Ausztráliában megbírságoltak pénteken két férfit, mert megrongáltak egy emlékművet, amelyen a Gázai övezetben túszul ejtett izraeliek képei láthatóak Sydney egyik részén, a Bondi strandon. Az új-dél-walesi rendőrség azt közölte, hogy csütörtök délután „két férfi részt vett egy művészeti installáción a Bondi Beachen, és eltávolított több plakátot”. Egy 25 éves és egy 40 éves férfit 500 ausztrál dollár (mintegy 120 ezer forint) pénzbírsággal sújtottak a „sértő magatartás” miatt.
A helyi média felvételeket sugárzott arról, amint a két férfi leszedte a Gázában túszul ejtett izraelieket ábrázoló plakátokat, amelyek a strand előterén húzódó emlékmű részét képezték.
Az installáció 230 „Elrabolva” feliratú plakátból, 230 kék-fehér strandtörölközőből és ugyanennyi pár szandálból állt.
„Teljesen elfogadhatatlan és ellentétes az ausztrál értékekkel, hogy megrongálják és megpróbálják megsemmisíteni ezt az izraeli túszokat ábrázoló kiállítást” – jelentette ki Alex Ryvchin, az Ausztrál Zsidóság Végrehajtó Tanácsának társvezetője az X közösségi médiaplatformon.
Az izraeli hadsereg szerint legalább 240 embert tartanak túszként fogva Gázában, és további 40 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a támadások óta.
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
On 23 August 1969, MV Noongah departed Newcastle with 26 crew. Two nights later, the ship was lost. Until now.
This is the story of how we use our ocean exploration capabilities and work with partners to help find and identify long lost shipwrecks. https://t.co/2iCNEFZEEz
Father of 17-year-old shark attack victim Charlize Zmuda speaks Putain que ce doit être difficile pour la famille 🥲
Une Jeune fille est morte dans une attaque de requin au large d'une plage touristique populaire sur la côte est du continent australien. C'est… pic.twitter.com/0zfLuLqcHw
Egy New York-i bíróság 5000 dolláros pénzbírságot szabott ki Donald Trumpra, miután a csalás ügyében folyó eljárás egyik résztvevőjéről a közösségi médiában közzétett becsmérlő bejegyzését a volt elnök kampányhonlapja is leközölte annak ellenére, hogy a poszt törlését a bíró már korábban elrendelte.
Arthur Engoron, a manhattani legfelsőbb bíróság tagja pénteken szabta ki a bírságot Trumpra, és figyelmeztette, hogy súlyos szankciókat vagy akár börtönbüntetést is kaphat, amiért „durván megszegte” a 250 millió dolláros perében hozott részleges hallgatási tilalmat.
Engoron az írásos ítéletében kijelentette, hogy Trump jócskán túl van a „figyelmeztető” szakaszon, de most azért döntött a pénzbírság mellett, mert Trump ügyvédei szerint a kérdéses bejegyzés nem szándékos került ki a kampányoldalra.
„De vegyék figyelembe, hogy a jövőbeni jogsértések, akár szándékosak, akár nem sokkal súlyosabb szankciókhoz vezetnek, beleértve Trump esetleges elzárását” – írta Engoron.
Engoron a hónap elején rendelt el részleges hallgatási kényszert, miután Trump a közösségi oldalon bejegyzésben támadta a bíró egyik munkatársát.
Engoron elrendelte a bejegyzés törlését Trump saját közösségi platformjáról, a Truth Socialról, és megtiltotta a volt elnöknek, valamint az ügy minden többi részesének, hogy nyilvános megjegyzéseket tegyenek a stábról.
[type] => post [excerpt] => Egy New York-i bíróság 5000 dolláros pénzbírságot szabott ki Donald Trumpra, miután a csalás ügyében folyó eljárás egyik résztvevőjéről a közösségi médiában közzétett becsmérlő bejegyzését a volt elnök kampányhonlapja is leközölte annak ellenére, ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1697909460 [modified] => 1697899888 ) [title] => Trumpot 5000 dolláros pénzbírsággal sújtották egy közösségi oldalon közzétett bejegyzés miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134358&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134358 [uk] => 134328 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 120067 [image] => Array ( [id] => 120067 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387.jpg [original_lng] => 141642 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/breking-donald-trump-szerint-kina-egyezseget-akar-az-usa-val-300387.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1697889090:5 [_thumbnail_id] => 120067 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3285 [_oembed_f075efed9c9f6a3c60d1a51259004bcc] =>
Congratulations to President Trump on this final attorney fee victory in his favor this morning. Collectively, our firm obtained over $600,000 in attorney fee awards in his favor in the meritless litigation initiated by Stormy Daniels. https://t.co/ld7SVvZOp6pic.twitter.com/1b5P3flxFb
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
Az ítélet szerint az ellenzéki politikus mérgezési ügyében lefolytatott vizsgálat nem volt nyilvános, nem vette figyelembe az áldozat jogát az eljárásban való részvételhez, nem vizsgálta ki az állítólagos politikai indíték vádját, illetve állami ügynökök a merényletben való esetleges részvételét sem.
Oroszország nem folytatott hatékony vizsgálatot Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezésével kapcsolatban – az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint. Oroszországnak ezért 40 ezer euró (14,7 millió forint) kártérítést kell fizetnie Navalnij számára.
Az orosz parlament tavaly megszavazta az EJEB joghatóságának megszűnését az országban. A strasbourgi testület szerint azonban Oroszország a mérgezés idején még tagja volt a törvényszéknek, ezért az ítéletet kötelessége végrehajtani.
Nyugati laboratóriumok eredményei szerint 2020-as szibériai útja során idegméreggel követtek el támadást a Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának egyik legfőbb bírálójaként ismert Navalnij ellen. A 47 éves férfi jelenleg börtönbüntetését tölti, miután 2021-ben visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztése letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezután újabb eljárások indultak ellene.
Navalnij azzal vádolta az orosz államot, hogy az életére tört, ezt azonban Moszkva továbbra is tagadja. Ítéletében az EJEB megállapította, hogy az orosz hatóságok által az ügyben lefolytatott vizsgálat nem volt nyilvános, és nem vette figyelembe az áldozat jogát az eljárásban való részvételhez, továbbá nem vizsgálta ki az állítólagos politikai indíték vádját, valamint az állami ügynökök esetleges részvételét a merényletben.
A törvényszék azt is bírálta, hogy Oroszország nem követte nyomon a nemzetközi jog által tiltott vegyi fegyverként azonosított anyag használatát.
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Az Európai Unió Bírósága napi egymillió eurós pénzbüntetést rótt ki Lengyelországra, mivel a kormány, a bíróság rendelkezésével szembe menve nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését – tájékoztatott szerdán a luxemburgi székhelyű uniós testület.
Az Európai Unió Bírósága július közepén úgy döntött, hogy a bírói jogsértések kiküszöbölésére létrehozott lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az uniós bírói testület elrendelte a kamara működésének felfüggesztését is, míg az Európai Bizottság szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben Varsó nem hajtja végre az ítéletet. „Az elrendelt intézkedéseket végre kell hajtani az Európai Unió jogrendjét és az unió alapját képező értékeket, különösen a jogállamiságot érintő súlyos és helyrehozhatatlan károk elkerülése érdekében” – mutatott rá határozatában a bíróság. A testület sajtóközleménye szerint az uniós bíróság a júliusi végzésével elrendelt intézkedések hatékonyságát kívánja megerősíteni a kényszerítő bírság kiszabásával, annak érdekében, hogy „Lengyelország ne késlekedjen meghozni a fegyelmi kamarák megszüntetésével kapcsolatos végső nemzeti bírósági döntést, így összhangba hozva rendelkezéseit az uniós joggal”. Az egymillió eurós napi pénzbüntetést addig kell fizetnie a varsói vezetésnek, amíg nem tesz eleget az uniós testület döntésének. A 2018-ban létrehozott fegyelmi kamara az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokat hivatott kezelni. Az EU azonban úgy véli, hogy a megrovást a bírók által meghozott ítéletek miatt is alkalmazhatják, ami veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét. A lengyel alkotmánybíróság nemrégiben olyan döntést hozott, amelyben kimondta a nemzeti alkotmány elsőbbségét az uniós joggal szemben azokon a területeken, amelyeken az utóbbinak nincs kizárólagos hatásköre, valamint azt, hogy az Európai Unióra átruházott hatáskörök csak az alaptörvénynél alacsonyabb jogszabályokra vonatkoznak.
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Egy francia bíróság kedden 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte az IKEA-t francia alkalmazottai után folytatott kémkedés miatt, miután a világ legnagyobb bútoráruházát bűnösnek találták abban, hogy szabálytalanul gyűjtött és tárolt adatokat alkalmazottairól.
A világszerte a legtöbb IKEA áruházat birtokló Ingka Group franciaországi leányvállalatát azzal vádolták, hogy több éven keresztül kémkedett dolgozói és egyes ügyfelei után. A vállalatot, amely elismerte, hogy volt néhány helytelen gyakorlata, azzal vádolták, hogy megsértette az alkalmazottak magánéletét azzal, hogy átnézte a bankszámláik nyilvántartását, és néha kémeket is használt, hogy jelentéseket írjon a személyzetről.
A munkavállalók képviselői szerint az információkat egyes esetekben szakszervezeti vezetők ellen használták fel, vagy az IKEA előnyére fordították az ügyfelekkel folytatott vitákban, miután a cég átkutatta az emberek pénzügyeire vonatkozó adatokat, sőt még azt is, hogy milyen autót vezettek. Az is kiderült, hogy a vállalat fizetett a rendőrségi aktákhoz való hozzáférésért.
Az ügyészek 2 millió eurós bírságot szorgalmaztak, s bár a francia CGT szakszervezet és több kártérítést kérő magánszemély ügyvédjei szerint a végső összeg nem volt elég magas, végül üdvözölték az eredményt. A vállalat közölte, hogy felülvizsgálja a bírósági döntést, hogy kiderüljön, szükség van-e további intézkedésekre, miután lépéseket tett a megfigyelési taktikák felszámolására.
“Az IKEA Retail France határozottan elítélte a gyakorlatot, bocsánatot kért, és jelentős cselekvési tervet hajtott végre annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer”– közölte az Ingka csoport.
Az IKEA mintegy 10 ezer embert foglalkoztat Franciaországban, amely Németország és az Egyesült Államok után a harmadik legnagyobb piaca, és új formátumokkal kísérletezik a térségben, többek között egy 2019-ben Párizsban nyitott áruházzal. Leginkább a városon kívüli hatalmas önkiszolgáló áruházairól ismert, de sok vásárló átállt az online vásárlásokra, különösen a világjárvány idején, amikor az irodabútorok, az ételtartó edények és a főzési termékek iránti kereslet jelentősen megnövekedett.
Az Ingka-csoport üzleti eredménye a 2020. augusztus végéig csökkenő tendenciát mutatott, amit a koronavírus okozta válság idején történt üzletbezárások is tovább rontottak, bár a vállalat ennek ellenére is fellendülést prognosztizált. A cég korábbi franciaországi vezérigazgatóját, Jean-Louis Baillot-t bűnösnek találták az ügyben, és két év felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá. A bírák 50 ezer euróra büntették személyes adatok tárolása miatt.
A vádak a 2009-2012 közötti időszakra vonatkoztak, bár az ügyészek szerint a kémkedési taktika a 2000-es évek elején kezdődött, a perben pedig összesen 15 személyt vádoltak meg. A vádlottak közül kettőt nem találtak bűnösnek az ellenük felhozott összes vádpontban, köztük egy rendőrtisztet, valamint Stefan Vanoverbeke-t, aki 2010 és 2015 között az IKEA franciaországi vezetője volt, és még mindig vezető beosztást tölt be a csoport kiskereskedelmi tevékenységében.
Másokat egyes vádak alól felmentettek, például a bizalmas információk szisztematikus nyilvánosságra hozásának vádja alól, de bűnösnek találtak más vádpontokban, köztük a személyes adatok jogellenes megszerzésében. A szankciók a volt humánerőforrás-menedzserre kiszabott 5000 eurós bírságtól kezdve több felfüggesztett börtönbüntetésig terjedtek.
Az IKEA több vezetőt elbocsátott és átalakította belső szabályzatát, miután a vádak 2012-ben napvilágot láttak. A svéd cég régóta tagadja, hogy széles körű kémkedési rendszert hozott volna létre, kedden pedig felmentették a személyes adatok szisztematikus megsértésének vádja alól – írja a Reuters.
Forrás: liner.hu
[type] => post [excerpt] => Egy francia bíróság kedden 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte az IKEA-t francia alkalmazottai után folytatott kémkedés miatt, miután a világ legnagyobb bútoráruházát bűnösnek találták abban, hogy szabálytalanul gyűjtött és tárolt adatok... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1623872100 [modified] => 1623845099 ) [title] => Egymillió euróra büntették az IKEA-t az alkalmazottak utáni kémkedésért Franciaországban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=50515&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 50515 [uk] => 50580 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 50516 [image] => Array ( [id] => 50516 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea.jpg [original_lng] => 78111 [original_w] => 1000 [original_h] => 667 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/ikea.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1623873323:5 [_thumbnail_id] => 50516 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3631 [_oembed_3a5d6c39938d186f99f8c18b341ae2bd] =>
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Az orosz Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat 12 millió dollár bírságot szabott ki az Apple-re a mobilalkalmazások piacán fennálló erőfölénnyel történő visszaélés címén.
A hatóság kedden kiadott közleménye szerint az Apple-re a Kaspersky Lab vírusvédelmi és internetbiztonsági cég tett panaszt, amely szerint az Apple „indokolatlanul elutasította” a Kaspersky Safe Kids szülői felügyeleti alkalmazást. A monopóliumellenes hatóság tavaly augusztusban felszólította az Apple-t, hogy távolítsa el az alkalmazásoknak App Store-ba való felvételének szabályai közük azt a rendelkezést, amelynek értelmében a forgalmazó saját belátása szerint tagadhatja meg a harmadik felektől származó fejlesztések elhelyezését.Az orosz hatóság azt is megállapította, hogy az Apple dokumentumaiban korlátlan mérlegelési jogkört biztosít magának, ami a verseny korlátozásához vezethet.
A New York Post szerint Egyiptom csaknem egymilliárd dolláros kompenzációt vár az Ever Giventől, bár a hatóságok még vizsgálják, hogy hogyan és miért feneklett meg az óriási konténerhajó, ezzel elzárva a világ egyik legfontosabb vízi kereskedelmi útvonalát.
„A hajó itt marad, amíg a nyomozás nem zárul le és a büntetést meg nem fizetik” – mondta el Oszama Rabie, a Szuezi-csatorna hatóságának elnöke Egyiptom állami televíziójának csütörtökön.
„Gyors megállapodásban reménykedünk. Abban a pillanatban, hogy elfogadják a kompenzáció megfizetésére vonatkozó kérésünket, a hajó tovább utazhat” – tette hozzá Rabie.
Rekordösszegű, 18 milliárd jüanos (mintegy 2,75 milliárd dolláros) büntetést szabtak ki az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portálra Kínában, amiért a vállalat a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével.
Friss sajtójelentések szerint ez a Kínában valaha kiszabott legmagasabb összegű trösztellenes bírság, amely az Alibaba Group Holding Ltd 2019-es éves bevételének nagyjából 4 százalékát teszi ki.
Az utóbbi hónapokban példa nélküli eljárások indultak egyes hazai technológiai cégek ellen Kínában. Az Alibabára különösen nagy nyomás nehezedik azóta, hogy az alapító Jack Ma októberben nyilvánosan bírálta a kínai szabályozási környezetet.
A kínai piacfelügyelet decemberben indított vizsgálatot monopólium gyanúja miatt a cég ellen, miután nem sokkal előtte felfüggesztették a leányvállalataként működő Ant csoport részvényeinek bevezetését a sanghaji és hongkongi tőzsdére, mindössze két nappal azelőtt, hogy elindult volna a nyilvános kereskedés a papírokkal.
Jack Ma Yun, the English teacher turned entrepreneur and former executive chairman of #Alibaba, showed up at a rural teacher-themed social welfare event via video link on Wed, his first public appearance since Alibaba came under tougher regulatory scrutiny.https://t.co/VXywPHEeyvpic.twitter.com/DKCXhASIhu