Tragikus baleset történt a ternopili Cihanka strandon: fürdőzés közben életét vesztette egy 15 éves lány. A fiatal a Ternopili területen található Szkalati kistérség lakója volt, és barátaival pihent a tónál.
A rendőrség tájékoztatása szerint a lány a délutáni órákban bement a vízbe, majd rövid időn belül eltűnt a társai szeme elől. A helyszínre riasztott mentőegységek és búvárok megtalálták a vízben, partra vitték, ahol a mentők hosszasan próbálták újraéleszteni, de az életét már nem tudták megmenteni.
Az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak, és az esetet egyelőre balesetként kezelik. A tragédia pontos körülményeit a nyomozás során tisztázzák.
A rendőrség ismét arra kérte a szülőket, hogy fokozottan figyeljenek gyermekeikre a nyári szünet idején, különösen a természetes vizek közelében, és rendszeresen hívják fel figyelmüket a biztonságos fürdőzés szabályaira.
Ternopilban egy fegyveres férfi elbarikádozta magát egy nővel egy lakásban – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál szemtanúk beszámolóira és Julija Hirdvilisznek, a Nemzeti Rendőrség szóvivőjének közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Hirdvilisz, a hírportál érdeklődésére elmondta, a rendőrség különleges egységei és más speciális szolgálatok dolgoznak a helyszínen. A férfivel folyamatban vannak a tárgyalások.
Szemtanúk jelentették az esetet a közösségi médiában. A ternopili lakosok közlése szerint a konfliktus tegnap este óta tart, és lövések is hallatszottak a helyszínen.
Egy 46 éves férfi holttestét találták meg Ternopil egyik területi toborzási és szociális támogatási központjának (TCK) a mosdójában, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Ternopil megyei rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a rendőrök elmondták, hogy a Ternopil megyei rendőrséget szombaton értesítették az esetről. A férfi holttestét az egyik TCK mosdójában találták meg. Az elhunyt egy 46 éves ternopili lakos volt.
A rendőrség jelentése szerint a férfit aznap vitték be a TCK-ba, hogy tisztázzák katonai regisztrációs adatait. A nyomozás előzetes adatai szerint a férfi bement a mosdóba, és lőfegyverrel öngyilkosságot követett el.
Az ügyben öngyilkosság címén indítottak büntetőeljárást. A rendőrség jelenleg vizsgálja az incidens minden körülményét.
Péntek délután Ternopilt orosz drónok raja támadta, robbanások sorozata hallatszott a városban, és füst borította be a várost – számolt be az rbc.ua hírportál a Ternopil megyei adminisztrációra és Szerhij Nadal polgármesterre hivatkozva.
A jelentés szerint a megyeszékhelyen az első robbanásokat délután 13:10 órakor hallották. Ez a Shahedek Ukrajna elleni hatalmas támadásának idején történt. A megfigyelőcsatornák több tucat drón repüléséről számoltak be a város irányában. „Sürgősen keressenek menedéket! Ne használjanak közlekedési eszközöket” – szólította fel Nadal polgármester a város lakóit.
Tarasz Pasztu, a Ternopil megyei katasztrófavédelem vezetője szerint Ternopil megye és Ternopil város fokozott veszélyzónában van. Ahogy az rbc.ua hírportál tudósítója is beszámolt róla, a város a robbanások után füsttel telt meg.
A város polgármestere 14:00 órakor arról számolt be, hogy Ternopil egy része áram nélkül maradt. Nevezetesen a Kanada, a Centrum, a Novij Szvit és a Sztarpark lakónegyedek, valamint a Szonyacsnij lakótelep egy része.
A városvezető 15:30 órakor bejelentette, hogy ma több mint 50 Shahedet észleltek Ternopil felett. Körülbelül 20 csapódott be közülük. A csapások a város ipari és infrastrukturális létesítményeire irányultak. „Jelenleg 10 sérültről tudni. Köztük vannak súlyos állapotban lévők. Minden sérült orvosi ellátásban részesül. Halottakról nincs információ” – hangsúlyozta Szerhij Nadal.
Ma reggel óta Oroszország drónok rajai támadják Ukrajnát. Az ország legtöbb régiójában vagy annak egyes részein drónokat észleltek. Dél körül a drónok elérték a nyugati régiókat.
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
Massive flooding due to a heavy rainfall caused the river level to surge to twelve meters in Shimen County, Hunan, China 🇨🇳 (18.05.2026) pic.twitter.com/pFIaokUiRd
#Ahora | Fuerte sismo en Junín deja un fall3c1d0 Un sismo de magnitud 5.1 remeció la región Junín la noche del 18 de julio, causando daños materiales en viviendas e infraestructura vial de distritos como Chongos Bajo, Chupuro, Huamancaca y Tres de Diciembre. Hasta el momento de… pic.twitter.com/VE2P1zh5xw
Last night, Russia carried out one of the largest aerial assaults on Kyiv since the start of its full‑scale invasion, firing 40 ballistic missiles at residential buildings, shopping centres, and public transport stops.
Overnight, Russia carried out one of its largest ballistic missile attacks on Kyiv. The enemy launched more than 40 missiles of various types – most of them against the capital – and 120 attack drones.
As of now, one person has been reported killed in Kyiv and the region, and 16… pic.twitter.com/YMWDlB6wGA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 19, 2026
Vasárnap éjjel, február 22-én, Ternopil városában halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, amelyben a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) két munkatársa vesztette életét.
Az esetről a megyei rendőrség sajtószolgálata számolt be a Facebookon.
A tájékoztatás szerint az áldozatok a DSZNSZigazgatóság 35 és 47 éves munkatársai voltak. A baleset február 22-én, hajnali 3 óra körül történt az Objizna utcában.
Előzetes adatok szerint a Mercedes személygépkocsi vezetője előzés közben áttért a szembejövő sávba, ahol összeütközött egy Renault Kangoo típusú járművel. A baleset következtében a Renault Kangoo-ban utazó két férfi a helyszínen életét vesztette
– áll a közleményben.
A rendőrség tájékoztatása szerint a Mercedes sofőrjét őrizetbe vették. Az ügyben büntetőeljárás indult.
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
JUST IN: 21-year-old dies after workers forget to attach safety rope and push her off 40-meter bridge in São Paulo’s Limeira, Brazil pic.twitter.com/ceqniPJkUs
Ternopil megyében a rendvédelmi szervek azonosítják annak az édesanyának a személyét, aki egy újszülött kislányt hagyott egy lakóház lépcsőházában. A csecsemőt az egyik többemeletes ház lakói találták meg a városban.
Erről a Ternopili Megyei Nemzeti Rendőrség számolt be.
A megtalált gyermekről szóló bejelentés január 15-én, körülbelül hajnali egy órakor érkezett. A Kijevi utcában található lakóház lépcsőházában a csecsemő egy táskában volt elhelyezve. A helyszínre azonnal kiérkeztek a rendőrök.
A kislányt egészségügyi intézménybe szállították, ahol az orvosok megvizsgálták. A szakértők megállapítása szerint a gyermek néhány órával azelőtt született, hogy rátaláltak volna. Jelenleg az újszülött az intenzív osztályon van, orvosi felügyelet alatt.
Jelenleg a rendvédelmi szervek felkutatási intézkedéseket folytatnak az anya személyazonosságának megállapítására, tanúkat és szemtanúkat hallgatnak meg, valamint elemzik a térfigyelő kamerák felvételeit az eset valamennyi körülményének tisztázása érdekében.
[type] => post [excerpt] => Ternopil megyében a rendvédelmi szervek azonosítják annak az édesanyának a személyét, aki egy újszülött kislányt hagyott egy lakóház lépcsőházában. A csecsemőt az egyik többemeletes ház lakói találták meg a városban. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1768590000 [modified] => 1768583442 ) [title] => Ternopilban az éjszaka közepén egy újszülött gyermeket hagytak egy táskában a lépcsőházban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=231312&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 231312 [uk] => 231209 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 231211 [image] => Array ( [id] => 231211 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9.png [original_lng] => 238773 [original_w] => 650 [original_h] => 420 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9-300x194.png [width] => 300 [height] => 194 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9.png [width] => 650 [height] => 420 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9.png [width] => 650 [height] => 420 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9.png [width] => 650 [height] => 420 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9.png [width] => 650 [height] => 420 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/a6f3bf1eeb490f9bb3baf4adc2db0de817287fa9.png [width] => 650 [height] => 420 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1768576446:5 [_thumbnail_id] => 231211 [_edit_last] => 5 [views_count] => 864 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7aa8ae268be9f137c0e5cca283a77c05] =>
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Ternopilban 31-re nőtt az orosz támadás halálos áldozatainak száma. A mentők újabb három holttestet találtak a romok alatt – közölte a Nemzeti Rendőrség.
A lerombolt épület helyszínén a mentők újabb három ember – egy nő és két gyermek – holttestét emelték ki a romok alól. A halálos áldozatok száma 31, köztük hat gyermek. A sérültek száma 94, közülük 18 gyermek
– áll a közleményben.
A sürgősségi szolgálatok folyamatosan dolgoznak a támadás helyszínén. Rendőrségi pszichológusok más szakmai szolgálatokkal együtt azonnali pszichológiai segítséget nyújtanak a lakosságnak.
Folyamatban van az áldozatok azonosítása és azoknak a személyeknek a keresése, akik továbbra is eltűntként szerepelnek. Jelenleg 13 embert tartanak nyilván eltűntként.
[type] => post [excerpt] => Ternopilban 31-re nőtt az orosz támadás halálos áldozatainak száma. A mentők újabb három holttestet találtak a romok alatt – közölte a Nemzeti Rendőrség. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1763845440 [modified] => 1763833353 ) [title] => Ternopilban egy nő és két gyermek holttestét emelték ki a romok alól [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=225748&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 225748 [uk] => 225615 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 225617 [image] => Array ( [id] => 225617 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198.png [original_lng] => 1982705 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198-300x200.png [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198-768x512.png [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198-1024x683.png [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198.png [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198.png [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/image-198.png [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1763826158:5 [_thumbnail_id] => 225617 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1820 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7aa8ae268be9f137c0e5cca283a77c05] =>
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
FOX 17 News' Hope Salman spoke with the #Montgomery County mayor following a #deadlycrash involving a Clarksville-Montgomery County school bus.
Officials say the #bus, carrying 25 students and 5 adults from Kenwood Middle School, was headed to Jackson for a field trip when it… pic.twitter.com/FD7f64K268
🇮🇩 A WWII-era bomb buried beneath a home exploded in Indonesia's Papua Province yesterday, killing at least 5 people, injuring 5 more, and leveling 6 houses.
A lengyel külügyminisztérium közlése szerint egy hétéves lengyel állampolgárságú kislány, Amelia is a november 19-i orosz rakétatámadás áldozatai között volt Ternopil nyugati részén. A kislány édesanyjával együtt vesztette életét a támadásban, amely eddig legalább 32 ember életét követelte.
Amelka hétéves volt. Hét. Lengyel gyermek. Ternopilban halt meg egy brutális orosz rakétatámadás során. Többé egyetlen álmát sem fogja beteljesíteni. Ennek a kegyetlen háborúnak véget kell vetni, és Oroszország nem nyerheti meg. Mert ez a háború gyermekeink jövőjéért is szól – írta Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en.
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Karol Nawrocki szintén megszólalt a hírek után. A lengyel elnök pénteken hangsúlyozta, mély szomorúsággal értesült a 7 éves lengyel állampolgárságú Amelka és édesanyja haláláról. Megjegyezte, hogy a haláleset a civilek elleni barbár orosz tüzérségi támadások eredménye.
Őszinte részvétemet fejezem ki a családnak és a szeretteiknek, és továbbra is imádkozom az ártatlan gyermek és édesanyja lelkéért – idézte Nawrocki X-en közzétett bejegyzését a lengyel PAP hírügynökség..
A nyugat-ukrajnai városban harmadik napja tartanak a kutató-mentő műveletek, 16 embert még mindig eltűntként tartanak számon egy orosz támadás után – jelentették helyi tisztviselők november 21-én.
„Ukrajna kilenc régiójából több mint 230 mentőalakulat vesz részt a műveletben. Egyes területeken a súlyos károk és a szerkezetek széttöredezettsége miatt a munkát csak kézzel lehet elvégezni” – mondta Volodimir Zelenszkij elnök .
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
😨Fireworks on Lunar New Year's Eve cause disaster!
Villagers in mainland China carelessly set off fireworks, igniting a fireworks shop and killing 8; the entire explosion was captured on video. pic.twitter.com/nwfddklt9N
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳 Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
#BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
A nyugat-ukrajnai Ternopilban folytatódnak a mentési munkálatok a november 19-i orosz rakétatámadás után. A helyi hatóságok jelentése szerint 16 embert még mindig nem találnak – írja a The Kyiv Independent.
Több mint 230 mentős vesz részt a műveletben Ukrajna kilenc régiójából. Egyes területeken csak kézi munkával lehet dolgozni az épületek súlyos rongálódása és szétdaraboltsága miatt – közölte Volodimir Zelenszkij elnök.
Az orosz hadsereg november 19-én indított nagyszabású támadást Ukrajna több régiója ellen. Nyugat-ukrajnai területeket is értek csapások, köztük Ternopilt, Hmelnickijt, Ivano-Frankivszkot és Lemberget.
Ternopilban a támadás legalább 28 ember halálát okozta, köztük három gyermekét, továbbá 94-en megsebesültek, köztük 18 gyermek.
Az ukrán légierő később megerősítette, hogy az orosz erők Kh–101 rakétákkal hajtották végre a támadást. A mentőcsapatok folytatják a keresési és mentési munkálatokat, várhatóan egész éjszaka dolgoznak.
A Ternopili Katonai Közigazgatás arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak bent, és tartsák zárva az ablakokat, figyelmeztetéssel arra, hogy a város levegőjében a mérgező anyagok szintje a normál határérték hatszorosa.
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Terrorist russia massively attacked Zaporizhzhia yesterday late evening 😡! Six civilians were wounded, all of em hospitalized 😞! Two apartment buildings, a store premises and civilian cars were damaged 😡 @IntlCrimCourt#RussiaIsATerroristStatepic.twitter.com/pKCH4cLCvV
Russian forces staged a ‘massive’ drone attack on November 23 on Kharkiv, Ukraine's second-largest city, killing four people and injuring several others, officials said https://t.co/CnUVvagcJApic.twitter.com/f9kImFtwl2
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI
Az orosz hadsereg szerdán kombinált drón- és rakétatámadást indított Ternopil és a megye ellen, a támadás halálos áldozatainak és sebesültjeinek a száma gyorsan növekszik – számolt be az rbc.ua hírportál a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának közlésére hivatkozva.
A jelentése szerint délután 13:20 óráig 20 ember, köztük két gyermek halálát regisztrálták Ternopilban az orosz támadás következményeként. A mentőakció és a romok eltakarítása még mindig folyamatban van.
Ahogy Szerhij Nadal ternopili polgármester pontosította, jelenleg 66 sérültet, köztük 16 gyermeket kezelnek kórházban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz hadsereg szerdán kombinált drón- és rakétatámadást indított Ternopil és a megye ellen, a támadás halálos áldozatainak és sebesültjeinek a száma gyorsan növekszik. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1763563260 [modified] => 1763561610 ) [title] => Ternopilban 20-ra emelkedett a halálos áldozatok és 66-ra a sérültek száma a szerdai orosz légicsapás következtében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=225433&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 225433 [uk] => 225403 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 225382 [image] => Array ( [id] => 225382 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3.jpg [original_lng] => 85053 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/7ee064a27520e12d6877959f3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1763554412:12 [_thumbnail_id] => 225382 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1800 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2000125df4e8cca943d3c8111e8bc556] =>
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…