Nyugat-Európa számtalan városában Izrael-ellenes tüntetés volt a hétvégén. Németországban több tucat demonstrálót állítottak elő, és tíz megmozdulást betiltottak, mert a tüntetések résztvevői Izrael-ellenes poszterekkel vonultak fel, és gyűlöletkeltésre alkalmas röplapokat osztogattak.
Ezrek tüntettek a palesztinok mellett: többek között Londonban, Párizsban, Berlinben és Rómában is. Hatalmas volt a hangzavar a párizsi utcákon és tereken szombat este. A francia fővárosban több mint húszezer ember éltette egyszerre Palesztinát. Ez volt a legnagyobb engedélyezett tüntetés azóta, hogy a Hamász terrorszervezet megtámadta Izraelt.
A londoni Trafalgar téren a demonstráló embertömegtől mozdulni, a robbantott füstgránátoktól pedig szinte látni sem lehetett.
Többen arcukat eltakarva a „szabad Palesztina” és a „nincs igazság, nincs béke” feliratokat tartották a kezükben.
A demonstráción felállított színpad szinte nem is látszott a palesztin zászlók erdejében és az intifádát, vagyis a palesztin felkelést éltető táblák mögött.
A Scotland Yard egyenruhásai ezúttal nagy erőkkel vonultak a helyszínre és kamerákkal is rögzítették a demonstrációt, miután egy hete több alkalommal is intézkedniük kellett a Palesztina melletti tüntetésen, Londonban.
A rendőrség főparancsnoka akkor azt nyilatkozta, hogy felkavaró és ízléstelen jelenetek is zajlottak, és csak azért nem tartóztattak le több száz tiltakozót, mert értelmetlen lett volna. Szombaton a német fővárost is hatalmas piros füstkavalkád borította el. Voltak, akik a szobrokra és emlékművekre is felmásztak, onnan lengették a palesztin zászlót.
A demonstráció miatt óriási volt a rendőri készültség. A Bild am Sonntag című lap értesülései szerint a berlini tüntetéseken 59 embert állítottak elő a tüntetés szabályainak megsértése miatt. Egy rendőrségi szóvivő szerint Berlinben az egyik palesztinpárti tüntetésen feltehetően bántalmaztak egy újságírót. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A berlini metró egyik állomásán az aluljáróban megállás nélkül visszhangzott az Allah akbar!, miközben a palesztin zászlót lengető férfiak elárasztották a peront. Az ilyen és ehhez hasonló muszlimokat éltető felvételek szombaton is egymás után jelentek meg a közösségi oldalakon.
Az egyik spanyolországi demonstráció eseményeiről a Magyar Nemzet tett közzé videót.
A képeken az látszik, hogy a tüntetők egymás után gyújtják fel az izraeli zászlókat, valamint Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, valamint Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének arcképét. A tüntetők közben körben állva ünneplik, ahogy Izrael és a nyugati politikát jelképező szimbólumokat lángok borítják el. A Magyar Nemzet hozzáteszi: a jeleneteket a felvételek alapján több gyermek is végignézte.
Az embercsempészek több ezer eurót is felszámítanak egy illegális migráns Nyugat-Európába szállításáért. Az emberkereskedők többsége az Európai Unióban élő iraki és szíriai, de vannak köztük lengyelek is, közölte Mariusz Ciarka felügyelő, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, számolt be a Polszke radio.
Augusztus óta, a november 26-i adatok szerint, a rendőrség 316 úgynevezett illegális futárt vett őrizetbe Lengyelországban, akik több mint 1300 migránst próbáltak elszállítani.
„Előfordul, hogy az ország belsejében állítjuk meg a futárokat, még a német határ előtt is” – mondta Ciarka.
Egyben kihangsúlyozta, hogy az embercsempészek különböző nemzetiségűek. „Valójában egy multinacionális betekintés is készülhet: ezek Svédország, Németország, Hollandia állampolgárai, grúzok, ukránok” – jelentette ki Ciarka.
A szóvivő elmondta, hogy az embercsempészek zöme Szíriából vagy Irakból származnak. „Legálisan érkeztek az EU-ba, vagy olyan státuszt kaptak, amely lehetővé teszi számukra, hogy az EU-s országban maradjanak, és most nagyon gyakran azzal akarnak pénzt keresni, hogy illegális migránsokat szállítanak Nyugat-Európa mélyére” – mondta a szóvivő.
„Előfordul, hogy ezek különböző vajdaságokból való lengyelek, valamint újságírók vagy egykori újságírók, akik a határ menti területre érkeztek, azután migránsokat szállítanak. A letartóztatottak elmondták, hogy ezzel hivatásként foglalkoznak” – tette hozzá Ciarka.
A felügyelő elmondása szerint a futárok „nem jóságból vagy jóindulatból cselekszenek”, hanem csak haszonszerzés céljából, minden egyes migráns szállításáért több száztól több ezer dollárig vagy euróig terjedő díjat számítanak fel. A migránsokat „gyakran botrányos körülmények között, valamint a közlekedési szabályok betartása nélkül szállítják”. Ciarka hozzátette, hogy „az emberkereskedők gyakran nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, és még Németországból is elindulnak”.
Nagyon gyakran a migránsok tragédiáján ukrán állampolgárok is „keresni” akarnak, végül a lengyel rendőrség őrizetbe veszi őket az útellenőrzések során. Csütörtökön jelentették be az egyik legutóbbi ilyen esetet, amikor két ukrán „futárt” állítottak meg Lengyelországban. A Sejnyiben a rendőrök őrizetbe vettek egy ukrajnai sofőrt, aki négy szíriait szállított. Jelonkán egy ukrán „futárt” vettek őrizetbe, aki a fehérorosz-lengyel határt illegális átlépő afgánokért jött.
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban is áradásokhoz vezettek a több napja tartó heves esőzések – adta hírül az MTI. Több ezer ház rongálódott meg vagy omlott össze, két ember pedig életét vesztette.
A The BrusselsTimes belga hírportál szerint Belgium legsúlyosabban érintett térségei a vallon tartomány délkeleti régiójában fekvő Spa és Chaudfontaine városok, ahol mintegy 1350 ingatlanban keletkeztek károk, és mintegy 1700 embert kellett kitelepíteni.
A kelet-belgiumi Eupen település mellett holtan találtak egy fiatalembert, akit az árvíz sodort el, illetve Liége-ben egy 50 éves férfi fulladt meg vízzel elárasztott pincéjében. A hatóságok egy 15 éves lányt keresnek, akit az Ourthe folyó sodort magával.
Az ország több tartományában, köztük Namurban és Lüttichben már szerdán vészhelyzetet hirdettek. A hatóságok úgy döntöttek, hogy kiürítik a környező kisebb településeket. Csütörtökön a belga kormány aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy nemzetközi segítséget kapjon.
A Dutchnews holland hírportál azt írta, hogy a Maastricht melletti Valkenburgban 433 otthonban nincs áram az áradások miatt, és egy idősotthon lakóit is evakuálni kellett az árvízveszély miatt az éjszaka folyamán. Luxemburgban az áradások miatt csütörtök reggel 1200 alkalommal hívták ki a mentőszolgálatokat.
A kedden kezdődött özönvízszerű esőzés a Németország nyugati részén fekvő Rajna-vidék–Pfalz és Észak-Rajna–Vesztfália tartomány több térségében katasztrófát okozott. Megáradtak a folyók és patakok, alámostak utakat, elöntöttek udvarokat, pincéket, házakat, helyenként egész településeket.
Összesen már legalább 45 ember halt meg a termésyeti katasztrófa miatt.
A váratlanul és rendkívüli sebességgel keletkezett áradások elleni védekezésben a tűzoltóság és a katasztrófavédelmi szervezet (THW) mintegy 15 ezer emberrel vesz részt. A hadsereg (Bundeswehr) több mint háromszáz katonával és munkagépekkel segíti őket.
Különösen feszült a helyzet a Wupper folyó mentén, több települést ki kellett üríteni, és a régió egyik legnagyobb városa, Wuppertal egy része víz alá került. Rohamosan emelkedik a Rajna, a Mosel és több kisebb nyugat-németországi folyó vízszintje is. A hosszan tartó heves esőzés áramkimaradásokat, jelentős károkat és közlekedési fennakadásokat is okozott.
A Westnetz hálózatüzemeltető társaság adatai szerint Észak-Rajna–Vesztfáliában és Rajna-vidék–Pfalzban legalább 200 ezren maradtak áram nélkül, mert vízbetörés vagy annak veszélye miatt le kellett kapcsolni transzformátorállomásokat. Leverkusenben egy kórházat teljesen ki kellett üríteni az áramellátás megszakadása miatt.
A szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint az időjárási helyzet várhatóan a hét végéig alig változik. Az ország nagy részén továbbra is számolni kell azzal, hogy rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
Forrás: index.hu
[type] => post [excerpt] => Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban is áradásokhoz vezettek a több napja tartó heves esőzések – adta hírül az MTI. Több ezer ház rongálódott meg vagy omlott össze, két ember pedig életét vesztette. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1626426660 [modified] => 1626396290 ) [title] => Áradnak a nyugat-európai folyók, sok a halálos áldozat [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=53788&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53788 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 53789 [image] => Array ( [id] => 53789 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas.jpg [original_lng] => 203895 [original_w] => 727 [original_h] => 486 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas-300x201.jpg [width] => 300 [height] => 201 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas.jpg [width] => 727 [height] => 486 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas.jpg [width] => 727 [height] => 486 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas.jpg [width] => 727 [height] => 486 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas.jpg [width] => 727 [height] => 486 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/aradas.jpg [width] => 727 [height] => 486 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1626442372:8 [_oembed_c05ea973c52599cdacf17acadf2516fd] => [_oembed_time_c05ea973c52599cdacf17acadf2516fd] => 1626385268 [_oembed_8a1ce1a7c919275bfef5115bf3298bb4] => [_oembed_time_8a1ce1a7c919275bfef5115bf3298bb4] => 1626385328 [_thumbnail_id] => 53789 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 2627 [translation_required_done] => 1 [_oembed_3a9e0a8a1457b12f0fe115fc9b965542] => [_oembed_time_3a9e0a8a1457b12f0fe115fc9b965542] => 1626415866 [_oembed_790095c181ccb5f196c298303fa3e3b0] =>
After heavy floods in Germany, Belgium and Netherlands - now Austria ??
“This is the climate crisis unravelling in one of the richest parts of the world — which for a long time thought it would be “safe”. No place is “safe” any more.”~ @Luisamneubauerpic.twitter.com/Ql41AiM4Q1
idk if you guys have heard of what is going on in parts of germany, belgium, the netherlands, suisse and austria. if you haven't, here i made a thread of whats happening. basically there are bad floods destroying whole cities and hundreds of people have died and are missing pic.twitter.com/0rfs5LDpH2
Indrukwekkende beelden uit Oostenrijk, ook daar hebben ze te maken met wateroverlast. In Salzburg geraken mensen in de problemen door het overvloedige water.#wateroverlast#hochwasser
1/3 Some really distressing videos coming out of Zhengzhou in central China - this driver looks rather calm under pressure. But other videos on WeChat show what appear to be people clearly struggling to keep their heads above the flood waters. Death toll so far is 1, 2 missing pic.twitter.com/P8dEk1B1iC
Central #China's Henan Province is experiencing floods after being hit by record heavy rains since last Saturday. 5 national meteorological stations broke the historical precipitation record for 3 consecutive days. pic.twitter.com/SggSUoewad
We revealed extensive flood damage in North Korea using satellite imagery on Weds, now KCTV admits it with video of the broken bridges, destroyed homes and fields in the same exact areas
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
NEW VIDEO: Flash flooding at Capitol Reef National Park Thursday. You can see the water rush in where cars were parked and people were trying to get out. DPS made helicopter rescues- no injuries reported. #utah ?Orin Allen pic.twitter.com/bLnlfwtfhF
Torrential rains have hit China's southwestern cities, causing flooding and water-logging in addition to traffic disruptions and leaving residents stranded. pic.twitter.com/N9xXKmISCV
Mountain torrents hit Pingwu County, SW China's Sichuan Province caused by sudden heavy #rainstorms, killing two and leaving four others missing on Tuesday. So far, 31 people have been rescued. pic.twitter.com/wAqDQgZAUn
At least 15 died in the Democratic Republic of Congo capital Kinshasa after heavy rain yesterday caused a landslide this Tuesday morning. A major road has also sunk from both ends. pic.twitter.com/Gnfk5z5WGy
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
The bodies of six people trapped in a tunnel submerged by heavy rains in central South Korea were retrieved on Sunday, firefighting authorities said, taking the death toll from days of… pic.twitter.com/tJ7hPPGbbI
VIDEO | Several cars were damaged in Delhi's Kalkaji area after a portion of wall of Deshbandhu college collapsed amid heavy rains in the city. pic.twitter.com/fmBEwJdL3e
PICTURES:Burst riverbanks are causing turmoil in DR Congo's capital Kinshasa, with dark and foul-smelling water pouring into homes across working-class neighborhoods in the central African city.#NTVNewspic.twitter.com/y9X56peh7q
PICTURES:Burst riverbanks are causing turmoil in DR Congo's capital Kinshasa, with dark and foul-smelling water pouring into homes across working-class neighborhoods in the central African city.#NTVNewspic.twitter.com/y9X56peh7q
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Több száz illegális migránst juttathatott Nyugat-Európába 2020-tól egy jól szervezett nemzetközi embercsempész banda. A szír bevándorlókat a határsértés után Magyarországon különböző tanyákon pihentették, majd átalakított autókkal vitték nyugat felé. A lebukás elkerülésére speciális, átalakított járműveket használtak.
A Magyar Nemzet információi szerint kukásautóban, kibelezett mentőautóban alakítottak ki rejtekhelyeket migránsoknak. Úgy gondolták, a különleges autókat a rendőrök nem ellenőrzik. Ez a banda vitte egy traktor utánfutóján a szalmabála közé bújtatott migránsokat is, akikkel a sofőr márciusban Pápa környékén balesetet szenvedett. A bűnügyi felderítés és a bevándorlók vallomásai alapján az embercsempészek a pihentetés során napi 50–100 eurót kértek el az illegális bevándorlóktól a szállásért és az élelemért, majd legalább 500 eurót azért, hogy beszállhassanak a Nyugat-Európába induló csempészautókba. A gyanúsítottak panaszát elutasítva május 16-ától jogerősen is letartóztatásba helyezte a bíróság a román, szlovák és magyar bűnözőkből álló banda öt tagját.
A magyar Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozásokat két magyar, két román és egy szlovák állampolgárral szemben.
Március 24-én egy traktor utánfutójában szállítottak 31 szír migránst, április 10-én egy szemétszállító teherautó platóját átalakítva bújtattak el és szállítottak öt illegális bevándorlót. A legutolsó alkalommal, május 10-én egy használtan vásárolt mentőautóban vittek tíz külföldit.
A bűnszervezet a működése során az eddig beszerzett bizonyítékok szerint több mint ötszáz illegális migránsnak nyújtott segítséget, illetve kísérelt meg segítséget nyújtani a továbbutazáshoz.
A rendőrök Budapesten, Ásotthalmon, Tatán és Gyöngyösön fogták el a banda öt tagját, majd mindegyiküknél kutatásokat tartottak. A nyomozók a szervezetet irányító férfitől 26 millió forintnak megfelelő összegű készpénzt, egy nagy értékű terepjárót, aranyékszereket foglaltak le.
Az eljárást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészség és a Kiskőrösi Járási Ügyészség indítványára a bíróság harminc napra elrendelte a banda tagjainak a letartóztatását. A nyomozók nem tartják kizártnak, hogy a jövőben a bűnelkövetők köre is bővül, több olyan sofőrt is keresnek még, akiket a most eljárás alá vont csapat alkalmazott a határsértők szállítására.
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn