Szőlősegresen közlekedési baleset történt egy 17 éves motoros részvételével. Az előzetes információk szerint a balesetet követően a fiatal motoros az út menti árokba zuhant.
A sürgősségi segélyhívás reggel 6 óra körül érkezett.
A helyszínre a 801-es számú sürgősségi mentőszolgálati egység vonult ki. A beavatkozásban Lubka R. P. mentőápoló vett részt.
A motoros nem viselt védősisakot. A fejsérülés jelentősen hozzájárult az elszenvedett súlyos állapothoz: a fiúnál súlyos, zárt koponyasérülést, valamint a fej több helyen történt horzsolásait diagnosztizálták.
Az orvosok a protokollnak megfelelően megadták a szükséges ellátást: rögzítették a nyaki gerincszakaszt, és elvégezték a szükséges stabilizációs beavatkozásokat.
A sérültet rendkívül súlyos állapotban szállították a járási kórházba, jelenleg kritikus állapotban van.
Január 23-án éjjel érkezett bejelentés a tűzoltósághoz, miszerint lángra kapott egy garázs Szőlősegresen. A tulajdonosok az éjszaka közepén hallottak egy reccsenést. Amikor kimentek az utcára, látták, hogy a garázsból lángok törnek elő. Habozás nélkül riasztották a tűzoltókat, és a beavatkozásuk megérkezése előtt sikerült kihozniuk az autót a lángoló épületből.
A helyszínre a nagyszőlősi és tiszaújlaki tűzoltóság egységei érkeztek ki, majd csatlakoztak a szőlősvégardói és nagykomjáti önkéntes tűzoltók is.
A tüzet előbb lokalizálták, körülbelül 50 négyzetméteren, majd teljesen eloltották. A tűz fa szerkezeteket, elektromos szerszámokat és az épületben tárolt tárgyakat károsította, ugyanakkor a tűzoltóknak sikerült megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a közeli lakóházra.
A tűz keletkezésének okát és a keletkezett kár mértékét a hatóságok vizsgálják.
🇨🇭🔥 FLASH - Un incendie s’est déclaré ce matin sur le mémorial dédié aux victimes de la tragédie du Nouvel An à Crans-Montana. Les pompiers sont rapidement intervenus et ont maîtrisé le feu. Une enquête est en cours pour en déterminer l’origine. (Blick) pic.twitter.com/hWxU7h99Zu
An uncontrolled bushfire in Victoria's Gaffney's Creek region, 50 km northeast of Melbourne.
Prompting highest-level evacuation alerts for the nearby A1 Mine Settlement, a sparsely populated gold mining area popular with campers. pic.twitter.com/w4fvi2CMn6
Kolejna telefoniczna prowokacja! Tym razem straż pożarna otrzymała informację o pożarze w gdańskim mieszkaniu rodzinnym Prezydenta Nawrockiego. Jestem w stałym kontakcie z ministrami i służbami, przekazałem także wyrazy solidarności Prezydentowi. Na jutro rano zwołałem odprawę…
Nyomozás indult egy halálos kimenetelű baleset ügyében Kárpátalján.
A megyei rendőrség nyomozói főosztálya eljárást indított egy halálos közlekedési baleset ügyében, amely Szőlősegres településen történt. A nyomozás során szakértői vizsgálatokat végeznek majd annak érdekében, hogy minden objektív körülményt tisztázzanak.
Január 3-án érkezett bejelentés a rendőrséghez a helyi mentőszolgálattól, miszerint megállapították egy 58 éves szőlősegresi lakos halálát. A nyomozó csoport azonnal a helyszínre érkezett, s elvégezték az elsődleges vizsgálatokat.
A nyomozás során kiderült, hogy a férfit egy Renault típusú autó gázolta el. A baleset körülbelül 18:35-kor történt egy rosszul megvilágított útszakaszon. Az autót egy 41 éves helyi férfi vezette. Az előzetes információk szerint a sértett az úttesten feküdt.
A sofőr nem volt ittas állapotban. A járművet a hatóságok lefoglalták, az ügyben büntetőeljárást indítottak.
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
A napokban bejelentés érkezett a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltségéhez, miszerint Szőlősegresen (Olesnik) tűz keletkezett egy lakóház melléképületében.
A ház tulajdonosai nem tartózkodtak otthon, így a tüzet a szomszédok vették észre, amikor a lángok már nagyon közel kerültek a lakóépülethez.
A helyszínre három tűzoltóegység érkezett ki, s rövid időn belül meg is fékezték a lángokat. A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen.
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
PARIS : Un incendie s’est déclaré dans les cuisines du Bristol, palace le plus proche de l’Élysée, rue du Faubourg Saint-Honoré. Deux personnes sont blessées et 400 évacuées (Ouest-France / LP). pic.twitter.com/xbEeBNlzT2
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
December 23-án 22:20-kor érkezett a tűzoltósághoz a bejelentés, hogy tűz ütött ki egy lakóházban a beregszászi járási Szőlősegresen, az Ukrán utcán. A tűz a 68 éves házigazda szobájában keletkezett, ahonnan a lángok átterjedtek a konyhára és a fürdőszobára. Miután észlelte a tüzet, a tulajdonos kirohant az utcára, majd a szomszédok hívták a 101-es segélyhívó számot.
Közös erővel három tűzoltóegység 23:10-kor lokalizálta a tüzet, és megakadályozták annak további terjedését a ház melléképületeire. A tüzet teljesen 23:35-kor sikerült eloltani. A lángok 40 négyzetméteren megsemmisítették a háztartási eszközöket.
A hatóságok jelenleg vizsgálják a tűz okát és a keletkezett károk mértékét.
[type] => post [excerpt] => December 23-án 22:20-kor érkezett a tűzoltósághoz a bejelentés, hogy tűz ütött ki egy lakóházban a beregszászi járási Szőlősegresen, az Ukrán utcán. A tűz a 68 éves házigazda szobájában keletkezett, ahonnan a lángok átterjedtek a konyhára és a für... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1735159680 [modified] => 1735144122 ) [title] => Tűz ütött ki egy lakóházban a Beregszászi járásban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=190178&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 190178 [uk] => 190039 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 190038 [image] => Array ( [id] => 190038 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902.jpeg [original_lng] => 157355 [original_w] => 800 [original_h] => 472 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902-300x177.jpeg [width] => 300 [height] => 177 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902-768x453.jpeg [width] => 768 [height] => 453 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902.jpeg [width] => 800 [height] => 472 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902.jpeg [width] => 800 [height] => 472 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902.jpeg [width] => 800 [height] => 472 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/241220241735029902.jpeg [width] => 800 [height] => 472 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1735136922:5 [_thumbnail_id] => 190038 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3754 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c94ef445111a8d9d167c859bb360a4f9] =>
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
🚨#BREAKING: A major forest fire has broken out in parts of southern New Jersey, prompting evacuations as the blaze threatens nearby homes and buildings
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
🇨🇭🔥 FLASH - Un incendie s’est déclaré ce matin sur le mémorial dédié aux victimes de la tragédie du Nouvel An à Crans-Montana. Les pompiers sont rapidement intervenus et ont maîtrisé le feu. Une enquête est en cours pour en déterminer l’origine. (Blick) pic.twitter.com/hWxU7h99Zu
Un feu s’est déclaré sur la toiture d’un hôtel 5 étoiles mardi soir. ➡️ + de 260 personnes évacuées ➡️ Aucune victime ➡️ Intervention toujours en cours ce matin
Les pompiers font face à une situation complexe, en plein cœur de la station. pic.twitter.com/Upbe1Y1HZc