 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu.jpg [width] => 962 [height] => 639 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu.jpg [width] => 962 [height] => 639 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kinai-fogoly-szbu.jpg [width] => 962 [height] => 639 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1744491862:5 [_thumbnail_id] => 201152 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1510 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 848488127002 [_oembed_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] => [_oembed_time_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] => 1745514634 [_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] =>
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Három kínai állampolgárt tartóztattak le 12 aranyrúddal és 800 000 dollár készpénzzel a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén – közölték tisztviselők.
Jean Jacques Purusi, Dél-Kivu tartomány kormányzója szerint a férfiak az aranyat és a pénzt annak a járműnek az ülései alatt rejtették el, amelyben utaztak. Mint mondta, a letartóztatásukra irányuló műveletet titokban tartották, miután nemrégiben szabadon engedték a kínai állampolgárok egy másik csoportját, akiket azzal vádolnak, hogy illegális aranybányát üzemeltetnek a térségben – írja a BBC-re hivatkozva az Origo.
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részének bőséges arany-, gyémánt- és ásványi készletei vannak, amelyeket mobiltelefonok és elektromos járművek akkumulátorainak gyártásához használnak.
PICTURES:Burst riverbanks are causing turmoil in DR Congo's capital Kinshasa, with dark and foul-smelling water pouring into homes across working-class neighborhoods in the central African city.#NTVNewspic.twitter.com/y9X56peh7q