A szerdai Genoa–Sampdoria labdarúgó-Olasz Kupa-mérkőzés alatti és utáni szurkolói rendbontások miatt mindkét csapatra egy-egy zárt kapus találkozó vár – szúrta ki a Nemzeti Sport az olasz sajtóban megjelent hírt.
A két genovai csapat szurkolói ősi riválisok, és ezt a szerdai kupameccsen is bizonyították, amely egyébként 1–1-gyel zárult, tizenegyesekkel pedig a másodosztályú Sampdoria jutott tovább. Már a találkozó alatt elkezdődött a balhé, és a meccs után az utcán folytatódott, több drukker összecsapott a helyi hatóság tagjaival is. A rendbontás során 38 ember megsérült – köztük 26 rendőr –, több személyt letartóztattak.
Pénteken pedig megszületett a döntés a büntetést illetően – közölte számos sajtóorgánum, többek között a Tuttosport . Ez alapján a Genoa zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani a szombati bajnokiját, amikor a Juventust fogadja, és a Sampdoria következő hazai Serie B-meccsén sem lehetnek nézők, ami jövő pénteken esedékes, s a Juve Stabia lesz az ellenfél.
Emellett a két genovai klub szurkolóit három-három idegenbeli összecsapásról is kitiltották – emelte ki beszámolójában az nso.hu.
[type] => post [excerpt] => A szerdai Genoa–Sampdoria labdarúgó-Olasz Kupa-mérkőzés alatti és utáni szurkolói rendbontások miatt mindkét csapatra egy-egy zárt kapus találkozó vár – szúrta ki a Nemzeti Sport az olasz sajtóban megjelent hírt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1727536560 [modified] => 1727522383 ) [title] => Több rendőr is megsérült, súlyos következménye lett az olasz futballbalhénak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=180548&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 180548 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 180549 [image] => Array ( [id] => 180549 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs.webp [original_lng] => 96770 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/olasz-meccs.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1727511583:12 [_thumbnail_id] => 180549 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2355 [_oembed_51f4e889fd5f34247afc161f724fa07f] =>
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. 🔴 Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6