Palesztinpárti tüntetők szakították félbe a spanyol Vuelta kerékpárverseny vasárnapi zárószakaszát – írja az AP. A madridi befutó közelében összecsapások alakultak ki a rendőrök és a tüntetők között. Néhány demonstráló Izrael-ellenes transzparenseket vitt, részben eltorlaszolta az utat, és megállásra kényszerítette a versenyzőket.
A kerékpározók a torlaszok miatt kénytelenek voltak leszállni a kerékpárokról, de a versenybírák hivatalosan még nem szakították félbe a szakaszt és az összetett versenyt. Az utolsó etapból ekkor kb. 50 kilométer volt hátra, de kevéssé valószínű, hogy újraindítják.
A Visma–Lease a Bike dán versenyzője, Jonas Vingegaard állt győzelemre, miután szombaton tovább növelte előnyét João Almeida előtt. Ha hivatalosan is megnyeri a Vueltát, ez lesz Vingegaard harmadik Grand Tour-győzelme, a 2022-ben és 2023-ban szerzett két Tour de France-cím mellett. A dán bringás 1 perc 16 másodperccel vezetett a portugál ellenféllel szemben a nagyrészt ceremoniális madridi befutó előtt.
De a tüntetők ekkor barikádokat dobtak az útra a fővárosi körpálya egy szakaszán, ahol a mezőnynek kilenc kört kellett volna teljesítenie. Ezután több száz demonstráló lepte el az útvonalat, és nem voltak hajlandóak elhagyni a területet. A tüntetők Izrael-ellenes transzparenseket függesztettek ki a közeli épületekre, és kifütyülték a csapatok kísérőautóit, amikor azok elhaladtak mellettük.
A tüntetők elsősorban az izraeli tulajdonú Premier Tech csapat részvételét kritizálták Izrael palesztin területeken folytatott cselekményei miatt. A tüntetések pedig nemcsak az utolsó szakaszt érintették, hanem már korábban a verseny több részét is le kellett rövidíteni a különböző útblokádok és a tüntetők miatt. A csapat a történtek miatt már a verseny egy korábbi szakaszában eltávolította nevét és az „Israel” feliratot a mezekről.
🇵🇸Así están las cosas a 200 metros de la línea de meta.
Az elmúlt 11 versenynapból hét szakaszt szakítottak meg vagy rövidítettek le, a rendőrség több mint 20 embert vett őrizetbe. A zárószakasz útvonalát közlekedési okok miatt 5 kilométerrel rövidítették meg. Egy szakaszon egy palesztinpárti tüntető zászlóval próbált a mezőny elé rohanni, emiatt két bringás felborult. Folytatták ugyan a versenyt, de egyiküknek végül ki kellett állnia.
Vasárnap mintegy 6000 tüntetőt vártak Madridba, a nézők számát pedig 50 ezer fő körülire becsülték. A fővárosban katonai jellegű teherautók, rohamfelszerelésben lévő rendőrök és lovasrendőrök is láthatók voltak a pálya mellett, a hatóságok összesen több mint 1500 rendőrt vezényeltek ki.
Figyelmeztették a Madrid környékén élőket, hogy egy akkumulátor-újrahasznosító üzemből jelentett robbanások után mérgező gázokkal teli füstfelhő érkezik föléjük. Arra kértek mindenkit, maradjon otthon, és még a légkondikat se indítsák el.
Mérgező gázt tartalmazó felhők átvonulására figyelmeztettek a spanyol hatóságok, miután robbanások történtek egy akkumulátor-újrahasznosító üzemben Madridtól északkeletre.
Mintegy 60 ezer környékbelit – Azuqueca de Henares, Cabanillas del Campo és Alovera lakosait – figyelmeztettek sms-ben, hogy lehetőleg ne hagyják el otthonaikat, csukják be ablakaikat és kapcsolják ki a légkondicionáló berendezéseket is.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
A robbanások a Madridtól mintegy 50 kilométerre lévő Azuqueca de Henares gyárában történtek, Castilla-La Mancha regionális önkormányzata pedig azt közölte, a létesítményben a lángok is felcsaptak.
Áldozatokról nem tudni, a robbanások okát vizsgálják.
Madridot is sújtja a hőhullám, 35 fokra számíthatnak ma az ott élők.
Agyonlőtték szerda reggel Andrij Portnov volt ukrán politikust, Viktor Janukovics elűzött elnök volt tanácsadóját Spanyolországban, egy madridi iskola közelében – számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a madridi rendőrség kijevi idő szerint reggel 08:15 órakor kapott bejelentést a lövöldözésről. Ismeretlen fegyveres vagy fegyveresek megöltek egy férfit egy amerikai iskola kapujánál Madrid gazdag Pozuelo negyedében.
A Reuters nyomozást ismerő forrásai szerint Portnovról van szó. Más médiumok arról írtak, hogy a volt ukrán politikus a merénylet előtt iskolába vitte a gyerekeit.
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Eltávolítottak egy Femen aktivistát, aki félmeztelenül betört a Patrióták csúcstalálkozójára. A nő mellkasára a „Tegyük Európát újra antifasisztává” jelmondat volt felírva.
Egy Femen-szimpatizáns aktivistát távolítottak el a Patrióták szombaton, Madridban megrendezett csúcstalálkozójáról. A félmeztelen nő testére a „Make Europe antifascist again” (Tegyük Európát újra antifasisztává) felirat volt festve – vette észre a Mandiner a spanyol El Espanol oldalán.
A lap hozzáteszi, az aktivista az első beszéd közben – amelyet Martin Helme, az észt Konzervatív Néppárt vezetője tartott – tört be a rendezvényre. Helme éppen a globalista politikákról és a „szélsőbaloldal beteges kultúrájáról, amely azt akarja, hogy gyermekeink furcsa transzneműekké váljanak” beszélt, amikor a nő a közönség soraiból félbeszakította őt.
Una activista de Femen interrumpe la cumbre de #PatriotasDeVox al grito de "al fascismo ni un paso más"
La activista, con los pechos al descubierto, fue desalojada rápidamente por la seguridad.
„Éljen az antifasiszta Palesztina!” – kiáltotta, miközben megmutatta a testére írt üzenetét. A biztonsági szolgálat azonnal közbeavatkozott, és kivezette az aktivistát az esemény helyszínéről, amely Madridban, a Barajas repülőtér közelében lévő egyik hotelben zajlott.
Hátba rúgta Szerbia madridi nagykövetét egy albán akcentussal beszélő férfi a spanyol fővárosban vasárnap, Marko Djuric szerb külügyminiszter felháborítónak nevezte az esetet, és teljes körű kivizsgálást követel ‒ közölte internetes oldalán a Politika című belgrádi napilap.
Irina Sarac nagykövet vasárnap Madridban sétált és anyanyelvén telefonált, amikor hozzálépett egy férfi, és albán akcentussal beszélve megkérdezte, hogy Szerbiából érkezett-e. A diplomata igennel válaszolt, majd elfordult, hogy folytassa a beszélgetést, a férfi ekkor rúgta meg, majd elfutott.
Irina Sarac könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség megkezdte a nyomozást.
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Spanyolország fővárosában, Madridban többezres demonstráció zajlik az egészségügyi rendszer reformjának követelésével.
A vasárnap délután Madridban összegyűlt felvonulás résztvevőinek számát hozzávetőleg 18 ezerre becsülik.
A tiltakozók elégedetlenségének fő oka a hosszú várakozási idő a beutalókért, a beruházások hiánya és a munkaerőhiány.
A felvonulás egyes résztvevői, akikkel újságírók beszélgettek, azt állítják, hogy több mint egy évet kellett várniuk a rendelésre az állami poliklinika szakorvosához.
Az elmúlt évben ez már a harmadik, az egészségügy hiányosságainak felszámolását követelő tiltakozás, az előzőek 2023 novemberében és februárjában voltak.