Rémálommá vált az olaszországi nyaralás egy román turistának, akit a csendőrök összetévesztettek egy körözött bűnözővel, és az első napon őrizetbe vettek.
A férfi majdnem egy hónapot töltött őrizetben – közölte pénteken az ügyvédje és az olasz sajtó. „Vége a rémálomnak” – a harmincas éveiben járó mondta a Corriere del Veneto című lap szerint Ovidiu A., amikor csütörtökön elhagyta az észak-olaszországi Pordenone börtönét. „Végre megölelhette a feleségét és a lányait” – mondta ügyvédje, Stefano Di Rosa.
A jászvásári (Iasi) lakos Romániából érkezett néhány napos nyaralásra a Velence melletti Caorléba.
Balszerencséjére azonban ugyanazt a nevet viseli, mint egy másik román állampolgár, akit kétévi börtönre ítéltek és köröztek Olaszországban lopás súlyosbított esete miatt.
A szállodába bejelentkezés után nevének láttán riasztották a csendőrséget, amely az első reggelinél őrizetbe vette. Az ügyvéd verejtékes munkával tudta csak összegyűjteni a bizonyítékokat, hogy tévedésről van szó, mert az első pert a lopás súlyosbított esete ügyében 2014-ben tartották, a jogerős ítéletet pedig 2020-ban mondták ki.
„A rendőrség, a csendőrség, a bíróság és a börtön számítógépes rendszerei nincsenek összekapcsolva, és mindegyiktől külön-külön kellett lekérnem az iratokat” – mondta el Di Rosa.
A Corriere del Veneto szerint a turista és a családja még néhány napig Olaszországban marad, hogy a nyaralásból is legyen valami.
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
Lopással vádolnak egy turistát Görögországban, miután megpróbált ellopni egy ókori márványdarabot az athéni Akropolisznál. Az esetet egy másik turista vette észre, aki értesítette a hatóságokat.
Letartóztattak egy román turistát kedden az athéni Akropolisznál, miután márványdarabokat próbált ellopni az ókori görög műemlékről.
A 36 éves férfit azután fogták el, hogy egy másik turista észrevette, amint gyanúsan ráteszi a kezét az Akropoliszra vezető kapu maradványaira.
Amikor a rendőrök kérdőre vonták, a turista azt állította, hogy nem tudta, hogy a kődarabok elvétele illegális, és hozzátette, hogy már úgyis letörték az építményt.
A feltételezett tolvaj ellen lopás miatt emeltek vádat, és valószínűleg a görög régiségtörvény alapján fogják felelősségre vonni, amely kimondja, hogy minden ókori kulturális tárgy és tulajdon az állam tulajdona.
Az Akropolisznál történt incidens korántsem az első eset volt, nyáron számos helyen rongáltak meg turisták műemlékeket. Néhány héttel ezelőtt egy turista felmászott Olaszországban a firenzei Neptun-kútra, és letört egy darabot a XVI. századi szoborról.
Júniusban pedig egy turista azzal indította a nyári szezont, hogy saját és barátnője nevét a római Colosseum falába véste, míg egy másik turista a Trevi-kútból akarta feltölteni a kulacsát.
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5