Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették életüket – közölte Richard Hrdina cseh rendőrségi szóvivő a CTK helyi hírügynökségnek nyilatkozva.
Richard Hrdina cseh rendőrségi szóvivő szerint a pilóta röviddel a felszállást követően a Letnany repülőtérről műszaki hibát észlelt, és megpróbált visszafordulni, de ez már nem sikerült neki, és a kisgép balesetet szenvedett.
Hozzátette, hogy két halálos áldozat volt: egy 46 éves férfi és egy 72 éves nő. Vojtech Sosna, a cseh tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy egy ultrakönnyű repülőgépről volt szó.
A hatóságok tájékoztatása szerint a történtek körülményeit a légi balesetekre szakosodott nyomozók mellett bűnügyi nyomozók is vizsgálják – közölte az MTI.
Zdenek Hříb prágai alpolgármester hangsúlyozta, hogy az incidens szereplője már nem a DPP közlekedési vállalat alkalmazottja.
A prágai DPP közlekedési vállalat kirúgott egy villamosvezetőt, aki nemrég, február 27-én kisgyerekkel lévő ukránokra támadt, és kidobta őket a járműből, jelentette ki Prága alpolgármestere, Zdenek Hříb, közölte a Radio Prague International.
„A 7-es villamos vezetője már nem a DPP alkalmazottja. A gyermekkel utazó ukránokkal szemben tanúsított idegengyűlölő és agresszív magatartása elfogadhatatlan és ellentétes a közlekedési társaság szabályaival” – hangsúlyozta a tisztviselő.
Aneta Rzegkova, a Prágai Városi Közlekedési Vállalat szóvivője elmondta, hogy a vállalt kivizsgálja az esetet.
Az esetről szemtanúk által rögzített videó néhány napja jelent meg az interneten. Az látható rajta, amint a villamosvezető egy ukrán házaspárral és gyerekkel kiabál. Megütött egy férfit is, aki egy csecsemőt tartott a karjában, majd kidobta a családot az autóból.
„Egyáltalán nincs jogod ebben az országban tartózkodni” – kiáltotta a sofőr.
A sofőr azzal indokolta tettét, hogy a gyerek „bepiszkolta a villamost”.
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Egy villamosvezető ököllel támadt egy ukrán családra Csehország fővárosában, Prágában, majd leszállította őket a járműről. Az eset nagy felháborodást váltott ki Ukrajnában, a cseh hatóságok azonban egyelőre még nem reagáltak a történtekre.
Egy cseh villamosvezető ököllel támadt az unokájukkal utazó ukrán nagyszülőkre Prágában, majd folyamatos szidalmazás közben leszállította őket a járműről – számolt be róla a Vinegret.
A regionális lap szerint a sofőrnek az nem tetszett, hogy a gyerek az ülésre felállva nézett ki az ablakon. A lap szerint a nagypapa hiába mutatta, hogy a gyerek cipője tiszta, a sofőrt nem érdekelte, és a nagymama is hiába próbálta oldani a feszültséget. A villamosvezető akkor sem hagyta abba a család inzultálását, amikor a kisgyerek már hangosan sírt az ijedtségtől.
„Kifelé! Nincs jogotok ebben az országban lenni!” – kiabálta a járművezető, majd ököllel megütötte a 63 éves ukrán férfit.
A sofőrt az sem érdekelte, hogy a bántalmazás közben a férfi az unokáját tartotta a kezében. A családnak végül nem volt más választása, kénytelenek voltak leszállni a járműről. A járaton tartózkodó többi utas csendesen szemlélte az esetet, senki sem avatkozott be az eseményekbe.
A prágai közlekedési vállalat és a cseh hatóságok egyelőre nem adtak ki hivatalos közleményt az incidensről. A prágai villamosvezető botrányos viselkedéséről szóló videó azonban terjedni kezdett az interneten.
[type] => post [excerpt] => A prágai rendőrség razziát tartott vasárnap éjjel a prágai Žižkov kerületben található, az ukránok körében népszerű Orion szórakozóhelyen, miután a helyi lakosok többször is panaszkodtak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731330180 [modified] => 1731312342 ) [title] => Az ukrán vendégek kapcsán beérkezett panaszok miatt razziát tartottak egy prágai éjszakai klubban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=185805&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 185805 [uk] => 185740 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 185748 [image] => Array ( [id] => 185748 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1.jpg [original_lng] => 49644 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/8e1fa38-new-project-2024-11-10t141754-690x387826-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1731305142:12 [_thumbnail_id] => 185748 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3025 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_75f5f84ec83b4a6992a551390472ecca] =>
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Két személyvonat ütközött össze szerda reggel Prágában a külvárosi Liben vasútállomáson, sok utas megsérült.
A baleset következtében három tucat ember közepes vagy könnyebb sérüléseket szenvedett, néhányat közülük kórházba szállítottak ellenőrzés végett – közölte a prágai mentőszolgálat.
„Egy menetrend szerint Libenbe érkező személyvonat reggel fél nyolc körül összeütközött egy másik személyvonattal, amely az állomáson vesztegelt” – mondta Dusan Gavenda, a Cseh Vasút szóvivője újságíróknak. Az álló szerelvény mozdonyvezetője ittas volt, két ezrelék alkoholt találtak a vérében – közölte Jan Danek rendőrségi szóvivő a Novinky hírportállal. A két szerelvény több mint 200 utasát buszokkal szállították át más vasútállomásokra. A vasúti közlekedés a libeni állomáson szünetel, és problémák keletkeztek az állomás környéki utcák közlekedésében is.
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
At least three people were killed and 49 others wounded in a collision between two passenger trains in Zagazig city northeast of Cairo, Egypt's health ministry said on Saturday.https://t.co/amarGxigz7
New photos from @CorvallisPD show recovery efforts underway after a train derailment in the Marys River. The Portland & Western train was carrying agricultural materials when a structural failure occurred in the train trestle. No injuries were reported. https://t.co/c10ySLfN2Jpic.twitter.com/25KynQU43s
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Hat embert késelt meg szerda délután egy prágai benzinkúton egy 52 éves férfi – közölte a cseh rendőrség az X-en, hozzátéve, hogy a támadót azonnal őrizetbe vették.
A mentők három embert láttak el, közülük egy 50 éves férfi sérülései közepesen súlyosak, ezért őt kórházba szállították. Nincs életveszélyben – tájékoztatta a sajtót Jana Postová, a prágai mentőszolgálat szóvivője.
Az incidens indítékai ismeretlenek.
„Eddig ismeretlen okból szerda délután a tettes egy benzinkúton késsel egy motorkerékpárosra támadt, akinek a nyakán és felsőtestén több sérülést okozott. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy röviddel azelőtt további öt személyt támadott meg” – pontosította később a rendőrségi közlést Jan Rybansky szóvivő.
A rendőrség szerint tettének elkövetésekor a támadó ittasság jeleit mutatta, terrorizmusra utaló jelek nincsenek, kizárhatók – nyilatkozta Jan Rybansky.
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
AIRPORT STABBING: Cleanup underway inside @iflymia Terminal J Int’l Arrivals hall after woman was stabbed multiple times overnight. Suspect also tried to throw her over an upper level railing. Victim in critical condition, suspect under arrest. Live updates on @WPLGLocal10. pic.twitter.com/ZakI5zY0ub
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
Oroszok egy csoportja ukrán önkéntesekre támadt Csehországban, az incidens Prága belvárosában történt – közölte vasárnap az rbc.ua hírportál a prágai Maidan önkéntes szervezet aktivistájának X-bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint az aktivista jelezte, hogy az eset Prága központjában, a Staromnest téren történt. Ott ukrán önkéntesek állnak minden szombaton, a tevékenységük hivatalosan engedélyezett.
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Az oroszok egy csoportja megtámadta az önkénteseket, a szervezet aktivistája a véres kezét mutatta a fotón bizonyítékul.
A közzétett videókon az látható, ahogy egy orosz nő kiüti a telefont egy ukrán kezéből. Ő és más oroszok is ütötték és rúgták az önkénteseket. A verekedést emellett trágár szavakkal kísérték, amelyek az ukránok és a csehek ellen irányultak.
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Több ember meghalt és sokan megsebesültek egy lövöldözésben, amely a prágai Károly Egyetem (Univerzita Karlova) bölcsészkarán történt csütörtök délután – közölte honlapján a cseh közszolgálati rádió.
BREAKING:
Mass-shooting in Prague, Czechia at the Charles University.
First reports say multiple people have been killed.
A mentőszolgálatok tájékoztatása szerint a halottak mellett nagy számú sebesült is van az épületben. Cseh sajtóértesülések szerint az elkövetőt sikerült ártalmatlanítani, de ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.
A beszámoló szerint egy fotót tettek közzé a tn.cz honlapon, amelyen egy fegyveres férfi látható az épület tetején állva. Azt is írták, hogy robbanás hallatszott a helyszínről.
A rendőrség szirénázó rendőrautókkal lezárta az egyetemnek helyet adó Ján Palach tér környékét, leállították a járműforgalmat, a villamosokat és buszokat pedig elterelték.
Az egyetem főépületét a rendőrök kiürítették.
BREAKING: Shooting with multiple fatalities at Charles University's Faculty of Arts in Prague pic.twitter.com/Rs0u9RHsXi
A diákok által a közösségi médiában megosztott információk szerint a bent rekedt diákok a tantermekbe és a könyvtárba menekültek, írják a cseh közszolgálati rádió honlapján.
Cseh sajtóértesülések szerint az elkövetőt sikerült ártalmatlanítani, de ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
⚡️ Shooting in Georgia: Four people were killed in an incident at the Istanbul market in Rustavi
A gunman entered the meat department and opened fire on sellers with a firearm. The reasons for the incident remain unknown. pic.twitter.com/A32oqk7nXi
ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denverpic.twitter.com/xzYGU79nFT
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Prágában egy Ukrajna- és Nyugat-ellenes megmozdulást tartottak szombat délután, amelyen több ezer fő vett részt – írja az Ukrajinszka Pravda és a Reuters. Egyes becslések szerint jóval több mint tízezer demonstráló gyűlt össze a cseh fővárosban.
A Vencel téren összegyűlt demonstrálók kritizálták azt, hogy a Nyugat fegyvereket ad Ukrajnának. A tüntetés a cseh kormányzat ellen is irányult, és egy parlamenten kívüli kis cseh párt, a PRO szervezte.
A tüntetők többek között „Le az USA-val!” és „Le a NATO-val!” feliratú molinókat is magukkal vittek.
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
A tüntetők rendőri kíséretet kaptak. Velük szemben néhány ellentüntető is felvonult ukrán zászlóval, akik párszor szóváltásba keveredtek a demonstrálókkal.
Jindrich Reichl, a tüntetést szervező párt elnöke azt mondta: sem uniós, sem amerikai, sem ukrán, sem orosz, sem kínai kormányzatot nem akarnak maguk fölött látni, hanem kizárólag egy önálló cseh kormányt akarnak. Kritizálta a magas energiaárakat, a szociális és egészségügyi rendszert, valamint az ukrán „gazdasági migránsok” beáramlását Csehországba.
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Prága 1. kerületének adminisztrációja tizennégy emberre szabott ki pénzbírságot a Nemzeti Múzeum melletti márciusi demonstráción, melynek alkalmával megpróbálták letépni az intézményről Ukrajna zászlaját.
A hírt a Seznam Zprávy közölte – írja a Jevropejszka pravda.
A márciusi zavargások huszonegy résztvevőjét a rendőrség őrizetbe vette, majd ügyeiket a Prága 1. Városi Hivatalhoz irányították át.
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm