Vörös festékkel öntötték szerdán a nőgyilkosságok ellen tiltakozó nőjogi aktivisták a híres római Spanyol lépcsőt, az erőszak női áldozatai vérének jelképéül.
A Bruciamo Tutto (Égessünk el mindent) elnevezésű mozgalom tagjai több kanna vörös festéket öntöttek a Spanyol lépcsőre, és a festékbe mártott tenyerüket is odanyomták.
„Ez valamennyi meggyilkolt ember vérét jelképezi” – mondta a tiltakozás egyik résztvevője, mielőtt a rendőrök elhurcolták. „Sosem fogjuk ezt elfogadni, ezt most kell megállítani” – mondta a férfi.
Az aktivista elmondta, hogy a folyadék olyan festék, amely nem okoz tartós károkat az olasz főváros nevezetességében.
2023-ban mintegy 120 nőt öltek meg Olaszországban az ISTAT statisztikai hivatal adatai szerint, idén az év eleje óta pedig legalább negyvenet.
A statisztikák szerint az emberölések több mint felét az áldozatok partnerei vagy egykori partnerei követik el, mintegy 20 százalékát pedig más hozzátartozók.
A Bruciamo Tutto polgári engedetlenségi szervezet tavaly novemberben alakult, miután a 22 éves Giulia Cecchettin diáklányt a volt barátja brutálisan meggyilkolta.
„Azért kezdtük ezt az akciót, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét: a problémát már egyáltalán nem lehet a szőnyeg alá söpörni” – közölte a szerdai megmozdulás kapcsán a szervezet.
Két jogvédő szervezet szerdán közölte, hogy Manahel al-Otaibi nőjogi aktivistát Szaúd-Arábiában 11 év börtönnel sújtották az „öltözködési döntése és a női jogok támogatása miatt”.
A jogvédők szerint az aktivistát még januárban marasztalta el a terrorellenes bűncselekményekre szakosodott büntetőtörvényszék. Mint közölték, az aktivista ellen felhozott vádak főként öltözködési szokásaival, illetve a közösségi médiában tett bejegyzéseire összpontosítottak, amelyekben Otaibi annak a nőkre vonatkozó gyámsági rendszernek az eltörlését követelte, amely férfi hozzátartozók beleegyezését követeli meg minden jelentősebb döntéshez.
A szaúdi kormány az ENSZ különleges jelentéstevőinek megkeresésére megerősítette, hogy Otaibit „terrorista bűncselekmények” címén ítélték el.
Otaibit 2022 novemberében vették őrizetbe, ami után a jogvédők szerint fizikai és pszichológiai bántalmazás érte a rijádi börtönben.
Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös 2017 óta egy sor gazdasági és társadalmi reformot vezetett be. Ennek keretében igyekezett diverzifikálni az ország gazdaságát, felszámolandó az egyoldalú függőséget a kőolajtermeléstől, engedélyezte a nőknek az autóvezetést és korlátozta a vallási vezetők társadalmi hatalmát. Reformjai ugyanakkor a másként gondolkodókkal szembeni kemény fellépéssel jártak együtt.
بارش برف روز شنبه بخشهای گستردهای از منطقه الجوف در شمال عربستان سعودی را سفیدپوش کرد. به گزارش رسانههای سعودی، برف پاییزی پس از دو روز بارش شدید باران و تگرگ این منطقه را در بر گرفت. pic.twitter.com/Eny17IxCna
45 év börtönre ítéltek egy nőt Szaúd-Arábiában közösségi médiában való posztolások miatt. Joe Biden szaúd-arábiai látogatása után ez már a második, nőjogi aktivisták ellen hozott, rendkívül kemény ítélet – számolt be az Euronews.
Fotó: Screengrab/AlEkhbariya
Nourah bint Szaid al-Qahtanit a múlt héten ítélték el, miután több vádpontban is bűnösnek találták – ilyen volt többek között az, hogy „az internetet arra használta, hogy megbontsa a (szaúdi) társadalom szövetét” és „a közösségi média használatával megsértette a közösségi rendet” – közölte bírósági dokumentumokra hivatkozva a washingtoni székhelyű DAWN jogvédő szervezet – számolt be róla a Reuters.
A 34 éves Szalma as-Sihab az ítélet szerint Twitter-fiókjuk követésével segített azoknak, akik destabilizálják a polgári és a nemzetbiztonságot. A szaúdi nő kétgyermekes édesanya, a Leeds-i Egyetem doktori hallgatója, aki szabadságra tért haza a királyságba. 2020-ban utazott Szaúd-Arábiába, azóta nem térhetett vissza családjához az Egyesült Királyságba.
Eredetileg három év börtönre ítélték, a fellebbviteli bíróság azonban ezt 34 év börtönre változtatta. Sihab nem nevezhető komoly követőtáborral rendelkező, meghatározó aktivistának, a Twitteren 2597, míg az Instagramon 159 követője volt.
Abdullah al-Aoudh, a DAWN közel-keleti kutatási igazgatója szerint a szaúdi hatóságok mindkét ügyben „visszaéltek” a törvényekkel, hogy megbüntessék azokat a szaúdi polgárokat, akik kritizálják a rendszert.
„De ez a történetnek csupán az egyik fele, miután még maga a koronaherceg sem engedne meg egy ilyen bosszúszomjas és eltúlzott ítéletet, ha nem érezné úgy, hogy ezeket a lépéseket az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak ne értelmeznék cenzúraként.” A szaúdi kormánymédia nem válaszolt az üggyel kapcsolatos megkeresésekre.
Biden látogatása felbátoríthatta a szaúdiakat
Joe Biden amerikai elnök júliusban találkozott Mohammed bin Salman koronaherceggel az országban, a kettejük közötti párbeszéd során pedig az emberi jogi aggodalmak is terítékre kerültek, melyek megkeserítik a két ország közti kapcsolatot. Bár a herceg sokat tett azért, hogy reformokat vezessen be – ide tartozik például, hogy már nők is vezethetnek autót, vagy hogy sok állást direkt azért hoztak létre, hogy nők is dolgozhassanak – a két nő ügye aláássa a koronaherceg által az országról láttatni akart képet.
Emberi jogi aktivisták korábban arra figyelmeztettek, hogy az utazás felbátoríthatja a királyságot a másként gondolkodók és demokráciapárti aktivisták elleni lépések fokozására.
A szaúdi börtönökben lévő politikai foglyok rokonai azt remélték, hogy az amerikai elnök látogatása lökést adhat a foglyok szabadon engedésének. A szaúdi hivatalnokok szerint azonban a királyságban nincsenek politikai foglyok. „Csak olyan foglyaink vannak, akik bűnt követtek el és akiket a bíróság elítélt, mert bűnösnek találta őket. Az, hogy valakit politikai fogolynak tituláljanak, egyszerűen nevetséges” – mondta az ország külügyminisztere a múlt hónapban.
Az ügy másik vetülete, hogy Mohammed bin Szalmán koronaherceg országa Twitter-felhasználóit célozta meg, miközben a szaúdi állam befektetési alapján, a Public Investment Fundon keresztül jelentős részesedést birtokol az amerikai közösségimédia-cégben.
The Ortega-Murillo regime in #Nicaragua has sentenced Bishop Rolando Alvarez of Matagalpa to serve 26 years and 4 months in prison, for committing acts that "undermine the independence, sovereignty and self-determination of the people". These lies will never overcome Justice. pic.twitter.com/pZkE2BL0MO
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
بارش برف روز شنبه بخشهای گستردهای از منطقه الجوف در شمال عربستان سعودی را سفیدپوش کرد. به گزارش رسانههای سعودی، برف پاییزی پس از دو روز بارش شدید باران و تگرگ این منطقه را در بر گرفت. pic.twitter.com/Eny17IxCna
Az afganisztáni tálibok elengedtek négy, eltűntnek hitt nőjogi aktivistát és családtagjaikat, akik sorsáról sokáig nem lehetett tudni – közölte vasárnap az ENSZ afganisztáni missziója (UNAMA).
Csaknem egy hónapja Parvana Ibrahimhel és Tamana Parjáni nőjogi aktivistát őrizetbe vették, és elhurcolták kabuli otthonukból. Parjáni még közzé tudott tenni egy segítségkérő videóüzenetet, mielőtt őt és nővéreit elfogták.
Murszal Ajar és Zahra Mohammadi aktivistát pedig február elején vették őrizetbe.
A tavaly augusztusban hatalomra került radikális iszlamista tálibok elleni békés tüntetéseket szervező aktivisták önkényes őrizetbe vétele nagyszabású nemzetközi felháborodást váltott ki.
A tálibok a történtek idején nem erősítették meg az őrizetbe vételeket, és azzal vádolták az aktivistákat, hogy hamis videókat készítenek, amelyekre hivatkozva nyugati országokban folyamodhatnak menedékért.
Rina Amiri, az Egyesült Államok afgán nők, lányok és az emberi jogok ügyében illetékes különmegbízottja Twitter-oldalán arról írt, hogy a tálibok negyven embert, köztük 29 nőt vettek őrizetbe pénteken.
„Véget kell vetni ezeknek az igazságtalan őrizetbe vételeknek” – hangsúlyozta Amiri üzenetében, amelyet azonban nem sokkal később minden indoklás nélkül törölt oldaláról.
Ugyanakkor továbbra sincs hír Alia Azizi afgán rendőrnőről, akinek több hónapja veszett nyoma Afganisztán nyugati részén.
A dpa hírügynökség megjegyezte, hogy a tálibok hatalomra kerülésük óta számos olyan intézkedést vezettek be, amelyek korlátozzák a nők és a lányok jogait, sőt ha tüntettek ezek ellen, akkor a demonstrálókat őrizetbe vették, megverték, megfenyegették. Arról is keringenek információk, hogy egyes nők végleg eltűnnek, meggyilkolják őket, és ezért senkit nem vonnak felelősségre.
Emergency hospital in Kabul says that so far nine injured people have been transferred to the hospital from today’s explosions.#TOLOnewspic.twitter.com/BszuCwL7mo
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
?Heavy rains and flash flooding ongoing in several provinces in the east, south and central regions of #Afghanistan, with reports of civilians killed, houses destroyed and damaged, and roads being washed away. Humanitarian assistance is being mobilized for affected families. pic.twitter.com/ei1s49Bm5Q
Many provinces in #Afghanistan have seen an exceptionally cold #winter in the last two weeks, with temperatures dropping to as low as -21 degrees Celsius (-5.8 Fahrenheit) in #Kabul. More than 20 people have died due to the cold wave, according to media reports. #viral#fyppic.twitter.com/8v3ywA7off
Afghanistan Watch: Around 80 #Afghan school girls hospitalised after alleged poison attack.
According to the reports, nearly 80 girls in grades 1-6 were poisoned at two schools in Afg's Sar-e-Pul province. Afghan Education department is investigating the incidents. pic.twitter.com/t4ePIl14Gf
KABUL, June 8 : An explosion took place inside a mosque in northern Afghanistan on Thursday during the funeral of the provincial deputy governor who was killed in an attack this week, a provincial pic.twitter.com/qk31cBdiG2
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Terrorizmus vádjával öt év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt hétfőn egy szaúd-arábiai bíróság egy nőjogi aktivistát, akinek fogva tartása miatt Rijád korábban nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került. A kormányközeli, Szabq című hírportál értesülése szerint Ludzsejn al-Hadhlúlt egyebek közt abban találták bűnösnek, hogy külföldi érdekeket szolgál, és az internet segítségével igyekszik megzavarni a közrendet.
Hadhlúlt két éve, 2018 májusában vették őrizetbe, és a Szabq arról tájékoztat, hogy ezért a bíróság a büntetéséből két évet és tíz hónapot elengedett. Hadhlúlnak 30 napja van fellebbezni.
A legismertebb szaúdi nőjogi aktivistának számító Hadhlúlt több társával együtt vették két éve őrizetbe. Legtöbbjük annak érdekében kampányolt, hogy a nőknek joguk legyen autót vezetni Szaúd-Arábiában, amit egy hónappal később biztosítottak is. Hadhlúl bírálta azt a rendszert is, amely szerint az országban a nőknek számos dolgot csak a férfi gondviselő engedélyezhet.
Családja azzal vádolja a hatóságokat, hogy az egyébként október vége óta éhségsztrájkoló nőt a börtönben megkínozták és szexuálisan is bántalmazták. Az ügyben bírósághoz is fordultak, ám a múlt héten bizonyítékok hiányára hivatkozva elutasították a beadványukat.
Októberben az Európai Parlament Hadhlúl elengedését sürgette a szaúdi hatóságoknál, novemberben pedig a felhíváshoz csatlakozott az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága (CSW) is.
В Москве задержали шутника, разыгравшего в метро приступ коронавируса. Полиция попросила Черемушкинский суд столицы арестовать молодого человека. pic.twitter.com/fmT17RUijQ
The Ortega-Murillo regime in #Nicaragua has sentenced Bishop Rolando Alvarez of Matagalpa to serve 26 years and 4 months in prison, for committing acts that "undermine the independence, sovereignty and self-determination of the people". These lies will never overcome Justice. pic.twitter.com/pZkE2BL0MO
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
بارش برف روز شنبه بخشهای گستردهای از منطقه الجوف در شمال عربستان سعودی را سفیدپوش کرد. به گزارش رسانههای سعودی، برف پاییزی پس از دو روز بارش شدید باران و تگرگ این منطقه را در بر گرفت. pic.twitter.com/Eny17IxCna