Tizenkilenc embert korbácsoltak meg a tálib hatóságok Afganisztán északkeleti részén az ország legfelsőbb bíróságának vasárnapi közleménye szerint. Afganisztánban most először került sor nyilvános korbácsolásra azóta, hogy a tálibok bejelentették, ismét alkalmazni fogják a büntetést.
Abdul Rahím Rasid, a testület egyik tisztségviselője azt mondta, 10 férfit és kilenc nőt korbácsoltak meg Tahar tartományban múlt hét pénteken. A büntetéseket lopás és szökés miatt szabták ki, a végrehajtáson a város több tekintélyes figurája, köztük hitszónokok is részt vettek.
A tavaly augusztusban ismét hatalomra kerülő tálibok a múlt héten jelentették be, hogy újra bevezetnek több, az iszlám törvénykezés (saría) által megengedett büntetést bizonyos vétségek esetén. E büntetések között szerepel a végtagcsonkítás és a megkövezés is.
Első, 1996-tól 2001-ig tartó kormányzásuk idején a tálibok többször rendeztek nyilvános kivégzéseket, sok embert megkorbácsoltak vagy megköveztek. Jóllehet ismételt hatalomra kerülésük után megígérték, hogy nem térnek vissza régi kormányzási módszereikhez, egyre több szigorítást rendelnek el országszerte. A rendelkezések zöme a nőket sújtja, akiket egy múlt héten kiadott rendeletben kitiltottak az edzőtermekből és a parkokból is.
(Kiemelt képünk illusztráció. Egy burkába öltözött nő sétál egy kislánnyal Kabul egyik utcáján 2022. május 7-én. A tálibok május 7-én a hatalomátvételük óta a legkeményebb korlátozásokat vezették be az afganisztáni nőkre, elrendelve, hogy nyilvánosan teljes mértékben fedjék el magukat, ideális esetben a hagyományos burkával. Fotó: Ahmad SAHEL ARMAN / AFP)
?Heavy rains and flash flooding ongoing in several provinces in the east, south and central regions of #Afghanistan, with reports of civilians killed, houses destroyed and damaged, and roads being washed away. Humanitarian assistance is being mobilized for affected families. pic.twitter.com/ei1s49Bm5Q
Many provinces in #Afghanistan have seen an exceptionally cold #winter in the last two weeks, with temperatures dropping to as low as -21 degrees Celsius (-5.8 Fahrenheit) in #Kabul. More than 20 people have died due to the cold wave, according to media reports. #viral#fyppic.twitter.com/8v3ywA7off
KABUL, June 8 : An explosion took place inside a mosque in northern Afghanistan on Thursday during the funeral of the provincial deputy governor who was killed in an attack this week, a provincial pic.twitter.com/qk31cBdiG2
Afghanistan Watch: Around 80 #Afghan school girls hospitalised after alleged poison attack.
According to the reports, nearly 80 girls in grades 1-6 were poisoned at two schools in Afg's Sar-e-Pul province. Afghan Education department is investigating the incidents. pic.twitter.com/t4ePIl14Gf
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ