A Nemzeti Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai szerda este Cserkasziban őrizetbe vettek egy ügyészt, akit pedofíliával gyanúsítanak – számolt be az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az ügyészség kiderítette az egyik területi ügyészség alkalmazottjának jogellenes tevékenységét. A hatósági munkatársat a büntető törvénykönyv tizenhat év alatti személy vagy gyermek szexuális zaklatására vonatkozó három cikkelyének alapján gyanúsították meg.
Az ügyben a Legfőbb Ügyészség október 7-én indította meg az előzetes nyomozást. A vizsgálat eredményeként az ügyészt szerda este őrizetbe vették. „Jelenleg a gyanúsítás bejelentésének és a bírósághoz fordulásnak a kérdése, hogy a megelőző intézkedést fogva tartásként rendeljék el” – áll a közleményben.
Ugyanakkor Anatolij Bondarenko, Cserkasszi polgármestere a Facebookon arról írt, hogy őrizetbe vették az ügyészség egyik alkalmazottját a város 17. számú iskolájának a közelében. „Cserkaszi városában, a Mennyei Század hőseinek utcájában, a 17. számú iskola közelében a DBR más hatósági munkatársakkal közösen őrizetbe vette az ügyészség egyik alkalmazottját” – közölte.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai őrizetbe vettek egy rendőrt, aki június 14-én Szumiban ugyancsak rendőr barátjával sétálni hívott az erdőbe egy 15 éves lányt, akit ott közösülésre vett rá – közölte vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál a DBR sajtószolgálatára hivatkozva.
Mint a kiadvány írta, előzetes információk szerint a 15 éves lány interneten ismerkedett meg a férfival, és úgy döntött, hogy találkozik vele. Az illető magával vitte a barátját is a randevúra Szumi központjában. Utána mindhárman úgy döntöttek, hogy sétát tesznek egy erdős részen, ahol később megtörtént a szexuális érintkezés köztük.
Amint a DBR nyomozói megállapították, a férfiak a poltavai rendőrség munkatársai. Azért érkeztek Szumiba, hogy az egyik egyetemen tanuljanak. Jelenleg az egyik érintett személyt őrizetbe vettek, és feljelentést tettek ellene kiskorúval való szexuális kapcsolat gyanújával Ukrajna büntetőtörvénykönyve 155. cikkelyének 1. része alapján. Közben folyik annak a megállapítása, hogy a másik rendőr is közösült-e a rábeszélt lánnyal. A törvénycikkely szankciója 5 évig terjedő szabadságvesztést ír elő a hasonló bűncselekményekért. Az eljárás törvényi felügyeletét a Szumi Megyei Ügyészség végzi.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai őrizetbe vettek egy rendőrt, aki június 14-én Szumiban ugyancsak rendőr barátjával sétálni hívott az erdőbe egy 15 éves lányt, akit ott közösülésre vett rá. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687088640 [modified] => 1687087461 ) [title] => Nemi közösülés lett két rendőr és egy 15 éves lány erdei sétájából Szumiban – DBR [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=120530&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 120530 [uk] => 120536 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 120531 [image] => Array ( [id] => 120531 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas.png [original_lng] => 698511 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas-300x168.png [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas.png [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas.png [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas.png [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas.png [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kirandulas.png [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1687080258:2 [_thumbnail_id] => 120531 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4083 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_17beb92118cbe7427bd52e09dc04a00c] => [_oembed_time_17beb92118cbe7427bd52e09dc04a00c] => 1687076687 [_oembed_3df7a69a767f7587da45e124cb40ecef] =>
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
Immigration choisie :Viol d’une fillette irlandaise par un (ingénieur...) migrant: Dublin s’embrase
Plusieurs milliers de manifestants se sont rassemblés à Saggart, banlieue de la capitale, et incendié au moins un fourgon de police. Des renforts etun canon à eau ont été déployés pic.twitter.com/QoxSKhM0MJ
— Ana19587 la Liberté n'a pas de prix🍾🇨🇵 (@anouk1818) October 22, 2025