Két „új” légvédelmi rakétát tesztelt Észak-Korea – jelentette vasárnap a KCNA állami hírügynökség.
A bejelentés azután történt, hogy az atomfegyverrel rendelkező Phenjan óvott egy „ellenőrizhetetlen” konfrontációtól, miután előzőleg dél-koreai katonák figyelmeztető lövéseket adtak le Észak-Korea irányába a két országot elválasztó demilitarizált övezetnél.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS) korábban azt közölte, hogy a határ menti térségnél több észak-koreai katona kísérelt meg a déli oldalra jutni, ezért a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövéseket adott le.
A határincidensről Észak-Korea I Dzsemjong dél-koreai elnök Tokióba, majd Washingtonba vezető útjának első napján számolt be. Az új dél-koreai elnök igyekszik újra felvenni a párbeszédet országa és a szomszédos ország között, amelyek hét évtizede hivatalosan háborúban állnak egymással, az 1950–1953 közötti koreai háborút ugyanis nem békeszerződés, hanem tűzszüneti megállapodás zárta le.
„A szombati rakétaindítások megmutatták, hogy ezeknek az észak-koreai új rakétavédelmi rendszereknek magas szintű a harci kapacitása” – jelentette a KCNA. Az új rakétákról egyetlen részletet sem tettek közzé, kivéve azt, hogy „a működésük módja és a hatásuk egyedülálló és különleges technológián alapszik”.
Hong Min, a dél-koreai Nemzeti Újraegyesítési Intézet kutatója szerint Észak-Korea erősíti az alacsony magasságban repülő drónok és cirkáló robotrepülőgépek elleni légvédelmi rakétáit. A szakértő úgy véli, hogy „Phenjan megértette: fejlesztenie kell a kapacitásait (…) az ukránok elleni harc tanulságai alapján”.
Dél-koreai és nyugati szakértők szerint Észak-Korea több mint 10 ezer katonát, tüzérségi lőszereket, rakétákat és hosszú hatótávolságú rakétarendszereket küldött Oroszország támogatására. I Dzsemjong dél-koreai elnököt hétfőn a Fehér Házban fogadja Donald Trump elnök, aki első mandátuma alatt háromszor találkozott Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.
Dél-Koreában mintegy 28 500 amerikai katona állomásozik, hogy segítséget nyújtson az Észak-Korea elleni védelemben. Dél-Korea és az Egyesült Államok augusztus 18-án közös hadgyakorlatot kezdett, amely csütörtökön ér véget.
A kínai Népi Felszabadító Hadsereg szerdán sikeresen tesztelt egy interkontinentális ballisztikus rakétát, amely a terveknek megfelelően a kijelölt tengeri területre csapódott – jelentette be a kínai védelmi minisztérium.
A kínai hadsereg rakétahadtestje helyi idő szerint reggel 8 óra 44 perckor indította a rakétát a Csendes-óceán felé. A közlemény szerint a tesztkilövés az éves kiképzési tervük rutinszerű intézkedése, mely összhangban áll a nemzetközi joggal és gyakorlattal – fogalmaztak.
„A rakétakísérlet nem irányult egyetlen ország vagy konkrét célpont ellen sem. A kilövés célja a fegyverek teljesítményének és a katonai kiképzésnek tesztelése volt” – tette hozzá Csang Hsziao-kang, a védelmi minisztérium szóvivője.
A kínai állami média jelentésében közölte, hogy Kína előzetesen tájékoztatta az érintett országokat a kilövésről, de nem részletezték sem a rakéta útvonalát, sem azt, hogy a Csendes-óceán nyílt tengerein pontosan hova érkezett a rakéta. A kínai média jelentése szerint „a kilövés hatékonyan tesztelte a fegyverek és felszerelések teljesítményét, valamint a csapatok kiképzési szintjét, melyek elérték a kitűzött célokat”.
Szakértők szerint Kína ritkán lő ki nyilvános bejelentéssel nagy hatótávolságú rakétákat a tengerbe, ehelyett általában elszigetelt tartományokban teszteli őket. Peking elmondása szerint továbbra is fenntartja tilalmát, mely szerint elsőként nem veti be nukleáris fegyvereit.
6 PLA aircraft and 7 PLAN vessels operating around Taiwan were detected up until 6 a.m. (UTC+8) today. 2 of the aircraft crossed the median line and entered Taiwan’s southwestern ADIZ. We have monitored the situation and responded accordingly. pic.twitter.com/THjRjhGdL6
— 國防部 Ministry of National Defense, ROC(Taiwan) 🇹🇼 (@MoNDefense) October 20, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
At 4 p.m. on November 11, the Hongqi Bridge in Ma'erkang, Sichuan collapsed due to a large-scale landslide. Fortunately, the bridge was closed in advance after inspection personnel discovered cracks the day before, and no casualties were reported. pic.twitter.com/FCuJQ4DksI
Kim Dzsongun észak-koreai vezető részt vett a továbbfejlesztett 240 milliméteres rakétakilövő rendszer sikeres tesztjén – közölte szerdán az észak-koreai állami média.
A sorozatlövésre alkalmas rakétakilövő rendszert (MRLS) az újonnan fejlesztett irányítórendszere miatt tesztelték.
„A manőverezőképessége és koncentrált tüzelési képessége szempontjából is továbbfejlesztett MRLS minden tekintetben kedvezően szerepelt, beleértve az újonnan alkalmazott irányítórendszert, az irányíthatóságot és a pusztító erőt” – közölte a tesztről a KCNA észak-koreai hírügynökség.
Kim Dzsongün a katonai fejlesztések további irányvonalával kapcsolatban „új tüzérségi eszközök gyártását és a hadsereg azokkal való felszerelését” is megfogalmazta – fűzte hozzá a hírügynökség a további részletek megosztása nélkül. Észak-Korea februárban jelentette be, hogy irányítható, 240 milliméteres rakétakilövő rendszert fejlesztett ki. Májusban pedig bejelentette, hogy a fegyverrendszert 2024 és 2026 között telepíti a hadserege egységeihez.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépek tesztjét felügyelte Kim Dzsongun észak-koreai vezető – jelentette helyi idő szerint hétfőn az észak-koreai kommunista párt központi lapja.
A Rodong Szinmun tájékoztatása szerint a nukleáris robbanófejek hordozására is képes Pulhvaszal-3-31 típusú harceszközöket vasárnap lőtték fel egy tengeralattjáróról, s azok – mintegy 124 perces repülést követően – pontosan eltalálták célpontjaikat a Japán-tengeren fellelhető egyik kisebb szigeten.
A lap közölte azt is, hogy a kommunista állam vezetője egy nukleáris meghajtású tengeralattjáró építésének projektjét is megszemlélte.
A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint Kim Dzsongun sürgetőnek nevezte a haditengerészet nukleáris felfegyverzését.
A dél-koreai hadsereg vasárnap közölte, hogy manőverező robotrepülőgépek indítását észlelték vasárnap reggel az Észak-Korea keleti partvidékén található Szinpo városának térségében.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)