Állatvédő aktivisták megrongálták kedden III. Károly király alig egy hónapja felavatott hivatalos portréját. A galéria, ahol a kép látható, rövid vizsgálat után közölte, hogy a festménynek nem esett baja.
A brit uralkodót formabontó módon ábrázoló hatalmas, 2,6 méter magas és 2 méter széles alkotás – az egyik legelismertebb kortárs brit portréművész, Jonathan Yeo munkája – a neves brit képzőművészeti magángyűjtemény, a Philip Mould Gallery londoni kiállítótermében látható.
Az Animal Rising (Állatfelkelés) nevű, magát erőszakmentes állatvédő szervezetként jellemző csoport két tagja Károly arcmására a Wallace és Gromit című brit animációs vígjátéksorozat emberi főszereplője, Wallace stilizált arcképét ragasztotta, alá pedig egy szövegbuborékot illesztett, amelyben Wallace felhívja hűséges kutyája, Gromit figyelmét arra, hogy milyen kegyetlenül bánnak a brit farmokon a tenyészállatokkal.
Az Animal Rising nyilatkozata szerint az aktivisták azért választották a tiltakozás e formáját, mert köztudott, hogy a király a Wallace és Gromit sorozat rajongója, és az is, hogy szívén viseli az állatvédelem ügyét.
A szervezet közölte: olyan farmokat vizsgált meg, amelyek az állatkínzás ellen küzdő, királyi védnökség alatt működő brit szervezet (RSPCA) jóváhagyó tanúsítványának birtokában vannak, de ezzel együtt is „elrettentő kegyetlenséggel” bánnak állatállományukkal. A csoport felszólította III. Károly királyt, hogy függessze fel az RSPCA támogatását, amíg ez a helyzet nem változik.
Kedd délután a galéria közölte, hogy a festmény nem rongálódott meg, mivel az aktivisták a képet védő üvegre ragasztották a stilizált filmkaraktert és a szöveget. Később a csoport is bejelentette, hogy csak vízzel ragasztotta a két papírt az üvegre, és az egész akciót csupán „derűs epizódnak” szánta.
A festmény, amely a brit hadsereg egyik alakulata, a Welsh Guards vörös díszegyenruhájában, ugyancsak a vörös különböző intenzív árnyalataiban játszó háttér előtt ábrázolja a királyt, négy évig készült, és Károly személyesen avatta fel május 14-én.
Az alkotás az első hivatalos királyi portré III. Károly tavaly májusi koronázása óta.Az el múlt időszakban több más, a keddinél jóval komolyabb támadás is történt nagy értékű képzőművészeti alkotások és történelmi emlékek ellen Londonban.
Májusban az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálta összetörni a Just Stop Oil nevű környezetvédő csoport két idős aktivistája vésővel és kalapáccsal a londoni brit nemzeti könyvtárban.
A felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentum nem sérült meg.
A csoport két másik tagja 2022 októberében a londoni Nemzeti Galériában konzerv paradicsomlevest öntött Vincent van Gogh egyik leghíresebb, Napraforgók című festményére.
A képkeretet kisebb károsodás érte, az alkotás azonban – amelyet üveglap védett – sértetlen maradt. Tavaly novemberben a Just Stop Oil két tagja szintén a londoni Nemzeti Galériában Diego Velázquez Vénusz tükörrel című alkotásának védőüvegét törte be több helyen.
[type] => post [excerpt] => Állatvédő aktivisták megrongálták kedden III. Károly király alig egy hónapja felavatott hivatalos portréját. A galéria, ahol a kép látható, rövid vizsgálat után közölte, hogy a festménynek nem esett baja. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1718194860 [modified] => 1718168701 ) [title] => Állatvédők rongálták meg III. Károly király hivatalos portréját [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=160064&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 160064 [uk] => 160145 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 160065 [image] => Array ( [id] => 160065 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738.png [original_lng] => 737103 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738-768x432.png [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738-1024x576.png [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738.png [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738.png [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vlcsnap-2024-06-11-16h44m38s738.png [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1718196212:3 [_thumbnail_id] => 160065 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3461 [translation_required_done] => 1 [_oembed_385845fe0ffe0934ac6dd76a758bc236] =>
🦺 ACTION EN COURS - PARIS
Samedi 1er Juin, 10h
Une citoyenne engagée avec la campagne Riposte Alimentaire a recouvert le tableau "Les Coquelicots” d'une version cauchemardesque du même tableau, représentant un champ de coquelicots en 2100. #A22Network#RiposteAlimentaire [1] pic.twitter.com/SpHbfuTI0r
— Riposte Alimentaire (@riposte_alim) June 1, 2024
BREAKING: Palestine Action spray and slash a historic painting of Lord Balfour in Trinity College, University of Cambridge.
Written in 1917, Balfour’s declaration began the ethnic cleansing of Palestine by promising the land away — which the British never had the right to do. pic.twitter.com/CGmh8GadQG
🚨 JUST STOP OIL PAINT PRIVATE JETS HOURS AFTER TAYLOR SWIFT'S LANDS
🔥 Jennifer and Cole cut the fence into the private airfield at Stansted where @taylorswift13's jet is parked, demanding an emergency treaty to end fossil fuels by 2030.
🚨 JUST STOP OIL PAINT PRIVATE JETS HOURS AFTER TAYLOR SWIFT'S LANDS
🔥 Jennifer and Cole cut the fence into the private airfield at Stansted where @taylorswift13's jet is parked, demanding an emergency treaty to end fossil fuels by 2030.
Une citoyenne engagée avec la campagne Riposte Alimentaire a recouvert le tableau "Les Coquelicots” d'une version cauchemardesque du même tableau, représentant un champ de coquelicots en 2100. #A22Network#RiposteAlimentaire [1] pic.twitter.com/SpHbfuTI0r
— Riposte Alimentaire (@riposte_alim) June 1, 2024
🔥 Oil Kills! Internationale Protestkampagne gestartet!
‼️ Aktuell befinden sich Unterstützer*innen der Letzten Generation auf dem Rollfeld des Flughafens Köln/Bonn und beeinträchtigen so den Flugverkehr. Gleichzeitig wird weltweit in über 10 Ländern an Flughäfen protestiert!… pic.twitter.com/RLSsVSwMfS
— Letzte Generation (@AufstandLastGen) July 24, 2024
⚡️ The head of the Russian House in Prague, Igor Girenko, said that the cultural center was attacked: bottles with incendiary mixture were thrown at the building, some of which did not ignite. A fire was avoided.#Prague#CzechRepublic#Security#Attack#Russiapic.twitter.com/wzFdDBdpq0
Moravské národní hnutí bezpochyby toužilo po pozornosti, kterou guerillovou akci na sochu Edvarda Beneše bezpochyby získalo. Čeští extrémisté a fašisté se na sociálních sítích rozčilují jako čertík v krabičce, zatímco média o vandalismu moravistů informují…