A német légvédelem repülőgépei március 27-én azonosítottak és elfogtak egy orosz kémrepülőgépet az ország észak-keleti részén fekvő Rügentől keletre, majd addig kísérték, amíg el nem hagyta a NATO légterét.
A Bild információi szerint a NATO Egyesített Légi Műveleti Központja „tevékenységet észlelt a kalinyingrádi térségben”, majd tizenkét perccel később a mecklenburg-elő-pomerániai Rostock-Laage légibázison is riasztást adtak ki. Két Eurofighter típusú repülőgép felszállt, majd a német pilóták előbb 9:45-kor radar észlelésről, 9:49-kor pedig vizuális észlelésről számoltak be.
A német lap arról írt, hogy a német légvédelem egy Il–20M típusú (NATO-kódja: Coot-A) kémrepülőgépet fogott el, ami nem kapcsolta be a transzponderét (repülésben használt válasz-jeladó berendezés), nem reagált a rádióüzenetekre sem, ezért jelentős veszélyt jelentett a polgári közlekedésre. A német vadászgépek több kilométereken át kísérték az Iljusin típusú orosz gépet, amiről 9:56-kor egy fényképet is készítettek.
A Bild eközben légvédelmi forrásokra hivatkozva arról is ír, hogy ez nem az első eset, hogy orosz felderítő gép közelíti meg a német partokat anélkül, hogy megsértené a német, egyben a NATO légterét.
[type] => post
[excerpt] => A német légvédelem repülőgépei március 27-én azonosítottak és elfogtak egy orosz kémrepülőgépet az ország észak-keleti részén fekvő Rügentől keletre, majd addig kísérték, amíg el nem hagyta a NATO légterét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743256320
[modified] => 1743247339
)
[title] => Elfogtak egy orosz kémrepülőgépet, miután megsértette Németország légterét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=199776&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 199776
[uk] => 199750
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 199751
[image] => Array
(
[id] => 199751
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg
[original_lng] => 28822
[original_w] => 750
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1743240140:12
[_thumbnail_id] => 199751
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2166
[_algolia_sync] => 831896163002
[_oembed_f5110ad4b2b56b11181c601a859ebc5f] =>
Once again, #NATO tasked the 🇩🇪 German Quick Reaction Alert detachment, consisting of two Eurofighters, to investigate an unidentified aircraft without a flight plan or radio contact in international airspace. 1/2 pic.twitter.com/Apmj1pqTp8