Két külön műveletben csaknem 1,2 tonna kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet a Csendes-óceán partvidékén, miközben nyolc embert őrizetbe vettek. A hatóságok szerint a mintegy 15 millió dollárt érő szállítmányból több mint kétmillió adag kábítószer került volna a feketepiacra.
Az egyik beavatkozást egy őrjárat során gyanússá vált hajónál hajtották végre, ahol négy embert fogtak el 860 kilogrammnyi kábítószerrel.
A másik műveletben egy tengerparti üdülőszakasz közelében, San José el Hueyate térségében 384 kilogramm kokaint foglaltak le, és szintén négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.
A mexikói hatóságok közleménye szerint a lefoglalt kábítószer értéke körülbelül 15 millió dollár, és ebből teljes mértékben bűnszervezetek tevékenységét kívánták finanszírozni. A szóban forgó mennyiségből több mint kétmillió adag kokaint lehetett volna értékesíteni.
A jelenlegi kormányzat két évvel ezelőtti hivatalba lépése óta a mexikói hatóságok már közel 74 tonna kokaint foglaltak le a tengeren – derül ki a közleményből.
🚨 En Jalisco, tras la falta de ayuda por parte de las autoridades, un héroe anónimo empezó a cazar ladrones robamotos. Hasta el momento, ya lleva cinco en diez días y lo apodan el 'Batman de Lagos de Moreno'. pic.twitter.com/C1AJYqGIcO
Kokain volt az a fehér por, amelyet Hilarion orosz metropolita kocsijában talált május végén a cseh rendőrség – közölte Martina Richterová közép-csehországi rendőrségi szóvivő szerdán Prágában a Deník N internetes napilapnak nyilatkozva.
A hatóságok május 24-én vasárnap este a közép-csehországi Unhostban tartóztatták fel a metropolita autóját lakossági bejelentés alapján.
A kocsi csomagtartójában az intézkedő hatóságok „fehér anyagot tartalmazó négy apró edényt” találtak. Hilarion a kábítószer-birtoklást tagadta.
„Megerősíthetjük, hogy a laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a fehér anyag kokain volt. Néhány grammról van szó” – mondta a rendőrségi szóvivő a lapnak. A hatóságok a metropolitát két nap múlva szabadon engedték, Hilarion ezután azonnal elutazott Moszkvába. A metropolita és az orosz állami hivatalok is provokációnak minősítették az esetet, és visszautasították, hogy Hilarionnak bármi köze lenne a gyanús fehér porhoz.
A metropolita a Telegramon megjelent nyilatkozatában megerősítette, hogy a cseh rendőrség anélkül engedte szabadon, hogy vádat emelt volna ellene.
Grigorij Alfejev (egyházi nevén: Hilarion) az orosz ortodox egyház nyugalmazott püspöke. 2009 és 2022 között Volokalamszk címzetes püspöke volt, valamint a moszkvai patriarchátus külkapcsolatokért felelős bizottságának elnöke. 2022 nyarán a szinódus elmozdította posztjáról, és budapesti és magyarországi metropolitának nevezte ki. Ebből a tisztségéből 2024 nyarán függesztették fel, majd 2024 végén végleg felmentették. Azóta él Csehországban.
Az Egyesült Királyságban a bíróság 13,5 év szabadságvesztésre ítélte a 40 éves Jakub Jan Konkel nevű kamionsofőrt, aki jelentős mennyiségű kokaint próbált becsempészni egy ruhaszállítmányba rejtve.
A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség közlése szerint a kábítószert egy 28 raklapnyi, Skims márkájú fehérnemű- és ruhaszállítmányba rejtették, amely Hollandiából érkezett. A szállítmányt Essex megyében állították meg a határőrök.
A hatóságok szerint összesen 90 kilogramm kokain volt elrejtve a rakományban, amelyet 1 kilogrammos csomagokra osztottak, és a teherautó hátsó ajtójánál kialakított rekeszben helyeztek el.
A vizsgálat megállapította, hogy a legális ruhaszállítmány sem az exportőr, sem az importőr részéről nem volt érintett a csempészetben.
A férfi beismerte, hogy 4500 euróért vállalta a kábítószer szállítását.
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Spanyolország eddigi legnagyobb drogfogásában több mint 30 tonnányi kokaint foglaltak le a hatóságok – derült ki a központi büntetőbíróság csütörtökön nyilvánosságra hozott határozatából, amelyben 23 embert helyezett előzetes letartóztatásba az akció nyomán.
A spanyol csendőrség a múlt hétvégén fogta el a gyanúsítottakat egy, az Atlanti-óceánon feltartóztatott teherhajón, amely Sierra Leonéból Líbiába tartott, Comore-szigeteki zászló alatt hajózva.
A kapitány csak a 17 fős legénységről tájékoztatta a fedélzetre felszálló csendőröket, de a hajó átvizsgálásakor még hat fegyveres személyt találtak elbújva, akiknek a feladata az elrejtett drog őrzése volt.
A teherhajón rejtekhelyet alakítottak ki a kokainnak, amelyet 1279 bálába csomagolva találtak meg. Összértéküket 812 millió euróra becsülték.
A lefoglalt kokain mennyiség több mint kétszerese a korábbi spanyolországi rekordnak, az Algecirasban tavaly banánba rejtve megtalált 13 tonnának, és öt tonnával nagyobb az eddigi európai rekordnál, a Hamburgban 2024 júniusában elfogott 25 tonnás szállítmánynál.
A nyomozók szerint a teherhajó logisztikai platformként működhetett a nyílt tengeren, innen oszthatták szét a szállítmányt kisebb motorcsónakokba, amelyek aztán eljuttatták a drogot a különböző célállomásokra. Erre utal az is, hogy nagy mennyiségű, 43 ezer liter benzin is volt fedélzeten 30 literes kannákban.
A hatóságok úgy vélik, hogy a drogfogás a Mocro maffia nevű – főként Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő, marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló – bűnszervezethez köthető.
A nyomozásban a spanyol rendőrség különleges műveleti egysége (UCO) mellett az Egyesült Államok Kábítószerellenes Hivatala (DEA) és a holland rendőrség hírszerző és intervenciós egysége is részt vesz. Az eljárást titkosították.
Mintegy 1,6 tonna kokaint foglaltak le a hamburgi kikötőben egy Ecuadorból érkezett, banánszállítmányt tartalmazó konténerben – közölte a német vámhatóság és a rendőrség pénteken.
A tájékoztatás szerint a kábítószert 1600 csomagban rejtették el a banános dobozok között, a lefoglalt szállítmány feketepiaci értéke megközelíti a 30 millió eurót.
A hatóságok az akciót jelentős csapásként értékelték a szervezett kábítószer-kereskedelemre. Tino Igelmann, a vám bűnügyi hivatalának vezetője kiemelte: a lefoglalás érzékenyen érinti a drogkereskedelmi hálózatokat.
A gyanús szállítmányra még március közepén figyeltek fel a hamburgi kikötő konténervizsgáló berendezésének kezelői. A vizsgálat során rendellenességeket észleltek az egyik konténerben, ami arra utalt, hogy az áru nem kizárólag banánt tartalmaz.
A kirakodás során a hatóságok megtalálták a banános kartonok közé rejtett kokaincsomagokat.
Az ügyben a több hatóságot összefogó „Rauschgift Hamburg” nyomozócsoport folytat eljárást. A lefoglalt mennyiséget a hatóságok jelentősnek minősítették, ugyanakkor a 2025-ös évre vonatkozó összehasonlító adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre.
A litván hatóságok egy nagyszabású művelet során több mint 1 tonna kokaint foglaltak le, és 13 gyanúsítottat vettek őrizetbe – közölte az LRT.
Saulius Briginas, a Litván Kriminális Rendőrség helyettes vezetője szerint a kábítószer 800 kilogrammját Litvániában, további 220 kilogrammját pedig Németországban foglalták le.
A drogot Dél-Amerikából szállították Litvániába, legális áruknak álcázva, különböző cégeket felhasználva a csempészet elfedésére. A hatóságok több mint tíz vállalkozást azonosítottak, amelyeket a csempészet eltitkolására használtak.
A kokaint Kaunas raktáraiban tárolták, ahol válogatták és előkészítették az EU más országaiba történő továbbküldésre.
A kábítószert például Panamából érkező légkondicionáló rakományokban és fémhulladékban rejtették el, speciálisan hegesztett rekeszekben.
A nyomozás keretében több mint 60 házkutatást hajtottak végre. A gyanúsítottak egy részét őrizetbe vették, másokat enyhébb kényszerintézkedéssel engedtek szabadon.
A lefoglalt kokain értékét nagykereskedelmi szinten mintegy 15 millió euróra, kiskereskedelmi szinten 50–70 millió euróra becsülik.
Több mint egy tonnányi kokaint akartak Hollandiába szállítani egy teherautóban, amelyre a vámhatóságok csaptak le.
A vámhatóság 1,1 tonna kokaint talált Franciaországban egy virágföldet szállító teherautó rakterében – közölték pénteken a francia hatóságok.
A feketepiaci áron 75,5 millió euró értékű drogot a Lyon várostól délre található Vienne térségében foglalták le egy teherautó ellenőrzése során, amely Portugáliából tartott Hollandiába.
Az egyik autópálya-fizetőkapunál történt vizsgálat során a teljes rakományt kiöntötték a földre, majd azt egy kotrógép segítségével átkutatva 998 – droggal teli – tasakot találtak. A jármű három utasát őrizetbe vették.
A mostani drogfogás egy olyan aggasztó tendenciára mutat rá, miszerint egyre nagyobb mennyiségű kokaint csempésznek Európa gazdagabb országaiba Portugálián, Spanyolországon és Franciaországon keresztül. A nyomozók ma már „fehér cunamiról” beszélnek azzal a kokaintömeggel kapcsolatban, amely ezen a csempészútvonalon elárasztja Európát – írja az MTI.
La Marine nationale a arraisonné hier matin un nouveau pétrolier sous sanctions internationales en provenance de Russie : le Tagor. Notre détermination est constante et totale.
Négy tonna kokaint foglaltak le a kolumbiai hatóságok egy átfogó műveletben, ez az utóbbi évek legnagyobb kábítószerfogása a dél-amerikai országban – közölte a rendőrség különleges egységét vezető William Castano Ramos az X közösségi oldalon hétfőn.
A szállítmányra Urabá régió egyik kikötőjében csaptak le, az ország északnyugati részében. A rendőrség közlése szerint az Egyesült Királyságba tartó élelmiszer-szállítmányba rejtették el, kilós csomagokban.
A hatóságok becslése szerint a drog 155 millió dollárt ér a kábítószerpiacon.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
2025-ben a vámhatóság kevesebb kilogramm kokaint foglalt le Vlissingen kikötőben, mint egy évvel korábban – 7000 kg-ot a közel 9600 kg-hoz képest. Hollandiában a vámtisztek egy a banánok között elrejtett kokainszállítmányt foglaltak le Vlissingen kikötőjében, számolt be a helyi ügyészség.
„A vámtisztek 400 kilogramm kokaint foglaltak le egy rutinellenőrzés során Vlissingen kikötőjében. Az ellenőrzést a vámhatóság által végzett kockázatelemzés alapján végezték” – áll a közleményben.
A kábítószereket egy Ecuadorból érkezett hajón lévő banánraklapban rejtették el. A lefoglalt kokaint megsemmisítették.
A NOS műsorszolgáltató hozzátette, a vámhatóság 2025-ben kevesebb kilogramm kokaint foglalt le Vlissingen kikötőjében, mint egy évvel korábban – 7000 kg-ot a közel 9600 kg-mal szemben. Mindkét évben 12 lefoglalás történt. A lefoglalt kábítószer kilogrammban mért mennyisége tavaly Rotterdamban és a Schiphol repülőtéren is csökkent.
„Ez a csökkenés nem jelenti azt, hogy maga a csempészet is csökken. A nagyobb kikötőkben végzett fokozott ellenőrzések miatt a bűnözők más módszereket, útvonalakat és kikötőket választanak a csempészethez. A vámhatóság megjegyezte, hogy a kábítószer-lefoglalások mennyisége csökken, valószínűleg azért, mert a bűnözők meg akarják osztani a kockázatot” – áll a kiadványban.
Jelenleg sok, az európai piacra szánt kábítószert a nyugat-afrikai partvidéken történő igazoltatások során foglalnak le.
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Sószállítmányba rejtett, összesen mintegy tíztonnányi kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok egy kereskedelmi hajón, az Atlanti-óceánon – jelentette be a rendőrség hétfőn, közleményben számolva be az eddigi legnagyobb, nyílt tengeri drogfogásukról.
A hivatalos tájékoztatás szerint a Brazíliából Európa felé tartó teherhajón a különleges műveleti csoport egysége 294 bálában elosztva találta meg az illegális rakományt. Emellett lőfegyverre is bukkantak, amelyet a készlet védelmének érdekében tartottak a hajón.
A legénység mind a 13 tagját letartóztatták.
A járművet a parti őrség közreműködésével a Kanári-szigetek partjaihoz vontatták, mivel kifogyott az üzemanyagból. A lefoglalt kábítószer „egy meg nem nevezett nemzetközi bűnszervezethez köthető”.
A műveletben részt vett az Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Hivatala (DEA), az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnügyi Ügynöksége (NCA), a brazil szövetségi rendőrség és a spanyol Nemzeti Terrorelhárítási Koordinációs Központ (CITCO) is.
A végrehajtott akció határozott csapást jelent a tengeri kokainkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnözői hálózatokra, bizonyítva a nemzetközi rendőrségi együttműködés hatékonyságát a globális kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben – fogalmazott közleményében a spanyol rendőrség.
Felidézte: az eddigi legnagyobb, nyílt tengeri spanyol drogfogásra 1999-ben került sor, amikor 7500 kilogramm kokainra bukkantak a Tammsaare nevű hajó orrába rejtve.