Őrizetbe vették Rio de Janeiro legkeresettebb bűnözőjét, a 2018 óta szökésben lévő Luis António da Silva Bragát – közölte a brazil szövetségi rendőrség. A helyi idő szerint szenteste adott tájékoztatás szerint a Zinho álnéven is ismert bűnöző önként feladta magát a rendőrségen.
Braga Rio de Janeiro legnagyobb milíciájának, a Liga da Justicának (Igazság Ligája) vezetője és ezzel Cláudio Castro helyi kormányzó szerint „Rio de Janeiro első számú ellensége”.
A bűnöző ellen legkevesebb egy tucat elfogatóparancs volt hatályban.
Braga a szövetségi rendőrséggel, valamint a tagállami közbiztonsági minisztériummal ügyvédjén keresztül folytatott tárgyalásokat követően adta fel magát. „Ez újabb fontos eredménye a komoly és tervszerű munkának, amelyet Rio de Janeiróban és más tagállamokban folytatunk bűnszervezetek ellen” – hangsúlyozta Flávio Dino brazil igazságügyi miniszter, akit az Agencia Brasil hírügynökség idézett.
A drogkereskedelmet és védelmi pénzek beszedését folytató helyi milíciák egyebek között a rendőrség aktív szolgálatban lévő, illetve egykori tagjaiból állnak. A befolyásuk alá került területeken például azt is eldöntik, hogy ki kaphat áramot, gázt, illetve ivóvízellátást.
Braga bűnszervezete mindenek előtt Rio de Janeiro nyugati régióit uralja. Októberben az érintett térségben legkevesebb 35 buszt és egy vonatot is felgyújtottak, miután a rendőrség végzett a milícia vezetőjének unokafivérével, aki egyben bizalmasa is volt. A kibontakozó erőszakhullám miatt iskolákat kellett bezárni és sok helyen leállt a tömegközlekedés. A rendőrség a felgyújtott buszokat egyfajta bosszúcselekményként értékelte.
Gyilkossági üggyé minősítette át öngyilkosságiból a rendőrség Leonyid Kozsara volt régiópárti külügyminiszter házában történt halálesetet – adta hírül hivatalos honlapján az Ukrán Nemzeti Rendőrség, a sajtójelentésekben közölt név nélkül.
A neveket nem említő közlemény szerint az ügyben előzetesen folytatott nyomozás megállapította, hogy a házban hárman tartózkodtak, egy házaspár és a vendégük. Mindhárman alkoholt fogyasztottak. A feleség azt állította, hogy ő egy másik szobában tartózkodott, amikor a vendég fejbe lőtte magát a házigazda pisztolyával.
A rendőrség folytatja a haláleset körülményeinek tisztázását, mindazonáltal vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a férfi esetleg nem önkezűleg vetett véget az életének. Ezért az ügyészséggel egyeztetve a rendőrség öngyilkosságiból szándékos emberölésivé minősítette át az ügyet – áll a jelentésben.
A Zerkalo Nyegyeli hírportál február 21-én éjjel írta meg rendőrségi forrásra hivatkozva, hogy Leonyid Kozsara házában péntek este 21 óra 50 perckor lelőtték Szerhij Sztarickij üzletembert a volt külügyminiszter nevére bejegyzett Jericho 941 típusú pisztollyal.
Az 1963-as születésű Kozsara 2012 és 2014 között töltötte be a külügyminiszteri tisztséget Nyikolaj Azarov kormányában. Az ugyancsak 1963-ban született Sztarickij az Atlantic Group vállalat vezérigazgatója, az Inter televízió volt vezetője. Az Atlantic Group sajtószóvivői irodája megerősítette a vezérigazgató halálának a hírét – közölte a Levij Bereg hírportál.
15 év börtönbüntetésre ítélte a szlovákiai Bazin különleges bírósága hétfőn Andruskó Zoltánt, aki közvetítő szerepet játszott a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője ellen tavaly februárban elkövetett gyilkosság megrendelője és elkövetője között – közölték szlovák médiaforrások.
Az ítélet jogerős, tekintve, hogy Andruskó Zoltán – aki a vádirat szerint a bérgyilkosság kifizetését intézte – egy korábban megkötött vádalku keretében elismerte tettét és elfogadta a büntetést. A büntetés eredetileg – az ügyész javaslata alapján – tíz év szabadságvesztés lett volna, ám ezt a bíróság elégtelennek találta, és hétfőn 15 évre változtatta. Andruskó elfogadta a változtatást.
A súlyos belpoltikai viharokat kiváltó gyilkosság ügyében még októberben nyújtották be a hat vádpontot tartalmazó, közel százoldalas vádiratot, ám a tárgyalássorozat csak az év végén kezdődött meg. A pernek Andruskó az első jogerősen elítélt szereplője.
A per további vádlottjai közé tartozik Marián K. nagyvállalkozó, aki a vádirat szerint azért rendelte meg Ján Kuciak meggyilkolását, mert az újságíró több cikket is publikált az ő állítólagos gazdasági bűncselekményeiről. A kettős gyilkosság végrehajtásával a tettüket már beismerő M. Miroslavot és Sz. Tamást vádolják. A vádlottak között van Zs. Alena is, aki a vádirat szerint szintén összekötő szerepet játszott a gyilkosság megrendelése során.
A két áldozattal a galántai járásban, Nagymácsédon lévő családi házukban végeztek a gyilkosok. A bűncselekmény közfelháborodást váltott ki Szlovákiában, s heteken belül példátlan tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, Robert Fico kormányfő lemondásához és kabinetjének széleskörű átalakításához vezettek.
EXCLUSIVE: Video shows Sgt. Jakkrapanth Thomma inside Terminal 21 shopping mall in Nakhon Ratchasiman during his shooting rampage that killed at least 12 people. Latest info indicates he's holding 16 people as hostages. #กราดยิงโคราชhttps://t.co/1qWp0y3VQypic.twitter.com/y8pqfzw0yw
Charges have been filed against 19-year-old Laroy Battle in this double homicide. To the community members who stepped forward with information - thank you. Detectives were able to quickly identify Battle, but it was the help we received from the community that led to his arrest. https://t.co/94KgVXgLXz
Croatian court sentences former prime minister Ivo Sanader to 8 years in jail for siphoning millions of euros from public funds in a long-running corruption casehttps://t.co/1aiX2jokym
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
Horrible news: Al-Jazeera senior journalist Shireen Abu Aqleh @ShireenNasri shot dead by Israeli forces while covering a raid in Jenin (West Bank) today. Veteran reporter, covered conflict for >15 years pic.twitter.com/nyPbOCwj19
The Ministry of Culture of #Ukraine reported that the occupiers killed the chief conductor of the #Kherson Music and Drama Theater Yuri Kerpatenko for refusing to cooperate - Nexta pic.twitter.com/E7lqS2myr6
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
US- Samantha Woll, the president of a Jewish synagogue, was stabbed to death outside her home on Saturday. This took place in Rashida Tlaib's district.
Woll was a liberal social justice campaigner who attempted to "bring Jews and Muslims together."
Reports indicate that last night unidentified assailant threw a hand grenade at the residence of Mawlawi Ghulam Jilani Hanafi, the Taliban's Education Minister, in Hisarak district of Nangarhar, resulting in the loss of his four daughters. pic.twitter.com/a44GzVyYC3
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025