A hatóságok eddig 146 halálesetről számoltak be Brazíliában, ahol ítéletidő pusztított a napokban. A mentőcsapatok 191 embert még mindig eltűntként keresnek.
A Rio de Janeirótól északra lévő üdülővárosban, Petrópolisban kedden extrém mennyiségű eső esett, amelynek következtében elöntötte a villámárvíz a várost és földcsuszamlásokat is okozott.
Jair Bolsonaro brazil elnök pénteken személyesen is a helyszínre érkezett, beszámolója szerint a térség most úgy néz ki, mintha kitört volna a háború. Az extrém időjárás azóta is lassítja a mentést, szombaton például a munkát több alkalommal is fel kellett függeszteni a heves esőzések, áradások miatt. A mentőcsapatok így már egyre kevésbé bíznak abban, hogy az eltűntek közül bárkit is élve találnak meg.
A munkálatokat önkéntesek is segítik, valamint összesen 41 keresőkutyát is bevetettek. Nagyobb munkagépeket azonban – a csuszamlós talaj miatt – nem tudnak bevetni a helyszínen, ezért kizárólag a kézi eszközökre hagyatkoznak a mentésben.
Gyakorlatilag úgy dolgozunk, mint a hangyák, de csak lassan tudunk haladni – mondta a helyi tűzoltók mentőcsapatának vezetője. Az eddig jelentett 146 halálos áldozatból 27-en kiskorúak voltak. A túlélők közül több mint 900 embert iskolákban és ideiglenes óvóhelyeken szállásoltak el.
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
A brazil tűzoltóság beszámolója szerint egy hegyekben fekvő turistavárosban legalább 18 ember vesztett életét a viharok miatt. A helyi tűzoltók elárulták, hogy több mint 180 kollégájukkal és más mentőalakulatukkal dolgoznak a helyszínen.
A tragédiában érintett terület Petropolis, ami egy különleges hegyi város, ahol most a káosz vette át a hatalmat. Ez az a hely, ahol Brazília utolsó császárát, II. Pedro-t nyugalomra helyezték, 68 kilométerre Rio városától.
A közösségi médiában megjelent képek alapján nagyon nagy pusztítást végzett a vihar, az azzal járó földcsuszamlások és áradások. Petropolis egyes részein kevesebb mint hat óra alatt 260 milliméternyi lezúduló vízmennyiséget is mértek, ami a MetSul meteorológiai ügynökség szerint több, mint amennyit az egész februári hónapra előrejeleztek.
Ugyan a leghevesebb felhőszakadások már elvonultak, a hatóságok szerint a mérsékeltebb esőzések több órán át folytatódnak. 2011 januárjában több mint 900 ember vesztette életét Rio hegyvidéki régiójában a heves esőzések miatt, amik áradásokat és földcsuszamlásokat generáltak, köztük például Petropolisban is – írja a France24.
Árvíz sújtotta Törökország fekete-tengeri partvidékét, egy ember eltűnt, jelentette szerdán a Daily Sabah török kiadvány.
Kedden és szerdán a heves esőzések áradásokat okoztak Törökország északi részén. A legsúlyosabban érintett tartományok Sinop és Bartyn, ahol eltűnt egy 80 éves nő. Karabuk és Kastamonu tartományokat is érintette az árvíz.
„A folyómedrek közelében házaikba szorult embereket kimentettük. A mentőcsapatok azokat is kimentették, akik autóikba ragadtak szorultak” – közölte Sinan Guner, Bartin kormányzója.
Az árvíz sújtotta területeken sok házat és vállalkozást árasztott el a víz. A jelentésben megrongált hidakról és utakról is szó van. A török katasztrófavédelmi főosztály adatai szerint 13 áldozatot követelt a Bartyn és Karabiuk tartományokat összekötő híd összeomlása.
Ezen a nyáron Törökországban erdőtüzek tomboltak, amelyek a forró, szeles és száraz időjárás miatt aktívan terjedtek. Szerdától azonban szinte minden tűzesetet sikerült ellenőrzés alá vonni, és csak egy terjed még az ország délnyugati részén.
Törökország fekete-tengeri partjainál az árvíz és földcsuszamlás következményeként júliusban hatan vesztették életüket.