Felszámolásra került a lengyel–fehérorosz határon felállított sátortábor, miután a belarusz hatóságok kiürítették a területet – írta meg a Portfolio a New York Timesra hivatkozva.
A „dzsungel” néven emlegetett terület napokon keresztül a migránsok és a határon állomásozó lengyel hatóságok összecsapásainak helyszíne volt, most azonban csak elhagyott sátrakat és szemetet lehet látni.
A migránsok közül már senki sem tartózkodik a határ mellett, a lengyel katonák azonban továbbra is ott állomásoznak. Az egészen eddig a fagypont alatti hidegben táborozó embereket egy raktárépületbe irányították, az azonban nem világos, hogy onnan hova fognak kerülni.
A migránsok Fehéroroszországba történő beáramlása nagyrészt megszűnt, mivel a Közel-Kelet felől érkező repülőjáratok jelentős részét törölték. Több ezren közülük azonban még mindig nem tudják hova fognak menni.
Az iraki külügyminisztérium szerint eddig 430 iraki állampolgár jelezte, hogy szeretne hazatérni, de ez csak egy töredéke a Fehéroroszországban tartózkodó több ezer migránsnak, akik nem kívánnak önkéntes alapon visszatérni hazájukba. Legtöbben közülük Németországba szeretnének eljutni, de többen maradhatnak Fehéroroszországban is.
Rejon Białowieży: kolejna próba nielegalnego przekroczenia granicy została wczoraj udaremniona przez żołnierzy i funkcjonariuszy. Atak agresywnych migrantów był wspierany przez białoruskie służby. pic.twitter.com/jnedZOfCzb
Dziś w nocy doszło do inspirowanej przez Białorusinów próby nielegalnego przekroczenia granicy w Dubiczach Cerkiewnych. Grupa około 100 migrantów została zatrzymana przez polskie służby. pic.twitter.com/U5euWpufiL
In the last 24 hours, Belarus has smuggled another 150 migrants into Lithuania – an all-time daily record. That’s more than in 2019 and 2020 combined. Also yesterday, Lukashenko introduced a visa-free regime up to 5 days for citizens of 73 countries. So this is just the beginning pic.twitter.com/KvK55Xy2QF