Egyre fokozódik az aggodalom egy északkelet-amerikai régióban, New Englandben (Új-Anglia) miután három hónapon belül immár a tizenharmadik holttest került elő – jellemzően erdős, elhagyatott vagy víz közeli területeken.
A legutóbbi áldozat egy fiatal nő, akinek testét egy járókelő találta meg a fővárostól délre fekvő település szélén. A hatóságok első tájékoztatása szerint nem találtak külsérelmi nyomokat, a halál okát azonban továbbra is vizsgálják.
Az eset illeszkedik abba a nyugtalanító mintázatba, amely a tavasz eleje óta formálódik a régióban. A hatóságok különálló ügyként kezelik azokat a rejtélyes haláleseteket, amelyek során különböző életkorú és hátterű emberek holttestét találták meg változatos körülmények között – némelyeket vízparton, másokat csomagolva, vagy egyszerűen csak a természetben hátrahagyva.
A hivatalos indoklás szerint nincs egyértelmű kriminalisztikai kapcsolat az esetek között, ezért nem indokolt közös nyomozás.
A lakosság egyre kevésbé fogadja el ezt a magyarázatot. Az áldozatok számának növekedése, a halálesetek időbeli közelsége és földrajzi koncentrációja miatt sokan attól tartanak, hogy a régióban egy vagy több sorozatos elkövető tevékenykedik. A közösségi médiában már hosszú ideje tartanak a találgatások, és a hozzátartozók is egyre hangosabban követelik a választ – közölte a New York Post.
A legutóbbi áldozat egyik hozzátartozója egy televíziós nyilatkozatban úgy fogalmazott: „Csak az igazságot szeretném tudni arról, hogy mi történt vele. Nem vádolok senkit, de a körülményei gyanúsak. Kivel volt, amikor meghalt, vagy előtte? A családom csak azt akarja, hogy feltárják a halálához vezető eseményeket”.
A megtalálás helyszínén később megemlékezést tartottak, ahol családtagok és ismerősök mécseseket gyújtottak, virágokat helyeztek el, és csendben búcsúztak.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.