A brit külügyminiszter, David Cameron egy videóhívás-átverés áldozata lett egy olyan személlyel, aki Petro Porosenkónak, Ukrajna volt elnökének adta ki magát – írja a The Guardian.
Több szöveges üzenetet váltottak, majd egy rövid videóhívás következett Cameron és egy magát Porosenkónak kiadó személy között – közölte a brit külügyminisztérium közleményében. Hozzátették, hogy bár „a videóhívás során egyértelműen úgy tűnt, hogy Porosenko úr van a vonal túlsó végén, a beszélgetést követően a külügyminiszter gyanút fogott, és többé nem válaszolt”.
A minisztérium mostanra kivizsgálta az esetet, és megerősítette, hogy az üzenetek és a videóhívás átverés volt. Arra az esetre hozzuk nyilvánosságra a történteket, ha a külügyminiszter videóját manipulálnák, és később felhasználnák, valamint azért, hogy mások is tisztában legyenek ezzel a kockázattal. A külügyminiszter, miközben sajnálja a hibáját, fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet erre a magatartásra, és fokozza a félretájékoztatással szembeni erőfeszítéseket – fogalmazott a brit külügyminisztérium, hozzátéve, hogy az „információs környezet manipulálása egyre inkább jelen van”.
Teret hódít a mesterséges intelligencia, Cameronnak sem ez az első esete
A politikusok az elmúlt hónapokban többször kaptak figyelmeztetéseket a félretájékoztatás és dezinformáció növekvő fenyegetéséről, különösen a mesterséges intelligencia (MI) technológiai fejlődésével – írja a brit hírportál. A hét elején a műsorszolgáltatók közölték, hogy a választás napján a csatornák nem figyelmeztethetik a nézőket a deepfake-technológia veszélyeire és a félretájékoztatásra.
2015-ben Cameron elárulta, hogyan észlelt egy csaló telefonálót, miután egy családi séta közben felvett egy BlackBerryt az oxfordshire-i választókerületében. Rájött, hogy a magát a GCHQ (Government Communications Headquarters, az Egyesült Királyság titkosszolgálatainak egyike) akkori igazgatójának, Robert Hannigannek kiadó férfi hívása csalás volt, és véget vetett a beszélgetésnek. Az akkori miniszterelnök azt mondta, hogy nem kerültek nyilvánosságra érzékeny információk, és felülvizsgálták az esetet.
Kölcsönkért mobiltelefonon hívta fel egy ismeretlen az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU), és tett bejelentést, hogy Volodimir Zelenszkij elnök meggyilkolását és a Legfelső Tanács épületének megtámadását tervezi, de gyorsan megtalálták – közölte a strana.news hírportál vasárnap az SZBU-nál lévő forrására hivatkozva.
Az informátor a kiadványnak elmondta, hogy a fenyegető hívás kezdeményezőjét hamar beazonosították. Mint jelezte, egy zavart elméjű koldus volt a telefonáló. Egy nőtől „két percre” kölcsönkért mobiltelefonról hívta fel az SZBU-t, és közölte fenyegetését – tette hozzá. Az ügyben a hatóságok büntetőeljárást indítottak.
(vb/strana.news)
[type] => post [excerpt] => Kölcsönkért mobiltelefonon hívta fel egy ismeretlen az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU), és tett bejelentést, hogy Volodimir Zelenszkij elnök meggyilkolását és a Legfelső Tanács épületének megtámadását tervezi, de gyorsan megtalálták. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1630866840 [modified] => 1630866711 ) [title] => Telefonon közölte egy koldus az SZBU-val, hogy Zelenszkij megölését és a parlament megtámadását tervezi [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=59757&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 59757 [uk] => 59772 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 59759 [image] => Array ( [id] => 59759 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1.jpg [original_lng] => 17483 [original_w] => 610 [original_h] => 344 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1.jpg [width] => 610 [height] => 344 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1.jpg [width] => 610 [height] => 344 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1.jpg [width] => 610 [height] => 344 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1.jpg [width] => 610 [height] => 344 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ujra-tamadnak-kulfoldi-szamrol-hivo-telefonos-csalok-610x344-1.jpg [width] => 610 [height] => 344 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1630870486:2 [_thumbnail_id] => 59759 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4284 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_feeeb9294fe64d4f015170d8f6b0ec42] =>
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.