A mentőket Magyarországon 18 esetben riasztották szilveszterkor pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc vagy szemsérülésekhez, köztük egy férfi halálos fejsérülést szenvedett – közölte az Országos Mentőszolgálat szerdán.
A tájékoztatás szerint a mentők 3616 esetben nyújtottak segítséget szilveszterkor, az orvosi ügyeleteken 1942 beteg kapott ellátást.
A közlekedési balesetek, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek mellett szilveszter éjszakáján a mentők két szülést is sikeresen levezettek – írták.
A mentőegységek összesen 215 embert szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, közülük 29-en kiskorúak voltak – áll a közleményben.
A haláleset kapcsán az MTI megkeresésére a mentőszolgálat azt írta: a mentőket nem sokkal éjfél után riasztották Hajdú-Bihar vármegyében egy pirotechnikai eszköz által okozott súlyos sérüléshez. A 30 év körüli férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a mentők hosszas küzdelme ellenére a helyszínen életét vesztette – tették hozzá.
A HAON cikke szerint Létavértesen történt az eset, és a lap úgy tudja, hogy a tűzijáték indítása során a pirotechnikai anyag egy személynek repült és felrobbant.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezt megerősítette, és arról számolt be, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy 34 éves férfi egy olyan tűzijátékot használt, amelynek birtoklása és használata kizárólag pirotechnikai vizsgával rendelkező személyeknek engedélyezett.
Öt ember halt meg szilveszterkor tűzijáték, illetve petárda okozta balesetben Németországban. Volt, akinek egy saját készítésű petárda okozta a vesztét.
Este 11 óra előtt kevéssel érkezett segélyhívás az irányítóközpontba a németországi Gesekében, miután egy rossz petárda baleset okozott.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy 24 éves férfi családjával ünnepelt, aztán későn este a város szélén lévő mezőre ment a barátaival petárdázni. Amikor a rossz petárda felrobbant, ő maga egy kicsit eltávolodott, így a balesetnek nem volt szemtanúja. A társak már csak a férfi holttestét találták meg.
Nincs közvetlen szemtanúja a balesetnek. A rendőrség vizsgálja, hogy milyen petárda okozta a tragédiát – mondta a rendőrség szóvivője.
A BILD információi szerint a férfi maga készítette a petárdát. A robbanás ereje olyan hatalmas volt, hogy a férfi végtagjai leszakadtak. A balesettől 500 méterre lakók is hallották az óriási robbanást, ők hívták a mentőket.
A második haláleset Oschatzban, amikor egy 45 éves férfi felrobbantott egy nagyméretű, tűzijátékot. Ezt a fajta tűzijátékot Németországban csak olyanok vásárolhatják meg és használhatják, akik rendelkeznek erre engedéllyel.
Harthában egy 50 éves férfi családja jelenlétében robbantott fel egy golyós bombát. A robbanásban olyan súlyos megsérült, hogy azonnal meghalt.
„A baleset pontos okának kivizsgálása még folyamatban van” – mondta a chemnitzi rendőrség szóvivője.
A BILD információi szerint egy 20 éves férfi egy házi készítésű robbanószerkezetet robbantott fel Hamburgban. Az első információk szerint valószínűleg egy golyósbombát akart a levegőbe lőni egy műanyag szennyvízcső segítségével. A gyors orvos segítség sem tudta megmenteni a férfi életét.
Egy 21 éves férfi Kremmenben halt meg, szintén petárda robbantás közben.
A rendőrség a baleset helyszínét lezárta, és a tűzoltókat kérte, hogy támogassák a helyszínelést és a helyszín kivilágítását.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Poltava két piacának egy-egy kocsmájába dobtak ismeretlenek robbanó petárdákat szombaton, az incidensekben senki nem sérült meg – adta hírül az rbc.ua hírportál a helyi rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az első incidens 10 óra körül történt a Motel elnevezésű piac területén, ahol egy ismeretlen férfi robbanó csomagot, vélhetően petárdákat dobott az egyik kocsma helyiségébe. A második eset az Október utcai piac területén történt, ott egy ugyancsak ismeretlen egyén petárdára hasonlító tárgyat hajított egy kocsmába.
A két vendéglátóipari egységben nyomozók és tűzszerészek helyszínelnek a körülmények tisztázása érdekében. Ugyancsak Poltava megyében a napokban ismeretlen elkövetők felrobbantották az Ukrán Posta pénzszállító autóját, amelyből több mint 2,5 millió hrivnyát raboltak el.