Lezárta szombaton a rendőrség a londoni Tower egy részét, miután tiltakozók étellel kenték össze a brit korona kiállítási vitrinjének üvegét. A helyszínen négy embert őrizetbe vettek.
Az incidens a Temze partján álló, az elmúlt évszázadokban királyi székhelyként, börtönként, vesztőhelyként és erődként is használt, jelenleg múzeumként szolgáló ősi kastély kincstárában, a koronaékszereket is őrző Jewel House-ban történt. Az eset után ezt az épületet zárták le a hatóságok a vizsgálat idejére.
A Scotland Yard szombati beszámolója szerint az őrizetbe vett négy személy a Take Back Power nevű, önmagát erőszakmentes civil ellenállási mozgalomként leíró szervezet tagja.
A csoport meghirdetett céljai között szerepel a vagyoni egyenlőtlenségek megszüntetése és a gazdagok nagyarányú adóztatásának elérése.
A szervezet négy aktivistája a rendőrségi tájékoztatás szerint szombaton vaníliakrémmel és almás süteménnyel kente össze a 3170 drágakővel, köztük kétezer gyémánttal ékesített birodalmi állami korona, az Imperial State Crown kiállítási vitrinjének üvegét.
Ezt a koronát a brit uralkodók a legjelesebb eseményeken, mindenekelőtt a parlament évenkénti ceremoniális megnyitóján viselik, de ezzel koronázták meg a jelenlegi uralkodót, III. Károly királyt, valamint édesanyját, II. Erzsébet királynőt és Erzsébet édesapját, VI. György királyt is.
A szombati incidensről videófelvétel is felkerült a közösségi médiafelületekre. A felvételen az látszik, hogy a Take Back Power aktivistái nagy adag vaníliás krémmel öntik le a korona bemutatására használt vitrint, majd süteménnyel is összekenik a tároló üvegét.
Utána a csoport egyik tagja azt kiabálja, hogy „a demokrácia szétmorzsolódott (democracy has crumbled)”. Ez utalás volt a vitrin összekenésére használt, könnyen morzsolódó állagú almás sütemény, az apple crumble nevére.
Some students have gone to the Tower of London & spread crumble and custard over the windows displaying the Crown Jewels. pic.twitter.com/cmxFSDLPjw
A csoport másik tagja azt deklarálja a felvételen, hogy „Nagy-Britannia tönkrement”, és ők azért járultak „a nemzeti ékszerekhez”, hogy visszaszerezzék a hatalmat.
A szerveződés neve – Take Back Power – is azt jelenti, hogy „szerezzük vissza a hatalmat”.
Az aktivisták azt is hangsúlyozták a korona összekent vitrinje előtt, hogy hajléktalanok halnak meg Nagy-Britannia utcáin, és a jelenlegi téli időszak a legveszélyesebb számukra. „Mindeközben a gazdagok még több vagyont halmoznak fel, és ez gusztustalan” – hangoztatja egyikük.
A szervezet a Towerben végrehajtott szombati akció utáni közleményében azt követelte, hogy a brit kormány hozzon létre egy állandó jellegű állampolgári nemzetgyűlést Népi Kamara névvel, amelynek jogkörei közé tartozna a szélsőségesen nagy vagyonok megadóztatása.
A közlemény szerint Nagy-Britanniát tönkreteszi az a tény, hogy „a szupergazdagok milliárdokat vágnak zsebre, miközben a dolgozó emberek megélhetési gondokkal küszködnek”.
A korona vitrinjét összekenő aktivistákat és két további társukat a rendőrök szándékos rongálás gyanújával vették őrizetbe, bár az üveg mögött lévő koronát az incidens során nem érte károsodás.
Ez drasztikus vízkorlátozásokhoz vezethet. A vízművek és a kormány vészhelyzeti terveket dolgoz ki.
Anglia lakosai az évtized legsúlyosabb aszályára számíthatnak jövőre. A vízművek és a kormány vészhelyzeti terveket dolgoz ki, jelentette az UNN a The Guardianra hivatkozva.
Az egyik legnagyobb vízszállító társaság vezetői egy interjúban elmondták, hogy nagyon aggódnak a kilátásba helyezett, átlagosnál alacsonyabb csapadékmennyiségű tél miatt. A brit meteorológiai szolgálat szerint ez meglehetősen valószínű.
Megjegyezték, hogy ilyen esetben a vízhiány radikális intézkedéseket jelentene a vízfogyasztás korlátozására, „amelyek túlmutatnak a locsolótömlők betiltásán”.
Ráadásul a talajvíz feltöltődése sokkal tovább tart, mint a víztározóké, és Angliában a helyzet a közelmúltbeli csapadékok ellenére is instabil marad.
Ha aszály következik be a jövő év elején, és tavasszal és nyáron az átlagnál alacsonyabb csapadékmennyiség esik, Angliában meg lesz a kockázata annak, hogy kifogynak a vízből, olvasható a publikációban.
Két férfit tartóztattak le egy késeléses incidens után egy személyvonaton az angliai Cambridgeshire-ben – közölte szombat este a brit rendőrség .
„A cambridgeshire-i rendőrség felfegyverzett rendőrei felszálltak a vonatra, és az incidenssel összefüggésben letartóztattak két embert, akiket őrizetbe vettek” – áll a rendőrség közleményében .
A Brit Közlekedési Rendőrség tegnapi közlése szerint tíz embert szállítottak kórházba, kilencen feltehetően életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Egy másik személy saját erejéből érkezett a kórházba, így a sérültek száma 11-re emelkedett.
Négyet azóta szabadon engedtek, kettőjük állapota továbbra is életveszélyes – közölte vasárnap John Loveless, a brit közlekedési rendőrség főfelügyelője.
„A terrorelhárítási rendőrség kezdetben támogatta a nyomozásunkat. Ebben a szakaszban azonban semmi sem utal arra, hogy terrorcselekményről lenne szó” – mondta Loveless egy sajtótájékoztatón.
Az egyik gyanúsított egy 32 éves fekete bőrű brit férfi, a másik egy 35 éves karibi származású férfi – mondta Loveless.
Keir Starmer miniszterelnök és Károly király elítéli a késeléses támadást Egy szombat esti X-en közzétett bejegyzésben Keir Starmer , az Egyesült Királyság miniszterelnöke „mélységesen aggasztónak” nevezte az esetet, és gondolataiban együtt van az érintettekkel. Megköszönte a mentőszolgálatok segítségét is.
Shabana Mahmood brit belügyminiszter azt mondta, hogy „mély szomorúsággal hallott a késelésekről”, és hogy „gondolatai mindazokkal vannak, akiket érintettek”.
Arra kérte az embereket, hogy a nyomozás „ebben a korai szakaszában” kerüljék a kommentálást vagy a találgatásokat.
A hatóságok nem adtak tájékoztatást a gyanúsítottak kilétéről vagy lehetséges indítékáról.
III. Károly brit király és Kamilla királynő vasárnap azt nyilatkozta, hogy „valóban megdöbbentek és megdöbbentek a szörnyű késeléses támadás hírein”.
„Mély együttérzésünk és gondolataink az érintettekkel és szeretteikkel vannak” – mondta Charles.
A Brit Közlekedési Rendőrség közlése szerint a balesetben érintett vonat a 18:25-kor Doncasterből a londoni King’s Crossba közlekedő vonat volt.
Az X-en közzétett bejegyzésében a keleti parti fővonalon közlekedő személyvonati szolgáltatások nagy részét üzemeltető London North Eastern Railway (LNER) vállalat azt tanácsolta a vasárnap utazó utasoknak, hogy „utazás előtt tájékozódjanak, mivel előfordulhatnak járatok törlései vagy módosításai”.
Az East Coast Main Line az Egyesült Királyság egyik legforgalmasabb útvonala, amelyről vonatok közlekednek London és olyan nagyobb városok között, mint York, Newcastle és Edinburgh.
Szombat este egy London felé tartó vonaton késelés történt, amelynek következtében tíz utas megsérült – számolt be róla az Associated Press.
A beszámolók szerint ismeretlen támadók késsel estek neki az utasoknak a vonat menetideje alatt. A helyszínre rövid időn belül kiérkeztek a mentőszolgálatok, köztük felfegyverzett rendőrök és mentőhelikopter is. A vonatot Huntingdon állomáson állították meg, ahol a rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
Az incidens következtében tíz embert kórházba szállítottak, közülük kilencen válságos állapotban vannak. A nyomozáshoz a terrorelhárító rendőrség is csatlakozott, bár a támadás indítéka egyelőre nem ismert.
„Ez egy súlyos incidens. Jelenleg minden körülményt és indítékot vizsgálunk” – közölték a brit hatóságok.
Tíz ember sérült meg abban a késeléses támadásban, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
A brit közlekedési rendőrség vasárnap hajnali tájékoztatása szerint az incidensnek nincsenek halálos áldozatai, de a kórházba szállított tíz ember közül kilencen életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
A helyszínre fegyveres rendőri egységek vonultak ki, és két gyanúsítottat őrizetbe vettek.
Egyikükkel szemben elektromos sokkolót használtak.
Az incidens a kelet-angliai Cambridgeshire megyében, Huntingdon város közelében történt. A rendőrségi beszámoló szerint a szerelvényt a Cambridge-től nem messze lévő Huntingdon vasútállomásán megállították és a sérülteket innen szállították kórházba.
A szerelvény az észak-angliai Doncaster városából indult, és a londoni King’s Cross pályaudvarra tartott. Menetrendjében nem szerepelt a megálló Huntingdon vasútállomásán, a vonat azután állt meg itt, hogy a támadás után az utasok működésbe hozták a vészjelzőket.
Chris Casey főfelügyelő, a brit közlekedési rendőrség londoni és délkelet-angliai műveletekért felelős parancsnokságának vezetője vasárnap hajnali tájékoztatásában közölte: a két gyanúsítottat egy rendőrőrsre szállították, ahol megkezdődött kihallgatásuk.
A Scotland Yard is bekapcsolódott
Casey hozzátette: az incidens körülményeinek teljes körű feltárását és a támadás indítékainak kiderítését célzó vizsgálatot a brit közlekedési rendőrség végzi, de bekapcsolódott az incidens kivizsgálásába a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztálya is.
A rendőrségi vezető hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vizsgálat jelenlegi korai szakaszában nem lenne helyénvaló találgatásokba bocsátkozni a támadás okairól, és „beletelhet bizonyos időbe”, mire a rendőrség további értesüléseket tud közölni.
A főfelügyelő szerint a térségben jelenleg szünetel a vasúti közlekedés, és több környékbeli utat is lezártak.
Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap hajnali nyilatkozatában mélységes aggodalmának adott hangot az incidens miatt, és köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak a gyors fellépésért.
Starmer kérte, hogy a térségben tartózkodók mindenben a rendőrség útmutatásait kövessék.
Hosszú börtönbüntetésekre ítéltek pénteken Londonban hat embert, akik az orosz Wagner zsoldoscsoport megbízásából tavaly márciusban felgyújtottak egy ukrán tulajdonú raktárkomplexumot. A tűz a kelet-londoni Leyton városrészben működő raktárépületben tört ki.
A létesítményből, amelyet két ukrán állampolgárságú magánszemély üzemeltet, humanitárius segélyeket és a Starlink amerikai műholdas internetszolgáltató hálózat használatához szükséges berendezéseket szállítottak Ukrajnába.
A tűz szakértői becslések szerint 1,3 millió font kárt okozott a raktárkomplexumban. Dylan Earlt, a gyújtogatást elkövető hattagú csoport vezetőjét, aki kábítószer-kereskedelem miatt is összeütközésbe került az igazságszolgáltatással, a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – pénteken 23 évi szabadságvesztésre ítélte.
Ebből Earlnek legalább 17 évet rács mögött, a fennmaradó időt feltételesen házi őrizetben, rendőri felügyelet alatt kell töltenie. Jake Reeves, a másodrendű vádlott 12 évi, négy további társuk 8 és 10 év közötti börtönbüntetéseket kapott. A vádpontok között a gyújtogatás mellett kémkedés és terrorcselekmény elkövetése is szerepelt.
A tárgyaláson elhangzott: „az orosz állam nevében tevékenykedő” Wagner-csoport – amelyet a brit hatóságok hivatalosan terrorszervezetként tartanak nyilván – Earlt bízta meg a londoni ukrán raktárkomplexum felgyújtásával. Reevest Earl toborozta a megbízás végrehajtására, a másik négy tettestársat pedig Reeves vonta be a bűncselekménybe.
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Országszerte tüntetések voltak Angliában nyáron, miután egy etióp bevándorló szexuálisan zaklatott egy 14 éves lányt és egy felnőtt nőt. A demonstrálók szerint felháborító, hogy hotelekben szállásolják el a menedékkérőket. Az etióp férfit 12 hónap börtönre ítélték szeptemberben, ám most véletlenül szabadon engedték bürokratikus hibák sorozata után. Angliában hajtóvadászat indult a férfi után, a politikai vezetők sorra szólalnak meg a témában, Keir Starmer miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
Egy etióp állampolgárságú, menekültstátuszú férfit véletlenül szabadon engedtek Angliában az Essex megyei Chelmsfordban található börtönből. Hadush Gerberslasie Kebatut szeptemberben ítélték 12 hónap börtönbüntetésre egy 14 éves lány és egy felnőtt nő elleni szexuális zaklatás miatt. A hatóságok terve szerint eredetileg ki akarták toloncolni az etióp férfit, de bürokratikus hibák miatt szabadon engedték. Feltehetőleg felszállt egy Londonba tartó vonatra. A rendőrség az esetet követően országos elfogatóparancsot adott ki, és hajtóvadászatot indított.
Az ügy felháborodást váltott ki a közvéleményben, politikai vezetők is megszólaltak. Többek között Keir Starmer miniszterelnök és David Lammy igazságügyi miniszter is megszólalt, akik hangsúlyozták, hogy Kebatu szabadon engedése elfogadhatatlan, és azonnali elfogására van szükség.
Az eset különösen érzékeny a nyilvánosság számára, mivel Kebatu az Egyesült Királyságba érkezése után nem sokkal, júliusban támadta meg a 14 éves lányt, és az incidens hetekig tartó tiltakozásokhoz vezetett az essex-i The Bell Hotelnél, valamint más szálláshelyeken, ahol menekülteket helyeztek el. A lány apja nyilvánosan kifejezte csalódottságát és dühét a hatóságok felé, amiért szavai szerint cserben hagyták lányát.
A börtönszolgálat vizsgálatot indított az eset miatt: egy tisztet felfüggesztettek, és kiemelték, hogy az ilyen hibás szabadon engedések rendkívül ritkák. Ugyanakkor a korábbi adatok szerint a véletlen szabadon engedések nem teljesen szokatlanok, évente több tucat eset fordul elő, ami felveti a rendszer biztonsági hiányosságait és a gyorsabb intézkedések szükségességét a hasonló esetek megelőzésére.
Nigel Farage, a Reform UK vezetője így nyilatkozott: „Az epping-i hotel migráns szexuális támadója véletlenül szabadon lett engedve, ahelyett, hogy deportálták volna. Most Essex utcáin sétál. Nagy-Britannia tönkrement.”
Hat év börtönbüntetésre ítéltek az Egyesült Királyságban egy munkanélküli csalót, aki azt állította magáról, hogy ő a „brit Kardashian”, és több ezer angol fontot csalt ki az emberektől. A nyomozás közben pedofil fotókat is találtak a telefonján kiskorúakról, amely miatt szintén bűnösnek mondták ki.
A brit koronaügyészség közleménye szerint Jack Watkin az áldozatai egy részének részesedést ajánlott fel egy kitalált üzleti vállalkozásban, amely elmondása szerint exkluzív kézitáskák vásárlásával és eladásával foglalkozott.
Másoknak pedig azt ajánlotta, hogy megvásárolhatják, majd nyereséggel továbbadhatják az exkluzív táskákat. A férfinak átutalt pénzt viszont szinte sosem fizette vissza, és a nyereség sem realizálódott.
A közlemény szerint Watkin egy csillogó életmód látszatát keltve – magát Kim Kardashian nemzetközileg ismert milliárdos asszonyhoz hasonlítva – győzte meg az embereket, hogy adják át neki a pénzüket.
A legjobb szállodákban szállt meg – 2019 márciusa és 2022 decembere között 139 000 fontot költött a londoni Dorchester Hotelben –, drága nyaralásokra járt, és felvételeket készített a közösségi médiára arról, hogy multimilliomosként, luxusban él.
A valóságban munkanélküli volt, és életmódját bankoktól, zálogházaktól vagy az általa átvert emberektől kapott kölcsönökből finanszírozta – jegyezte meg a koronaügyészség.
Csalás mellett pedofília miatt is elítélték
A csalót végül 2024 októberben kapták el, amikor a rendőrség azon a helyen várta, ahol az egyik áldozatával találkozni akart. Az áldozat kapcsolatba lépett egy másik nővel, akit a férfi becsapott, és a két nő együtt értesítette a rendőrséget.
A férfi többek közt saját apjától és egy régi barátjától is pénzt csalt ki.
„Áldozatainak azt mondta, hogy vannak kontaktjai, akik luxuscikkeket, főként Birkins és Hermès táskákat tudnak szerezni nekik, vagy hogy ő maga is beszerezheti azokat. Néhány áldozat magának vagy másoknak ajándékba akarta a táskákat. Mások azt hitték, hogy valódi üzleti lehetőségbe fognak, és pénzt kölcsönöztek Watkinnek luxuscikkek vásárlására, amelyekről ő azt mondta nekik, hogy nyereséget fognak hozni. Mindez hazugság volt. A legtöbb áru és nyereség soha nem valósult meg, és a kölcsönöket soha nem fizették vissza teljes egészében” – mondta Laura Atherton, Mersey-Cheshire vezető koronaügyésze. Hozzátette:
„A nyomozás során a rendőrség Watkin eszközén gyermekekről készült illetlen képeket is talált, köztük a legsúlyosabb kategóriába tartozó képeket.”
„Ez egy bonyolult, sokrétű ügy volt, és a koronaügyészség a cheshire-i rendőrséggel együttműködve szorgalmasan dolgozott azon, hogy igazságot szolgáltasson a Watkin bűncselekményeinek áldozatul esetteknek” – fogalmazott Laura Atherton.
A férfi végül idén júniusban hat csalási bűncselekményben vallotta magát bűnösnek, amelyek miatt október 6-án négy és fél év börtönbüntetésre ítélték. Pedofilügyben egy külön ítélet született: e téren ötrendbeli gyermekekről készült illetlen képek készítésében, kétrendbeli gyermekekről készült illetlen képek birtoklásában, tiltott képek birtoklásában és extrém pornográf képek birtoklásában mondták ki bűnösnek, amelyekért másfél év börtönbüntetést kapott. Így összesen 6 évre kell börtönbe vonulnia „a brit Kardashiannek”.
[type] => post [excerpt] => Hat év börtönbüntetésre ítéltek az Egyesült Királyságban egy munkanélküli csalót, aki azt állította magáról, hogy ő a „brit Kardashian”, és több ezer angol fontot csalt ki az emberektől. A nyomozás közben pedofil fotókat is találtak a telefonján k... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1760003340 [modified] => 1759965254 ) [title] => Elítéltek egy férfit, aki „Kim Kardashiannak” kiadva magát verte át áldozatait [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=220727&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 220727 [uk] => 220826 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 220728 [image] => Array ( [id] => 220728 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian.png [original_lng] => 863627 [original_w] => 1316 [original_h] => 826 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian-300x188.png [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian-768x482.png [width] => 768 [height] => 482 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian-1024x643.png [width] => 1024 [height] => 643 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian.png [width] => 1316 [height] => 826 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian.png [width] => 1316 [height] => 826 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kardashian.png [width] => 1316 [height] => 826 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1760038978:2 [_oembed_ecac578fcdf014b1ffd0cc2f8e9de762] =>
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
Az Egyesült Királyságban őrizetbe vették a 45 éves Qian Zhimin-t (más néven Yadi Zhang) egy több milliárd fontos Bitcoin-csalásban való részvétele miatt. A hatóságoknál 5 milliárd font értékű kriptovalutát foglaltak le tőle – írja a The Guardian.
A jelentések szerint Qian 2014 és 2017 között Kínában szervezett csalássorozatot, amelynek következtében mintegy 128 ezer ember veszítette el a pénzét. A megszerzett összegeket Bitcoinban tartotta. A brit hatóságok 2018-ban értek el áttörést, amikor razziát tartottak Hampsteadben található villájában, és lefoglalták azokat az eszközöket, amelyeken 61 ezer Bitcoin volt tárolva.
Qian a bíróság előtt elismerte, hogy 2017 októbere és 2024 áprilisa között bűncselekményből származó kriptovalutát vásárolt és tartott.
A csalások után Kínából Nagy-Britanniába menekült. Egy évvel később megpróbálta tisztára mosni a pénzt, többek között ingatlanvásárlásokkal, melyben segítette a 43 éves Wen Jian, aki 2024 májusában hat év börtönbüntetést kapott bűnrészességért.
Qian megpróbált megszökni, miután a rendőrség razziát tartott a hampsteadi villában és lefoglalt egy széfet, amelyben digitális pénztárcákban tárolt hatalmas mennyiségű Bitcoin volt. Wen azzal védekezett, hogy csupán a nő ékszerüzletében segített, és nem tudott a csalásról, sőt azt állította, hogy Qian őt is becsapta.
Idén januárban a bíróság kötelezte Wen Jian-t, hogy három hónapon belül több mint 3 millió fontot fizessen vissza, különben további hét évet kell leülnie. A visszatérítendő összeg a Bitcoinból és két dubaji ingatlanból származott.
Will Lyne, a rendőrség gazdasági és kiberbűnözési osztályának vezetője így nyilatkozott:
„Ez az egyik legnagyobb pénzmosási ügy Nagy-Britannia történetében, és a világ egyik legnagyobb értékű kriptovaluta ügye. Rendkívül büszke vagyok a csapatra… Az alapos nyomozásnak és a kínai bűnüldöző szervekkel való példás együttműködésnek köszönhetően sikerült meggyőző bizonyítékokat szerezni a kriptoeszközök bűnös eredetére vonatkozóan, amelyeket Qian megpróbált tisztára mosni az Egyesült Királyságban… Gondolataim azokkal a több ezer emberrel vannak, akik ebben a rendszerben áldozattá váltak.”
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Királyságban őrizetbe vették a 45 éves Qian Zhimin-t (más néven Yadi Zhang) egy több milliárd fontos Bitcoin-csalásban való részvétele miatt. A hatóságoknál 5 milliárd font értékű kriptovalutát foglaltak le tőle. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1759584840 [modified] => 1759521691 ) [title] => Nagy-Britanniában letartóztattak egy nőt, akinél 5 milliárd font értékű Bitcoint találtak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=220084&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 220084 [uk] => 219926 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 219927 [image] => Array ( [id] => 219927 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-scaled.png [original_lng] => 5341618 [original_w] => 2560 [original_h] => 2047 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-300x240.png [width] => 300 [height] => 240 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-768x614.png [width] => 768 [height] => 614 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-1024x819.png [width] => 1024 [height] => 819 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-1536x1228.png [width] => 1536 [height] => 1228 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-2048x1637.png [width] => 2048 [height] => 1637 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-scaled.png [width] => 2560 [height] => 2047 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1759510891:5 [_thumbnail_id] => 219927 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1217 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a8d4d91b4a267e8feb250249dbe1f5f2] => [_oembed_time_a8d4d91b4a267e8feb250249dbe1f5f2] => 1759510893 [_algolia_sync] => 432531117002 [_oembed_ecac578fcdf014b1ffd0cc2f8e9de762] =>
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
A Scotland Yard csütörtöki bejelentése szerint a három embert – egy 41 éves és egy 46 éves férfit, illetve egy 35 éves nőt – a kelet-angliai Essex megyében vették őrizetbe a nemzetbiztonsági törvénybe ütköző cselekedetek gyanújával.
A vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága végzi az ügyben.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a három őrizetest azzal gyanúsítják, hogy egy külföldi hírszerző szolgálat tevékenységéhez nyújtottak segítséget. A Scotland Yard megfogalmazása szerint „az ország, amelyhez ez a gyanú kapcsolódik, Oroszország”.
Dominic Murphy, a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának vezetője a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában közölte: a nemzetbiztonsági ügyekben végzett legutóbbi vizsgálatok során a parancsnokság azt tapasztalta, hogy a külföldi hírszerző szolgálatok egyre nagyobb számban toboroznak nagy-britanniai „megbízottakat”.
Murphy felidézte, hogy jelenleg is két fiatal brit férfi ellen folyik bírósági eljárás azzal a váddal, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport, „vagyis ténylegesen az orosz állam” egy ukrajnai érdekeltségű nagy-britanniai raktárkomplexum felgyújtásával bízta meg őket.
Ennek az ügynek a gyanúsítottjait tavaly tavasszal, egy ukrajnai tulajdonú kereskedelmi ingatlan ellen elkövetett gyújtogatásos támadás után vették őrizetbe.
A tűz a kelet-londoni Leyton városrészben tört ki egy raktárépületben, amelyben két ukrán állampolgárságú magánszemély üzemeltetett egy üzleti vállalkozást.
Dominic Murphy csütörtöki nyilatkozata szerint ennek az ügynek a vádlottjai hosszú börtönbüntetésre számíthatnak.
A Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának vezetője hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy az Oroszország javára végzett kémkedés gyanújával most őrizetbe három ember ügye semmiféle módon nem kapcsolódik a tavalyi gyújtogatásos bűncselekményhez.
Hozzátette: bárki, akit egy külföldi ország nagy-britanniai törvényellenes cselekedetek végrehajtására próbál rávenni, „kétszer is gondolja meg”, hogy mit csinál, mivel az ilyen bűncselekmények elkövetői elmarasztaló bírósági ítélet esetén nagyon súlyos büntetőjogi következményekkel számolhatnak.
Májusban a londoni központi büntetőbíróság hat bolgár állampolgárra szabott ki hosszú börtönbüntetéseket Oroszország javára végzett kémkedés címén. A csoport vezetőjét tíz év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték, de a kémszervezet többi tagja is öt és tíz év közötti börtönbüntetéseket kapott.
[type] => post [excerpt] => A Scotland Yard csütörtöki bejelentése szerint a három embert – egy 41 éves és egy 46 éves férfit, illetve egy 35 éves nőt – a kelet-angliai Essex megyében vették őrizetbe a nemzetbiztonsági törvénybe ütköző cselekedetek gyanújával. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1758271800 [modified] => 1758239135 ) [title] => Három embert vettek őrizetbe Angliában kémkedés miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=218540&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 218540 [uk] => 218494 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 218541 [image] => Array ( [id] => 218541 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel.png [original_lng] => 1322499 [original_w] => 1640 [original_h] => 793 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel-300x145.png [width] => 300 [height] => 145 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel-768x371.png [width] => 768 [height] => 371 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel-1024x495.png [width] => 1024 [height] => 495 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel-1536x743.png [width] => 1536 [height] => 743 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel.png [width] => 1640 [height] => 793 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orizetbe-vetel.png [width] => 1640 [height] => 793 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1758228336:12 [_thumbnail_id] => 218541 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1203 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 443107498000 [_oembed_ecac578fcdf014b1ffd0cc2f8e9de762] =>
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2