A spanyol sajtó keddi beszámolója szerint a bíróság gyanúsítottként idézte be a kormányfő feleségét egy feltételezett befolyással üzérkedés és üzleti korrupció miatt indított előzetes eljárás keretében.
Fotó: Pablo Cuadra/Getty Images
Az EFE spanyol hírügynökségben is hivatkozott döntés szerint Begona Gómeznek július 5-én kell vallomást tennie a bíró előtt az ügyben, amelyben azt vizsgálják, hogy az általa írt ajánlólevelek közrejátszhattak-e bizonyos cégek közbeszerzési győzelmében.
A bírósági keresetet a Manos Limpias (Tiszta Kezek) nevű szervezet nyújtotta be sajtóinformációk alapján, amelyek szerint a levélben támogatott ideiglenes cégszövetség többségi részvényese részt vett a madridi Complutense egyetem jelenleg Gómez által vezetett mesterképzésnek a létrehozásában.
A feljelentést megalapozó újságcikkek szerint a kormányfő neje által korábban irányított Africa Center oktatási központ 2020-ban szponzorációs megállapodást kötött az Air Europa légitársaságot tulajdonló Globalia vállalattal. A légitársaságnak az állam dobott 475 millió euró értékű mentőövet 2020 novemberében a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt.
A madridi megyei ügyészség bűncselekményre utaló bizonyítékok hiányára hivatkozva korábban az eljárás megszüntetését kérte, ám ezt a bíróság elutasította. Pedro Sánchez miniszterelnök az ügy kirobbanását követően április végén néhány napra visszavonult a nyilvános szereplésektől, hogy átgondolja, a posztján marad-e.
„Tudatában vagyok, hogy nem azért jelentették fel Begonát, mert valami törvénytelent tett, ők is tudják, hogy nincs ügy, hanem azért, mert a feleségem” – fogalmazott a kormányfő, aki végül úgy döntött: nem mond le tisztségéről. Begona Gómez beidézésének hírére az ellenzéki pártok a miniszterelnök „politikai felelősségvállalását” sürgették.
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
„Sánchez áruló” – skandálja több mint 170 ezer ember az utcákon Madridban, elítélve a katalán szeparatisták amnesztiájáról szóló törvényt, amellyel átmentette hatalmát a baloldali kormány.
Spanyolok tízezrei vonultak Madrid utcáira szombaton, hogy elítéljék a katalán vezetők és aktivisták jövőbeli amnesztiájáról szóló törvényt, amely lehetővé tette a baloldali kormány számára, hogy újra mandátumot szerezzen. A helyi hatóságok szerint mintegy 170 ezren gyűltek össze a Cibeles téren, a híres, azonos nevű szökőkút körül a spanyol főváros központjában, hogy válaszoljanak a jobboldali tiltakozó felhívásra.
A résztvevők azt skandálták: „Sánchez áruló”, „Sánchez, börtönben!”, avagy „Katalónia Spanyolország”. A demonstrálók spanyol és európai uniós zászlókat lengettek, amelyet az Európai Néppárt terjeszt.
Pedro Sánchez a július 23-i parlamenti választáson a második helyen végzett a jobboldali vezető, Alberto Núnez Feijóo (PP) mögött. Ugyanakkor a 2018 óta hatalmon lévő szocialista miniszterelnöknek, Pedro Sáncheznek sikerült csütörtökön új mandátumot szereznie a parlamentben, miután intenzív tárgyalásokat folytattak a regionalisták támogatásáról, köztük a katalán szeparatista pártokkal.
JUST IN: Mass protest against PM Pedro Sánchez blanket the streets of Madrid, Spain..pic.twitter.com/CWvyMdEl9q
A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) október végén koalíciós megállapodást kötött a több baloldali pártot tömörítő Sumar formációval. Pedro Sánchezt nyolc parlamenti párt képviselői választották miniszterelnökké, köztük két katalán függetlenségi formáció, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya), amely a katalán szeparatistáknak amnesztiát biztosító jogszabályt szabta támogatásának feltételéül. Ez a feltétel verte ki a spanyoloknál a biztosítékot, és ezért nevezik a szocialista miniszterelnököt hazaárulónak.
Who’s idea at Hartlepool Council was it to bring migrant hostels to town, to place them on residential street close to schools, to bring them to a town with massive crime problems, unemployment problems, are we getting massive investment to teach people how to speak English,… pic.twitter.com/KJnmGZdxZk
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In Yerevan these days, citizens came out to the government building in Republic Square, barricaded Azatutyan Avenue and went on strike in the Davtashen neighborhood in the north of the capital.
⚡️🇦🇲 MEN IN UNIFORM APPEAR IN ARMENIAN PROTESTS, as PM Pashinyan quashes dissent.
Any attempt to involve the Armenian Armed Forces in political protests will be given a adequate legal assessment - the Armenian Ministry of Defense warns.
Clergyman, Bagrat Srbazan, a leading figure of the protests against the American installed Comprador government makes a general appeal to the people of Armenia to support the uprising. pic.twitter.com/cShXlougwM

Riots are taking place in Caracas tonight. After the election was stolen in Venezuela, jist like the election was stolen in America in 2020 pic.twitter.com/nAvREIQU5y
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
After police brutality, unlawful arrests, and beatings at Tbilisi Mall, protesters marched for six hours across the city, arriving at Rustaveli at around 2 AM while chanting, “Until the end.” Video: @Publika_gepic.twitter.com/N2wb2R02g6
🇬🇪 | Scenes from Tbilisi: An unprecedented number of security forces have been mobilized as protesters attempted to block the city’s main highway. Police responded with arrests and brutal beatings. pic.twitter.com/8L4WNju54z
Tüntetéshullám söpör végig Spanyolországon. Az elmúlt napokban több tízezren tiltakoztak az ellen, hogy a baloldali Pedro Sánchez a miniszterelnöki szék megtartása érdekében amnesztiát adna a hazaárulással vádolt katalán politikusoknak. Az amnesztiatörvény miatt a jobboldali Vox párt az alkotmánybírsághoz és a legfelsőbb bírósághoz fordult, rövidesen pedig az Európai Bíróság elé is viszi az ügyet. A héten további tüntetések várhatók a spanyol városokban.
Fáklyákkal és zászlókkal a kezükben tüntettek az emberek hétfőn este Madridban. Rengetegen gyűltek össze az ügyvezető miniszterelnök, Pedro Sánchez pártjának központja előtt transzparenseket tartva és szlogeneket skandálva. Néhányan a rohamrendőrökkel is összecsaptak.
Így tiltakoztak az ellen, hogy a baloldali politikus kegyelmet adna olyan katalán vezetőknek, akik korábban részt vettek egy elszakadási kísérletben.
Ezzel pedig a törvény értelmében hazaárulást követtek el.
„Az amnesztia megadása azt jelenti, hogy amit tettek, az nem bűncselekmény. Ezzel megszegik az alkotmányt, ezért utcára kell vonulnunk, hogy tudják, mit gondolunk” – mondta egy tüntető nő.
A törvényjavaslat elfogadásával a kormány felmentené az egykori katalán miniszterelnököt, aki 2017-ben alkotmányellenesen kikiáltotta a tartomány függetlenségét. Azóta politikai szökevényként bujkál a rendőrség elől Belgiumban.
Pedro Sánchez korábban már több szeparatista vezetőnek kegyelmet adott.
Azzal érvel, hogy az amnesztia tovább csökkenti majd a feszültségeket Katalóniában. A lépés azonban országszerte elégedetlenséget váltott ki.
„A volt katalán kormányfő most úgy jelenik meg a nyilvánosság előtt, mint egy hős. Valójában egy bűnöző, aki elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől, és akiről 15 nappal ezelőttig mindenki, köztük Pedro Sánchez is azt mondta, hogy börtönben a helye” – mondta egy férfi.
Nem csak Madridban tombol a tüntetéshullám. Valamennyi nagyobb városban demonstrációkat tartottak.
Valenciában több mint húszezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az amnesztia ellen.
Közéjük tartozik két katalán szeparatista párt is, amelyek érintettek voltak a 2017-es elszakadási kísérletben. Ezek most a támogatásukért cserébe az elszakadási kísérletben érintett párttagok felmentését kérik, és erről már egyességet is kötöttek. Pedro Sáncheznek november 27-ig kell kormányt alakítania. Ha ez nem sikerül, új választások lesznek.
Nem ez volt az első eset, hogy a madridiak az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak az amnesztiatörvény ellen.
Október végén már volt egy többezres demonstráció a spanyol fővárosban. Akkor a jobboldali Vox párt vezetője is megszólalt.
„Elítéljük Pedro Sánchez tetteit. Amnesztiát akar adni más politikusoknak szavazatokért cserébe, hogy hatalmon maradhasson. Mi harcolni jöttünk, és azért, hogy figyelmeztessük őt” – mondta Santiago Abascal.
A jobboldali képviselő közölte: a legfelsőbb bíróságnál jelenti fel az ügyvezető kormányfőt, az alkotmánybírósághoz pedig felülvizsgálati kérelmet nyújt be, hogy az amnesztiatörvény ne kerülhessen a képviselők elé. A törvényjavaslat ugyanis szerinte több ponton ütközik az alaptörvénnyel. A Vox emellett arra készül, hogy az Európai Parlamentnél is feljelenti Pedro Sánchezt.
A héten további megmozdulások lesznek a spanyol nagyvárosokban. Civil szervezetek és rendőri csoportok is az utcára vonulnak. Barcelonában és Madridban pedig november közepére újabb, országos tüntetést hirdettek.
?? | Impactantes imágenes revelan la magnitud del devastador incendio sucedido en la discoteca Teatre en la zona Atalayas de Murcia, esta madrugada. El saldo trágico hasta ahora es de 6 personas fallecidas, y no se descarta que la cifra pueda aumentar. pic.twitter.com/yh5PpNfGpf
Spanish police have recovered gold jewelry worth €60 million illegally taken from Ukraine in 2016. Police arrested three Spaniards and two Ukrainians, including the "main suspect," an Orthodox Church priest who was attempting to sell the jewelry.https://t.co/F1wlfULq9y
?️ José Luis Martínez-Almeida, alcalde de Madrid: "El mensaje que quiero transmitir a los madrileños es que permanezcan en sus domicilios [...] Es una situación excepcional"
Después de 2 años volvemos a ver otra inundación incontrolable en Alcanar platja. El canal del frente es el causante de tal desastre donde se concentra todo el rio pero el ayuntamiento no hace nada. #alcanar#inundación#DeltadelEbrepic.twitter.com/RLE6bKeC6j
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
The Spanish people are furious with Prime Minister Sanchez after having been abandoned by the authorities during and after the recent flooding disaster that has claimed more than 200 lives.
As he visited the flooded areas today, the people chased him & his team away. pic.twitter.com/JaPqu3PquU
Me ha gustado hoy el rey: templado y valiente, aguantando y dando la cara mientras Sánchez se largaba y a Mazón, como es bajito, no se le veía. Lo que no comprendo es cómo se ha presentado allí acompañado de esa gentuza. pic.twitter.com/YbFZvGAjYg
🇪🇸 A crowd of furious flood survivors threw mud and shouted insults at the Spanish King, Felipe VI, as he visited a devastated town in Spain’s Valencia region.
Los vecinos indignados, destrozan el coche del Presidente socialista Pedro Sánchez cuando huía de Paiporta, Valencia
Mientras el Rey y la Reina dan la cara con los vecinos y hacen suyas sus reivindicaciones, necesidades y sobre todo su tremendo dolor e impotencia por lo sucedido pic.twitter.com/RUGHdgNawL
Las cámaras de Aragón Televisión captan como los vecinos de Paiporta le dicen a la reina Letizia que el enfado no es con ella o el Rey sino con Sánchez: ‘Por ustedes, por ustedes no es" Luego se abraza con una vecina mientras llora desconsolada. El pueblo ha dictado sentencia. pic.twitter.com/2rSWNTMuCg
— Capitán Gral de los Tercios/Virrey de las Américas (@capTercio) November 3, 2024
Levélbombát küldtek ismeretlenek Pedro Sánchez spanyol miniszterelnöknek – közölte a spanyol belügyminisztérium csütörtökön.
A tárca tájékoztatása szerint az egy héttel ezelőtt, hagyományos postai úton kézbesített küldemény fennakadt a miniszterelnöki hivatal biztonsági szolgálatának ellenőrzésén. A boríték pontos tartalmának elemzése még folyamatban van.
Az elmúlt 24 órában hasonló levélbomba érkezett a madridi ukrán nagykövetségre, amelynek egyik munkatársa könnyebben megsérült a kezén, a Torrejón de Ardozban található katonai légi bázisra, valamint egy zaragozai fegyvergyártó céghez is.
A katonai támaszpontra küldött levél címzettje a védett létesítmény területén működő Európai Unió Műholdközpontja (SatCen) volt, a gyanús küldeményt az átvilágításkor ott is kiszűrte a biztonsági szolgálat, csakúgy mint az Instalaza nevű vállalatnál, ahol az épületet azonnal evakuálták, a tűzszerészek pedig ellenőrzött körülmények között felrobbantották a pokolgépet.
Auf der #Königsallee in #Düsseldorf kam es am Abend zu einem #Verkehrsunfall. Ein Autofahrer hat die Kontrolle über sein Fahrzeug verloren. Laut #Polizei könnte es sein, dass der Mann einen Herzinfarkt hatte. Der Wagen fährt in mehrere E-Scooter. Zwei Menschen werden verletzt. pic.twitter.com/UnQwvVxY2I
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
??????? Au moins deux personnes ont trouvé la mort après un accident de bus tombé dans une rivière depuis un pont en Galice. Deux autres personnes, dont le chauffeur du bus, ont été secourues et hospitalisées. #BFM#Spain#Galicepic.twitter.com/vn7YJABHn0
Une nouvelle explosion d'une bombe a été signalée la journée de dimanche 15 janvier 2023 dans une Eglise Protestante dans la cité frontalière de Kasindi, en territoire de Beni, au Nord-Kivu (RDC). Selon le capitaine Antony Mualushay Porte-Parole deshttps://t.co/CXEkxuX1iXpic.twitter.com/rBYL7UijCA
In Nigeria, at least 54 people have been killed and many others injured in a bomb explosion at a village in central Nasarawa regionhttps://t.co/88MXq9YAr7
Els equips d’emergència continuen arribant a la mina de Súria on tres treballadors han mort per un despreniment a primera hora del matí. Des de fa hores Ttrballen per rescatar els cossos. Segons ICL no hi ha constància de cap ferit. La mina ha estat evaquada. @324catpic.twitter.com/onHDzZi9G4
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
Japanese Prime Minister, Fumio Kishida was Evacuated during a Speech at a Fishing Pier in the Wakayama Region after a Person in the Crowd threw what was initially believed to be an “Explosive Device” at the Prime Minister; the Object later turned out be a Smoke Canister/Grenade. pic.twitter.com/ps91HUCMMm
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
?️ José Luis Martínez-Almeida, alcalde de Madrid: "El mensaje que quiero transmitir a los madrileños es que permanezcan en sus domicilios [...] Es una situación excepcional"
Después de 2 años volvemos a ver otra inundación incontrolable en Alcanar platja. El canal del frente es el causante de tal desastre donde se concentra todo el rio pero el ayuntamiento no hace nada. #alcanar#inundación#DeltadelEbrepic.twitter.com/RLE6bKeC6j
?? | Impactantes imágenes revelan la magnitud del devastador incendio sucedido en la discoteca Teatre en la zona Atalayas de Murcia, esta madrugada. El saldo trágico hasta ahora es de 6 personas fallecidas, y no se descarta que la cifra pueda aumentar. pic.twitter.com/yh5PpNfGpf
Spanish police have recovered gold jewelry worth €60 million illegally taken from Ukraine in 2016. Police arrested three Spaniards and two Ukrainians, including the "main suspect," an Orthodox Church priest who was attempting to sell the jewelry.https://t.co/F1wlfULq9y
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
The Spanish people are furious with Prime Minister Sanchez after having been abandoned by the authorities during and after the recent flooding disaster that has claimed more than 200 lives.
As he visited the flooded areas today, the people chased him & his team away. pic.twitter.com/JaPqu3PquU
Me ha gustado hoy el rey: templado y valiente, aguantando y dando la cara mientras Sánchez se largaba y a Mazón, como es bajito, no se le veía. Lo que no comprendo es cómo se ha presentado allí acompañado de esa gentuza. pic.twitter.com/YbFZvGAjYg
🇪🇸 A crowd of furious flood survivors threw mud and shouted insults at the Spanish King, Felipe VI, as he visited a devastated town in Spain’s Valencia region.
Los vecinos indignados, destrozan el coche del Presidente socialista Pedro Sánchez cuando huía de Paiporta, Valencia
Mientras el Rey y la Reina dan la cara con los vecinos y hacen suyas sus reivindicaciones, necesidades y sobre todo su tremendo dolor e impotencia por lo sucedido pic.twitter.com/RUGHdgNawL
Las cámaras de Aragón Televisión captan como los vecinos de Paiporta le dicen a la reina Letizia que el enfado no es con ella o el Rey sino con Sánchez: ‘Por ustedes, por ustedes no es" Luego se abraza con una vecina mientras llora desconsolada. El pueblo ha dictado sentencia. pic.twitter.com/2rSWNTMuCg
— Capitán Gral de los Tercios/Virrey de las Américas (@capTercio) November 3, 2024
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa