Borisz Akunyint orosz–grúz író‑kritikust 2025. július közepén Moszkvai katonai bíróság 14 év börtönbüntetésre ítélte távollétében, többek között terrorizmus igazolása, terrorizmust elősegítő tevékenység, továbbá külföldi ügynöki státusz szabályainak megszegése vádjával – írja az Index.
Az ítéletet július 14-én hozta a Moszkva második nyugati katonai bírósága, Akunyin viszont nem volt jelen, mivel Londonban él 2014 óta.
Borisz Akunyint (valódi nevén Grigorij Cshartisvili), és terrorista tevékenység támogatása, igazolása és álhírterjesztés miatt bűnösnek találta az ítélőszék.
A büntetőeljárás Moszkvában, egy katonai bíróságon zajlott. Akunyin azonban távol van az országtól, immár évek óta Londonban él, így fizikai őrizetbe vétele jelenleg nem fenyeget. Vádolták azzal, hogy nyilvánosan támogatta Ukrajnát, és beszélgetésében kifejezte, hogy megérti az ukrán dróntámadásokat Oroszország ellen, továbbá pénzügyi támogatást is említett. Ugyancsak nem tett eleget annak a jogszabályi kötelezettségnek, hogy külföldi ügynöknek minősítse magát.
Az ítélet zárt ajtók mögött, védő nélküli eljárásban született meg, részlegesen abból a videóinterjúból indult, amelyet egy telefonbetyárkodós hívás alkalmával vettek fel: Akunyint Vovan és Lexus nevű humoristák hívták ukrán tisztviselők nevében, és egy olyan beszélgetést rögzítettek, amelyet később bizonyítékként használtak fel a „terrorizmus igazolása” kapcsán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte hétfőn Oroszországban a második nyugati kerületi katonai bíróság azt a férfit, aki 2023. május 6-án, Nyizsnyij Novgorod megyében pokolgépes merényletet követett el Zahar Prilepin orosz író és politikus ellen.
A merénylő, az orosz-ukrán kettős állampolgárságú Alekszandr Permjakov az író autójában helyezett el pokolgépet, amely megölte az író sofőrjét, és súlyosan megsebesítette Prilepint.
Permjakov, akit még aznap őrizetbe vettek a környéken, elismerte, hogy ő készítette elő a robbantást, valamint azt is, hogy az ukrán szakszolgálatok szervezték be.
A merénylő a kelet-ukrajnai Donyeck megyéből származik, és korábban a Moszkva által támogatott szakadárok oldalán harcolt.
Prilepin az Ukrajna ellen indított orosz hadművelet támogatása miatt 2022 februárja óta az EU szankciós listáján szerepel.
A fegyveres konfliktus kezdete óta több, a háború mellett kiálló orosz közéleti személyiség ellen is merényletet követtek el. 2022 augusztusában a gépkocsijába rejtett pokolgép végzett Darja Dugina újságíróval, Alekszandr Dugin filozófus lányával Moszkva környékén egy autópályán, 2023 áprilisában pedig egy szentpétervári kávézóban hajtottak végre robbantást, amelyben 32 ember megsebesült, és életét vesztette Vladlen Tatarszkij orosz haditudósító és blogger. A Tatarszkij elleni merénylet miatt 27 évre ítélték Darja Trepova politikai aktivistát, aki azt vallotta, hogy egy ukrán kapcsolattól kapott parancsokat követett.
Oroszország igazságügyi minisztériuma Borisz Akunyin írót is feltette a külföldi ügynökök listájára – számoltak be a minisztérium honlapján.
Azt írták róla, hogy ellenezte az ukrajnai különleges katonai hadműveletet, hamis információkat terjesztett, amelyek célja az volt, hogy rossz színben tüntesse fel az Oroszországi Föderációt és az Oroszországi Föderáció fegyveres erőit.
A közlemény szerint emellett részt vett az ukrán fegyveres erőket támogató adománygyűjtő rendezvényeken is.
A posztapokaliptikus Metro 2033 regény szerzőjét, Dmitrij Gluhovszkijt távollétében ítélte nyolc év börtönre egy orosz bíróság.
Az ítélet szerint tavaly tavasszal hamis videókat tett közzé a Telegramon és az Instagramon az orosz katonák Ukrajnában elkövetett bűncselekményeiről. A 44 éves író Barcelonában él, orosz-izraeli állampolgársággal rendelkezik. Az ügyész először kilenc év büntetést kért, végül nyolc év letöltendőt szabtak ki.
Gluhovszkij mellett több orosz ellenzéki értelmiségit szankcionált az orosz vezetés a közösségi médiában lévő véleménynyilvánítás miatt. Borisz Kagarlickij orosz szociológus és politikus és Janina Szokolova ukrán újságírónő is felkerült a terroristák és szélsőségesek listájára online tevékenységük miatt.
Az ellenzéki Holod orosz portál nyílt forrásokra hivatkozva azt állítja, július 31-ig Oroszországban legkevesebb 82 büntetőeljárást indították hazaárulás, kémkedés és bizalmas együttműködés vádjával.
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
An ABC journalist @TerryMoran posted this absolutely vile smear of Stephen Miller. It’s dripping with hatred. Remember that every time you watch ABC’s coverage of the Trump administration.
As it happens, I know Stephen quite well. And he’s motivated by love of country. He’s… pic.twitter.com/hX93zKTWjy