A német szövetségi rendőrség és a regionális tűzoltó-parancsnokságok fokozott készültséggel készülnek a szilveszteri „rendkívüli helyzetre”. Berlinben és Stuttgart térségében már sor került az első összetűzésekre a maszkot viselő petárdázók és a rendfenntartók között.
Ismeretlen tettesek tűzijáték-petárdát lőttek ki egy rendőrautóra a német főváros Kreuzberg városrészében vasárnap este. Egy fekete álarcot viselő személy előbb egy faléccel dobta meg a piros lámpánál megálló járőrautót, majd a szintén maszkos társai pirotechnikai eszközöket lőttek ki a rendőrautó irányába – számolt be a Die Welt online kiadása hétfőn.
Illusztráció
A kocsiban ülő rendőrök nem sérültek meg, de a rendőrautóban kisebb károk keletkeztek.
Az elkövetők elmenekültek a helyszínről.
Petárda robbant, megsérült az intézkedő rendőr
Egy rendőr és egy 19 éves fiatalember égési sérüléseket szenvedett, miután valaki(k) petárdát dobtak melléjük a Stuttgarttól északnyugatra fekvő Pforzheimben. A rendőrök egy lakossági bejelentés miatt igazoltatták a fiatal férfit – közölte a rendőrség. A petárdát a szolgálatban lévő rendőrök felé dobó ismeretlen tettesek elmenekültek.
Illegális tűzijátékokat foglalt le a bajor rendőrség
Nagy mennyiségű illegális tűzijátékot foglalt le a bajor rendőrség a szigorított szilveszteri határrendészeti ellenőrzések során. Különösen nagy mennyiségű illegális pirotechnikai eszköz érkezett Csehországból. A rendőrség közlése szerint a múlt hétvégén 23 esetben összesen 369 engedély nélküli tűzijátékot foglaltak le. Neustadt környékén több száz petárdát, rakétát és kilövőállványokat foglaltak le, emellett több mint 43 kilogrammnyi robbanóanyaggal töltött rakétát is elkoboztak a fináncok.
[type] => post [excerpt] => A német szövetségi rendőrség és a regionális tűzoltó-parancsnokságok fokozott készültséggel készülnek a szilveszteri „rendkívüli helyzetre”. Berlinben és Stuttgart térségében már sor került az első összetűzésekre az álarcot viselő petárdázók és a ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1735589160 [modified] => 1735580326 ) [title] => Álarcot viselő fiatalok petárdát lőttek egy rendőrautóra Berlinben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=190741&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 190741 [uk] => 190813 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 190742 [image] => Array ( [id] => 190742 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester.jpg [original_lng] => 90296 [original_w] => 1440 [original_h] => 688 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester-300x143.jpg [width] => 300 [height] => 143 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester-768x367.jpg [width] => 768 [height] => 367 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester-1024x489.jpg [width] => 1024 [height] => 489 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester.jpg [width] => 1440 [height] => 688 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester.jpg [width] => 1440 [height] => 688 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/anklagen-nach-angriffen-auf-einsatzkraefte-an-silvester.jpg [width] => 1440 [height] => 688 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1735638162:3 [_oembed_2074316c8f75607edb54c3ad26ea4689] => {{unknown}} [_thumbnail_id] => 190742 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2851 [_oembed_f7ca155920d61ca2071e6bf09bb46ae1] =>
RAW FOOTAGE: Watch as Iranian missiles rain over the Old City in Jerusalem, a holy site for Muslims, Christians and Jews.
Csehországban egy ukrán petárdát robbantott fel volt felesége hüvelyében. Emberölési kísérlettel vádolják.
Az eset Plzeň városában történt. A nyomozás szerint Olekszandr Sz. 36 éves ukrán állampolgár megkísérelte megölni volt feleségét. Az orvosok gyors beavatkozásának és a műtétnek köszönhetően a nő túlélte a történteket, de súlyosan megsérült – írja a Bild.
Az ukrán és moldovai állampolgárságú felesége úgy döntött, elválik tőle, és külön él. Ezt követően a nő találkozott Olekszandrral, hogy fontos dokumentumokat vegyen át tőle.
A férfi arra kérte feleségét, hogy ne váljon el és térjen vissza hozzá, de a nő nem volt hajlandó. Ezt követően kendővel bekötötte felesége száját, és leragasztotta. Aztán a háta mögé kötötte a kezét, petárdát szúrt a nemi szervébe, és meggyújtotta azt” – mondta Martin Rickle ügyész.
A nyomozás folyik, a tettesre akár 20 év börtönbüntetés is várhat.
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Úgy tűnik, nem volt nyugodt szilvesztere a német főváros lakóinak – írja a Visegrád24-re hivatkozva a Mandiner. A portál szerint félelmetes, ami Berlinben történt.
Chaos in Berlin as groups of young men shoot fireworks vertically on anything that moves
Az alábbi felvételeken is jól látszódik, hogy a migránsok az emberek között, azokat megcélozva petárdáztak, és használtak tűzijátékokat, nem törődve mások testi épségével.
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Citizens of this country wished the police a Happy New Year 2025, sending them a little warmth on this chilly European night.🔥 pic.twitter.com/zuBmzkqFHe
🔴 [01.01-03:00] Villa Verucchio #Rimini un uomo intorno tra le 23:30 e la mezzanotte del 31.12.2024 ha accoltellato 4 persone (2 anziani, una giovane e un giovane di 18 anni) ed è stato ucciso da un Carabiniere.
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Az olaszok hagyományosan tűzijátékkal és petárdák robbantásával ünnepelték az újév beköszöntét. Ennek következtében 16 ember megsérült, számolt be a Sky tg24.
Nápolyban és környékén ünneplés során kilenc ember sérült meg. A Nápolyt is magában foglaló Campania régióban 14-en sérültek meg szilveszterkor. A hírek szerint az egyik áldozat elvesztette a szemét. Ezen kívül Apulia régióban található Tarantóban egy 40 éves lakos elvesztette a kezét egy hibás petárda felrobbanása miatt. Súlyosan megsérült egy fiatal férfi Ascoli Picenóból (Marche régió), amikor barátaival petárdázott.
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Bad news from home ?? Yesterday several wildfires destroyed a large part of the pinewoods in #Bibione, and another outbreak set fire to the fields of #Codroipopic.twitter.com/IiXv3Y9GQz
Wild fires are becoming more and more frequent in these days due to extremely and recursive high temperature and dry conditions. The situation wil very likely become more risky in the upcoming weeks
Bad weather, storm surges with waves several meters high between the beaches of Ferrara and Rimini. In Marina di Ravenna, shops and beach infrastructure suffered. In Ravenna, sandbags had to be placed to keep the tides at bay. Italy#flood#flooding#floods#Ravenna#Italypic.twitter.com/RrW8uxVNNW
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
#Napoli Un bel disastro... Complimenti a chi avrebbe dovuto provvedere alla sicurezza, comunque sia è una vergogna che per una partita di calcio (importante o meno che sia) accada questo! Chi pagherà i danni?!? ???? pic.twitter.com/l4Kzdk71Nm
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
Reputo gravissimo, indegno e segno di grande inciviltà, che un turista sfregi uno dei luoghi più celebri al mondo, il Colosseo, per incidere il nome della sua fidanzata. Spero che chi ha compiuto questo gesto venga individuato e sanzionato secondo le nostre leggi. pic.twitter.com/p8Jss1GWuY
— Gennaro Sangiuliano (@g_sangiuliano) June 26, 2023
At least 177 people, including 27 crew members, were rescued by Italy’s coast guard after a fire broke out in the engine room of a ferry that was traveling to Porto Empedocle in Sicily from the island of Lampedusa https://t.co/wg886NXveopic.twitter.com/CVmaSiJGLJ
Vi sarebbero per ora almeno due morti accertati e una quarantina di feriti nell'incidente del pullman precipitato da un cavalcavia a Mestre. Il tragico bilancio sembra essere destinato a salire Le prime foto tratte da fermi immagini del Tg1 e Tg2 Rai https://t.co/cUObC24Hyfpic.twitter.com/F4AsbA5maJ
Un’immane tragedia ha colpito questa sera la nostra comunità. Ho disposto da subito il lutto cittadino, in memoria delle numerose vittime che erano nell’autobus caduto. Una scena apocalittica, non ci sono parole. pic.twitter.com/APnsQoPMkL
Satnam Singh è morto, dopo essere stato caricato su un furgoncino per essere scaricato davanti a casa sua insieme alla moglie. Abbandonato insieme al suo braccio tranciato dal macchinario, poggiato su una cassetta per ortaggi. Lasciato lì morire da quello che non è un datore di… pic.twitter.com/ywO6Kd3Cj6
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
A Brassó megyei törvényszék jogerősen elutasította szerdán a terrorizmus vádjával börtönbüntetésre ítélt Beke István feltételes szabadlábra helyezési kérését – adta hírül a Krónika online.
A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A törvényszék megalapozatlannak ítélte Beke fellebbezését a Brassói Bíróság május közepén hozott elutasító ítélete ellen. A terrorizmus vádjával elítélt másik kézdivásárhelyi férfi, Szőcs Zoltán feltételes szabadon bocsátási kérelmét május 27-én utasította el a Brassói Bíróság. Fellebbezését június 16-án tárgyalják másodfokon.
A két székelyföldi férfi a börtönben tanúsított jó magaviseletére és a ledolgozott napok után járó kedvezményekre hivatkozva kérte a feltételes szabadon bocsátást. Amint korábban a Háromszék napilap írta: Beke június 23. után nyújthat be újabb, hasonló kérést.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte öt–öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből, és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a kézdivásárhelyi fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyikét elutasították a romániai bíróságok.