Többrendbeli gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják egy németországi hospice-kórház ápolóját, aki az ügyészség gyanúja szerint azért gyilkolt meg több beteget, hogy zavartalan legyen az éjszakai műszak.
Az ügyben eljáró aacheni bíróság szóvivője elmondta: a 44 éves férfi feltehetően még több, az első vádiratban nem szereplő gyilkosságot is elkövetett vagy megkísérelt, emiatt pótlólagosan további bűncselekmények miatt is vádat emeltek ellene.
Így már összesen kilenc gyilkossággal és 34 gyilkossági kísérlettel vádolják, amelyeket a gyanú szerint néhány hónap leforgása alatt – 2023 decembere és 2024 májusa között követett el, túladagolta az altatót vagy a fájdalomcsillapítót a betegeknek a Würselen településen működő intézményben. Egyes pácienseket a férfi többször is megkísérelt megölni.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. – https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Az Kronen Zeitung beszámolója szerint az ápoló túladagolta fájdalomcsillapítóval áldozatait az Aachen melletti Würselenben (Észak-Rajna-Vesztfália) található Rhein-Maas-Klinikumban. 2024-ben derült fény az ügyre, amikor az ápoló szabadságon volt, és a klinika vezetősége szabálytalanságokat észlelt.
Ekkor kitiltották az alkalmazottat az épületből és értesítették a rendőrséget.
A bűnügyi nyomozók 2024 júliusában tartóztatták le a kirúgott ápolót, több emberölési kísérlet gyanúja miatt. Az ügyészség aljas indokból elkövetett gyilkosság sorozatot feltételez.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
A kanadai Port-Cartier börtönében végzett egy 51 éves rabtársa a 74 éves Robert Picktonnal, akit 2007-ben ítéltek életfogytiglanra.
A börtönben gyilkoták Robert Pickton hírhedt kanadai sorozatgyilkost, aki saját bevallása szerint 49 nőt ölt meg – írja a 24.hu.
A férfit 2007-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A Québec tartománybeli Port-Cartier börtönében tartották fogva, ahol idén
május 19-én egy 51 éves rabtársa rátámadt, melynek során Pickton olyan sérüléseket szerzett, hogy a kórházban vesztette életét. Robert Picktont még 2002-ben tartóztatták le, először hat nő megöléséért ítélték el. További huszonegy gyilkosság ügyében is meg akarták vádolni, de a bizonyítékok túl zavarosak voltak. A 49 áldozatról egy zárkatársának vallott, aki valójában egy beépített nyomozó volt.
A hírhedt kanadai sorozatgyilkosnak volt egy sertésfarmja Vancouver közelében, ahol az áldozatok holttesteit az állatokkal etette meg. 33 nő maradványait találták meg a farmon. Pickton „Piggy Palace (Malac Palota)” nevű farmja a kanadai kriminalisztika történetének legnagyobb bűnügyi helyszíne lett.
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Tudományos-fantasztikus regényei sorozatában előre bejelentette gyilkosságait, és megnevezte egyes áldozatait is az az amerikai sorozatgyilkos, aki öt embert ölt meg hétfőn Colorado államban, mielőtt rendőrök lelőtték.
„Tudomásunk van olyan könyvekről, amelyeket a gyanúsított írt álnéven, és amelyek a nyomozás részét képezik” – erősítette meg az erről szóló sajtóértesüléseket csütörtökön a denveri rendőrség szóvivője.
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
A lövöldöző, akit Lyndon McLeoad néven azonosított a rendőrség, Sanction (Megtorlás) címmel publikált egy sci-fi trilógiát Roman McClay álnéven 2018 és 2020 között. Közösségimédia-oldalairól származó fotók tanúsága szerint a barna hajú férfi hosszú szakállt és tetoválásokat viselt.
Egy, a szerző internetes oldalán található komment szerint a trilógia egy politikus-milliárdosról szól, aki géntechnológiával akarja átírni olyan bűnözők DNS-ét, mint a sorozatgyilkosok vagy az erőszakos hajlamú emberek.
Az amerikai média szerint az első kötetben egy Lyndon MacLeoad nevű férfi megöl egy Michael Swinyard nevű szereplőt egy denveri ingatlanban. A hatóságok megerősítették, hogy az áldozatok egyike ezt a nevet viselte, és a könyvben említett címen ölték meg.
Egy másik kötetben a szerző egy Alicia Cardenas nevű nő megöléséről ír; az ő neve is megegyezik a lövöldöző egyik áldozatáéval. Ráadásul a gyanúsított neve szerepel olyan okiratokon, amelyek egy üzlethelyiségnek az áldozat általi megvásárlásával függnek össze.
A Roman McClay nevű szerző internetes oldalán egy ismertető azt állítja, hogy a regények cselekménye „valós személyeket és eseményeket vegyít képzelt dolgokkal, hogy elmossa a határt a létező és a lehetséges között”.
A 47 éves lövöldöző elsőként egy denveri tetoválószalonban nyitott tüzet, megölve egy tetoválólányt és a tulajdonost, Alicia Cardenast. Ezt követően halálos megsebesítette Michael Swinyardot, majd egy denveri elővárosban, Lakewoodban megölt egy férfit egy másik tetoválószalonban, végül egy recepcióst egy szállodában.
Az ámokfutót egy rendőrnő lőtte le, aki maga is megsérült a tűzpárbajban. A rendőrség már másnap azt közölte, hogy a gyanúsított vélhetően kiválasztotta áldozatait, akiknek egy részével személyes vagy szakmai kapcsolatban állt.
A recepcióst nem tudták a sorozatgyilkoshoz kötni, viszont a tettesnek – mint közölték – valamiképp köze volt a szállodához. Lyndon McLeod ellen már több rendőrségi vizsgálat is folyt 2020-ban és 2021-ben, de egyetlen esetben sem történt vádemelés.
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Az Egyesült Királyság legveszélyesebb foglyát, a sorozatgyilkos Robert Maudsley-t Hannibálnak keresztelték el, miután kegyetlenül megkínozta és megölte gyermekmolesztálásért elítélt fogolytársát. Élete hátralévő részében a Wakefield börtön alagsorában tartják fogva.
A négy ember meggyilkolása miatt életfogytiglani börtönbüntetését töltő Robert Maudsley-t több mint negyven éve zárták egy üvegcellába a wakefieldi börtönben – írja a The Mirror brit lap.
Maudsley mindössze 21 éves volt, amikor 1974-ben elkövette első gyilkosságát. A sorozatgyilkos, aki akkoriban férfi prostituáltként dolgozott, lemészárolta egyik ügyfelét, John Farrellt. Maudsley-t az erőszakos gyilkosságért letartóztatták, és börtönbe zárták azzal a javaslattal, hogy soha ne engedjék szabadon.
Első három éve a rácsok mögött viszonylag csendes volt, egészen 1977-ig, amikor David Cheeseman fogolytársával egy cellában barikád alá vették magukat David Francis gyermekmolesztálóval. A következő kilenc órában kegyetlenül megkínozták Francist.
Mire az őrök betörték az ajtót, Francis halott volt.
A következő évben Maudsley megkéselte és megfojtotta cellájában a feleséggyilkos Salney Darwoodot, majd a holttestét az ágya alá rejtette. Aztán a börtönfolyosókon vadászott a következő áldozatára, Bill Robertsre, aki egy hétéves kislány szexuális bántalmazása miatt került börtönbe. Maudsley egy rögtönzött tőrrel halálos sebet ejtett Roberts fején.
A vérontás után Maudsley nyugodtan odament a börtönőrhöz, és hidegen elmondta, hogy aznap este két emberrel kevesebb lesz a vacsorán. Ezután egy külön cellát építettek a fogva tartására.
Az 1983-ban elkészült cellát üvegketrecnek nevezték el – mivel hasonlított a pszichopata sorozatgyilkos Hannibal Lecter (Anthony Hopkins alakította a főszerepet) cellájára A bárányok hallgatnak című filmben. Az 5,5 méterszer 4,5 méteres cellát golyóálló üveg veszi körül, hogy a börtönőrök szem előtt tarthassák Robert Maudsley-t. Csupán egy asztal és egy szék található benne, amelyek tömörített kartonból készültek, a WC-t és a mosdót pedig a padlóhoz csavarozták.
Maudsley ágya betonlap, az ajtó tömör acél. Napi 23 órán át a ketrecben van, csak egy órát mozoghat a börtön udvarán, akkor is hat őr kíséri, és soha nem férhet hozzá más fogvatartottakhoz. Egy interjúban elmondta, hogy a magánzárkában úgy érzi, hogy kínozzák, és azt állította, hogy beszéde látta kárát annak, hogy senki nem szól hozzá, nem beszélhet senkivel.
Azt mondta: „Egyetlen tiszt sem érdeklődik irántam, csak azzal foglalkoznak, hogy mikor kell kinyitni az ajtót, majd megbizonyosodnak arról, hogy a lehető leghamarabb visszatérek a cellámba. Egy tiszt megállhatna beszélgetni egy kicsit, de soha nem teszik meg.”
Maudsley állítása szerint a bezártság felelevenítette gyermekkorát, amikor rendszeresen bezárták és megverték. A sorozatgyilkosnak erőszakos gyerekkora volt. 2000-ben Maudsley a büntetésének enyhítését kérte, könyörgött egy törpepapagájért. Miután a kérését elutasították, egy cianidkapszulát kért, hogy véget vethessen életének.
Mindkét kérését elutasították, így a Wakefield börtön alatti üvegcellában éli napjait.
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Egy 51 éves korábbi rendőr, Hugo Ernesto Osorio Chávez kertjében a rendőség szerint legalább 24 ember maradványait találták meg, de a nyomozók úgy vélik, a testek száma akár még 40 is lehet – jelentette a BBC.
Az áldozatok exhumálása egy hónapig is eltarthat, a halottak többsége pedig vélhetően nő vagy lány, ami egybevág azzal, hogy El Salvadorban az egyik legmagasabb a nők ellen elkövetett gyilkosságok száma Latin-Amerikában a nemük miatt.
Még ebben a hónapban őrizetbe vették Hugo Ernesto Osorio Chávez Chalchuapában – a fővárostól, San Salvadortól 78 kilométerre – egy 57 éves nő és a 26 éves lánya meggyilkolása miatt. A korábbi rendőr beismerte a kettős gyilkosságot, és amikor átkutatták a házát, akkor találták rá a többi holttestre.
A rendőrség ezzel egy titkos csoportot fülelhetett le, amely több mint tíz éve szedi áldozatait, és legalább 10 ember ellen emelnek vádat. A gyanúsítottak között vannak egykori rendőrök, katonák és embercsempészek is.
„Az mondta nekünk, hogy az áldozatait a közösségi médián keresztül találta meg, és az amerikai álom ígéretével csábította el őket” – mondta Arriaza Chicas, El Salvador rendőrfőkapitánya.
A ház előtt több tucatnyian gyűltek össze csütörtökön, akik az eltűnt rokonaikat keresik hosszú ideje.
? Se ha realizado evacuación preventiva de una vivienda cercana al #socavón. ?Se mantiene cerco de seguridad de 500 m. ⚠️Se solicita a la población NO acercarse a la zona. Autoridades ya trabajan en el lugar. pic.twitter.com/uqMdhFpIFF
VIDEO: One dead as freight train topples onto Mexican homes.
A freight train has derailed and toppled onto houses alongside the tracks in western Mexico, killing one resident and injuring three others, emergency services say pic.twitter.com/qHYGcDARZd
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
Jalisco Cartel, Nueva Generación dropping small bombs from a drone on a target in Michoacán, Mexico. People can be seen running away after the bombs hit the camp. #Mexicopic.twitter.com/5pYtg1V9B4
Horrible news: Al-Jazeera senior journalist Shireen Abu Aqleh @ShireenNasri shot dead by Israeli forces while covering a raid in Jenin (West Bank) today. Veteran reporter, covered conflict for >15 years pic.twitter.com/nyPbOCwj19
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
#Últimahora | #Montenegro??: Un tiroteig deixa un mínim d'onze morts i sis ferits a Cetinje. Segons els primers informes, seria la conseqüència d'un conflicte familiar. La policia ha abatut el sospitós.pic.twitter.com/AZC4l6Gzob
Darya Dugina, daughter of “Putin’s brain” Alexander Dugin, died in the explosion in Moscow. -Darya's body was burned. -Darya got into her father's car, pic.twitter.com/iGI0P43SCD
The Ministry of Culture of #Ukraine reported that the occupiers killed the chief conductor of the #Kherson Music and Drama Theater Yuri Kerpatenko for refusing to cooperate - Nexta pic.twitter.com/E7lqS2myr6
Despite the bloodshed, the once-peaceful state of Guanajuato, home to 6.1 million people, is a major tourist destination, which attracts thousands of foreigners each year. The violence mostly happens out of sight https://t.co/OVCYr8nob3
#Video|| Del momento en el que rescatan al conductor prensado, tras el accidente de la Línea 3 del Metro de la Ciudad de México, en la estación La Raza.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
⚠️La tarde de este jueves 20 de abril se registró una intensa movilización policiaca en la Ciudad de México, específicamente en la alcaldía Miguel Hidalgo. De acuerdo con los primeros reportes, se registró una intensa balacera en Starbucks de Plaza Carso, en la zona de Polanco,… pic.twitter.com/L59aNje6Z9
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
? || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
US- Samantha Woll, the president of a Jewish synagogue, was stabbed to death outside her home on Saturday. This took place in Rashida Tlaib's district.
Woll was a liberal social justice campaigner who attempted to "bring Jews and Muslims together."
Popocatepetl volcano, situated in Mexico, has initiated an eruption. A yellow alert level has been declared, prompting authorities to evacuate residents from surrounding areas. pic.twitter.com/oDPHNIDejG
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
Kivégeztek szombatra virradóra egy sorozatgyilkosságért halálra ítélt férfit Indiana szövetségi börtönében.
Ez volt a tizenharmadik, egyben az utolsó, szövetségi bíróság által halálra ítélt ember kivégzése a Trump-kormányzat alatt.
Dusting Higgs 1996-ban három nőt gyilkolt meg Maryland államban. A férfi nemrég koronavírussal fertőződött meg, ezért ügyvédei a kivégzés elhalasztását kérték. Kérvényüket a bíróság elutasította, így Higgs volt a harmadik ezen a héten, akit méreginjekcióval kivégeztek az indianai Terre Haute szövetségi börtönében.
Szerdán, 68 év óta először, egy nőt is kivégeztek szövetségi halálos ítélet alapján, akit azért ítéltek el, mert 2004-ben elrabolt és megfojtott egy nyolc hónapos terhes asszonyt, és kivágta hasából az élő magzatot.
Joe Biden megválasztott amerikai elnök, akit január 20-án iktatnak be tisztségébe, azt ígérte, hogy megválasztása esetén eltörölteti a szövetségi szintű halálbüntetést.
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
FIFPRO is shocked and sickened by reports that professional footballer Amir Nasr-Azadani faces execution in Iran after campaigning for women’s rights and basic freedom in his country.
We stand in solidarity with Amir and call for the immediate removal of his punishment. pic.twitter.com/vPuylCS2ph
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Nyolcvanéves korábban elhunyt Samuel Little, az Egyesült Államok történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa, aki 93 gyilkosságot ismert be – írták szerdán amerikai hírportálok a büntetés-végrehajtási hatóságokra hivatkozva.
A halál oka egyelőre nem ismert, de az elítélt cukorbeteg volt, és szívproblémái is voltak.
Samuel Little-t az Egyesült Álamok történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosának könyvelték el, miután tavaly felröppent a hír, hogy elismert 93 gyilkosságot. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) addig 50 gyilkosságra derített fényt a férfi vallomása alapján. Jelenleg a hatóságok már bizonyítottan hatvan gyilkosságot írnak a számlájára.
Az egykori ökölvívót először 2012-ben vették őrizetbe Kentuckyban, és átadták a kaliforniai hatóságoknak. Két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert bebizonyosodott, hogy Los Angelesben 1987 és 1989 között meggyilkolt három nőt. Little az évek során nem beszélt más gyilkosságokról, de élete alkonyán megnyílt a texasi rendőrség egyik nyomozójának, James Hollandnak. A rendőr gyanította, hogy Little más bűntettekért is felelős. Holland 2018 májusa óta számtalan alkalommal beszélt az elítélttel, összesen 700 órán át hallgatta ki, és ez idő alatt az idős férfi 93 ember – jórészt nő – meggyilkolását ismerte be. Elmondása szerint 19 amerikai államban hajtotta végre a bűncselekményeket 1970 és 2005 között.
James Holland úgy tudta kicsikarni belőle a vallomást, hogy nem szállt vele vitába, egyetértett vele abban, hogy ő nem nemi erőszaktevő, hanem egyszerűen gyilkos. Holland szerint Samuel Little bámulatos, szinte fotografikus memóriájának köszönhetően pontos személyleírást tudott adni minden egyes nőről, akit meggyilkolt az elmúlt évtizedekben, és a legapróbb részletekre emlékezve adott leírást a bűntények helyszínéről is.
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Siraisi Takahiro öngyilkkosság gondolatával foglalkozó fiatalokat csábított saját lakásába, ahol aztán állítása szerint beleegyezésükkel végzett velük.
Takahiro neve sokáig ott szerepelt a sajtóban, ugyanis 2017-ben kilenc fiatal életét is kioltotta. A módszer nem volt túl bonyolult, a Twitteren öngyilkosság gondolatait felvető fiatalokat ugyanis saját házába hívta azzal az ígérettel, hogy ő majd segít nekik meghalni.
Áldozatai 15 és 26 év közöttiek voltak, nyolc lány és egy fiú, büntetését pedig tovább szigorította, hogy az ügyészek szerint a lányokat meg is erőszakolta meggyilkolásuk előtt.
Takahiro ügyvédei egyébként mindent bevetettek annak érdekében, hogy ügyfelük enyhébb büntetést kapjon, ugyanis állításuk szerint a vádak nem lehetnek olyan súlyosak, amik halálbüntetést igényelnek, ugyanis az áldozatok azzal a szándékkal mentek a lakáshoz, hogy meg akartak halni, továbbá abban sem biztosak, hogy Takahiro tudatában volt annak, hogy pontosan mit is cselekszik.
Utóbbi kérdésre azonban megjött a válasz, ugyanis az ügyészek szerint öt hónapon át vizsgálták az elmeállapotát, mely során egyszer sem merült fel, hogy ne lenne felelősségre vonható, így a vizsgálat lezárultával vádat is emeltek ellene.
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Még június 10-én fogták el a kasirai sorozatgyilkost, aki több mint tíz éven át erőszakolt és ölt meg nőket. Mint kiderült, a férfitől a holtestek meggyalázása sem állt távol, a legbrutálisabb az egészben azonban az, hogy a férfi pszichológus felesége, aki 30 éve egy háztartásban élt a gyilkossal, mit sem sejtett férje tetteiről.
A vízvezeték-szerelőként dolgozó Andrej Jezsov a bűncselekmények többségét saját városában, a moszkvai területhez tartozó Kasirában követte el, az orosz sajtóban kasirai eszelős néven emlegetik.
A férfi eddig hét gyilkosságot ismert el, de bármikor előfordulhat, hogy több esetről is beszélni kezd majd. Jezsov egyébként együttműködik a rendőrökkel és a nyomozókkal, azonban érzelmek kimutatása nélkül beszélt tetteiről, köztük azt is a legnagyobb nyugalommal ecsetelte, hogy vágyai kiélése miatt gyilkolt ártatlan nőket, változó gyakorisággal, évente egyszer-kétszer.
Az 53 éves sorozatgyilkos június 8-án bukott le, amikor épp betört egy kasirai házba, ahol először megerőszakolt, majd meggyilkolt egy 88 éves asszonyt. Jezsov elvitte magával a nyugdíjas régi takarékbetétkönyveit és a szovjet időkből megmaradt fekete-fehér kistévéjét, majd a televíziót már a nő háza előtt eldobta, a betétkönyveket pedig később az utcán.
Az utóbbi buktatta le, ugyanis a rendőrök az utcai felvételeken látták, hogy a férfi eldobott valamit, a papírokat átnézve a nyomozók pedig hamar rájöttek, hogy azok a meggyilkolt nő tulajdonát képezik – Andrej Jezsovot a háza előtt vették őrizetbe.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
At least 150 thousand residents of the Primorsky Territory (Vladivostok, Artyom and Nadezhdinsky District) were left without light, water and heat due to the bad weather that hit the region - freezing rain, strong wind and snowfall pic.twitter.com/AHovZekX5R
State of emergency in Russian Far East as ice rain causes collapse of key systems. Weather apocalypse leaves 120,000 people without electricity, many without heating and water at -1C https://t.co/RGfQwKxK7Bpic.twitter.com/yGQQxl1aSN
Туристов завалило льдом на Камчатке. На них обрушился Вилючинский водопад. Один человек погиб, трое пострадали, среди них есть ребёнок, он в тяжёлом состоянии pic.twitter.com/6DctTHRzzD
В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
GSN-After keeping his identity secret for more than 24 hours following a shooting spree in multiple locations that claimed five lives Monday night, law enforcement officials in Denver named Lyndon James McLeod as the gunman who ultimately died after a brief shootout with police. pic.twitter.com/YGjpfzUqok
JUST IN: The hacking collective #Anonymous today hacked into the Russian streaming services Wink and Ivi (like Netflix) and live TV channels Russia 24, Channel One, Moscow 24 to broadcast war footage from #Ukraine. #TangoDown#OpRussiapic.twitter.com/2V8opv7Dg9
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2