December végén újraindul a Malaysia Airlines több mint egy évtizede eltűnt MH370-es járatának keresése – jelentette be a malajziai közlekedési minisztérium szerdán.
A 239 embert szállító Boeing 777-es repülőgép 2014. március 8-án tűnt el a radarképernyőkről, miközben Kuala Lumpurból Pekingbe tartott. Az eset a repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye.
Az utasok kétharmada kínai volt, a többiek malájok, indonézek, ausztrálok, indiaiak, amerikaiak, hollandok és franciák.
A repülőgépet többször keresték, de nem találták meg, csak szárnyának egyes darabjaira leltek rá, amelyeket afrikai, illetve indiai-óceáni szigetekre sodort ki a víz. A gép törzse, az utasok és a repülési adatrögzítő soha nem került elő.
A malajziai közlekedési minisztérium szerdán közleményben tudatta, hogy a „Malaysia Airlines MH370-es járata eltűnt roncsainak mélytengeri keresése 2025. december 30-án folytatódik”.
Az Ocean Infinity tengeri kutatócég a kutatást „egy olyan célzott területen végzi majd, ahol a legnagyobb a valószínűsége a repülőgép megtalálásának” – közölte a minisztérium.
Az Indiai-óceán déli részén folytatott legutóbbi keresést áprilisban függesztették fel.
Bemutatórepülés közben zuhant le egy indiai vadászgép a dubaji légibemutatón pénteken, a történteket pedig sok szemtanú és több felvétel is rögzítette.
Egy indiai gyártmányú HAL Tejas egyhajtóműves, könnyű vadászgép, amely az indiai légierőben rendszeresített harci repülő, helyi idő szerint pénteken körülbelül 14:10-kor lezuhant a dubaji légi bemutatón egy bemutatórepülés közben, miközben nézők tömege figyelte a programot – számolt be az Index.
Brutal footage: A plane crashed and exploded at an airshow in Dubai
A baleset a Közel-Kelet legnagyobb repülési rendezvényének számító légibemutató utolsó napján történt. Korábban arról írt a sajtó, hogy nem világos, hogy a pilóta katapultált-e a gépből. A baleset után fekete füst emelkedett a biennálé helyszínéül szolgáló Al Maktoum Nemzetközi Repülőtér fölé, és beszámolók szerint szirénák hangjai hallatszottak – közölte a Sky News.
Egy, az MTI által idézett tájékoztatás szerint a gép alacsony magasságban repült, majd irányíthatatlanná vált, és a földnek csapódott.
A clearer video of the Indian Air Force LCA Tejas before the crash has emerged and it appears to be a case of a misjudged manoeuvre by the aircrew.
Az indiai légierő később közölte, hogy a pilóta életét vesztette, vizsgálóbizottságot állítanak fel a baleset okainak feltárására.
Ezt az információt a dubaji médiahatóság is megerősítette, a dubaji vezetés közzétett egy képet, amelyen tűzoltóegységek oltják a még izzó roncsot, és közölték: a mentési és biztosítási feladatokat a helyszínen irányítják.
A Tejas India saját fejlesztésű könnyű harci gépe, amely a légierő modernizációját célzó program keretében készült, és a General Electric hajtóművével működik. A mostani tragédia a típus második ismert balesete: egy másik gép 2024-ben, egy indiai hadgyakorlaton zuhant le.
😱Dubai skyscraper engulfed in massive fire — nearly 4,000 people evacuated from the building
Fortunately, there were no casualties. Rescue teams responded quickly and assure that the residents of the complex are now safe. pic.twitter.com/eBX4KZ7I7L
A hatóságok bejelentették, hogy a múlt heti washingtoni légi katasztrófa összes áldozatának holttestét megtalálták, és egy kivételével mindet sikerült azonosítani – írja az MTI.
Az érintett hatóságok közös közleményt adtak ki. Eszerint mind a 67 halálos áldozat testét megtalálták a jeges Potomac folyóban..
Egyúttal együttérzésüket fejezték ki az áldozatok családjainak, és jelezték, hogy lehetőségeiktől függően „minden támogatják őket ezekben a nehéz napokban”.
A szerencsétlenség múlt szerdán történt. Az American Airlines Wichita felől érkező járata 64 emberrel a fedélzetén késő este leszállás közben, mintegy 120 méteres magasságban összeütközött a hadsereg helikopterével, amelyen 3-an tartózkodtak. A két roncs a Ronald Reagan repülőtér közelében a Potomac folyóba zuhant. A tragédiának nem volt túlélője. A gépen műkorcsolyázók is utaztak, a szerencsétlenségnek orosz és kínai áldozata is volt.
A hatóságok most jelezték, hogy a repülőgép és a helikopter roncsainak keresését még folytatják a folyóban.
Már korábban megtalálták a repülőgép feketedobozait is. Ezek vizsgálata is folyik, az előzetes jelentést 30 napon belülre ígéri az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NTSB).
Sajtóértesülések szerint a baleset idején a szokásosnál kevesebben dolgoztak a légi irányítási központban.
Amint arról beszámoltunk egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze csütörtökre virradó éjszaka Washington felett, a balesetet senki sem élte túl – írja a Washington Post a hivatalos közlésre hivatkozva.
Az American Airlines Wichitából érkező járata éppen leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan Repülőtéren, amikor a Potomac folyó felett összeütközött egy gyakorlórepülést végző Black Hawk helikopterrel. A repülőgépen a 60 utas és a legénység négy tagja tartózkodott, a helikopteren pedig egy három fős legénység.
Sean Duffy közlekedési miniszter, akit nemrég iktattak be hivatalába, egy csütörtök reggeli sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az ütközés pillanatáig minden rendben zajlott, ezért egyelőre nem tudni, hogy mégis hogyan következett be az ütközés, ami szerinte elkerülhető lett volna – számolt be a 24.hu.
A BBC később két hitelesített hangfelvétel tartalmát is közzétette, ebből az egyiken az hallható, hogy az irányítótorony arra utasítja a helikoptert, hogy kerülje ki az utasszállítót, a másikon pedig az, hogy a helikopter pilótája kijelenti, hogy látja a repülőt.
A jeges folyóból eddig nagyjából 30 holttestet emeltek ki. Bár hivatalos lista még nincs az áldozatokról, az Amerikai Műkorcsolya Szövetség megerősítette, hogy több sportolójuk, köztük az edzőik és családtagjaik is a gépen utaztak, és éppen egy edzőtáborból tartottak hazafelé. Az orosz sajtó szerint az utasok között volt az 1994-ben párosban világbajnok, majd edzőként dolgozó Jevgenyija Siskova és Vagyim Naumov, valamint fiú, Maxim is.
Lily Wu, Wichita polgármestere magyar idő szerint délután 3-kor tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egyelőre még ők sem ismernek a tragédiával kapcsolatos minden részletet. Hozzátette, hogy az áldozatok személyazonosságát addig nem hozzák nyilvánosságra, ameddig nem értesítették a családjukat, azt azonban elismerte, hogy senki sem élte túl a balesetet. Wu beszélt arról is, hogy a település mennyire büszke volt arra egy évvel ezelőtt, amikor elindult a közvetlen légijárat Wichita és Washington között.
A wichitai repülőtér igazgatója, Jesse Romo arról beszélt, hogy a géppel minden rendben volt, amikor felszállt Kansasben. Újságírói kérdésre elmondta, hogy egyelőre nem tudja megerősíteni az áldozatok személyazonosságával kapcsolatos híreket, de az American Airlines majd közzé fogja tenni az utaslistát.
[type] => post [excerpt] => Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze csütörtökre virradó éjszaka Washington felett, a balesetet senki sem élte túl – írja a *Washington Post* a hivatalos közlésre hivatkozva. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1738315260 [modified] => 1738793961 ) [title] => Senki nem élte túl a washingtoni légikatasztrófát [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=194412&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 194412 [uk] => 194302 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 194303 [image] => Array ( [id] => 194303 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416.jpg [original_lng] => 101329 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4290416.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1738786763:5 [views_count] => 1704 [_thumbnail_id] => 194303 [_edit_last] => 5 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f199790d99dcabd65d025a4fc489ff24] => [_oembed_time_f199790d99dcabd65d025a4fc489ff24] => 1738345666 [_oembed_6e2626882e0f40c1710bbb4290cb9361] =>
⚡️ BREAKING Plane Crash in South Sudan Kills 18
A passenger plane crashed near Unity oil field in South Sudan, killing 18 of 21 onboard, local media report.
Other recent crashes include an Iranian Air Force plane in Hamadan (pilots survived), a Citation 525 crash in Brazil(1… pic.twitter.com/DCfL8D6Nqx
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
Egy utasszállító repülőgép szerda este a Potomac folyóba zuhant, miután Washington közelében a levegőben összeütközött egy Black Hawk katonai helikopterrel. A mentőcsapatok eddig nem találtak túlélőket – számolt be a hirado.hu.
Súlyos légi baleset történt szerda este Washington mellett, amikor egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter a levegőben összeütközött, majd a Potomac folyóba zuhant. A repülőgép fedélzetén 64 ember tartózkodott, míg a helikopter három katonát szállított – írja a CBS NEWS.
A hatóságok közlése szerint eddig 18 áldozat holttestét emelték ki a vízből, de túlélőket egyelőre nem találtak. Az ütközés után minden járatot töröltek a Reagan Nemzeti Repülőtéren.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) tájékoztatása szerint az American Airlines által üzemeltetett repülőgép a Kansas állambeli Wichitából érkezett, és a leszálláshoz készülődött, amikor összeütközött a Black Hawk helikopterrel. A hadsereg később megerősítette, hogy a helikopter a virginiai Fort Belvoir támaszponthoz tartozott, és egy kiképzési repülést hajtott végre.
A baleset pillanatát egy washingtoni kamera is rögzítette, amelyen robbanás látható a folyó felett. A Fehér Ház közlése szerint Donald Trump elnököt tájékoztatták a tragédiáról, és folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket.
A hatóságok továbbra is keresik az esetleges túlélőket, miközben az FBI vizsgálja a baleset körülményeit. Az eddigi információk szerint nincs arra utaló jel, hogy szándékos támadás történt volna.
[type] => post [excerpt] => Egy utasszállító repülőgép szerda este a Potomac folyóba zuhant, miután Washington közelében a levegőben összeütközött egy Black Hawk katonai helikopterrel. A mentőcsapatok eddig nem találtak túlélőket. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1738231800 [modified] => 1738793986 ) [title] => Összeütközött egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter Washington felett [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=194229&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 194229 [uk] => 194216 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 194230 [image] => Array ( [id] => 194230 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials.jpg [original_lng] => 31164 [original_w] => 998 [original_h] => 549 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials-300x165.jpg [width] => 300 [height] => 165 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials-768x422.jpg [width] => 768 [height] => 422 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials.jpg [width] => 998 [height] => 549 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials.jpg [width] => 998 [height] => 549 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials.jpg [width] => 998 [height] => 549 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/a-small-airplane-crashed-into-the-potomac-river-near-reagan-national-airport-in-virginia-wednesday-night-according-to-fire-officials.jpg [width] => 998 [height] => 549 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1738786787:5 [_oembed_f199790d99dcabd65d025a4fc489ff24] => [_oembed_time_f199790d99dcabd65d025a4fc489ff24] => 1738223686 [_thumbnail_id] => 194230 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3928 [_oembed_6a40e7f8f12e72a021f51732b18fa22c] =>
Authorities revealed a US soldier used #ChatGPT to plan an attack on a #TeslaCybertruck, resulting in his suicide and minor injuries to seven.
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
Florida Tornado. A woman was caught in here car yesterday morning when a tornado moved through the Lake Mary /Longwood Area just North of Orlando. In the car you can hear her repeating the words "Dios Mio" or "My God" right as the violent storm surges around her. pic.twitter.com/TCDlGeFupd
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
Dél-Szudán Unity államában lezuhant egy kisrepülőgép. Az állam tájékoztatási minisztere szerdán bejelentette, hogy a súlyos balesetben legkevesebb 20 ember életét vesztette – számolt be a hirado.hu az MTI-re hivatkozva.
Gatwech Bipal Both a sajtónak azt mondta, a fedélzeten összesen 21-en utaztak és csak egy túlélőről tudni, két sérült ugyanis azóta meghalt.
⚡️ BREAKING Plane Crash in South Sudan Kills 18
A passenger plane crashed near Unity oil field in South Sudan, killing 18 of 21 onboard, local media report.
Other recent crashes include an Iranian Air Force plane in Hamadan (pilots survived), a Citation 525 crash in Brazil(1… pic.twitter.com/DCfL8D6Nqx
A gépen – amely alig 500 méterre a kifutótól zuhant le – a GPOC olajkonzorcium munkatársai utaztak.
A halottak között két kínai és egy indiai állampolgár is van – tette hozzá.
Az ENSZ dél-szudáni missziója által működtetett Radio Miraya rádióállomás azt jelentette, hogy a gép a Unity államban található olajmezőről tartott a főváros, Juba felé, amikor a szerencsétlenség történt. A rádió értesülése szerint sem a pilóta, sem a másodpilóta nem élte túl a tragédiát.
#BREAKING : Plane crash reported on I-26 in Asheville, officials confirm According to the Federal Aviation Administration, a single-engine Diamond DA-40 crashed Thursday around 8:15 p.m. on Interstate 26 near Asheville Regional Airport. The FAA says two people were on board… pic.twitter.com/mcwoU8rlZU
#planecrash UPDATE: police are turning around vehicles at the back of the cue behind the wrecked plane on #I26. This is for traffic too close to the wreck to take detours. Still no word on how many people were injured when the plane hit the interstate. #Asheville@WLOS_13pic.twitter.com/t9dsNa7POj
Három ember, köztük két külföldi turista vesztette életét, amikor egy hidroplán felszállás közben lezuhant a nyugat-ausztráliai Rottnest-sziget közelében – jelentette be Roger Cook, Nyugat-Ausztrália szövetségi állam miniszterelnöke szerdán.
A Perth partjaitól 22 kilométerre kedden balesetet szenvedett vízi repülőgép fedélzetén hét ember tartózkodott. A rendőrség az éjszaka emelte ki a halálos áldozatok – egy 65 éves svájci nő, egy 60 éves dán férfi és a 34 éves perthi pilóta – holttestét búvárok közreműködésével – számolt be az Index az MTI nyomán.
A gép további négy utasát – a halálos áldozatok partnereit, egy 63 éves svájci férfit és egy 58 éves dán nőt, valamint egy nyugatausztrál párt – sikerült kimenteni, hárman orvosi ellátásban részesültek, állapotuk stabil, egyikük sincs életveszélyben, egy perthi kórházba szállították őket, az egyik kimentett utas pedig sértetlenül vészelte át a balesetet.
Számos közelben tartózkodó vízi jármű sietett késlekedés nélkül a baleset helyszínére – fűzte hozzá Cook, és elismerését fejezte ki bátorságukért, hogy saját biztonságukkal nem törődve segítettek a mentésben.
A hatóságok vizsgálják, hogy mi okozta a szerencsétlenséget. Anthony Albanese ausztrál kormányfő együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A Rottnest-sziget természetvédelmi terület, kedvelt idegenforgalmi célpont.
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
U.S. Air Force F-35 fighter jet crashes during a training exercise at the Eielson Air Force Base in Alaska.
The pilot experienced an “inflight malfunction” but was able to eject from the aircraft, Col. Paul Townsend, commander of the 354th Fighter Wing, told a news conference.… pic.twitter.com/3AaZ88rLUt
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) January 29, 2025
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
Lamentamos profundamente la tragedia ocurrida en la discoteca Jet Set. Hemos seguido el caso minuto a minuto desde que ocurrió. Todos los organismos de socorro han brindado la asistencia necesaria y están trabajando incansablemente en las labores de rescate. Nuestras oraciones…
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
Father of 17-year-old shark attack victim Charlize Zmuda speaks Putain que ce doit être difficile pour la famille 🥲
Une Jeune fille est morte dans une attaque de requin au large d'une plage touristique populaire sur la côte est du continent australien. C'est… pic.twitter.com/0zfLuLqcHw
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Hat utas és a pilóta is meghalt egy repülőgép-balesetben Aisen tartományban. A gép valószínűleg kényszerleszállást próbált végrehajtani.
Chilében a repülőgép-szerencsétlenség következtében hét ember vesztette életét, köztük a repülőgép pilótája is. Erről a BioBioChile ügynökség számolt be a napokban.
„Sajnos megerősítették, hogy nincs túlélője a repülőgép-szerencsétlenségnek” – áll az illetékes hatóságok jelentésében.
Az ügynökség szerint a gép Coyayque-ből Chile Chicóba indult, majd helyi idő szerint délelőtt 10 óra 20 perckor eltűnt a radarról a szélsőséges időjárási körülmények miatt. A gép valószínűleg kényszerleszállást hajtott végre.
Bulgaria: Two pilots died in a plane crash not far from the "Graf Ignatievo" base near Plovdiv Video source: Bulgarian National Television pic.twitter.com/2v5wxh2Pzj
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
A brazil repülőgép – amely 62 emberrel a fedélzetén zuhant le – feketedobozait sikeresen megtalálták. A nyomozók minden adatot rögzítettek, beleértve a pilótafülke hangrögzítőjének tartalmát is – jelentette vasárnap a Cenipa, Brazília légi közlekedési balesetek kivizsgálásáért felelős központjának vezetője.
„Teljes mértékben sikerült hozzáférnünk a hanganyaghoz és az adatokhoz, amelyek e tragikus történés pillanataiban rögzültek” – fogalmazott Marcelo Moreno.
„Az adatokat kinyerték és hitelesítették, most pedig arra várunk, hogy a nyomozóink… elkezdjék e hatalmas adatmennyiséget hasznos információkká alakítani” – ismertette, hozzátéve, hogy a feketedobozokat szombaton a Cenipa fővárosi laborjába szállították az adatok kiértékelésére.
Marcelo Moreno azt mondta, a repülőgép két hajtóművének roncsait Sao Paulóban vizsgálják, hogy megtudják, a baleset idején maximális teljesítménnyel működtek-e. Az előzetes vizsgálati jelentés közzétételét 30 napon belül várják.
A repülőgép a Paraná államban lévő Cascavelből tartott a Sao Paulo-Guarulhos nemzetközi repülőtérre, Brazília legnagyobb légikikötőjébe. Röviddel a célállomás előtt zuhant le lakott területen, Vinhedo kisvárosában. Az 58 utas és személyzet mind a 4 tagja életét vesztette.
A Flightradar24 járatkövető szolgáltató szerint a gép kevesebb mint egy perc alatt csaknem 4000 métert veszített repülési magasságából. Videófelvételek szerint a repülő a levegőben pörgött, mielőtt a földnek csapódott volna.
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines egyik kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági jelentések szerint a légi katasztrófának legalább 18 halálos áldozata van.
Fotó: EPA/Narendra Shrestha
A baleset a Tribhuvan nemzetközi repülőtéren történt. A nepáli média által bemutatott videókon látható, hogy az 50 utas befogadására alkalmas CRJ200-as repülőgép még alig emelkedett el a kifutópályától, amikor irányt változtatva elfordult, majd lezuhant és kigyulladt. A felvételek szerint a repülőtér közelében nagy tűz ütött ki, és füstfelhők emelkedtek a magasba.
Fotó: EPA/Narendra Shrestha
A rendőrségi közlemény szerint 18 holttestet szabadítottak ki a roncsok közül. A szerencsétlenséget csak a pilóta élte túl, akit kórházba szállítottak.
Hansza Radzs Pandej, a nepáli polgári repülési hatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a helyszínen 22 halálos áldozatot találtak, és egy sérültet kórházba szállítottak.
A repülőteret a szerencsétlenséget követően ideiglenesen lezárták.
Recibo con profundo dolor esta triste noticia sobre el fallecimiento del compañero, amigo y hermano de sueños, Walter Harms. Su inesperada partida nos deja a todos acongojados. Mis condolencias a su familia. Mis mejores recuerdos querido Walter. QEPD. pic.twitter.com/PtNQZDELM9
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!