Odessza megyében vasárnap egy férfi okmányellenőrzés közben késsel támadt a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) katonáira, két egyenruhás súlyosan megsérült, az orvosok az életükért küzdenek – számolt be az rbc.ua hírportál az Odessza megyei TCK közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az incidens május 10-én történt a Pogyilszkij járásban Bajbuzivka községben. Egy katonákból és rendőrökből álló közös toborzócsoport megállított egy állampolgárt, hogy ellenőrizze a katonai regisztrációs okmányait. Mint kiderült, a férfit a katonai regisztrációs szabályok megsértése miatt körözték. Miközben a TCK-ba kísérték az adminisztratív jegyzőkönyv felvételére, fegyveres támadást követett el.
„Hideg fegyverrel a támadó több szúrást ejtett két katonán. Mindkét sérültet jelenleg súlyos állapotban kórházban ápolják” – közölte a TCK. A hivatal hangsúlyozta, hogy ez az incidens célzott kísérlet Ukrajna védőinek megölésére. A TCK azt is hangsúlyozta, hogy semmilyen körülmény nem igazolhatja az ukrán fegyveres erők katonái ellen elkövetett súlyos bűncselekményt.
„A védelmi erők képviselői elleni minden támadás jogi választ fog kapni. A törvény és a rend, valamint a katonák szolgálatteljesítés közbeni sérthetetlensége olyan határ, amelyet senki sem léphet át” – szögezte le az Odessza megyei TCK. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben.
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
Csütörtökön Szlovjanszkban okmányellenőrzés közben lelőttek egy rendőrt, a gyilkosság gyanúsítottját őrizetbe vették, kiderült, hogy az egységét önkényesen elhagyott katona – számolt be az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrség Telegram-csatornájára hivatkozva.
A rendőrségi jelentés szerint „március 19-én okmányellenőrzés során egy férfi tüzet nyitott egy rendőri egységre. Oleh Zaharenko rendőrkapitány, a kramatorszki járási rendőrség magas rangú rendőrtisztje a helyszínen belehalt sérüléseibe.” A rendőrség közlése szerint különleges műveletet indítottak a gyanúsított felkutatására és őrizetbe vételére.
Ma a nyomozók bejelentést kaptak a helyi lakosoktól, akik észrevettek egy férfit, akinek az ismertetőjegyei hasonlóak volta a körözöttéihez. A férfit őrizetbe vették. „A támadót a tartózkodási helyének alapos ellenőrzése során őrizetbe vették. A műveletet a bűnügyi nyomozó osztály munkatársai a KORD különleges egység harcosaival és kutyás rendőrökkel együttműködve hajtották végre” – áll a jelentésben.
A Nemzeti Rendőrség hozzátette, hogy a támadó korábban megszökött a katonai egységétől. Tárgyi bizonyítékokat, köztük egy lőfegyvert foglaltak le nála.
A Kijev megyei Brovari járás Knyazicsi falujában szerdán konfliktus alakult ki helyi lakosok, rendőrök és toborzó katonák között a katonai nyilvántartási okmányok ellenőrzése során – számolt be az rbc.ua hírportál a Kijev megyei rendőrség Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a rendőrség arról tájékoztatott, hogy a katonai regisztrációs okmányok ellenőrzése során egy helyi lakos megtagadta azok felmutatását. Ezt követően konfliktus tört ki, amelynek során egy nő fejbe verte az egyik rendőrt, aki megsérült.
A rendőrség őrizetbe vette a 42 éves nőt. Már meg is indult ellene a büntetőeljárás hatósági személy elleni támadás címén. Ezzel egyidejűleg a Kijev megyei rendőrség vezetése vizsgálja a rendőrök cselekedeteinek jogszerűségét.
Egy körözés alatt álló férfi pénteken kézigránátot robbantott okmányellenőrzés közben egy vonaton a Zsitomir megyei Ovrucs városban, a detonáció következtében négyen életüket vesztették, tizenketten megsebesültek – számolt be az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrégre hivatkozva.
Jelentés szerint gránátrobbanás történt egy vonaton Ovrucsban. Jelenleg 4 halálos áldozatról és tizenkét sérült személyről tudni. Az előzetes információk szerint a gránátot robbantó férfi körözés alatt állt.
A Nemzeti Rendőrség szerint az incidens ma történt délelőtt 10:50 órakor a Korosztenyi járási Ovrucs vasútállomásán. Az előzetes információk szerint négyen meghaltak és tizenketten megsérültek. A nyomozás megállapította, hogy az Állami Határőrszolgálat munkatársai egy dízelvonat utasainak okmányait ellenőrizték. Ekkor az egyik utas kézigránátot vett elő a peronon, ami után robbanás történt.
A detonáció következtében meghalt a robbantó férfi, egy 23 éves harkivi lakos. Három nő, egy 29, egy 58 és egy 82 éves, mindannyian a Koroszteny környéki lakosok, szintén halálos sebesülést szerzett. A halottak között van egy női határőr is. A 12 sebesültet jelenleg kórházban kezelik, mindannyian a szükséges ellátásban részesülnek.
🇬🇧 Several ambulances of the Jewish volunteer emergency medical service Hatzola Northwest were set ablaze in London’s Golders Green area in a suspected antisemitic arson attack.
Surveillance video shows several masked men pouring gasoline on vehicles before fleeing the scene. pic.twitter.com/tjn5udewYq
Odesszában egy férfi kést rántott és megsebesítette a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársát okmányellenőrzés közben, majd elmenekült a helyszínről, a toborzótisztet pedig kórházba szállították – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Odessza Megyei TCK-ra hivatkozva.
A jelentés szerint az eset kedd este történt Odessza Kijev kerületében mozgósítási intézkedés során, amikor a Nemzeti Rendőrség és a TCK munkatársainak közös csoportja arra kérte a férfit, hogy mutassa be katonai regisztrációs okmányait.
A jogos felszólításnak a férfi nem engedelmeskedett és ellenállt, majd késsel támadt az egyik katonára, áthatoló sebet ejtve rajta. Ezt követően a támadónak sikerült elmenekülnie a helyszínről. A sérült TCK-alkalmazottat sürgősen kórházba szállították. Az esetet a katona testkamerája rögzítette, ami fontos bizonyítékká válik a nyomozás során.
A TCK hangsúlyozta, hogy a fegyverek katonai személyzet elleni használata súlyos bűncselekménynek minősül. Minden anyagot, beleértve a videofelvételeket is, átadnak a rendvédelmi tisztviselőknek a bűncselekmény dokumentálása és az eljárási cselekmények lefolytatása érdekében.
Suisse : Un homme a attaqué et blessé plusieurs personnes à l'aide d'une arme blanche à la gare de Winterthur. Selon des témoins, l'agresseur a crié « Allahu Akbar » pic.twitter.com/ZIvYz8aSH7
— Fdesouche.com est une revue de presse (@F_Desouche) May 28, 2026