A kurszki atomerőműnél fennáll a nukleáris incidens veszélye – figyelmeztetett Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden felkereste a Kurcsatovban található létesítményt, amely az Ukrajnával határos Kurszk megyében működik.
„Itt most fennáll egy nukleáris incidens veszélye” – mondta Grossi újságíróknak, hozzátéve, hogy az erőmű megtekintése során dróntámadások nyomait látta. „Ma elmondták nekem, hogy több esetben is dróntámadás érte a területet (a kurszki atomerőmű területét), a létesítményeket. Én, az erőműben járva, láttam ezeknek a támadásoknak a nyomait” – mondta.
„Egészében véve az a tény, hogy az atomerőműtől néhány kilométerre harci cselekmények zajlanak, nagy aggályokat, nyugtalanságot kelt a biztonsági rendszerrel kapcsolatban” – tette hozzá.
Grossi hangsúlyozta, hogy a NAÜ az egész világon felelős a nukleáris biztonsági és védelmi rendszer fenntartásáért a nukleáris létesítményekben.
Mint mondta, ezért fogadta el Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását és látogatott el a kurszki atomerőműbe csoportjával, hogy személyesen értékelje a helyzetet és az orosz kollégákkal együtt találjon megoldásokat.
A NAÜ főigazgatóját a nap folyamán fogadta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Az erőmű sajtószolgálatának közleménye kedden idézte Vadim Jeleckih személyzeti igazgatóhelyettest, aki szerint az orosz szakszolgálatok minden biztonsági intézkedést meghoznak a létesítmény maximális védelme érdekében, és hogy urai a helyzetnek, az üzemi körülményeket ellenőrzés alatt tartják.
Artyom Sarov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma tájékoztatáspolitikai osztályának igazgatóhelyettese közölte, hogy a kurszki régióban a háttérsugárzás normális.
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
Romániában megkezdődik a nukleáris incidens esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztása, miután a műveletet szabályozó miniszteri rendelet megjelent a hivatalos közlönyben – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
A 65 milligrammos kálium-jodid tablettákhoz családorvosok által kiállítandó vény alapján, a kijelölt gyógyszertárakban ingyenesen juthatnak hozzá a lakosok, de nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy a tablettákat csak nukleáris incidens esetén, kizárólag a hatóságok felszólítása alapján veszi be.
A román szaktárca márciusban szerezte be a jódtablettákat, miután – az ukrán atomerőművek körüli harcok és az atomfegyverek esetleges bevetésére utaló moszkvai nyilatkozatok hírére – az emberek pánikszerűen felvásárolták a gyógyszertárak jódtabletta-készleteit.
Today russia-Terrorist attacked 2 biggest Universities in Mykolayiv. At least 10 missiles. Now they attack our education. I’m asking Universities of all democratic countries to claim russia what it is really is- the Terrorist pic.twitter.com/VNiRxNbT89
— Віталій Кім / Vitaliy Kim (@vitalij_kim) July 15, 2022
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.