A helyi rendőrség megerősítette, hogy belehalt sérüléseibe az az illegális bevándorló, akit a szabadkai Lidl előtt lőttek meg.
Mint azt megírtuk, péntek este lövöldözés volt a szabadkai Papp Pál utcai Lidlnél, a helyszínre mentő is érkezett.
A szemtanúk beszámolója szerint 4-5 lövést lehetett hallani, majd egy sérült menekült összeesett a parkoló aszfaltján, több személy pedig elmenekült. A helyszínen töltényhüvelyeket is láttak.
A Pannon RTV kérdésére a szabadkai rendőrkapitányság azt válaszolta, hogy a szabadkai Közkórházban történt ellátást követően az érintett személy belehalt a lőtt sérülésekbe. Megjegyezték továbbá, hogy a Felsőbb Ügyészség emberölésként kezeli az esetet.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-bejegyzésében kijelentette, hogy az incidens végső figyelmeztetés kell, hogy legyen, hogy Szerbia felülvizsgálja a migrációs politikáját, írja a Magyar Szó.
Bejegyzésében a politikus hangsúlyozta, hogy határozottan és engedékenységet nem ismerve megálljt kell parancsolni az illegális bevándorlásnak. Hozzátette, hogy elmúlt a beszélgetés ideje, az államnak meg kell, hogy védje a polgárait.
La population haïtienne se déchaîne pour éliminer tous les bandits. Elle dit non à toute intervention militaire en Haiti. L'armée haïtienne, le BSAP et le peuple sont à la recherche des gangsters. Bwa Kale! pic.twitter.com/SFkVkBlSMA
In Wien-#Floridsdorf immBereich Fultonstrasse wurden vier Personen auf offener Straße angeschossen. Die Täter flohen in Autos, die Polizei nahm bisher vier Verdächtige fest. pic.twitter.com/K0a4gPSoVp
A fire was also reported at the Erasmus Medical Center in Rotterdam while the shooting was taking place. The suspect may have carried out two shootings, one near his home and one at a Rotterdam hospital. pic.twitter.com/BiL9I8tSrR
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Migránsok lövöldöztek Szabadka belvárosban pénteken kora este. Egy embert kórházba szállítottak, két migránst elvezettek a rendőrök. A szemtanúk négy-öt lövést hallottak és látták, ahogy egy migráns összeesett. A szabadkaiak szerint ez az első olyan eset, hogy fényes nappal a városközpontban lövöldöztek a migránsok.
Rendőrségi szalaggal zárták le a bevásárlóközpontnak melletti területet Szabadkán. A parkolót ellepték a rendőrök. A nyomozók lőszerhüvelyeket kerestek. A migránsok nem sokkal korábban itt lövöldöztek. A rendőrök azt a területet is bejelölték, ahol a lövöldözés egyik sérültje a földre rogyott.
„Épp az autóban ültem, amikor hirtelen lövéseket hallottam. Egy fiatalember ráesett a kocsimra. Láttam, hogy lőtt sebei vannak, ezért szóltam a rendőröknek” – mondta egy nő, aki végignézte a lövöldözést.
Úgy tudni, hogy a rendőrök két migránst előállítottak. Egy harmadik férfit pedig, akit meglőttek, kórházba kellett szállítani.
„A városközponttól néhány száz méterre található zsúfolt bevásárlóközpontban lövöldöztek a migránsok Szabadkán. Négy-öt fő vett részt a tűzharcban, egyikük megsebesült. A szemtanúk elmondása szerint négy-öt lövés hangzott el. A sérültet a kórházba szállították. A rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek és összegyűjtötték azokat az elkövetőket, akik itt szétszaladtak, majd elvitték őke”t – mondta Loboda Árpád, a közmédia vajdasági tudósítója.
A vásárlók menekültek, amikor a lövéseket hallották.
Az már mindennapos, hogy a migránsok a közeli erdőkben lövöldöznek.
De az most fordult elő először, hogy Szabadka központjában, fényes nappal, gyanútlan emberek között használtak a fegyvert.
Egyre gyakrabban kerülnek életveszélybe a határmenti települések lakói. Augusztus közepén kézigránátokat dobtak egy hajdújárási családiház udvarába. Vasárnap hajnalban pedig késekkel rontottak egy kávézó vendégeire Pirot központjában.
Csütörtökön pedig egymás után dördültek el a lövések Palicson.
A fegyverropogásról videót is készítettek, amin a sötétség miatt nem sokat látni, de a lövések jól kivehetők.
A helyiek szerint a hasonló esetek szinte mindennaposak. Az M1-nek nyilatkozó férfi szerint a megfélemlítés lehet a cél.
„Nyújtotta a kezét felém, nyúlt hátra, azt hittem valamit vesz elő, de a telefonját vette elő. Odahozta elébem, elkezdte lapozni, és mutatta, hogy én benne vagyok a telefonjába, hogy figyelnek engemet” – mondta az M1-nek egy arcát nem vállaló férfi.
Közben a határzárnál is óriási a forgalom. A próbálkozások folyamatosak, ezeket pedig már a közösségi oldalakon is bemutatják a migránsok. Az egyik ilyen videón az látszik, hogy egy nagyobb migránscsoport éppen egy létrával mászik át a kerítésen. Egy másik felvételen pedig az embercsempészek is reklámozzák magukat.
Csak csütörtökön mintegy 1200 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek. Embercsempészés miatt pedig 4 ember ellen indult eljárás.
La population haïtienne se déchaîne pour éliminer tous les bandits. Elle dit non à toute intervention militaire en Haiti. L'armée haïtienne, le BSAP et le peuple sont à la recherche des gangsters. Bwa Kale! pic.twitter.com/SFkVkBlSMA
A fire was also reported at the Erasmus Medical Center in Rotterdam while the shooting was taking place. The suspect may have carried out two shootings, one near his home and one at a Rotterdam hospital. pic.twitter.com/BiL9I8tSrR
In Wien-#Floridsdorf immBereich Fultonstrasse wurden vier Personen auf offener Straße angeschossen. Die Täter flohen in Autos, die Polizei nahm bisher vier Verdächtige fest. pic.twitter.com/K0a4gPSoVp
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denverpic.twitter.com/xzYGU79nFT
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
#Ultimahora | Autoridades del condado de San Joaquín confirmaron que 4 personas murieron y al menos 10 resultaron heridas tras un tiroteo ocurrido en la cuadra 1900 de Lucile Avenue, en Stockton, California.
Szó szerint ripityára törték ismeretlen tettesek Szabadka magyar nyelvű, magyar nemzeti színekben világító tábláját a békovai körforgalomnál. Az Y-ágnál lévő kerülőúton tulajdonképpen nem is laknak, valakinek vagy útközben jutott eszébe, vagy csak azért ment ki, hogy elkövesse ezt a vandál cselekedetet.
Korábban egyébként már rongálták meg ezeket a táblákat, akkor mindkét nyelvűnek több betűje is hiányzott.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke (aki városnapi beszédét csak szerb nyelven mondta el szeptember elsején), a Facebook-on így reagált a történésekre:
„Rövid időn belül újra állni fog! És ahányszor csak kell újra és újra! Követeljük az elkövetők kézre kerítését és megbüntetését!”
Nem sokkal később Pásztor István, a VMSZ elnöke is reagált:
„Vučić elnöknek üzentek, de nekünk jobban fáj. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra új fényében díszeleghessen a Szabadka feliratú táblák, és hogy az elkövetők elnyerjék méltó büntetésüket.
A vandalizmusnak véget kell vetni bárki részéről jön is az. Remélem Vučić elnök érti az elkövetők neki szánt üzenetét és meg is válaszolja. Mi pedig itt maradunk és nem megyünk sehova.”
Azóta az is kiderült, hogy nemcsak Békovánál, hanem Palicson is megrongálták a magyar Szabadka-feliratot.
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI