A fegyveresek túszul ejtettek hívőket. A rendőrség mintegy negyven embert őrizetbe vett.
Öt embert megöltek szombaton egy pünkösdi templom területén a dél-afrikai Johannesburg egyik elővárosában – közölték a helyi hatóságok.
A Gauteng tartományi rendőrség tájékoztatása szerint a fegyveresek túszul ejtettek hívőket, és vérfürdőt rendeztek Zurbekom pünkösdi templomában. A helyszínre érkező rendőrök négy holttestet találtak egy kocsiban a templom területén: az áldozatokra tüzet nyitottak, majd rájuk gyújtották az autót.
Egy másik autóban egy biztonsági őr holttestére bukkantak. A lövöldözésben hat ember megsebesült.
Több órán át tartó tárgyalások után a rendőrség meggyőzte a túszejtőket, hogy engedjék szabadon a templomban fogságba ejtett embereket.
A rendőrség mintegy negyven embert őrizetbe vett, és ugyanannyi lőfegyvert foglalt le náluk. A letartóztatottak között rendőrök, katonák is vannak. A helyi média által bemutatott felvételeken tucatnyi, földön fekvő ember látható, puskákkal, pisztolyokkal baseball-ütőkkel voltak felfegyverkezve.
A rendőrség azt feltételezi, hogy a vérengzés hátterében felekezeti belviszály áll. A helyi sajtó szerint a Nemzetközi Pünkösdi Szentségtemplom (IPHC) nevű egyház Szent Szűz temploma az elmúlt években többször heves viták helyszíne volt, lövöldözések, kődobálások és kocsirongálások is történtek ott azóta, hogy 2016 februárjában meghalt Glayton Modise, a felekezet vezetője. Utána harc bontakozott ki a templom birtoklásáért, illetve a felekezet vezetéséért az egymással rivalizáló két felekezeti csoport között.
Az IPHC Dél-Afrikai egyik legnagyobb, és hírek szerint leggazdagabb keresztény egyháza, amelyet 1962-ben alapította Frederic Modise. Mintegy hárommillió híve van az országban.
Нічні події в Опишні. На жаль, знову неадекватна поведінка "полтавського терориста", який кілька днів переховувався. Внаслідок злагодженої роботи поліцейських - зловмисник був ліквідований снайпером і підірвався на власній гранаті. Дякую поліції за професійну роботу! pic.twitter.com/CF0S0t88k0
Suspected members of ISWAP have taken hundreds of hostages in Borno State. The group late Tuesday overran Kukawa in the Lake Chad region, seizing people who had just returned to their homes after spending 2 years in a displacement camp.https://t.co/PECwA0YDqG
The gold bullion, worth an estimated $4.1 million, looked suspicious when the three put their bags through a security check, according to police. https://t.co/Rjxr4YK8iq
UPDATE: After more than eight hours, the fifth and final hostage held inside a St. Cloud Wells Fargo bank was released unharmed. FBI agents then stormed the building and captured the suspect. | https://t.co/kJ1kqL7MUOpic.twitter.com/gZSxf72eC9
Breaking: After more than eight hours at the hostage-taking standoff at a Wells Fargo bank in St. Cloud, Minn., FBI officers rushed in & apprehended the black male suspect alive. pic.twitter.com/lmIDR3TQMg
UPDATE: Suspect in custody. Please continue to avoid the area while we process the scene. We will tweet when the intersection is back open pic.twitter.com/IJ8pMq4C2v
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Turkish media reports that in protest against the war in Gaza, an armed individual has taken employees of the Procter & Gamble plant hostage in Kocaeli province.
#BREAKING Türkiye: The shooter was apprehended & all #hostages were released in the P&G Chemicals factory in #Türkiye, Turkish media report.
Some staff at a Procter & Gamble factory in northwestern Turkiye had been taken hostage by an armed man apparently protesting against… pic.twitter.com/w7UbdHbKmH
Turkish media reports that in protest against the war in Gaza, an armed individual has taken employees of the Procter & Gamble plant hostage in Kocaeli province.
#BREAKING Türkiye: The shooter was apprehended & all #hostages were released in the P&G Chemicals factory in #Türkiye, Turkish media report.
Some staff at a Procter & Gamble factory in northwestern Turkiye had been taken hostage by an armed man apparently protesting against… pic.twitter.com/w7UbdHbKmH
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
UPDATE: Videos from the scene of the ongoing hostage situation in Issy-les-Moulineaux near Paris show additional police reinforcements arriving in the area. The motivation or the demands of the hostage taker are still unknown. https://t.co/53FQcnKAEYpic.twitter.com/OEqQcKy9y8
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS