A francia településen a nemzeti ünnep óta tartanak az összecsapások a helyi rendőrség és az őket támadó csoport között. Szombaton zajlott le az eddigi leghevesebb küzdelem, amelyben egy nagyobb banda támadt rá a kiérkező hatóságok embereire, melyben tízen sérültek meg.
Limoges-ban nehéz éjszakája volt a helyieknek, ugyanis egy lopott, felgyújtott jármű ellenőrzéséhez érkező rendőröket egy 50-100 főből álló, vasrudakkal felfegyverkezett csoport vette körül, majd három órán keresztül kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták a hatóság embereit − írta a Le Figaro.
Az akcióban tíz rendőr sérült meg könnyebben, de egyelőre nem vettek senkit sem őrizetbe az eset miatt. Emilie Abrantes limoges-i ügyész közölte, hogy az incidenssel kapcsolatban nyomozást indítottak hatóságok elleni erőszak miatt.
Szombaton hajnali egy óra körül kezdődött a zavargás a város legforgalmasabb útján, és megrongálták több helyi lakos járművét, majd rátámadtak a kiérkező rendőrökre. Emiatt utóbbiak erősítést hívtak a helyi csendőrségtől, és könnygáz vetettek be a gyújtogatók ellen.
Három órával később, hajnali négy óra körül sikerült a rendet helyreállítani, azonban Bruno Retailleau polgármester szerint még nem ért véget a küzdelem, de köszönetet mondott a rendőrség embereinek helytállásukért.
A zavargások a francia nemzeti ünnep, július 14-e óta tartanak, kedden és szerdán már a hatóságoknak kellett beavatkozniuk. Kedden Molotov-koktélokat és egy üzemanyaggal megtöltött benzines kannát foglalt le a rendőrség, majd ötven ember ellen indítottak eljárást. Helyi lakosok megjegyezték, hogy már 4-5 napja polgárháborús állapotok vannak a településen.
[type] => post
[excerpt] => A francia településen a nemzeti ünnep óta tartanak az összecsapások a helyi rendőrség és az őket támadó csoport között. Szombaton zajlott le az eddigi leghevesebb küzdelem, amelyben egy nagyobb banda támadt rá a kiérkező hatóságok embereire, melyb...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753007069
[modified] => 1753007083
)
[title] => Elszabadult a pokol Limoges-ban, tíz rendőr megsérült
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=212057&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212057
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 212059
[image] => Array
(
[id] => 212059
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr.png
[original_lng] => 246804
[original_w] => 875
[original_h] => 473
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr-300x162.png
[width] => 300
[height] => 162
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr-768x415.png
[width] => 768
[height] => 415
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr.png
[width] => 875
[height] => 473
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr.png
[width] => 875
[height] => 473
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr.png
[width] => 875
[height] => 473
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/fr.png
[width] => 875
[height] => 473
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1752996337:12
[_oembed_5ff09cc83a1de9313428d7ae3548f349] =>
[_oembed_time_5ff09cc83a1de9313428d7ae3548f349] => 1752996214
[views_count] => 1329
[_thumbnail_id] => 212059
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 272972941001
[_oembed_47d403e70535fb90f8c96327b06da428] =>
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
Immigration choisie :Viol d’une fillette irlandaise par un (ingénieur...) migrant: Dublin s’embrase
Plusieurs milliers de manifestants se sont rassemblés à Saggart, banlieue de la capitale, et incendié au moins un fourgon de police. Des renforts etun canon à eau ont été déployés pic.twitter.com/QoxSKhM0MJ
— Ana19587 la Liberté n'a pas de prix🍾🇨🇵 (@anouk1818) October 22, 2025