Vizsgálatot indítottak Brazíliában annak kiderítése érdekében, hogy az egyik legnagyobb amerikai befektetési banknak számító JPMorgan Chase részt vett-e egy állítólagos vesztegetési és pénzmosási ügyben. A vizsgálat egy 2011-es ügyletre vonatkozik, amelyben érintett a Petrobras állami olajóriás is.
Vesztegetési és pénzmosási ügyben indult vizsgálat Brazíliában az egyik legnagyobb amerikai befektetési banknak számító JPMorgan ellen. Az eljárás célja annak kivizsgálása, hogy az amerikai óriás megvesztegetett-e kereskedőket egy 2011-es olajüzlet során, amelyben az állami olajóriás Petrobras is érintett – írja az RT.com.
A Reuters által idézett dokumentumok és források alapján a brazil hatóságok annak kapcsán nyomoznak, hogy 2011-ben a JPMorgan nagyjából 300 000 hordó gázolajat vásárolt a Petrobrastól. A vizsgálat arra irányul, hogy kiderüljön, vajon az amerikai nagybank mesterségesen alacsony áron jutott-e hozzá a szállítmányhoz. Felmerült ugyanis, hogy a JPMorgan ezt úgy érhette el, hogy közvetítő feleken keresztül kenőpénzt fizethetett a Petrobras alkalmazottainak. Az eljárás – amely egy átfogó, a helyi árupiacokat érintő vizsgálat része – emellett arra is kiterjed, hogy ez a jelenség előfordulhatott-e 2011 után is.
A Petrobas közben e-mailben közölte a Reuters szerkesztőségével, hogy „zéró toleranciát tanúsítanak minden csalással és korrupcióval szemben.” Mindazonáltal az amerikai és a brazil hatóságok azt gyanítják, hogy a Petrobras egyes kereskedői 2018-ig több mint egy évtizeden át fogadhattak el kenőpénzt üzleti partnerektől. A kenőpénzért cserébe pedig ezek a kereskedők állítólag vagy túlzottan magas árakon vásároltak üzemanyagot, vagy túlzottan alacsony árakon adtak el nyersanyagot.
Noha a vizsgálat eredményét természetesen nem lehet megjósolni, nem ez lenne az első eset, hogy a JPMorgan hasonló ügybe keveredik. Miként arról az Origo is beszámolt, tavaly a nagybank 920 millió dollárt fizetett annak érdekében, hogy lezárják egy árfolyammanipulálással kapcsolatos ügyét, és elismerte a jogsértéseket.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
A small plane from Forquilhinha, SC, crashed into a restaurant in Capão da Canoa, RS, Friday morning, killing all four on board: the pilot, a couple, and another passenger. The plane had departed São Paulo and refueled in Forquilhinha. #Brazil#Restaurant#PlaneCrashpic.twitter.com/IaiWo4V0ou
— ก็็็็็็็็็็็็็็็็็็็ (@ThePremium24X) April 3, 2026