Az ukrán csapatok kivonása Avgyijivkából a tervek szerint történt, de az utolsó szakaszban számos ukrán védőt elfogott az ellenség – közölte szombaton Olekszandr Tarnavszkij dandártábornok, a Tavrija front parancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Tarnavszkij jelezte: „A személyi állomány kivonása Avgyijivkából a különféle forgatókönyvek és a műveleti helyzet esetleges változásának figyelembevételével kidolgozott tervnek megfelelően történt. A hadművelet utolsó szakaszában azonban a túlnyomó ellenséges erők nyomására sok ukrán katonát elfogtak.” Mint hozzátette, Ukrajna nemzetközi szervezetekhez és közvetítő országokhoz fog fordulni, hogy biztosítsák a foglyokkal való emberséges bánásmódot és a katonák hazatérését.
A 3. különálló rohamdandár úgy véli, hogy Avgyijivka elhagyása helyes és logikus döntés volt, de rendkívül nehéz végrehajtani. Makszim Zsorin dandárparancsnok-helyettes megjegyezte, hogy jelenleg is folyik a csapatok kivonási művelete. „Ebben az irányban az általános helyzet nehéz, nagyon nehéz csaták várnak ránk” – mutatott rá a volt azovos vezető.
У Києві на Майдані Незалежності відбулася акція «Втрачений зв‘язок», організована родичами військовослужбовців, що перебувають у російському полоні. Рідні захисників розповіли, що майже два роки не мають зв'язку з військовополоненими https://t.co/9F18BF61c5
«Ми стоїмо щитом за наших військовополонених» — у Києві кілька сотень людей вийшли на акцію з вимогою звільнити військовополонених pic.twitter.com/uGuGjTx8fd
A megszálló erők fokozzák a tüzérségi tevékenységüket a fronton, elsősorban Tavrija irányában, de az ukrán katonák tartják a védelmet – közölte vasárnap Olekszandr Tarnavszkij tábornok, a Tavrija hadműveleti csoport parancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Tarnavszkij azt írta: „Az ellenség folytatja az aktív gyalogsági támadásokat, és fokozta a tüzérségi egységek tevékenységét. Páncélozott járműveket és repülőgépeket használ a gyalogság támogatására.” Az elmúlt nap folyamán a megszállók rakétacsapást, 13 légicsapást, 1044 tüzérségi csapást és 55 harci összecsapást hajtottak végre Tavrija irányában – tette hozzá.
„Katonáink szilárdan tartják a védelmet és aktív akciókat hajtanak végre a kijelölt irányokban” – jelezte a tábornok. „Tegnap jelentősen megnőttek az orosz hadsereg veszteségei az előző naphoz képest – 576 katona és 57 egységnyi felszerelés, 5 harckocsi, 7 önjáró löveg, 8 tüzérségi rendszer és 10 jármű semmisült meg” – állította Olekszandr Tarnavszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a tavrijai front Zaporizzsja és Donyeck megyék területétt fedi le, beleértve Avgyijivkát és Marjinkát.
Az orosz erők megkezdték az aktív hadműveletek harmadik hullámát a Donyeck megyei Avgyijivka elleni offenzíva részeként – közölte Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban (Tavria) harcoló ukrán csapatok parancsnoka csütörtökön a Telegramon.
A parancsnok kijelentette, hogy az ukrán erők rendületlenül tartják a védelmet a Donyecktől mintegy húsz kilométerre északra fekvő iparvárosnál.
Kiemelte, hogy az orosz csapatok az elmúlt 24 órában 706 embert veszítettek, ezen felül az ukrán katonák 51 haditechnikai eszközt semmisítettek meg a térségben, köztük nyolc harckocsit, nyolc tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 15 drónt. Ezen felül megsemmisült két orosz lőszerraktár és 4 fontos létesítmény – tette hozzá.
Tarnavszkij szerint általánosságban elmondható, hogy ezen a frontszakaszon napról-napra nőnek az orosz hadsereg ember- és páncélozott harcjármű-veszteségei.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegramon arról adott hírt, hogy az oroszok kazettás lövedékeket lőttek ki a déli Herszon megyében lévő Csornobajivka településre, az előzetes információk szerint három helyi lakos életét vesztette, és négy megsebesült. Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette, hogy felgyorsította az új típusú fegyverek szállítását a hadseregnek.
A tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a szállítások felgyorsítása a 2015. február 25-én hozott kormányhatározat módosításainak köszönhetően valósulhatott meg, amelyeket Rusztem Umerov védelmi miniszter kezdeményezésére idén november 21-én fogadott el a kabinet.
A változtatások nyomán várhatóan húsz napra csökken az új típusú fegyverek és katonai felszerelések szállítási folyamata, ez az időtartam azonban a gyártó által biztosított anyagok minőségétől függően változhat.
Annak érdekében, hogy fegyverek vagy felszerelések eljussanak az ukrán fegyveres erőkhöz, a gyártóknak korábban hat szakaszból álló hivatali eljáráson kellett keresztülmenniük, ami több hónapig is elhúzódhatott.
Mostantól viszont elhárult az egyik leghosszabb bürokratikus akadály, az üzembehelyezési parancs kiadása, ami a védelmi minisztérium és a vezérkar közötti egyeztetések miatt általában egy hónapig is eltartott. A változtatás más szakaszokban is csökkenti a határidőket, beleértve az új típusú fegyverek tesztelését, és harci tulajdonságaiknak ellenőrzését közvetlenül a csatatéren.
Az ukrán pénzügyminisztérium sajtószolgálata közölte, hogy Ukrajna 400 millió dollár kedvezményes hitelt kapott Nagy-Britanniától a szociális kiadások fedezésére.
A finanszírozást az ukrán állami költségvetés azon kiadásainak részleges kompenzálására fordítják, amelyek az egészségügyi dolgozók nyugdíjának és bérének visszatérítése során merültek fel az egészségügyi garanciaprogram keretében.
A kölcsönt kedvezményes feltételekkel, 19 éves törlesztési idővel, 5 éves türelmi idővel nyújtották. Nagy-Britannia az Ukrajna elleni orosz invázió 2022 februári kezdete óta 2 milliárd dollár pénzügyi támogatást biztosított a kelet-európai országnak.
Az ukrán vezérkar csütörtök reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt nap során a legtöbb orosz támadás Avgyijivka és a Harkiv megyei Kupjanszk térségét érte. Előbbinél az ukrán katonák harminc, utóbbinál 12 orosz rohamot vertek vissza. Összességében szerdán 74 katonai összecsapás történt az ország területén.
A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége az elmúlt nap során mintegy 1130-cal 321 800-ra nőtt. Az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett húsz orosz harckocsit, 33 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 15 drónt.
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
Meanwhile, a malfunctioned (?) Russian missile wipes out an entire street in the town of Petropavlovka in Russia’s Voronezh Region. Why would anyone want and need this endless idiocy, I’ll never know. pic.twitter.com/PbgtFZsUBP
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
❗️ Uwaga. W związku z intensywną aktywnością lotnictwa dalekiego zasięgu Federacji Rosyjskiej, wykonującego uderzenia na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie polskiego i sojuszniczego lotnictwa w naszej przestrzeni powietrznej.… pic.twitter.com/9rh1IW9mJx
— Dowództwo Operacyjne RSZ (@DowOperSZ) April 6, 2025
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Terrorist russia massively attacked Zaporizhzhia yesterday late evening 😡! Six civilians were wounded, all of em hospitalized 😞! Two apartment buildings, a store premises and civilian cars were damaged 😡 @IntlCrimCourt#RussiaIsATerroristStatepic.twitter.com/pKCH4cLCvV
Russian forces staged a ‘massive’ drone attack on November 23 on Kharkiv, Ukraine's second-largest city, killing four people and injuring several others, officials said https://t.co/CnUVvagcJApic.twitter.com/f9kImFtwl2
Az ukrán hadsereg tovább halad előre a Tavria elnevezésű katonai szektorban, azaz a főként Zaporizzsja megyét magába foglaló délkeleti országrészben, kiszorítva állásaiból az orosz csapatokat – jelentette ki Olekszandr Tarnavszkij, a térségben harcoló ukrán hadműveleti-stratégiai csapat parancsnoka.
Szavai szerint már most jól érzékelhetők az ottani ukrán katonai sikerek. Kiemelte, hogy az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek a nap folyamán 1119 tűzfeladatot teljesítettek.
„Az elmúlt nap során az ellenség vesztesége halottakkal és sebesültekkel együtt csaknem három századot tett ki, az orosz katonai felszerelésekből pedig 68 darab semmisült vagy rongálódott meg” – fejtette ki.
Tarnavszkij felsorolása szerint az orosz erők a nap folyamán egyebek mellett hat harckocsit, két Sztrela típusú légvédelmi rendszert, 15 páncélozott harcjárművet, valamint több tüzérségi eszközt veszítettek, ezen felül megsemmisült három orosz lőszerraktár is.
Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz erők fő erőfeszítéseiket Donyeck megyében változatlanul Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka térségére összpontosítják. Az említett településeknél heves harcok zajlanak, egy nap alatt több mint harminc összecsapásra került sor – derült ki a beszámolóból.
[type] => post [excerpt] => Az ukrán hadsereg tovább halad előre a Tavria elnevezésű katonai szektorban, azaz a főként Zaporizzsja megyét magába foglaló délkeleti országrészben, kiszorítva állásaiból az orosz csapatokat – jelentette ki Olekszandr Tarnavszkij. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687431060 [modified] => 1687411018 ) [title] => Érzékelhetően halad előre az ukrán hadsereg az ország délkeleti részében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=120926&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 120926 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 120927 [image] => Array ( [id] => 120927 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2.jpg [original_lng] => 502692 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/893829-714069-ukrajna-haboru-2.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1687400221:12 [_thumbnail_id] => 120927 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2650 [translation_required_done] => 1 [_oembed_16cae04661b830d1e2cd777159745df8] =>
BREAKING Ukraine killed RIA Novosti's War Correspondent Rostislav Zhuravlev with cluster munitions.
Correspondents from Izvestia & RIA Novosti were about to document artillery attacks by Ukraine with cluster bombs on residential areas of the Zaporozhye region when struck. Four… pic.twitter.com/tlGWIEL2Vm
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S