Egy lembergi lakos a közösségi oldalakon Ukrajna elfoglalására és létezésének megszüntetésére szólított fel, a felhívásai miatt több mint 5 évre rács mögé kerül – tájékoztatott hétfőn az rbc.ua hírportál az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Lemberg megyei főosztályának sajtóközleményére hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy az „orosz világ” lembergi illetőségű rajongója egy új állam létrehozásáról és a Szovjetunió ideológiájához való visszatérésről álmodozott. Azt akarta, hogy az oroszok foglalják el Ukrajnát, és hozzanak létre egy új államot, Ukrán Szövetségi Köztársaság néven annak egy részén.
Az illető az Ukrajnában betiltott Odnoklasszniki közösségi oldalon Oroszország teljes körű inváziójának a kezdete óta igazolta a megszállók bűncselekményeit. Emellett olyan anyagokat is közzétett, amelyekben negatívan szólt, és megalázó módon vélekedett a nyugat-ukrajnai megyék lakosairól, a helyi falusiakról és a zsidókról – közölte az ügyészség.
A lembergi lakost a büntetőtörvénykönyv három cikkelye alapján találták bűnösnek. Vagyonelkobzásra, valamint 5 és fél év börtönre ítélte a bíróság.
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Ukrajnában őrizetbe vették az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik munkatársát, akiről kiderült, hogy az „orosz világ” támogatója, és megrendezettnek nevezte a bucsai mészárlást – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a sajtószolgálat azt közölte, hogy az SZBU őrizetbe vett női munkatársa „igazolta az orosz megszállók teljes körű invázióját és háborús bűneit”. Az alkalmazott az Orosz Föderáció Ukrajna elleni fegyveres agresszióját is „belső polgári konfliktusként” próbálta bemutatni, és „megrendezettnek” nevezte a bucsai tömeggyilkosságot és atrocitásokat.
Ezenkívül a nő negatívan reagált az ukrán területek felszabadítására, beleértve a Kígyó-szigetet. A Legfőbb Ügyészség szerint a gyanúsított helyeselte a Krím annektálását, és „belső polgári konfliktusnak” nevezte a háborút.
Az összegyűjtött bizonyítékok alapján a gyanúsítottat a büntetőtörvénykönyv 436-2. cikkelye (az Orosz Föderáció Ukrajna elleni fegyveres agressziójának hivatalos személy általi igazolása, jogszerűként való elismerése, tagadása, résztvevőinek dicsőítése) alapján gyanúsították meg. Jelenleg folyik a gyanúsítottal szembeni megelőző intézkedés formájának megválasztása.
More than 9,000 war crimes were committed during the 33-day occupation of Bucha. Over 270 a day. More than 1400 civilians were killed. Many of them were subjected to torture. There were 37 children among the dead. 52 children were injured.#bucha 2/3
More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
A kijevi városi ügyészség eljárási felügyelete alatt egy fővárosi lakossal ismertették a megalapozott gyanú tényét, miszerint jogosnak ismerte el az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni fegyveres agresszióját, valamint dicsőítette az orosz hadsereget.
A nyomozás anyagai szerint a védelmi üzem alkalmazottja nyilvánosan tagadta az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni fegyveres agresszióját, és az agresszor állam döntéseinek és intézkedéseinek támogatására szólított fel. A férfi propagandaszlogeneket is terjesztett kollégái körében az orosz hadsereg „nagyságáról”.
Az előzetes nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat kijevi nyomozói folytatják a kijevi és Kijev megyei Biztonsági Szolgálat munkatársai operatív támogatásával – számolt be a kijevi városi ügyészség sajtószolgálata.
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
The Ministry of Culture of #Ukraine reported that the occupiers killed the chief conductor of the #Kherson Music and Drama Theater Yuri Kerpatenko for refusing to cooperate - Nexta pic.twitter.com/E7lqS2myr6
⚡️Governor: Air defense shoots down all Russian drones in Kyiv Oblast.
Kyiv Oblast Governor Oleksiy Kuleba reported that air defense forces shot down all the drones Russia targeted at infrastructure facilities in Kyiv Oblast in the early hours of Dec. 30.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s